Petőfi Népe, 2009. november (64. évfolyam, 256-280. szám)
2009-11-16 / 268. szám
INTERJÚ Mindig együtt, soha egymás ellenében róna tamás Közép-Magyarország rabbijával beszélgettünk tanításról, tudásról, hiteles forrásokról Róna Tamás rabbi négy évvel ezelőtt, 30 évesen lett a magyarországi Rabbikar - jelenleg is legfiatalabb - tagja. 12 esztendővel ezelőtt kezdte meg munkáját a kecskeméti hitközségben, jelenleg a közép-magyarországi régió rabbija. Rákász Judit A mi dolgunk, hogy a remény lángját erősítsük - Róna Tamás rabbi- Rabbiként milyen feladatokat lát el?- A rabbinikus tevékenységnek két alapvető része van. Az egyik fontos feladatunk a zsidó hitközségek újraépítése. Amikor 12 esztendővel ezelőtt megkezdhettem kecskeméti szolgálatomat, az itteni közösség 10-12 emberből állt, az átlagéletkor 70-80 év volt. Most 60-80 lélek tartozik ide, s az átlagéletkor 40-50 év. A hozzám tartozó közép-magyarországi zsidó hitközségek régiója mintegy háromezer lelket számlál. Ne feledjük: az elmúlt 60 évben a zsidó közösségekben általában semmiféle hitélet sem volt. Tizenkét esztendővel ezelőtt tehát, pem a nulláról indultunk, hanem mínusz 60-ról. A nulla pont elérését az jelenti, ha nap mint nap működő közösségeink lesznek.- Mi a rabbinikus tevékenység másik fontos eleme?- Nem kevésbé fontos része szolgálatunknak, hogy a magyar nemzet részeként minél többet tegyünk azokért a közösségekért, amelyekhez tartozunk: a városunkért, megyénkért, országunkért. Lényeges, hogy az emberek hiteles forrásból hallhassanak arról, mi az a zsidóság, mi is az a magyar zsidóság - s igaz ez valamennyi, közös kultúránk részét jelentő vallásra. Mert a jövőbe nézni csak hittel, reménynyel, hazaszeretettel lehet.- Milyen tapasztalatokat hozott az elmúlt 12 esztendő ebből a szempontból?- Ha most lemennénk az utcára és felkiáltanánk, hogy Hic et nunc - Itt és most akkor feltehetőleg kevés felénk forduló tekintetben fedezhetnénk fel a megértés fényét. A tapasztalat, amelyről kérdez, arra int, hogy újra magunkévá kell tennünk azokat az ismereteket, amelyek közös kultúránk alapját jelentik. A legnagyobb kihívás mindig az ismeret átadása az adott kornak megfelelő módon. Úgy kezdődik a szentírás, hogy ...Börésit bárá Elochim... Fordítom ékes magyar nyelvünkre: Kezdetben az Örökkévaló teremtette az eget és a földet. Ismerjük mindannyian azt a kifejezést, hogy ateista, vagyis az ember, aki nem hisz az Örökkévalóban. Érdekes, hogy a Szentírásban nincs ez a kifejezés. Ugyanis attól a pillanattól kezdve, hogy az Örökkévaló az igével megteremti az univerzumot, a teremetés folyamatossá válik, s mintegy láncolat, átadó- mányozódik ránk. Ennél fogva mindazok, akik életükben alkotni próbálnak, becsatlakoznak a teremtés folyamatába. Ez a legnagyobb egyistenhit. Amiről, mintha megfeledkeztünk volna. A legnagyobb kihívás, amellyel szembe kell néznünk, hogy újra megcsiszoljuk legerősebb fegyverünket: Tudásunkat. Ehhez tanítómestereket kell adni a nemzetnek. S ez nem egy-két év.- Hogyan fogadták, amikor 21 évesen ide került?- Az elején nagyon érezhető volt a távolságtartás, nem ismertek. Voltak elképzeléseik a zsidóságról: hosszú orrúak, nagy fülűek... - ezeket a butaságokat ki lehet és kell is oltani.- Hogyan? Dr. Róna Tamást 2005-ben avatták rabbivá. Jelenleg a közép-magyarországi régió (Kecskemét, Nagykőrös, Cegléd, Hatvan, Szolnok, Gyöngyös, Baja) rabbija. Több egyetemen is tanít: az Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem tanársegédje, emellett tanít a Pázmány Péter Hittudományi Egyetemen, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Jogtudományi Karán, több magyarországi és külföldi szabadegyetemen. Közelkép- A személyes megkeresés a legfőbb eszközöm. Az elmúlt 12 év alatt eljutottunk oda, hogy már nem én megyek, hanem hozzám jönnek, mégpedig sokan, az egész régióból. A nagyobb városok helyi televízióiban, rádióiban közös műsoraink vannak a többi történelmi egyház képviselőivel: egyházi események, ünnepek kapcsán mondjuk el gondolatainkat. Mindig együtt, soha nem egymás ellenében, ez nagyon fontos.- Része mindennek a hétköznapok farmeres, baseballsap- kás megjelenése?- Sokfélék vagyunk: alacsonyak, magasak, szőkék, barnák, katolikusok, reformátusok, zsidók. De amikor leülünk egymással beszélgetni, akkor már csak két Ember van. S ha azért ülünk le, hogy egy úton induljunk el, akkor ott mindig bele fog,simulni egy kéz az én kezembe.- Amit nem könnyít meg a fa- sisztázó, indulatokat gerjesztő politikai szándék.- Nem foglalkozom politikával: emberekkel foglalkozom. Ahova a hatalom, a pénz beköltözik, ott semmi sem szólhat a világ alkotójáról. Nekem van egy választott utam, azon haladok.- Két évvel ezelőtt egyike volt annak az öt rabbinak, akik platformot hoztak létre a Rabbikaron belül, a hitközség és a rabbiság megújításáért. Miért vett részt a kezdeményezésben, és mit sikerült elérni?- A könnyebb megértés kedvéért hadd mondjam el, hogy mi is az a Rabbikar. A zsidó papról általában a rabbi jut eszünkben. Pedig - ahogy a többi történelmi egyháznak - a zsidó felekezet- nek is megvan a maga papi hierarchiája. A zsidó egyházi hierarchia azért ismert kevésbé, mert ott héber elnevezésük van a vallási funkcióknak. A rabbi a legmagasabb papi tisztséget jelenti. Magyarországon jelenleg rabbinikus végzettséggel és kinevezéssel tízen bírunk. A magyarországi zsidóság szellemi ösvényét a rabbikból álló testület, a Rabbikar határozza meg. A rendszer, amelyben tevékenykedünk, több mint 50 évvel ezelőtt jött létre. Az eltelt évtizedek alatt sok minden megváltozott a bennünket körülvevő világban, ami önmagában is indokol bizonyos változtatásokat. Nem szabad azonban elfeledkeznünk arról, hogy a Rabbikarban szüléink és nagyszüleink generációjával tevékenykedünk együtt. Meglehet, hogy ami a ’60-as, ’70-es években megfelelő volt, az ma már nem megengedhető. De ahogy nem mehetünk neki saját nagyszüleinknek azzal, hogy Eljárt felettetek az idő!, úgy velük sem tehetjük meg a nélkül, hogy ne önmagunkat csapnánk arcul. Nincs az a cél, amely minden eszközt .megenged. Ezt soha nem szabad elfelejtenünk! Két évvel ezelőtt négy kollégával együtt hoztuk létre a platformot azzal a céllal, hogy megmozgassuk a zsidó közéletet. Úgy gondolom, hogy ezt sikerült elérnünk. Az átmenet lassú.- Milyen állomásai lehetnek ennek a megújulásnak?- Ez már valláspolitikai kérdés. Úgy gondolom, hogy az én feladatom az, hogy kiálljak a közösségemért: a magyarországi zsidóságért és a magyar népért. Manapság, amikor a nyomás és a terhek folyamatosan nőnek, sokan kezdik elveszíteni a reményt. A mi dolgunk, hogy a remény lángját erősítsük! Ha egy nagy, sötét szobában meggyújtunk egy mécsest és a legsötétebb sarokba visszük el, a fény különleges tulajdonsága folytán a sötétségből fény lesz. Motiválják a diákokat a tanulásra katedra középiskola Ú] módszereket mutattak be a továbbképzésen Tanulást és tanítást segítő több új módszert is elsajátíthatott az a 43 általános iskolai tanár, aki részt vett a kecskeméti Katedra Középiskola szakmai délutánján. Az iskola a „Felkészítés a kompetencia alapú oktatásra” című pályázata keretében az elmúlt években több alkalommal szervezett már hasonló programot, melyet ezúttal is sikeresnek, és hatékonynak érezték a résztvevők. Ez alkalommal 6 csoportban, 15 Katedrás pedagógus adta át tapasztalatait az érdeklődőknek.- Ma már nem elég, ha a tanár kiáll a katedrára. A legtöbb esetben a diákokat is motiválni kell. A továbbképzésen olyan új módKépek: www.katedra-iskola.hu szerekkel, motiválási lehetőségekkel, készségfejlesztő gyakorlatokkal ismertettük meg a tanárokat, melyek amellett, hogy élvezetesebbé teszik a tanórákat, fejlesztik a szociális készséget, a konfliktuskezelést, a csapatban való közös munkát, és előtérbe helyezik az empátiát, a kompromisszumkészséget. A gyakorlatok segítségével a foglalkozások résztvevői saját magukon tapasztalták meg a módszerek hatékonyságát - részletezte Bognár Andrea Boglárka magyar szakos tanárnő.- A szépirodalmi művek megértése nem csupán szövegértési feladat, azok hátterét is meg kell ismerni. Ehhez is új stratégiát nyújtottunk kooperatív feladatokon keresztül - tette hozzá Purgelné Nóbik Éva tanárnő. Fontos, hogy építsünk a gyerekek érdeklődésére. A változatos, különböző nyelvi szintekhez igazodó módszerek mellett megmutattuk vendégeinknek azt is, hogy az internetről honnan tudnak hasznos segédanyagokat letölteni, például óravázlatokat, készségfejlesztő feladatokat - mondta Takácsné Mezei Judit angoltanárnő. A matematikaoktatás sem maradt ki a palettából. - Konkrét példákon keresztül ismertettük meg a nálunk már jól bevált módszereket. A legsikeresebb a legós feladat volt, mely a gondolkodásfejlesztést serkenti - mesélte Bárány Hedvig tanárnő. Valamennyi tanárnő egyetértett abban, hogy a résztvevők nyitottak voltak az új módszerekre. Örömmel próbálták ki magukat a különböző feladatokban. Többen voltak közöttük, akik már visszatérőnek számítanak, és a korábban látottakat azóta is sikerrel alkalmazzák, a HIRDETÉS HAJÓS és VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET HIRDETMÉNYE Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy takarékszövetkezetünk 2009. december 01.-től kezdődően az alábbi betéti kamatokat alkalmazza: Bruttó Nettó Bruttó 1. Könyves betétek: éves kamat % éves kamat % EBKM 1 1.1. látra szóló 1,25 1,00 1,25 1.2. 3 hóra lekötve 3,00 2,40 3,00 1.3. 6 hóra lekötve 4,00 3,20 4,00 1.4. 1-3 évre lekötve 6,00 4,80 6,00 2. Pénzforgalmi számlabetétek 2.1. lakossági folyószámlák lekötés nélkül: 2,00 1,60 2,00 2.1 .a. 30 napra lekötve 4,50 3,60 4,59 2.1.b. 90 napra lekötve 4,75 3,80 4,84 2.1.C. 180 napra lekötve 5,00 4,00 5,06 2.2 pénzforgalmi bankszámlák 1,50 1,50 1,50 (vállalkozói) 2.2.a. 30 napra lekötve 4,00 4,00 4,07 2.2.b. 90 napra lekötve 4,25 4,25 4,32 2.2.C. 180 napra lekötve 4,50 4,50 4,55 3. lakáscélú betétek: 3.1. 1 éven túl 5,00 5,00 5,00 4. takaréklevél betétek: 4.1. 1 éven túl 5,00 5,00 5,00 5. kamatjegy (sávos kamatozású) 6,00 4,80 6,00 6. Kiemelt ügyfelek esetén: A konstrukciónként nyilvánosan meghirdetett betéti kamatok + maximum 4% kamatfelár. A lekötési időn belül felvett betétekre kamatot nem számfejtünk. *A 41/1997. Korm. rend.-ben meghatározott Egységes Betéti Kamatláb Mutató. *** A 2006. évi LXI. Trv. Rendelkezései alapján a magánszemélyek 2006. 09. 01.-től 20 % mértékű kamatadót kötelesek fizetni, melyet a hitelintézetnek kell megállapítania, levonnia és az adóhatóság részére megfizetnie, ill. bevallania. Hajós, 2009. november 16. IGAZGATÓSÁG