Petőfi Népe, 2009. november (64. évfolyam, 256-280. szám)
2009-11-12 / 265. szám
12 KEGYELET / APRÓHIRDETÉS PETŐFI NEPE - 2009. NOVEMBER 12., CSÜTÖRTÖK EMLÉKEZÉS GYASZHIR „Megpihen a dolgos, jó apai szív, áldás és hála övezi e sírt. Szerető férj voltál, drága édesapa, bánatos családodnak most az őrangyala. Fájó szívvel emlékezünk V OROSZ ISTVÁN volt madarasi, majd kiskőrösi lakos halálának 5. évfordulóján. Szerető felesége, lánya, veje és családjuk. & f „Szíved már nem fáj, a miénk vérzik, . a fájdalmat az élők érzik." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy LENGYEL DÉNES kerekegyházi lakos, életének 75. évében elhunyt. Temetése november 16-án, 11 órakor lesz a kerekegyházi temetőben. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család. I KÖSZÖNET EMLEKEZES Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik szeretett halottunk, VÉGH JÓZSEF temetésén részt vettek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, mély fájdalmunkban velünk együtt éreztek. Gyászoló család. „Sohasem halványul szívünkben emléked, Sohasem szűnik meg lelkünk gyásza érted." KURTOSI SÁNDOR a volt Kossuth tsz. dolgozója 10 éve ment el örökre megpihenni. Szerető családja. GYASZHIRDETESET. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁSÁT ÉS EMLÉKEZÉSÉT MUNKAIDŐBEN FELADHATJA a Petőfi Népe ÜGYFÉLSZOLGÁLATI IRODÁIBAN ÉS HIRDETÉSFELVEVŐ HELYEIN A hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal APRÓHI EIUS3S INGATLAN JÁRMŰ www.panoramalngatlan.hu 20/77-37-305.-------------------------------------------------------------------------------*1058343* www.stopingatlan.hu-------------------------------------------------------------------------------*1055910* ALKALMI áron, sürgősen eladó 6 millió Ft-ért (tavaszi ár 7 millió) Kecskemét, Halasi úti, fszt.-i, 1,5 szobás, gázkonvektoros lakás azonnal költözéssel. 20/935-4080.-------------------------------------------------------------------------------*1060816* KECELEN 2 szobás, gázfűtéses családi ház nagy telekkel 3,5 M Ft eladó. 20/431-5955.-------------------------------------------------------------------------------*1050643* KECSKEMÉT belvárosában, 4 éves társasházban, I. em.-i, 74 m!, dupla erkélyes lakás sürgősen, alkalmi áron eladó. 30/654-42-08.-------------------- *1060849* KE CSKEMÉT, belvárosban 1 szobás garzonlakás eladó. 7,2 M Ft, 20/555-1434.------------------------------ *1060574* KECSKEMÉT, Halasi úton 720 m2 gondozott hobbitelek, városi vízzel, villannyal eladó. 30/407-3387.--------------------;--------------------------------------------------------*1059911* KE CSKEMÉT, máriavárosi összkomfortos házrész eladó. 4,9 M Ft, 20/394-7530.----------------------------------------------------------------------------->1060574* KE CSKEMÉT, Petőfiváros tövében összkomfortos, igényes kis ház eladó. 8,9 M Ft, 20/394- 7530.-------------------------------------------------------------------------------*1060574* KECSKEMÉT, Széchenyivárosban 55 m2-es, III. em.-i lakás eladó. 6,2 M Ft, 20/558-8882--------------------------------------------------------------------------------*1060697* KE CSKEMÉT, Vacsiközben 2 szobás, összkomfortos kis ház 500 m! telken eladó. 6,5 M Ft, 20/491-2889.-----------------------------------------------------------------------------*1060697* KE CSKEMÉTEN 1942 m2 építési telek áron alul eladó. 30/315-9017.------------------------------------------------------------------------------*1059574* 8 KECSKEMÉTI központi helyen, Gyenes téren, kistársasházban, 3,5 szobás, felújított, légkondicionált lakás, beépített bútorokkal, áron alul eladó. 06-30/97-49-432.-------------------------------------------------------------------------------*1060758* KECSKEMÉTEN öreg ház eladó. 20/3418-780.-------------------------------------------------------------------------------*1060787* KMÉT, Széchenyivárosban III. em.-i, 2,5 szobás lakás eladó. 6,8 M Ft, 20/491-2889.-------------------------------------------------------------------------------*1060697* 8 KUNSZENTMIKLÓSON családi ház mellék- épületekkel eladó. 20/9235-457.-----------------------------------------------------------------------------*1060777* NÉ MET-OSZTRÁK ügyfeleink részére eladó ingatlanokat keresünk! 06-1/210-4904.-------------------------------------------------------------------------------*1059357* BÉ RLEMÉNY KECSKEMÉT, Kerkápoly u.-i kollégiumtól 50 m-re, melegkonyhás étterem bérleti joga átadó, teljes berendezése eladó. Bejáratott me- nüztetés! 20/263-82-10.------------------------------------------------------------------------------*1060609* KE CSKEMÉT központjában, a Petőfi S. u. 14. szám alatt a kis piacnál, 184 m2-es üzlethelyiség azonnal kiadó. Érdeklődni lehet: 30/219-4630.-------------------------------------------------------------------------------*1058236* ALBÉRLETET KÍNÁL BELVÁROSI 2 szobás, bútorozott lakás kiadó. Ár: 40 E Ft/hó+rezsi+kaució. 30/353-4274-------------------------------------------------------------------------------*1057170* GA RZON lakás kiadó belvárosban, 20 E Ft+rezsi/hó+2 hó kaució. 70/588-67-20.-------------------- *1060840* KE CSKEMÉT, Lánchíd u.-i 2 szobás, bútorozott, hőfokszabályzós lakás kiadó. 40 E Ft+rezsi+1 havi kaució. 20/9-289-349.-----------------------------------------------------------------------------*1056989* KE CSKEMÉT belvárosában I. em.-i, 1,5 szobás lakás garázzsal kiadó. 20/3146-915.------------------------------------------------------------------------------*1057082* KE CSKEMÉT, Hunyadiv. 1,5 szobás, egyedi fűt. lakás kiadó. 30 E Ft+r.+kaució. Telefon: 20/9770-235.-------------------------------------------------------------------------------*1046218* 8 Kméten padlásszobás családi ház garázs- zsal kiadó. 45 E Ft/hó+kaució. Érdeklődni lehet: 30/9743-608.-------------------------------------------------------------------------------*1056076* ADÁS-VÉTEL, bizományos. www.klsmobil.hu-------------------------------------------------------------------------------*1058541* 8 NIVA eladó. 06-30/392-3962.-------------------------------------------------------------------------------*1060812* GÉPEK ELADÓ Landini Legend 160 LE-s traktor, HW- 6011 billencs pótkocsik, Hardy NK-600 permetezőgép, Gambetti 1000/18 permetező- gép. 30/9392-247.-------------------------------------------------------------------------------»1060742* KERESEK szippantó tartályt. 20/492-4751.-----------------------------------------------------:------------------------*1060806* « KÖR- és kockabálázó. 20/55-00-124.----------------------------------------------------------- *1060788* 8 MTZ-82 eladó. 20/418-39-59.-------------------------------------------------------------------------------*1060795* SPC 6 soros rugós kombinátor, 3 méteres, fővázas, 3 fejes eke, 750-es markoló, 2 fejes beszántó eke, műszakis pótkocsi eladó. T.: 20/495-5519-------;----------■----------------------------------------------------------*1060753* 8 Ú J terményhordó csigák eladók (hízócsere érdekel). 30/412-4704.-------------------------------------------------------------------------------*1057996* 12 LEVELES tárcsa újszerű, 3,3 kombinátor, állítható tolólap eladó. 20/5-455-324.---------------------------------------------------------------- *1060715* 8 2002-es évj. 820.2 MTZ, 2003-as évj. 952.2 MTZ eladó. 70/334-35-69, 70/332- 69-53.-------------------------------------------------------------------------------*1060790* 9,4 m-es simító eladó. 30/317-4433.------------------------------------------------------------------------------*1060807* ÁL LÁST KÍNÁL ÁLLÁSAJÁNLAT! Kecskemét és környékén! Életkor, végzettség nem feltétel. Jelentkezni hétköznap 9-15 óráig, a 70/615-34-22-es számon. Ákuna Hu Kft.-------------------------------------------------------------------------------*1060857* AUSZTRIAI munkalehetőségek hölgyeknek, uraknak! Hívjon minket bizalommal! 06- 30/487-1026, 06-30/469-0810.-------------------------------------------------------------------------------*1059751* EGÉSZSÉGMEGŐRZÉSSEL kapcsolatos munkahelyre keresünk: emberek előtt mikrofonba beszélni tudó, jó kommunikációs készséggel rendelkező, 40-55 éves kor közötti nők és férfiak jelentkezését várjuk. Egészség- ügyi végzettség előny. Rövid szakmai önéletrajzot hozzon magával. Jelentkezés: 2009. 11. 13-án, 14-17 óráig. Kecskemét, Rákóczi út 9. Érd.: 70/370-5943. *1060846* FIZIOTERÁPIÁS asszisztenst vagy gyógytornászt felveszünk Baján lévő rendelőnkbe. Érd.: 30/362-1233.---------------------------;--------------------------------------------------*1059442* GU MISZERELÉSBEN jártas fiatal agilis munkaerőt keresek. Érdeklődni lehet: 06-20/365- 9084.-----------;-----------------------------------------------------------------*1059360* JO GVÉDELMI zrt. területi képviselőket keres min. érettségivel, 25 év felett. Tel.: 20/248- 8090-------------------------------------------------------------------------------*1060656* KOCH'S Torma Kft. kiskunfélegyházi telephelyére gyakorlattal rendelkező lakatos szakmunkást keres. Jelentkezéseket a 76/559400-as telefonszámra várunk 8-16 óráig.--------- — -------------------------------------------------------------*1060628* KÖ ZÉP-ÁZSIAI németjuhász és amsztaff kiskutyák eladók. 20/4644-881.-------------------------------------------------------------------------------*1060741* NA GYON jó munkalehetőség! Összefogás Párt (BA). Megbízásából felveszünk üjtyfél koordinátorokat megyénként jelentős létszámban (lakhelyen végzendő) reklám, családlátogatói feladat, adminisztrációs munkára. Fix fizetés+jutalék. Jelentkezni: (hétfőtől péntekig 9 - 20 óráig). Infó: www.osszefogas2010.eoldal.hu Tel.: 20/628-8239, 70/217-4061--------------------------------- *1060780* VILLANYSZERELŐKET keresek. 20/537-9675. —-------------------------—-------:-------------------------------------*1060825* AD ÁSVÉTEL AKÁC tűzifa 8500 Ft szállítva. 20/490-7000-------------------------------------------------------------------------------*1060039* ELEKTROMOS húsdaráló, 22-es 380-as eladó. T.: 06-77/482-263------------------------------------------------------------------------------*1060178* 8 Ú J Totya kazán olcsón eladó. 30/9635296.-------------------------------------------------------------------------------*1059346* ÁLLAT HÍZÓ élve, vagy kettéhasítva: 20/3622-220.-------------------------------------------------------------------------------*1060177* HÍZÓ 120 kg-tól, 380 Ft/kg! 20/94-94-306.-------------------------------------------------------------------------------*1060852* KAN disznó és malacok eladók. 20/310-8471.-------------------------------------------------------------------------------*1060631 * 8 KOMONDOR, fekete Sharpéi kölykök és választási bikák, üszők eladók. 70/457-4875.-------------------------------------------------------------------------------*1060820* 8 MANGALICA süldők és malacok eladók. 06- 70/343-3072. — ----------------- *1060568* MÁ SFÉL éves haflingi csödör bekocsizva és könnyű lovas kocsi eladó. 30/475-6712. — --------------------------------------------------------------------*1060783* NAGYSÚLYÚ hízók eladók 320 Ft, 30/320- 5544-------------------------------------------------------------------------------*1060714* 8 PECSENYAKACSA eladó december 6-20-ig. 70/2649-745. '-------------------------------------------------------------------------------*1060762* 81 DB versenyhintó eladó. 06-20/9-941- 524.-------------------------------------------------------------------------------*1060738* a 1 HETES mt üsző és bikaborjú eladó. 06- 30/96-78-263.-------------------------------------------------------------------------------*1060799* 1 KAN disznó és 7 db 20 kg-os malac eladó. T.: 30/219-8232-------------------------------------------------------------------------------*1060719* B15 ANYABIRKA és 1 kos eladó. 30/384- 7931.-------------------------------------------------------- *1060797* a 2 DB managalica hízó, 140-150 kg eladó. 76/423-875.-------------------------------------------------------------------------—*1060712* 2 HETES mt üszőborjú eladó. 30/593-5426.-------------------------------------------------------------------------------*1060743* HIRDETMÉNY EÍELLINGER családfelállító csoport november 14-én Kiskunhalason. 30/2058-259. .1060740. OKTATÁS ANGOLTANÍTÁS nagyobbaknak, 70/251- 4490.-------------------------------------------------------------------------------*1059930* L0VÁRI nyelvtanfolyam indul Kecskeméten a Romani Shkola Nyelviskolában 2009.11.27- én. 70/265-5656 www.romanishkola.hu-------------------------------------------------------------------------------*1059259* TANULJON az EU-ban elfogadott szakmát! OKJ-s képzéseink www.2007kapos.hu Kérje ingyenes tájékoztatónkat!-------------------------------------------------------------------------------*1060618* PÉNZPIAC INGATLAN célú, szabadfelhasználású hitelek, hitelkiváltás Kecskeméten és szőkébb vonzás- körzetében! Hívjon bátran! Házhoz megyek! 70/623-9424.-------------------------------------------------------------------------------*1060791* RENDEZVÉNY EDU-SH0W, DANCS ANNAMARI és a KÉT ZSI- VÁNY a kméti Konzervgyár KATALIN-BÁL svéd- asztalos" báljában (11.20.). Németh Z. 76/518-188-------------------------------------------------------------------------------*1058334* SZOLGÁLTATÁS IGÉNYES masszázs. 20/217-0415.-------------------------------------------------------------------------------*1060647* SVÉD masszázs! 06-70/344-6299.-------------------------------------------------------------------------------*1059579* TÁRSKERESÉS ÁPOLT Adri partnert keres. 70/665-1546.------------------------------------------------------------------------------*1060033* ÁP OLT 40-es partnert keres. 70/233-6430.-------------------------------------------------------------------------.—*1060033* ba csjob.hu állásajánlatok Forgácsolási csoportvezető (67366) Elvárások: CNC-programozási ismeretek, középfokú műszaki végzettség, CNC-forgácsolási gyakorlat, felhasználói szintű számítástechnikai ismeretek. Könyvelő (67537) Feladatok: könyvelési feladatok ellátása, számlákkal kapcsolatos ügyek intézése, statisztikák, jelentések készítése. Elvárások: szakközépiskolai pénzügyi/számviteli végzettség, alapvető könyvelési ismeretek, kommunikációképes német nyelvtudás. Gépészmérnök (67511) Elvárások: szakirányú főiskolai vagy egyetemi végzettség, projektszervezési-vezetési ismeretek, tapasztalat. Alközponti kiszállító (67540) Feladatok: az alközpont áruszállítási feladatainak lebonyolítása. Elvárások: C kategóriás jogosítvány, áruterítési és gépkocsivezetői gyakorlat, ADR vizsga, targonca- vezetői engedély és gyakorlat. További információ és megyei állásajánlatok a www.bacsiob.hu weboldalon. ARANYOS Andi partnert keres. 70/307-8553.-------------------------------------------------------------------------------*1060605* ARANYOS csaj partnert keres. 20/629-0376. «1060005* BAJÁN 21-es partnert keres. 20/258-4385.-------------—-----------------------------------------------------------* 1060760* BO MBÁZÓ Camilla partnert keres 20/2913- 643-------------------------------------------------------------------------------*1060793* CSINOS Mónika partnert keres. 70/6613- 900.-------------------------------------------------------------------------------*1060789* CSINOS 38-as Niki partnert keres. 70/225- 1251.-------------------------------------------------------------------------------*1060170* DISZKRÉT, feltűnően szép, jó megjelenésű, 24 éves nő kortól függetlenül partnert keres. 30/292-7671.-------------------------------------------------------------------------------*1060716* DUNDI partnert keres Kméten. 30/945-1376.-------------------------------------------------------------------------------*1060032* IGÉNYES lány partnert keres. 30/5548-042.-------------------------------------------------------------------------------*1059885* KÜLÖNLEGESEN finom, érzéki, feltűnően szép nő szabadidőpartnert keres. 30/848-3447.--------------------------------------------------------------------------*—*1060642* SZ EXI, bájos nő társat keres. 70/357-8624.----------;--------------------------:----------------------------------------*1060639* 19 É VES Jenny partnert keres. Telefon: 30/589-3825.-----------------------------------------------------------------------------*1004409* 20 ÉVES fekete hajú, bájos nő partnert keres. 06-70/666-7478.---------------------------------------------------,---------------------------*1059598* 22 ÉVES lány társat keres. 30/710-3624.-------------------------------------------------------------------------------*1060633* 32-ES fekete partnert keres. Telefon: 70/662- 8615.-------------------------------------------------------------------------------*1063632* 35 ÉVES tapasztalt nő! 20/3977-049.-------;---------------------------------------------------------------------*1059197* 37 É VES hölgy partnert keres. 70/217-8823.--------------------------------------------------------------------,---------*1051916* 50 ÉVES csinos, kulturált hölgy partnert keres. 06-70/633-1399.-------------------------:— ----------------------------------------------*1059735* 50-ES hölgy partnert keres. 70/245-8887.-------------------------------------------------------------------------------»1051916* UTAZÁS S HARKÁNYI RCI üdülőhetemet átadom 2009.11.14-21-ig, 7 éjszaka. 06-20/9-677- 815.-------------------------------------------------------------------------------*1060747* VE GYES AKÁC és vegyes tűzifa 8 E Ft/m3-től szállítva. 30/428-2530.---------------:---------------------------------------------------------------*1059371* HA SZONGÉPJÁRMŰ IFA terepes billencs műszaki nélkül eladó. 20/220-0567.-------------------------------------------------------------------------------*1060778* GARÁZS KMÉT, Juhar u.-i garázssoron garázs kiadó, 10 E Ft/hó + 1 havi kaució. 20/9-289-349.-------------------------------------------------------------------------------*1066989* MEZŐGAZDASÁG a Akáccsemete eladó. 30/363-3593.-------------------------------------------------------------------------------*1057008* a ÁRPA eladó. 20/237-1299.---------;------------------------------------:--------------------------------*1060814* a F Ű- és kölesszéna eladó: 30/9385-253.-------------------------------------------------------------------------------*1060838* GYÖKERES bianca szőlővesszö eladó. Érd.: 70/337-1596.------------------------------------------------------------------------------*1060677* MŰ TRÁGYÁK, am.-nitrát, kálisó 3xl5-s, 0-10- 24-s, karbamid eladó! T.: 30/82-20-151--------------------------—,-----------•-----------------------------------*1058531* SÜ TŐTÖK eladó. 70/2277-779.-------------------------------------------------- *9060578* VI LLÁNYI kékoportó 100 hl egyben eladó, 180 Ft/I áron. Telefon: 30/664-0204.-------------------------------------------------------------------------------*1060183* Petőfi Népe LAKOSSÁGI APRÓHIRDETÉSÉT telefonon is feladhatja munkanapokon: 8.00-16.00 óráig! Petőfi Népe Kiadja a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft Felelős kiadó a kft. ügyvezető igazgatója. Főszerkesztő: Szerdahelyi Csaba Ügyvezető igazgató: dr. Tóth Miklós Gazdasági vezető: Falvi Krisztina Értékesítési vezető: Juszkó Anita A szerkesztőség és a kiadó címe: 6000 Kecskemét, Széchenyi körút 29. Telefon: 76/518-200 Telefax: 76/481-434 Kiadói telefax: 76/486-539 E-mail-cím: petofinepe@axels.hu Készült: AS-Nyomda Kft. Szilády Üzem Telefon: 76/481-401. Telefax: 76/481-204 Felelős vezető: Boros Gábor ISSN szám: 0133-235 x Az előfizetői példányok kézbesítését a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. terjesztőhálózata végzi. Árusítja a Lapker Zrt., és a kiadó saját hálózata Terjesztésvezető: Rádiné Kis Gizella Telefon: 76/518-270, 80/480-756. Telefax: 76/486-539 Előfizetés: 76/518-270. Előfizethető a Petőfi Népe kézbesítőinél, ügynökségeinken és közvetlenül a kiadónál, valamint közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10402506-25020380 pénzforgalmi jelzőszámra. Az előfizetés díja: egy hónapra: 2.290 FI: negyedévre: 6.870 Ft: félévre: 13.740 Ft: egy évre: 27.480 FI Telefonos apróhirdetés-felvétel: 76/518-250 Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Kéziratokat és fotókat nem érzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok fel- használásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer- Magyarország Kft., Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.), előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal. A Petőfi Népe bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Petőfi Népére hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, azokért felelősséget nem vállalunk.