Petőfi Népe, 2009. november (64. évfolyam, 256-280. szám)
2009-11-09 / 262. szám
4 PETŐFI NÉPE - 2009. NOVEMBER 9., HÉTFŐ FELSŐ-KISKUNSÁG, DÉL-PEST MEGYE Városi oldalak a Petőfi Népében Hétfő FELSŐ-KISKUNSÁG, DÉL PEST MEGYE Kedd KISKUNFÉLEGYHÁZA ÉS KÖRNYÉKE Szerda BÁCSKA Csütörtök KISKŐRÖS ÉS KÖRNYÉKE Péntek KISKUNHALAS ÉS KÖRNYÉKE Szombat BAJA ÉS KÖRNYÉKE A volt államtitkárt is kifaggatják az esten KUNSZENTMiKLOS Folytatódnak a Csendes téli esték elnevezésű kulturális eszmecserék. Legközelebb november 19-én, este 6 órakor az ÁMK könyvtárában találkoznak az est vendégei. A kunszentmiklósi származású dr. Naszvadi György közgazdász, volt pénzügyminisztériumi államtitkár beszél majd vélhetően érdekeseket életéről, munkájáról, kedvteléseiről. Felmondta a szolgálatot az ovi fűtőrendszere dunavecse Egyelőre nem tudja fogadni a kicsiket a Honvéd utcai óvoda, mert felmondta a szolgálatot az épület fűtési rendszere. A hibát várhatóan e hét elején elhárítják a szerelők. Adomány Hollandiából a Kőris Otthon javára nagykörös A hollandiai Haaksbergen testvérváros évek óta jelentős adomá- . nyokkal támogatja a Kőris Otthont. Az idősek, fogyatékkal élők körülményeinek javítására nemrégen 50 ezer eurót (13,5 millió forint) ajánlottak fel. * Jótékonysági bálák faluban és városban DUNAEGYHÁZA/ KEREKEGYHÁZA November 14-én ki-ki összekötheti a kellemest a hasznossal a Duna menti faluban. Jótékonysági bálba hivatalosak, akik szívükön viselik az óvodát, iskolát. A rendezvény a művelődési házban lesz este 7 órától. A bál bevételét a tanintézmények javára fordítják. Kerekegyházán ugyanazon a napon és órában az iskola nyitja bálját. A vendégek forintjai az intézmény alapítványa számláját gyarapítják. A szülők biztonságosabb kereszteződéstakarnak kocsér A falu központjában lévő útkereszteződés a közútkezelő szerint nem olyan veszélyes, hogy ott korlátozni kellene a jármű- forgalmat. Nem így látják a közeli iskolába, óvodába járó gyerekek szülei. A szülői munkaközösség több mint száz aláírással petíciót nyújtott be az ön- kormányzathoz gyalogátkelőhelyek létesítésére. A kérvény a közúti hatóságnál van, jelenleg a „zebrá- sítás” engedélyezésére várnak a családok. ^További hírek a B ON.hll hírportálon Időutazások Szalkon petőfi emlékmúzeum Számítógépes ismerettárral is gyarapodnak Az egykori fogadó. Petőfi szerette Szalkot, a maiak pedig féltve őrzik ami rájuk maradt a költő korából Hamarosan digitális idő- alagút segítségével utazhatnak a múltba a szalk- szentmártoni Petőfi Múzeum látogatói. Miklay Jenő Nem sokáig marad jelenlegi állapotában a szalki múzeum. Munkatársai decemberben hozzá látnak a legtöbb Petőfi emléket őrző intézmény nagyszabású átalakításához. Irodalomtörténeti presztízskérdésnek számít ez a faluban, hiszen a költő életének fontos helyszíne volt Szalk- szentmárton.- Tizennyolc relikviát őrzünk, amelyek bizonyítottan Petőfihez és családjához kötődnek. Évente 10-12 ezren, főleg fővárosiak utaznak hozzánk, megnézni a gazdag hagyatékot. Kötelességünk a kor követelményeinek megfelelő, az eddiginél jóval nagyobb ismeretanyaggal fogadni Farkas Lajos A kerekegyházi önkormányzat hozzájárul a humán papilloma (HPV) vírus elleni védőoltás költségeihez. A méhnyakrák és a nemi szervi szemölcsök elleni védőoltást négy éve vezették be Magyarországon. A városháza felméréséből kiderült, hogy kevesen tudnak a megelőzés lehetőségéről a HPV-vírustól leginkább veszélyeztettek körében. A 14-18 éves korosztály részére a védőoltás igénylésére vonatkozó kérdőíveken mindőket - bocsátotta előre a változásokat Farkas Lajos, az intézmény vezetője. A múzeum modernizálása lényegében már tavasszal elkezdődött. Akkor a Bács-Kiskun megyei önkormányzat támogatásával megépítették a régóta kínoössze 31-en jelezték, hogy igénylik az oltást. Vélelmezhetően sokan azért nem élnek vele, mert nem tudják kifizetni mind a három vakcina költségét. Az önkormányzat legutóbbi ülésén rendeletet hozott, amely szerint természetbeni juttatásként igény szerint támogatja a helybeli 14 éves leányok HPV elleni védőoltását a tervek szerint a következő években is. san hiányzó vizesblokkot, továbbá bevezették a földgázt. Közben az Irodalmi Tájházak Szövetségétől jó hírek érkeztek: a tudós társaság kijelölte a szalki múzeumot felújításra. Farkas Lajostól megtudtuk: Egyebek közt digitalizált képA költségek megoszlása úgy fest, hogy csak az első oltás árát, 20 ezer forintot kell megfizetniük az 14 éveseknek illetve, mivel fiatalkorúak, a törvényes képviselőiknek. A második és harmadik kezelést az önkormányzat állja, azzal a feltétellel, hogy az érdekeltek november 15-éig befizetik a városházán az egy vakcina árát. Az első oltás novemberben, a második és anyaggal is bővítik a költőre és a községre vonatkozó ismeretanyagot. Vélhetően emlékezetes élményekben lesz részük a látogatóknak, hiszen évszázadokat utazhatnak majd az időben a számítógépek segítségével. A megnyitót március 15-ére tervezik. harmadik januárban illetve májusban esedékes. A városi költségvetés 370 ezer forintot szán erre a célra. A költségvetési keret szűkössége miatt az önkormányzat további korosztály támogatását nem tudta felvállalni. Ezzel szemben jó hír, hogy a HPV elleni vakcinát az önkormányzati program keretében igénylő 14 éven felüliek számára a gyógyszertári árhoz képest 33 százalékkal olcsóbban tudják biztosítani. ■ Készpénz helyett csekket kapnak a segélyezettek Polgármesteri kezdeményezésére újabban készpénz helyett utalvány formájában adja az átmeneti segélyt és a rendkívüli gyermekvédelmi kedvezményt a szabadszállási önkormányzat. Az intézkedés egyedülálló a kistérségben.- Miért volt szükség a kifizetések módjának megváltoztatására? - kérdeztük dr. Balázs Sándor polgármestert.- Nálunk is az a tapasztalat, hogy a ked'vezményezettek nem mindig arra költik a pénzt, amire kapják. Az utal- ványos rendszer arra jó, hogy valóban a célnak megfelelően használják fel a köz támogatását.- A segítségre szorulók mire válthatják be a csekkeket?- Az átmeneti segélyben részesülők kapják az étkezési utalványt, amelyekért kizárólag fogyasztásra kész élelmiszert kapnak. A rendkívüli gyermekkedvezményben részesülőké a sulicsekk, azt tankönyvekre, taneszközökre és ruházat vásárlására használhatják fel. Az utalványozási forma nem jelent többletköltséget az önkormányzat számára.- Tervezik-e bővíteni az utalványozási kört?- Jövőre a gyógyszer- és ruházati csekkeket szándékozzuk bevezetni. A gyógyszercsekk célszerű azért is, mert a méltányossági közgyógyellátás szigorításakor sokan kiestek a támogatottak köréből, ezért gyakran az átmeneti segélyt gyógyszereik kiváltására kérik. ■ Miklay Jenő dr. Balázs Sándor Hozzájárulnak a védőoltás költségeihez hpv-vírus Novemberben adják az elsőt, májusig tart a kezeléssorozat ■ A 14 évesnél idősebbeknek is kedvezményes Megkérdeztük a dunaegyházai fiatalokat Hol szórakoznak a faluban? kenései lajos: - Olyan igazi, társasági szórakozóhely nincs nálunk, de nekem nem is hiányzik nagyon. Időm se lenne lazítani, Dunaújvárosba járok át munkába, váltóműszakban. Ezért inkább csak apróbb örömök érnek. Például amikor az időjárás megengedi, motorozok a többiekkel, vagy összeverődünk néhányon és megsétáltatjuk kutyáinkat. vászon Gabriella: - Nem járok szórakozóhelyekre, ugyanis helyben nincs hová menni. Néhány kiskocsma akad a faluban, jóformán semmi más. Szerintem egy kulturált étterem, vagy komolyabb bisztrót érdemes volna nyitni, hiszen élnek nálunk igényes emberek is. A társasági rendezvények jók, csak ritkán szerveznek olyanokat. ALFÖLDI ISTVÁN: - Horgászata hobbim, s nagyjából ennyi elég is. Illetve, szívesen kijárnék a dunai strandra, de vagy tíz éve nemigen használható a fiirdő. Takarítani kellene a partot, a medret, de több gondot nem viselnek rá a ßnyimson kívül. Sajnáljuk, mert valaha jó kis f ürdőhely volt. Ha rendbe tennék, szerintem máshonnan jönnének hozzánk fürdőzők. A derékszíj meghúzására készülnek Kerekegyházán A minden települést érintő központi megvonások miatt a jövő évi költségvetés tervezésénél minden eddiginél nagyobb gondossággal kell eljárni - jelezte dr. Kelemen Márk, Kerekegyháza polgármestere az új költségveté- s tervezésekor. Ezzel összefüggésben összességében jelentős elvonásokkal mérsékli jövőre kiadásait a városi önkormányzat. A képviselő-testület szerint takarékoskodással lehetséges az alapfeladatok finanszírozása. A döntéshozók megnevezték, hol szükséges intézkednie a városházának a megvonásokról. Elképzelhető, hogy jövőre nem kapnak étkezési utalványt a nem köztisztviselők, csökkenthetik a háziorvosok szerződés szerint most lejárt, és öt éven át folyósított többlet támogatását. Felére faragnák a rendezvények kiadásait, továbbá munkaerő-átszervezés, létszámstop is szerepel a képviselő-testület költségvetés előkészítésére vonatkozó határozatában. Megnevezték azokat a szervezeteket, amelyek jövőre is számíthatnak támogatásra: A sportegyesület kap pénzt a sportlétesítmény fenntartására, továbbá a tűzoltó köztestület, a falugondnokok egyesülete, a polgárőrség, a kisállattartó egyesület is szerepel jelenleg a kedvezményezettek között. ■