Petőfi Népe, 2009. november (64. évfolyam, 256-280. szám)
2009-11-09 / 262. szám
2 PETŐFI NÉPE - 2009. NOVEMBER 9., HÉTFŐ MEGYEI KÖRKÉP Új államépítésről beszéltek tegnap Kecskeméten Orbán Viktorék ► Folytatás az 1. oldalról Mészáros László a Magyar Polgári Együttműködés alelnök-fő- titkára ismert személyiségeket hívott meg a tegnapi konferenciára, hogy felvázolják, milyen úton kell majd elindulnia a jövő évi választások után, a feltehetően jobboldali kormánynak. Többen is szóltak arról, hogy az élet szinte minden területén érződő bizalmatlanságot csökkenteni kell. Ez ugyanis bénítja a gazdaság, az egészségügy, a politikai élet, de az oktatás működését is. Zombor Gábor polgármester köszöntőjében arra hívta fel a figyelmet, hogy Kecskemét mindig a polgári értékek mellett kötelezte el magát, ha a polgároknak a történelem során esélyük volt a szabad választásra. Mádl Ferenc az egyesület egykori elnöke, korábbi köztársasági elnök, új alkotmány elfogadását javasolta, illetve a közvetlen köztársasági elnökválasztás bevezetését javasolta. Ángyán József a gödöllői egyetem professzora az agárkérdéseket érintve a családi gazdaságok megerősítésének stratégiai fontosságára hívta fel a hallgatóság figyelmét. Kopp Mária, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézet tudományos igazgatóhelyettese, a társadalmi tőke megerősítését, a közbizalom helyreállítását hangsúlyozta beszédében. A felszólalók között volt Ma- tolcsy György korábbi gazdasági miniszter, dr. Éger István az orvosi kaprára elnöke, Martonyi János, Vizi E. Szilveszter is, a Magyar Tudományos Akadémia Elnöke is. A rendezvényt a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület, a Kecskeméti Konzervatív Kör, és a Kecskeméti Lapok Kiadó szervezte. PILLANATFELVÉTEL A BA0N.hu olvasóitól Ön is kötelezővé tenné az emelt szintű érettségit? Nem Három a kislány Kecskeméten tanító művésztanárok munkáiból nyílt kiállítás szombat este a kecskeméti Katona József Gimnáziumban, a Katonás napok részeként. Az Össz-kép címet viselő tárlaton három rajz- és művészettörténet tárgyat tanító pedagógus munkáit tekinthetik meg az érdeklődők: G Szolláth Katalin, a Katona József Gimnázium tanára, Mészáros Mariann, a Bolyai János Gimnázium és a Kandó Kálmán Szakközépiskola pedagógusa, Kapots Ildikó pedig a Bányai Júlia Gimnáziumban tanítja a diákokat. A képen a művésztanárok, - G Szolláth Katalin és Mészáros Mariann társaságában - a tárlatot megnyitó Szappanos István. (M. A.) nagybaracska Partizánok vérengzését akadályozta meg a szovjet járőr Még öt perc az élet! Ezt a mondatot mintegy kétezer baracskai hallhatta 1944. november tizenharmadikán egy partizánnő szájából. Le akarták őket mészárolni, mert úgy gondolták, előző nap az ő jelzésük miatt támadhatta meg menetüket két német vadászgép. A tömeggyilkosság azonban elmaradt, egy a semmiből érkező szovjet járőr parancsnoka megakadályozta a vérengzést. Ma sem tudják, ki volt az a magas, g középkorú, szőke férfi, akinek kö- f szönhetően nem pusztították el a | község lakosságát. Tegnap a 65. évfordulóhoz kö- < zelegve a község búcsújának „Nem politikai nyomásra, hanem hálából készült” - mondta az obeliszket napján avatták fel az erre emlé- megáldó Bábel Balázs, aki érseki misét mutatott be Nagybaracskán keztető alkotást, ami több jelentős hozzájárulásnak köszönhetően Zöldhegyi Ottó tervei alapján készülhetett el. Matacz István - aki a megtámadott menetben és másnap a megmenekülésre váró tömegben is ott volt - leplezhette le a templom előtti emlékművet több száz ember előtt. Király Sándor polgármester felidézte a falu életében fontos eseményt, majd több személynek is ajándékot adott át az emlékmű elkészítéséért végzett munkájáért, egyben hangsúlyozta: a fiataloknak meg kell ismerniük a történteket, szerencsére ma még élnek szemtanúk. ■ Kubatovics Tamás A rablógyilkosokat továbbra is nagy erőkkel keresi a rendőrség A hétvégén is folytatódott a helyszínelés a tompái határban lévő Két-Kovács Panzióban, ahol múlt szerdán egy család három tagja brutális gyilkosság áldozata lett.- Több tucat tanút hallgattak ki eddig kollégáink és a helyszínelők még ezen a héten is a hármasgyilkosság helyszínén vizsgálódnak - mondta el Mihályné Bornemisza Eleonóra, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. Mint megtudtuk: több szálon folytatja a tettesek felkutatását a dr. Pólyák Zsolt őrnagy irányította nyomozócsoport, amely a család kapcsolatrendszerét is szisztematikusan ellenőrzi. A hétvégén az egész panziót is átkutatták, de a nagy területű birtok teljes átfésülése sok időt vesz igénybe. A rablógyilkosok vélhetően az egyik áldozat HYP 860 forgalmi rendszámú, szürke színű, Mercedes 290E típusú személygépkocsijával menekültek el a helyszínről, melyet továbbra is köröznek. ■ Ma rendkívüli ülést tartanak Tompán, hogy eldöntsék, milyen segítséget kapjon a család. Mint megírtuk: múlt szerdán Tompa külterületén, a zöldhatárhoz közeli, 24 szobás lovaspanzióban megölték a 65 éves Kovács Józsefet, 62 éves feleségét és 41 éves lányukat. A | család három másik tagja - a fiatalabb áldozat férje, és az általános, illetve középiskolás gyermeke - nem tartózkodott otthon a tragédia idején. A félárván maradt gyerekek megsegítésre gyűjtést kezdeményeztek az özvegyen maradt férfi munkatársai, a város ön- kormányzata pedig mai rendkívüli ülésén dönt arról, miként próbál segíteni a családon. ■ Tapodi Kálmán X GYORSSZAVAZAS ■I Ön szerint milyen büntetést érdemelnek a tompái gyilkosok? Szavazzon honlapunkon ma 16 óráig: BA0N.hu A szavazás eredményét a keddi számunkban közöljük. Álmodj egy világot magadnak! baja Pályaválasztási vásárt tartanak november 10-én Manapság sajnos egyre több fiatal kénytelen szembesülni az elhelyezkedés nehézségeivel a munkaerőpiacon. Sokan álláskeresőként kezdik el pályafutásukat, illetve néhány év múlva szakmaváltásra kényszerülnek. Rengeteg információra és tanács- „>v‘° ra van szükségük ahhoz, hogy jövőjük szempontjából jó döntést hozzanak, amikor válaszút elé kerülnek: hol és mit tanuljanak, milyen szakmát, szakterületet válasszanak. Éppen ezért nagy jelentőségű az a rendezvénysorozat, amelyet a Dél-alföldi Regionális Munkaügyi központ szervez, és melynek keretében pályaválasztási vásárokat tartanak Békéscsabán, Szegeden, illetve Baján és Kecskeméten. „Álmodtam egy világot magamnak” - a szervezők az Edda együttes örökbecsű sorait választották mottóul a négy helyszínen zajló fórumnak. Ez is azt fejezi ki: a fiataloknak nem szabad leZM,. hoz, í 'ó pálya ából ! „A £ zéséh lilzTvr -? ~— ^ rolátá AFSZ mondani álmaikról - de pályafutásuk megtervezéséhez szükséges az előrelátás, a racionalitás is. A pályaválasztási vásárokon sok olyan információhoz juthatnak a résztvevők, melyek segíthetnek meghozni életük egyik legfontosabb döntését. Baján a vásár november 10-én, 10 órakor kezdődik a dr. Posta Sándor Sportcsarnokban. A látogatók a helyszínen megismerkedhetnek a régió közép- és felsőfokú oktatási intézményeivel, felnőttképzési intézményekkel, munkáltatókkal. A rendezvény kiemelt célja a hiányszakmák bemutatása, valamint tájékoztatás az elsajátítható szakmákról, a későbbi elhelyezkedési lehetőségekről. A vásár nagy segítséget jelent az alap- és középfokú intézmények felsőéves tanulóinak, a szakmával nem rendelkező fiataloknak és a pályakorrekció előtt álló felnőtteknek egyaránt. Az előadások meghallgatása mellett a látogatóknak lehetőségük lesz például ingyenes nyelvvizsgateszt kitöltésére vagy különböző szakmákat bemutató rövid videofilmek megtekintésére is. ▲ Szalagos lányok Harminckilenc végzős diáklány egyenruhájára került fel a szalag szombat este Kecskeméten, a Ward Mária (Angolkisasszonyok) Leánygimnáziumának szalagavató ünnepségén. A városban ez volt az idei tanév első szalagavató ceremóniája. Az érettségire készülő lányoknak osztályfőnökük, Gyurcsányi Emília tűzte fel a szalagokat. Idén csak egy végzős osztály (IV. E.) van az angolkisasszonyoknál, mivel az évfolyamon korábban lévő két osztályt összevonták. (M. A.) A Megmaradás emlékműve