Petőfi Népe, 2009. október (62. évfolyam, 230-255. szám)

2009-10-27 / 251. szám

4 PETŐFI NÉPE - 2009. OKTÓBER 27., KEDD KISKUNFÉLEGYHÁZA ES KORNYÉKÉ Kevés csillagjelölt jelentkezett a parádés csillagfényre Aki érdeklődik a divatszakma iránt, és szereti megmutatni szépségét, egyéniségét, annak jó alkalom lett volna elmennie Kis­kunfélegyházán az Országos Csillagfény Parádéra. A szépség- és egyéniségversenyt már ötö­dik alkalommal hirdették meg, mégis kevesen jelentek meg a fotózással egybekötött bemutat­kozáson. A zsűrinek nem volt nehéz kiválasztania azt, hogy ki juthat az országos döntőbe, me­lyet Pakson rendeznek október 31-én. A gyerekek igazán ara­nyosak és bájosak voltak. Sajnos a nagylányok közül mindössze ketten mentek el a válogatásra. Ők viszont fürdőruhában is meg­mutatták bájaikat. ■ Fogadták a gratulációkat nyárlőrinc Gérecz Attila rövid és kalandos életét mutatták be A fiatalok megfelelő komolysággal adták elő az 1956-os ünnepségre készült darabot, amire hosszú ideig készültek Laczi Kitti még csak 6 éves HIRDETÉS Nagy sikert arattak az ifjú­sági klub tagjai azzal a da­rabbal, melyet az 1956-os ünnepség alkalmával mu­tattak be. Az előadás után mindenki gratulált nekik. Szentirmay Tamás Hetekig készültek a fiatalok, hogy egy új, mindenki számára egészen másfajta módon ünne­peljék meg a településen az 53 évvel ezelőtt történt eseménye­ket. Bánföldi Ferenc és Bánföl- diné Szomjú Gabriella nagy ku­tatómunkát végzett a könyvtár­ban, mire ráakadt Meizner Ferencné: Élt huszonhét évet cí­mű művére. Elolva­sása után már tud­ták, hogy ezt a da­rabot akarják elő­adni október 23-án. A mű egy igazi ’56-os hősről, a börtönben költővé érett, és a Cor­vin téri harcok közben elesett Gérecz Attiláról szól. Az ígére­tes tehetségű fiatalember nem­Bánföldiné re­mekül fogja ösz- sze a diákokat. csak kiváló költő, hanem öttusá­zó olimpiai válogatott kerettag is volt. A darab Gérecz Attila rövid és kalandos életének legfőbb ál­lomásait idézte. A valóságos tör­ténetet a költő versei tették még hiteleseb­bé. Az ifjúsági klub tagjainak nem ez volt már az első előadásuk. Eddig is minden alkalommal jól szerepel­tek a színpadon. Vannak közöt­tük olyanok, akik kiemelkedően tudják tolmácsolni az író és a ren­dező (jelen esetben Bánfóldiné Szomjú Gabriella) elvárasait. Az iskola mellett próbálnak, gyako­rolnak esténként, hogy örömet tudjanak szerezni azoknak, akik megnézik őket. A mostani elő­adás azonban egészen más volt. A tizenéves fiatalok egy olyan da­rabot mutattak be teljes komoly­sággal, amit nem éltek át, és az el­múlt több mint másfél évszázad alatt nem ugyanúgy magyaráz­tak. A feladatot nagyon jól oldot­ták meg. Megérdemelten, de sze­rényen fogadták a gratulációkat. ) A szerszámkell.hu-hoz hitel kell a fejlesztés Válasz a válságra: Tipikus családi kisvállalkozásnak indult a négy éve már Iparos és Barkács Center Kft.-ként ismert szerszám és építőipari kereske­dés története - a 89'-es induláskor használt pár négyzetméteres kis helységet azonban mára jócskán kinőtték. Ma már komoly, meg­határozó szereplői területüknek, beszállítói a legnagyobb autópá­lya-építő cégeknek, de a 4-es metrót építői is tőlük veszik a szer­számokat, csavarokat és más, el­engedhetetlen eszközöket. A kar­rier folytatása tehát - sajnos - ko­rántsem általános Magyarorszá­gon, ám annál tanulságosabb. Az eredeti profilt, a barkács- termékek kereskedését hamar bővítettük, mára már szinte min­den olyan eszköz és szerszám kapható nálunk, amire akár az építőiparban, akár a szervizek­ben, háztartásban szükség lehet.- kezdi Nagy Gábor Imre, aki 5 éve kapcsolódott be a szülei ál­tal alapított vállalkozás irányítá­sába - Ma már nem elég a bol­doguláshoz, ha csak várjuk a pult mögül, hogy benyisson hozzánk a vevő, nekünk kell kéznél len­nünk, ha a szükség úgy hozzál 2005-ben ezért kezdték kiala­kítani a direkt értékesítés lehe­tőségét, ma már pedig internetes webáruházuk- ban, a szerszcimkell.hu n az egész országnak kínálják a portékájukat. A gyors és ingye­nes házhoz szállítás szolgáltatá­sa is elengedhetetlen a sikerhez Nagy Gábor Imre szerint - eh­hez pedig szükséges az állan­dóan, és folyamatosan feltöltött raktár. Hiába a kedvező ár, ha épp nincs raktáron az áru. Épp ezért forgóeszköz hitel nél­kül ma már nem tud működni egy hozzánk hasonló cég, így aztán folyamatosan kerestem a lehető­ségeket, bújtam az ajánlatokat, de őszintén szólva, nem nagyon találtam nekünk megfelelő konst­rukciót. Mígnem tavaly tavasszal egy reggeli internetes böngészés közben meg nem hallottam a Mifin Zrt. reklámját az Új Ma­gyarország Mikrohitelről - emlék­szik vissza a cégvezető. Először a fülének, aztán a szolgál­tató honlapjának láttán a szemé­nek nem akart hinni. Gyorsan fel­A project az Európai Unió támogatósával,oz Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg. hívta az ügyfél szolgálatot, ott is megerősítették a hallottakat, látottakat. A hitel feltételei pont olyanok vol­tak, amelyekre vártam. Nem vol­tak járulékos költségek, apró be­tűs kitételek, egyszerre fehetett egy év alatt letörleszteni a tőkét és a fix kamatot és az ügyintézés sem volt bonyolult. Két hét múlva már a számlánkon volt a 6 millió forint! A cég épp akkor kapott az Mó- os autópálya építőitől egy ko­molyabb megrendelést-ha nincs a gyors hitel, elveszthették volna az egyik fontos partnerüket. A tavalyi hitelt már vissza is fizet­ték, de Nagy Gáborék ismét él­ni kívánnak a lehetőséggel: most 5 milliót tervez felvenni 8 és fél százalékos kamatra - kell a for­rás a webáruház fejlesztéséhez. A mai viszonyok között már az számít sikernek, ha nem esik a kereslet, vallja a vállalkozó, aki úgy tartja: ha jó az alapgondo­lat egy üzlet mögött, és ha még ilyen segítségre is számíthat a kisvállalkozó a fejlesztés a vál­ság legjobb ellenszere. ■arorípűj Nem az önkormányzat, a vízügy vágatta ki a fákat Meglepő kép fogadja a Tisza- ugra érkezőket. Az út mellett, a folyó bal oldalán kivágták a hatalmas fákat. A munkálato­kat nem az önkormányzat ren­delte el. Sinka Ferenc is meglepődött azon, amikor fenyegető telefont kapott azért, mert elrendelte a fák kitermelését. A telefonáló azonban nem engedte meg, hogy a polgármester elmondja véleményét az üggyel kapcsolat­ban, letette a kagylót. Lapunk­nak azt nyilatkozta, hogy nem ők rendelték el az árterületen lé­vő fák kivágását. A terület nem is hozzájuk tartozik, hanem a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igaz­gatósághoz. Nekik semmilyen beleszólásuk nem volt abba, hogy mi lesz a fák sorsa. Szécsi Kata, a Kötivizig sajtó- szóvivője érdeklődésünkre el­mondta, hogy egy hektár terü­leten vágatták ki a fákat, de előtte egyeztettek a Kiskunsá­gi Nemzeti Parkkal. A kiterme­lésre azért volt szükség, mert a hetven-nyolcvan éves nyárfák elöregedtek, ráadásul a vad­szőlő rájuk nőtt, így veszélyes­sé váltak. Néhány anyafát azonban meghagytak. Termé­szetesen a kivágott fák helyett újakat fognak ültetni, ezeröt­száz nyár- és fűzfacsemete ke­rül még ebben az esztendőben a földbe. A törzseket és a vastagabb ágakat elvitték, de az önkor­mányzattal megegyeztek ab­ban, hogy a gallyakat a rászo­rulók összeszedhetik. ■ KISKUNFÉLEGYHÁZI ANYAKÖNYVI HÍREK Születtek; Fodor Klaudia (anyja neve: Kele­men Andrea), Berecz Áron (Ha­lász Cecília), Király Barnabás (Ficsor Lilla Ágnes), Papp Zoltán (Németh Gabriella), Gujka Gergő (Vámos Márta), Lukács Kiara (Csikós Melinda), Kiss Klaudia (Balogh Rózsa Franciska), Hu- szárik Angéla Vivien (Czakó Tí­mea), Sallai Anita Anna (Bos- nyák Aranka), Polgár Emma (Soós Nikoletta), Ollári Anna (Horváth Mária Melinda). Ujszászi Krisztina és Kovács Krisztián, Dinók Edit és Ko­lompár Zsolt, Mucsi Klára Ida és Elek Ferenc Sándor, Rosta Judit Mária és Tóth Péter. Meghaltak: Hevér Imréné Mátyás Margit (Pálmonostora), Gibicz László, Daczi Etelka, Sinkó Péter, Csenki Julianna, Mészáros Má- tyásné Antal Mária (Bugac), Palla Gáborné Enying Rozália (Kiskunhalas), Farkas Béla, Hajnal Imre, Szemerédi Zoltán, Ramocsa Antal János (Petőfi- szállás), Nagy Ferencné Mé­száros Gizella Mária (Bugac), Görög Miklósné Szekér Mária Julianna. Városi oldalak a Petőfi Népében Hétfő FELSŐ-KISKUNSÁG, DÉL-PEST MEGYE Kedd KISKUNFÉLEGYHÁZA ÉS KÖRNYÉKE Szerda BÁCSKA Csütörtök KISKŐRÖS ÉS KÖRNYÉKE Péntek KISKUNHALAS ES KÖRNYÉKE Szombat BAJA ÉS KÖRNYÉKE Kiválóan tudnak helyesen írni a negyedikesek fülöpjakab A negyedik osz­tályos diákok nyerték a Kis­iskolák Tollas Tibor Helyes­író Versenyét, amit a Lakite­lek Népfőiskolán rendeztek. A győztes csapat tagjai - Gás­pár Imre, Borbíró Levente, Dinnyés Máté, Tasi Blanka és Nagy Ivett - értékes aján­dékokat kaptak. Felkészítő tanáruk: Havas Tiborné. Matematikából a legjobbak voltak KISKUNFÉLEGYHÁZA Az orszá­gos matematikaverseny me­gyei döntőjén első helyezést ért el a Constantinum Intéz­mény Móra Ferenc Katoli­kus Általános Iskola 7. osz­tályos csapata. A csapat tag­jai: Lakihegyi Krisztina, Pin­tér Zsófia, Varga Annamá­ria, Könyves Gábor. 1 Kétszázezer forintot osztanak ki a diákoknak PETŐFISZÁLLÁS Tizenöt, felső- oktatásban tanuló diák adta be pályázatát az önkormány­zathoz a Bursa Hungarica keretében. A település két­százezer forintot szeretne szétosztani a diákok között. A repülőről lőtték az ártatlanokat TISZAKÉCSKE Az 53 évvel ez­előtt repülőgépről leadott sortűzre emlékeznek ma, a Szent Imre téren. A Móricz Zsigmond Oktatási Intéz­mény tiszabögi tagozatának diákjai zenés irodalmi ösz- szeállítással elevenítik fel az 1956-ban történt eseménye­ket. Emlékezőbeszédet mond Wi'ttner Mária ország- gyűlési képviselő. ■ ................................ To vábbi hírek a I ON.htl hírportálon CONSTANTINUM po INTÉZMÉNY OM 06387,9 6100 Kiskunfélegyháza, Petőfi u. 2. Tel./fax: 76/431-786 e mail: constantinum@constantinum.hu; honlap: www.constantinum.hu NYÍLT NAPOK a Constantinumban 2009. november 16., december 16. Minden alkalommal 7.45-11.00 óráig Alkalmassági vizsga: 2009. november 25., 16.00 órakor december 1-jén és 2-án, 16.00 órakor KÉPZÉSEINK GIMNÁZIUM Tagozatkódok:- Általános gimnázium (4 év) 01- Emelt szintű gimnázium testnevelés (4 év) 02- Idegen nyelvi előkészítő (4+1 év) 03 SZAKKÖZÉPISKOLA Tagozatkódok:- Informatika (4 év) 04- Rendvédelmi (4 év) 05 NINCS ÍRÁSBELI KÖZPONTI FELVÉTELI. FELVÉTELI SORREND A HOZOTT EREDMÉNYEK ALAPJÁN. EMELT SZINTŰ TESTNEVELÉSHEZ AUCAEMASSÁGI! INGYENES KOLLÉGIUMI ELLÁTÁS BIZTOSÍTOTT.

Next

/
Thumbnails
Contents