Petőfi Népe, 2009. október (62. évfolyam, 230-255. szám)

2009-10-26 / 250. szám

2009. OKTÓBER 26., HÉTFŐ GAZDASÁG Ketyeg az óra: 2010 végéig meg kellene állapodniuk az Európai Unió tagálla­mainak az intelligens mé­rőórák szabványában. VG-összeállítás Az intelligens mérőórák a háztar­tások áram-, víz-, gáz- és távhő- fogyasztási adatait az interneten keresztül juttatják el a közmű­szolgáltatókhoz, emellett alkal­masak arra is, hogy mérjék, s ez­által rámutassanak arra, melyek a fogyasztók otthonaiban műkö­dő leginkább energiafaló beren­dezések, valamint arra, hogy je­lezzék: ezeket milyen napszak­ban érdemes használni. A közműszolgáltatók többsége ma még inkább az ipari nagyfo­gyasztóknál alkalmazza ezt a le­hetőséget. Magyarországon az Elmű-Émász csoport ezen ügyfél­kör számára már 2002-ben beve­zette az elektronikus mérőleolva­sást A cégek berendezéseik visz­szajelzései alapján tetszésük sze­rint választhatnak a szolgáltatók, illetve a tarifák között. Kérdés persze, hogy az intel­ligens eszközök lakossági elter­jesztése mennyire találkozik a közműcégek hasonló szándéka­ival. „Az intelligens mérés la­kossági rendszerének kiépítése többe kerülne, mint a hazai áramszolgáltatók teljes hálózati vagyonának az értéke” - jelezte lapunknak Boross Norbert, a né­met hátterű Elmű-Émász szóvi­vője. Más számítások ugyanak­kor nem eredményeztek ennyi­re drasztikus számokat: egy 2007-es kimutatás szerint ha mind a hétmillió hazai villany­órát intelligens mérőre cserél­nék le, az 82 milliárd forintba kerülne. Egy biztos: az intelligens mérő­órák elterjedésének az adatokat saját vezetékes vagy mobilhálóza­tukon továbbító távközlési szol­gáltatók nagyon örülnének. „Szá­munkra ez többletbevételi lehe­tőség, igaz, a szolgáltatás elterje­déséhez egyéb partnercégekre is szükség van, amelyek a hálózati technológia mellé kifejlesztik a szolgáltatáshoz szükséges szoft­vereket. Ezek hiányoznak világ­szinten is” - mondta lapunknak Laczkó Tóth Gergely, a Pannon megbízott kereskedelmi vezér­igazgató-helyettese. „Már jó ideje vizsgáljuk cé­günknél, milyen technológiák és milyen üzleti modellek jöhetnek szóba. Társaságunk esetében rá­adásul az adatátvitelhez szüksé­ges kétféle hálózat, a vezetékes és a mobil is egyaránt rendelke­zésre állna” - hangsúlyozta Puk- ler Gábor, a Magyar Telekom in­novációs és üzletfejlesztési igaz­gatója is. A Vodafone hasonló projektet már működtet is vízóra-leolvasás­hoz. A cégtől kapott információk szerint a fogyasztás a mobilszol­gáltató adathálózatán keresztül kerül az internetre, így az ország bármely pontjáról, éjjel-nappal el­lenőrizhető az óraállás. Sőt, mivel az adók akár percenként is el­küldhetik a mérőórák adatait, könnyedén kiszűrhető egy esetle­ges csőtörés is. Fel kell készülni az internetes támadásokra brit szakértők szerint az in­telligens mérőórák széles körű alkalmazása biztonsági aggá­lyokat is felvethet A számítógé­pekhez hasonlóan ezeket az eszközöket is érhetik vírustá­madások, amelyek nyomán akár az országos hálózatok is lebénulhatnak Nem lehetnek biztonságban a fogyasztók sem, mivel az internetes bűnö­zők a rendszereket feltörve a háztartások személyes adatai­hoz is hozzájuthatnak. Jelen­leg 40 millió intelligens mérő­órát használnak világszerte. kérjük, írja meg fogyasztó- védelmi panaszait! jotanacs@axelspringer. hu K' Wm Felmondtuk a szolgáltatást, de ők számláznak jón az intelligens mérőóra számla Az energiafogyasztás csökkentésére is képes az eszköz szerződésbontás Olvasónk augusztus végén lemondta kábeltévé-szolgáltatását. Hűségidő nem volt. A szol­gáltatótól ennek ellenére a szeptemberi és az októberi számlát is megkapta. az urat a szolgáltató telefo­non úgy tájékoztatta, hogy ha faxon elküldi a felmondását, akkor a szolgáltatás nyolc nap múlva megszűnik. Olva­sónk ezek után a szeptem­beri díjat már nem utaltat­ta át, viszont októberben is számlát kapott a szol­gáltatótól, amelyben a szeptemberi díjat tarto­zásként tüntetik fel. elvben egy szolgálta­tást az ügyfélnek joga van felmondani, s ha nincs hűségidő, következ­mények nélkül. Érdemes vi­szont megnézni a szolgálta­tóval kötött szerződést, mert esetenként az az irányadó. A dokumentumban benne kell lennie a felmondás feltételei­nek. Kábeltévénél kérdés le­het, hogy a felmondást tartal­mazó fax ellenére továbbra is volt-e adás a cégtől. Mert ha igen, akkor ő a felmondás el­lenére szolgáltatott, és ez vi­tára adhat okot. elképzelhető, hogy nekik a felmondást szintén aláírással, céges pecséttel kellett volna tudomásul venniük. Tehát olyan dokumentumnak kel­lett volna készülnie, amely mindkét fél részéről tartal­mazza a szerződésbontást. javaslatunk, hogy az úr sze­mélyesen fáradjon be a cég ügyfélszolgálatához. Ha az ügyintézővel nem boldogul, kérje, hadd beszéljen egy ve­zetővel. A szolgáltatás fel­mondásáról szóló faxot, illet­ve a visszajelzést arról, hogy azt a cég megkapta, célszerű magával vinnie. A telefonos ügyféltájékoz- tatás sajnos gyakran pontat­lan. De az is lehet, adminisz­trációs hiba történt. ■ R. V. 7 HWIMMHi Könnyebbé válik a cégalapítás januártól a cégalapításkor elég lesz az ügyvéd nyilat­kozata arról, hogy befizette az eljárási ületéket és a közzétételi költségtérítést, nem kell megvárni a kincs­tár visszajelzését, így jóval gyorsabb lesz a vállalatala­pítás. jelenleg az eljárási il­letéket és a közzétételi költ­ségtérítést vissza kell iga­zolnia a kincstárnak ahhoz, hogy a cégbíróság beje­gyezze a társaságot vagy a cég adataiban bekövetke­zett változást. Négyes metró: találkoz­tak a fúrópajzsok egy héttel a déli alagútfúró pajzs után az északi is meg­érkezett a 4-es metró Kálvin téri állomására szombaton. A pajzsot csak október vé­gére várták a szakemberek, de olyan jól haladtak a munkálatok, hogy egy hét­tel korábban elérte az állo­mást a szerkezet. A Fővám tér és a Kálvin tér közötti mintegy 300 métert így ke­vesebb mint egy hónap alatt tette meg a pajzs. Az idén elindulhat a globális fellendülés az IMF vezérigazgatója sze­rint az eddig vártnál koráb­ban, már az idén megkez­dődhet a globális gazdasági fellendülés. Dominique Strauss-Kahn elmondta: „Az IMF eddig azzal szá­molt, hogy a fellendülés 2010 első felében indul el. Most azonban úgy tűnik, ez korábban, még az idei év vé­gén bekövetkezik.” Az IMF- vezető úgy vélte, az idén egy százalékkal csökken a glo­bális GDP, amely jövőre már 3 százalékkal nő. Strauss-Kahn derűlátó Tovább csökkent a boltok forgalma zuhanás A belföldi kereslet továbbra is esik, ez erősen fékezi a gazdaságot Hidrogénnel is működnek a mobil-bázisállomások Bár az áfaemelést figyelembe vé­ve a júliust gondolták a szakér­tők a kiskereskedelem idei mély­pontjának, tovább csökkent a forgalom augusztusban is. Az el­adások volumene 7,2 százalék­kal maradt el a tavalyi azonos havitól - tette közzé a Központi Statisztikai Hivatal. Ez újabb év- üzedes mélypontot jelent az elő­ző havi 6,7 százalékos mínuszt követően. A korábbi stagnálással ellen­tétben az élelmiszerboltok eladá­sa is meredeken zuhant (ó,6 szá­zalékkal). Annak ellenére volt az idén a márciusi után a legna­gyobb visszaesés ebben a kör­ben, hogy az alapvető élelmisze­reknél még áfacsökkentés is volt. A nem élelmiszer-kiskeres­kedelem ugyanakkor 10,7 szá­zalékos zuhanással zárta az au­gusztust, ez majdnem egy száza­lékponttal mérsékeltebb a júliu­si negatív csúcsnál. ■ Újabb évtizedes mélypontra jutott a magyar kereskedelem az idén augusztusban. Az üzemanyag-eladásokat nem rengette meg sem a válság, sem az adóváltozás, mérsékelt (0,8 százalékos) emelkedést mu­tatnak. A jármű-és alkatrész-ér­tékesítés azonban majdnem a fe­lére esett augusztusban. Furcsa módon az illatszerüzletek pro­dukálták az egyetlen értékelhe­tő forgalombővülést, ahogy az el- I múlt egy évben is. Ismét az áfaemelés utóhatá­sa látható a kiskereskedelem­ben, ez okozta július után az újabb kiábrándító teljesítményt - mondta el lapunknak Barta György, a CIB Bank vezető elemzője. Az egyszeri hatá­son túl a csökkenő reálbér, a szigorodó hitelfeltételek, az eladósodottság magas szint­je, a munkanélküliség hatá­rozzák meg a belső kereslet alakulását - összegezte a szakértő. ■ B. D. Egyedül Illatszerből vásároltunk többet az elmúlt Időszakban A T-Mobile megkezdte a hidro­génnel is működő, a környezetet kímélő bázisállomások telepíté­sét. A Magyar Telekom fenntart­ható fejlődésre vonatkozó straté­giája megvalósításában fontos szerepe volt egy kísérletnek: 2008 őszén üzembe helyezték az ország első PEM-cellával is műkö­dő bázisállomását. Egyéves tesztelése után elké­szült a sorozatban is telepíthető energiaforrás műszaki megoldá­sa. Az idén a szükségüzemű áramellátáshoz öt újabb bázisál­lomásra telepítik a PEM-cellát, 2010-ben pedig további állomá­sok épülnek. A PEM-cellával olyan körfolyamat valósítható meg, amellyel az energiafelhasz­nálás teljes egészében szén-dioxid- mentes lesz. A csúcstechnológia és további környezetbarát megol­dások alkalmazásával teljes mér­tékben „zöld” bázisállomások tele­píthetők, kiválthatók a dízelgene­rátorok, az akkumulátorok és a klímaberendezések, csökkentve ezzel az energiafelhasználást és a szén-dioxid-kibocsátást is. Fontos cél emellett, hogy a leg­korszerűbb környezetkímélő bá­zisállomások hasznosításába ha­zai kutatók és vállalkozások is na­gyobb számban kapcsolódjanak be. lói példázza ezt, hogy az újra­tölthető hidrogénpalackok hazai töltési lehetőségei ennek a pro­jektnek köszönhetően indultak fejlődésnek. ■ E. Cs.

Next

/
Thumbnails
Contents