Petőfi Népe, 2009. október (62. évfolyam, 230-255. szám)
2009-10-26 / 250. szám
PETŐFI NÉPE - 2009. OKTÓBER 26., HÉTFŐ 5 MEGYEI KÖRKÉP Költődiplomata a szanki gyerekerdőben díszpolgár Kányádi Sándor, a nyolcvanéves poéta a község tiszteletbeli nagykövete lett Szánk díszpolgárává avatták Kányádi Sándort. A Kossuth-díjas költőt az október 22-én tartott községi ünnepségen szülőfaluja, Nagygalambfalva fiataljai is köszöntötték. Tapodi Kálmán Gyerekerdő közepében találta magát Kányádi Sándor a szanki iskola tornatermében, ahová kötetlen beszélgetésre vártak „a karon ülőtől a botra támaszkodó- ig” mindenkit. Jöttek is szép számmal még a szomszéd településekről is, de ott ültek az ünneplőbe öltözött nagygalamb- falvi székely leányok polgármesterükkel és tiszteletesükkel együtt. A nyolcvanéves poétát verseivel köszöntötték az óvodások és diákok, a szanki Gy. Szabó Béla iskola nyolcadikosa, Somogyi Edit pedig egy saját maga írt verssel lepte meg a költőt, akinek erdélyi falusfelei megzenésített Kányádi-verseket énekeltek. Kányádi Sándor a szeretettel elmondott versekért cserébe a Nagy-Küküllő menti gyerekkorának emlékeit is felidézte. Mesélt arról, miként tanította meg a betűvetésre - még az iskolába járás előtt - Bartos Mózsi bácsi egy nagy kerek kövön. Mesélt a 8-9 éves korában írt első verséről, mely Damjanich János tábornokról szólt. Mesélt a kedves álKányádi Sándor Nagy-Küküllő menti gyerekkorának emlékeit is felidézte a szanki ünnepségen latairól, a vele egy napon született kutyakölyökről, Purdéról, és a szintén vele egyidős, konok kanca csikóról, a Szürkéről, aki öregkorában egy farkasokkal folytatott vitában maradt alul. Közös verstanulás és éneklés tette még üdébbé a rendhagyó íróolvasó délutánt. A szanki ünnepnap az 1956- os forradalom évfordulója alkalmából tartott községi megemlékezésekkel folytatódott. Előbb a szabadságharc szanki áldozata, a mindössze 15 évesen elhunyt Magyar Zoltán emléktábláját ko- szorúzták meg, majd a főtéri kopjafáknál gyűltek össze az emlékezők. Az ünnepségen Patkós Zsolt polgármester adta át a díszpolgári oklevelet Kányádi Sándor számára, akit felkért Szánk nagykövetének. Nagygalambfalva közel két évtizede testvértelepülése Szánknak, és most egy újabb kötelékkel erősödött a kapcsolat. - Nem is tudom mivel érdemeltem ki ezt az elismerést, hiszen jómagam sajnos alig tettem valamit Szánkért. Már többször is jártam Szánkon, és örülök annak, hogy Gy. Szabó Béla barátom és életművének egy része itt igazi otthonra talált, és annak is, hogy a nagygalambfalviak is jó kapcsolatokat ápolnak a szankiakkal. Öreg vagyok én már nagykövetnek, de köszönöm a megtiszteltetést, igyekszem tenni is érte valamit - mondta el lapunknak Kányádi Sándor. Közösen, kreatívan az egyéni sikerekért katedra középiskola Nyári tábor és őszi erdei iskola a hatékony és eredményes tanulás érdekében A kis gólyák nagyon élvezték a közös munkát. Feladatra várva... A 9/A - középen IVIatócsiné Csabai Krisztina osztályfőnök Érdekes kezdeményezésbe fogtak pár évvel ezelőtt a kecskeméti Katedra Gimnázium, Informatikai és Művészeti Szakközépiskola tanárai. Az iskolába felvételt nyert kilencedikes diákokat nyári táborba invitálják, ahol szó szerint tanulni tanítják őket. Ezen a nyáron ötödik alkalommal szervezte meg a Katedra Középiskola kilencedikes diákjainak azt a felkészítő tábort, melynek célja, hogy új, eredményes tanulási módszereket sajátítsanak el a diákok, még a középiskolai tanulmányaik megkezdése előtt. Ki gondolná, hogy mindez érdekes és csalogató lehet éppen a nyári szünet idején a tinédzsereknek? Pedig nagyon is az! A diákok körében rendkívül népszerű a program!- Az iskolánk által szervezett tanulásmódszertani tábor szabadon választható lehetőség a Katedra új diákjainak. A számok azonban évek óta azt mutatják: tanulóink nyolcvan százaléka igényli ezt a felkészítést, és nagy várakozással, kíváncsisággal érkeznek az augusztusi táborba - mondja dr. Palotainé Böröczki Mária, a tábor vezetője. Az ötnapos - vidékiek számára kollégiumi ellátást is biztosító - program igen színes. Az első nap a diákok aktuális tanulási szokásainak, kompetenciáinak és általános tanulási képességeinek felmérésével telik, a többi nap pedig a változatos feladatoké, az „észrevétlen” tanulásé: . - Kis csoportos foglalkozások keretében, játékos formában fejlesztjük, javítjuk a résztvevők tanulási képességeit, mint például a figyelem, az emlékezet, a logikus gondolkodás vagy a szövegértés. Nagyon kedveltek a közösen elvégzett feladatok, melyek ráadásul arra is tökéletesek, hogy a diákok megismerjék egymást és a tanáraikat, vagyis a tábor jelentősen segíti az év eleji beilleszkedést - fogalmaz a tanárnő.- A megszokott, bevált foglalkozások közé tartoznak a relaxációs, lazítási technikák. Hagyományos a könyvtárlátogatás is, amikor a Katona József Könyvtárban töltünk el szinte egy egész napot a gyerekekkel. A könyvtár dolgozói segítenek abban, hogy a tábor keretein belül megtanulják a tanulók a gyors és hatékony könyvtárhasználatot. A diákok sikeres középiskolai tanulmányaihoz elengedhetetlen, hogy célirányosan tudjanak keresni és kutatni a könyvtárban. Hisszük és valljuk, hogy a helyes és hatékony könyvtár- használattal a tantárgyi dolgozatokra, szorgalmi pluszfeladatokra is eredményesebben tudnak felkészülni tanulóink - mondja Szabóné Sánta Julianna, az iskola igazgatóhelyettese, aki szintén több éve aktív résztvevője és szervezője a tábornak. A nyári táborozással nem ér véget a kilencedikesek középiskolai tanulmányokra való felkészülése. A tanév második hetében ugyanis valamennyi 9. évfolyamos osztály 3-3 napot tölt tanulás-módszertani táborban, a Vackor Vár Erdei Iskolában.- Ennek a tábornak az elsődleges célja a közösségépítés mellett, hogy olyan helyes tanulási módszereket ismertessünk meg a diákjainkkal, amelyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy a következő években sikeresen teljesítsenek az iskolában. Ebben a speciális erdei környezetben minden lehetőség adott ahhoz, hogy miközben az osztályok és az évfolyamtársak igazi csapattá ková- csolódnak, az egyéni adottságok, kompetenciák is kiderülnek. Vagyis, hogy ki miben erősebb vagy gyengébb, kinek mely területen van szüksége megerősítésre, támogatásra, nagyobb tanári odafigyelésre. Az erdei iskolában elméleti és gyakorlati foglalkozások várnak a diákokra, köztük olyan nem mindennapi élmények is, mint az íjászat, erdei túrázás, vagy a méta csapatjáték.- Pozitívak a tapasztalataink, és a diákok által kitöltött elégedettségi kérdőívek is azt tükrözik, hogy mind a nyári tábor, mind pedig az erdei iskolában eltöltött napok alatt hasznosítható, jól alkalmazható ismereteket és módszereket sajátítottak el - mondja a táborvezető tanár.- Azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy a megtanult és megtanított tanulási módszerek és technikák csak akkor hozhatnak mérhető eredményeket és sikereket, ha a diákjaink ezeket tudatosan alkalmazzák és gyakorolják a mindennapi felkészüléseik során - összegez az igazgatóhelyettes. A táborok tapasztalatait és az elvégzett mérések eredményeit a vezető tanárok szeptember végén osztályértekezleten ismertetik az osztályfőnökökkel, és a kilencedikes osztályokban tanító pedagógusokkal. Átbeszélik, majd közösen meghatározzák, hogyan tudják a leghatékonyabban támogatni és segíteni a kilencedikeses diákok középiskolai munkáját, előrehaladását az iskolai élet különböző területein. Jellemző, hogy a szaktanárok saját tantárgyuk oktatása során is nagy figyelmet fordítanak a helyes tanulás módszertan megismertetésére és alkalmazására. A pedagógusok munkáját és a diákok haladását az iskolában dolgozó iskolapszichológus és kineziológus is segíti. Valamennyien egy közös háttérmunkában kísérik mindvégig figyelemmel a tanulók fejlődését, szükség esetén segítik őket problémáik megoldásában. E sokoldalúan támogató háttérre egész tanévben és a felsőbb évfolyamokon is számíthatnak a diákok. a KATEDRA GIMNÁZIUM, INFORMATIKAI ÉS MŰVÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM 6000 Kecskemét, Izsáki út 8. Tel: +36 (76) 502-350 Fax: +36 (76) 502-358 WEB: www.katedra-iskola.hu ■ A tábor tapasztalatai nagy segítséget nyírtának a pedagógusoknak abban, hogy miként segítsék az egyes tanulók haladását.