Petőfi Népe, 2009. október (62. évfolyam, 230-255. szám)

2009-10-24 / 249. szám

3 PETŐFI NÉPE - 2009. OKTÓBER 24., SZOMBAT MEGYEI KÖRKÉP • VÉLEMÉNY Az alapozás első köve a helyén kecskémét Elkezdődött az új élményfürdő és sportuszoda építése Az új kecskeméti sport­uszoda és élményfürdő startköve az alapkőleté­tel volt. Barta Zsolt A Petőfi Népe csütörtöki száma is belekerült abba az időkapszu- lának nevezett fémhengerbe, melyet csütörtökön helyeztek el a Kecskeméti Sportuszoda és Él­ményfürdő alapkőletételénél. Az egykori kemping területén más­fél év múlva adják át a 6,5 milli­árd forintba kerülő hatalmas ví­zi szórakozócentrumot. Ez a lé­tesítmény a legnagyobb olyan beruházás a rendszerváltás óta a város életében, amit a telepü­lés saját maga finanszíroz. Ezt Zombor Gábor polgármester Bagó elfogadta Romsics Imre bocsánatkérését Bocsánatkéréssel zárult a Rom- sics-Bagó-ügy. Elárom és fél évig tartó pereskedés ért véget. Két­ezer-hat márciusában a kalocsai MDF-es országgyűlési képvise­lőjelölt, Romsics Imre országos sajtótájékoztatón jelentette be, hogy őt a kalocsai fideszes or­szággyűlési képviselő, dr. Bagó. Zoltán megfenyegette és meg­zsarolta. Mint ismeretes: idén nyáron bizonyítást nyert, hogy Romsics megsértette a jelöltség­től visszaléptetett Bagó jó hírne­vét. A héten az a per is befejező­dött, amit Bagó magántitok jogo­sulatlan megismerésének bűn­tette és rágalmazás vétsége mi­att indított. Romsics bocsánatot kért, ezt Bagó elfogadta, ezzel az ügy befejeződött. ■ szbz Bíbic és marha költözik a volt rizsföldre Kiszáradt rizsfóldek helyett is-' mét természetes élőhely és lege­lő lesz több száz hektárnyi szi­kes terület a Kiskunsági Nemze­ti Park (KNP) apajpusztai térsé­gében. Nyolcvanegymillió uniós pályázati forintot költött a KNP. Ebből állították helyre a Felső- Szunyogpuszta természetes víz­viszonyait és felszínét. Felszámolták a rizsfóldi csa­tornákat és gátakat, vízkivételi műveket építettek a vízpótlás céljára, kiirtották a szikes gyepet kiszorító füzeseket. A sikeres projektzárás kapcsán konferen­ciát tartottak Kecskeméten, a Természet Házában. Kákonyi Árpád, a nemzeti park igazgatóhelyettese szerint a területre a honos madárfajok - bíbic, széki lile - visszatelepülé­sére is számítanak. ■ P. Zs. KÖZÉLETI HÍR • Közéleti Kávéház a politikai közhangulatról Ágh Attila polito­lógussal 2009. október 27-én, 17.00 órakor a kecskeméti Klub Caribe-ben (volt tiszti klub). A rendezvény ingyenes, minden érdeklődőt szeretettel várnak a rendezők! (FIZETETT politikai HIRDETÉS) hangsúlyozta ünnepi beszédé­ben. Majd megjegyezte, hogy Kecskemét így nem csak élhe­tőbb lesz, de a térség idegenfor­galmát is fellendíti.- Ahogy megkaptuk az enge­délyt, a munkálatokat el is indí­tottuk - ezt már a kivitelezést végző MAHÍD 2000 Zrt. vezeté­se nevében mondta Németh Im­re. Az idő sürget, a műszaki át­adást jövő decemberre tervez­zük - tette hozzá. Az első látogatók 2011 áprili­sában válthatják meg majd a be­lépőjegyet. (A MAHÍD Zrt. és CIB Lízing Zrt. az Alföld Oázisa né­ven közösen indult annak ide­jén a közbeszerzési pályázaton. A CIB Bank a finanszírozást, míg a MAHÍD Zrt. a kivitelezést vállalta.) A polgármester vette kézbe a vakolókanalat HIRDETÉS Félzsíros tehéntúró hűtőpultban kapható 500 g/csomag Darált sertéshús zsírtartalom: max. 20 %, hűtőpultban kapható 500 g/tálca Olívaolaj extra szűz 750 ml/üveg UHT tej 2,8 % zsírtartalom 1 l/doboz Fűszeres pulykaszalámi • parmezános, • borsos vagy • fokhagymás hűtőpultban kapható 100 g/csomag v.s Ft helyett Ft hely ett Vegyes trüffel­praliné 200 g/doboz Édes ízek • kakaós mini csiga, 1 • sárgabarackos párnácska vagy • túrós párnácska mélyhűtőpultban kapható 500 g/csomag Fejtett bab mélyhűtőpultban kapható 500 g/csomag tájékoztató akció! -23% (10.25 -10.31.) Golden alma I. osztály Kígyóuborka Sütőtök I. osztály friss ajánlatunk! Értékesítés kizárólag háztartási mennyiségben, A palackok nem betétdíjasok, az ár mindennemű adót magában foglal A termékek dekoráció nélkül kerülnek árusításra. A termékillusztrációk csupán elkészítési ill. tálalási javaslatként szolgálnak, ugyanazt a termeket eltérő csomagolásban is áruljuk, de egy adott terméket üzletenként kizárólag egyfajta csomagolásban értékesítünk. A termékek műszakilag ill. külsőleg eltérhetnek a fotón látottaktól, az esetleges helyesírási ill. nyomda­hibákért nem tudunk felelősséget vállalni. * Kérjük vegye figyelembe, hogy állandó árukészletünkkel ellentétben ezen termékek csak korlátozott számban állnak rendelkezésre. Ezek az ajánlataink a készlet erejéig érvényesek Amennyiben gondos tervezésünk ellenére bizonyos termékek a nem várt magas kereslet következtében már az értékesítés első napján elfogy­nak. ügy ezért kérjük szives elnézését. www.aldi-hungary.hu Ajka • Baja • Balatonlelle • Bonyhád • Budakeszi • Budaörs • Budapest, X. kér. • Budapest, XVI. kér. • Cegléd • Dabas • Debrecen 2x • Dunaföldvár • Duna haraszti • Dunaújváros Esztergom • Érd • Fót • Gárdony • Győr • Új! Győr, Mészáros - Fehérvári út 5. • Gyula • Hajdúböszörmény • Hajdúszoboszló • Halásztelek • Hatvan • Hódmezővásárhely • Jászberény Kalocsa • Karcag • Kazincbarcika • Keszthely • Kiskunhalas • Kisvárda • Miskolc • Mohács • Mosonmagyaróvár • Nyíregyháza 3x • Paks • Pápa • Pécs • Piliscsaba • Siklós • Siófok Sopron • Szeged • Szentes • Székesfehérvár • Szombathely 2x • Törökbálint • Veszprém 2x • Zalaegerszeg Lábáztató helyett termálflrdő A PETŐFI NÉPE HÍRPORTÁLJÁN, a baon.hu oldalain sok mar­káns véleményt olvashat a netező polgár azokban a hoz­zászólásokban, melyek a le­endő kecskeméti fürdőkomp­lexumról szóló cikkeinkhez íródtak. Felteszik a kérdést: minek Kecskemétre új vízi- sport-centrum. Inkább isko­lára kellene költeni, írja más. Van, aki pártkasszafeltöltést vizionál. Az ember elgondol­kozik, hogy a nagy építkezés vajon felesleges rongyrázás a gazdasági válság közepén, vagy valami más. ÚQY HISZEM, valami más. Nyolc éve mérték fel, hogy az uszoda felújítási ára mennyi is lenne. Az ár az épület szerkezeti megújítása nélkül 1,6 milliárdra rúgott akkor. Most felépül egy komplex sport- és pihenő­centrum, amely méltó lesz a város következő történelmi korszakához. Merthogy en­nek a küszöbén állunk, re­ményeim szerint. városunk ismert hely lesz a kontinens térképén, de csak azért, mert nálunk épül fel a világ legnagyobb presztízsű autógyárának egyik üzeme. A nyugati sajtóban írnak majd gyáravatásról meg a beköltöző német családokról. Talán ezekre hivatkozva fel tudjuk hívni a turisták fi­gyelmét arra, hogy nálunk kiváló a barackpálinka, érdemes megnézni a gyönyö­rű Cifrapalotát, s ellátogatni főtéri rendezvényeinkre. De ez még kevés ahhoz, hogy a turista fél délutánnál többet töltsön a városunkban. Prog­ram kell. Az idelátogatóknak a 365 napon át nyitva tartó élményfürdő többnapos ki- kapcsolódást jelenthet. Per­sze csak akkor, ha megfizet­hetőek lesznek a szolgáltatá­sok. Azon dől el, hogy az él­ményfürdő drukkereinek vagy ellendrukkereinek lesz igazuk. VITRIOL Visszapillantó a gyalogosoknak Végre nyugvópontra jutottam a járdákon biciklizők ügyében, és föltaláltam a cajgakuksit. Ez nem más, mint egy visszapillan­tó tükör gyalogosoknak, ami egyszerű megoldással a testre szerelhető. Kigondoltam a gye­rekeknek, a nőknek, a férfiak­nak való változatokat. Városba indulás előtt csak fölszereled a cajgakuksidat, és megosztott fi­gyelemmel ki tudod kerülni a szembejövőket, és időben észle­led a hátulról közelítő cajgá- sokat. Férfiak esetében a kuksi előnye, hogy a mellettük elhala­dó nők fenekét meg tudják gusz- tálni anélkül, hogy hátra kelle­ne fordulniuk. A találmány levédése folya­matban van, kérem az olvasót, hasonló marhasággal ne álljon elő! ■ A. Tóth Sándor

Next

/
Thumbnails
Contents