Petőfi Népe, 2009. október (62. évfolyam, 230-255. szám)

2009-10-20 / 246. szám

5 PETŐFI NÉPE - 2009. OKTÓBER 20., KEDD MEGYEI KÖRKÉP Mobilos Madonna, gépfegyveres angyalka képzőművészet Kortárs Keresztény Ikonográfiái Biennálé október 30-ától a Cifrapalotában Egy fiatal nő bevásárlókocsit tolva váratlanul a pláza helyett egy templomban találja magát. Deáki Tamás alkotása. Borítékolni lehet a felemás fogadtatást - Szemadám György alkotása Az idei év egyik legna­gyobb csoportos képzőmű­vészeti kiállítása nyílik ok­tóber 30-án a Cifrapalotá- ban. Az V. Kortárs Keresz­tény Ikonográfiái Biennálé- ra 221 alkotó adott be egy- egy munkát, a zsűri dönté­se alapján 127 alkotás lesz látható a tárlaton. Rákász Judit A zsűrizés egy hónappal ezeló'tt volt, a kedélyek azóta lecsillapod­tak, már csak elvétve érkeznek számon kérő telefonok a rendez­vény ötletgazdájához, ifj. Gyer- gyádesz Lászlóhoz. A művészet- történészt azonban a korábbiak sem bizonytalanították el. Mint mondja, az elismert szakembe­rekből álló zsűri, a több mint két­száz jelentkező és a beválogatott művek színvonala a biennále si­kerét garantálja. Az idei téma, az apokalipszis több jelentéssel bír.- A szó eredeti jelentése kinyi­latkoztatás, de így nevezzük a Je­lenések könyvét, mely jövendölé­sekkel, számmisztikával van te­le, vagyis a Biblia leginkább jel­képekben kódolt része - mondja ifj. Gyergyádesz László. - Abien- náléra nem csupán illusztráció­kat, a téma eddigi feldolgozásain alapuló műveket fogadtunk be, hanem olyan alkotásokat is, me­lyek a saját korunkra reflektál­nak, aktuális utalásokat - ha úgy tetszik -, kinyilatkoztatásokat közvetítenek. Műfaji megkötött­ség ezúttal sem volt. Látható lesz animációs film, objekt, táblakép, textil falikép vagy éppen videó- installáció is, hiszen az egyik cél éppen az volt, hogy minél több műfaj és technika jelenhessen meg a kiállításon. Látva az elhelyezésüket váró, a kiállítótérben egymás mellé so­rakoztatott alkotásokat, boríté­kolni lehet a felemás fogadtatást. Például várhatóan megosztja majd a közönséget az a nagy fes­tett kereszt, melyen a töviskoszo­rú mellett ott lóg egy Rögtön jö­vök! tábla - a második eljövetel­re utalva. Mint ahogy lesznek, akik felháborodnak, és lesznek, akik lelkesednek a mobiltelefo­nos Madonnáért és a gépfegyve­res angyalkákért, illetve a ma­gyar és egyetemes kultúrából pa­pírhajót hajtogató installációért­...ki viszi át fogában tartva...?”- Lehet, hogy lesznek, akik szentségtörésként fogják fel eze­ket az alkotásokat - mondja a ki­állítás rendezője. - Teszik ezt töb­bek között azért, mert elfelejtik, hogy a bibliaábrázolásokban a historizálás igénye mindent el­söprő módon csak a 19. század­ban jelent meg. Ezt megelőzően az volt a jellemző, hogy a Biblia üzenetét saját korukban, saját környezetükben, saját életükre- ha kivennénk a keresztény te­matikát a művészettörténetből, akkor a mai értelemben nem beszélhetnénk sem Rembrandt, sem Rubens, sem Leonardo, sem Raffaello művészetéről- mondja ifj. Gyergyádesz László. - A művészetben a ke­reszténységnem valamiféle vá­vonatkoztatva próbálták az em­berek megtalálni. „Én veletek va­gyok minden nap a világ végeze­téig” - mondja Krisztus Máté evangéliumában. Az idei bienná­lasztható ideológia, hanem az európai kultúra egyik legfonto­sabb eleme. Ami felfejthetetlen a Biblia ismerete nélkül. Az ok­tatási rendszer hiányosságai hi­hetetlen károkat okoztak ezen a területen. Egyetemi oktatóként jó évtizede naponta kell megta­pasztalnom azt, hogy a bál­iéra beérkezett anyag azt mutat­ja, hogy egyre több olyan fiatal al­kotó van, aki elég merész ahhoz, hogy a Biblia mondanivalóját mai nyelven magyarázza el. csész- vagy éppen építészhallga­tók tömege úgy kerül ki ma is az egyetemekről, hogy még a legalapvetőbb ismeretekkel sem rendelkezik a Bibliáról, a ke­resztény ikonográfiáról, jelké­pekről. Átgondolt oktatáspoliti­ka és legalább 20-30 év kellene, hogy ezt helyre lehessen hozni. Keresztény tematika nélkül nincs európai kultúra HIRDETÉS AZ ÉLMÉNY A SZÍVÉRE HALLGAT, NEM A NAVIGÁCIÓRA. Járt utat a járatlanért? Igen, az új BMW X1 erre született. A sokoldalú és funkcio­nális, erőteljes új modell tökéletes partner a spontán kirándulásokhoz. Hatékony és dinamikus motorok, hátsó- vagy összkerékmeghajtás, igény szerint variálható utastér - a BMW X1 megfelel az élményhez vezető út minden elvárásának. A BMW Service Inclusive szervizcsomag* pedig akár 5 évig vagy 100 000 megtett kilomé­terig díjmentesen formában tartja az új BMW X1-et a következő kalandra. Az új BMW X1 2009. október 24-től várja Önt Márkakereskedésünkben. További információ: www.bmw.hu/x1 AZ ÉLMÉNY AZ ÚJ BMWX1. BMW EfficientDynamics *—/ Alacsonyabb fogyasztás. Fokozott vezatási élmény. -y . . .<2 Fo rmont Autóház 6000 Kecskemét, Szent László krt. 80. Tel.: (76) 503-600 www.formontautohaz.hu BMW X1 sDrive20d-BMW X1 xDrive28i átlagfogyasztás: 5,3-9,4 1/100 km. C02-kibocsátás: 139-219 g/km. * A BMW Service Inclusive szervizcsomag a kötelezően előírt karbantartási műveleteket tartalmazza. Az új BMWX1 iil «PÉ# www.bmw.hu A vezetés élménye.

Next

/
Thumbnails
Contents