Petőfi Népe, 2009. október (62. évfolyam, 230-255. szám)

2009-10-02 / 231. szám

2 PETŐFI NÉPE - 2009. OKTÓBER 2., PÉNTEK MEGYEI KÖRKÉP Térségi követként vitték a paprikát a dusnokiak az olasz csizmára Fittyet hánynak a kanyarra kecskemét-úrihegy Országúti cirkáló helyett út menti romboló A támogatás több mint felét mégis átutalták a kórháznak Nagy út van a dusnokiak mögött. Olaszországban járt busznyi küldöttségük, a calabriai Diamante paprikafesztiválján a kalocsai térséget képviselte.- Diamante az egyik, papriká­hoz nagyon kötődő település Olaszországban. Ez volt a tizen­hetedik fesztiválja, közel száz pa­vilont állítottak fel. Egykoron néggyel kezdték, mára kinőtte magát a rendezvény - számolt be az eseményről Palotai Péter, Dusnok polgármestere. m A calabriai vásárban fontos szerepe volt a paprikás termékek kós­toltatásának. Erre hívták meg küldöttségü­ket, a vendéglátók európai uniós támogatást elnyerve 22 fő teljes költségét magukra vállalták. Ha­sonló módon szeretnék egyéb­ként előteremteni a látogatás jö­vő évi viszonzásának fedezetét, az 1670 kilométeres távolság le­küzdése ugyanis más módon igen jelentős kiadással járna. Pa­lotai Péter szerint érdekes ta­pasztalatokat gyűjthettek. Ilyen például az, hogy nálunk hektá­rokban gondolkodnak a terme­lők, vendéglátóiknál viszont 5- 10 négyzetméteres területeket is hasznosítanak méregerős papri­kát termelve. Jártak a Paprika Akadémia el­nökénél, Enzo Monacóval az együttműködés lehetőségeiről is tárgyaltak. Nem üres kézzel ér­keztek a Tirrén-tenger partján fekvő településre: három cég ter­mékéit vitték magukkal és mu­tatták be standjukon. A vásár­ban fontos szerepe volt a kóstol­tatásnak, különféle kolbászok, szalámik mellett sajtokat és pap­rikával ízesített csokoládékat íz­lelhettek meg a látogatók. Köz­tük a dusnokiak finomságait.- Két-háromszáz személyre főztünk gulyást, egész héten kör­nyékbeli kézműves termékeket, élelmiszereket mutattunk be, il­letve kínáltunk, sütöttünk példá­ul paprikás kalácsot Természete­sen a Kalocsa környéki muzsiká­val és táncokkal is megismerked­hettek a fesztiválozók - idézte fel Gorbay-Nagy Tihamér, az általá­nos művelődési központ igazga­tója, önkormányzati képviselő a kétnapos utazás fáradalmaival járó, ám emlékezetes napokat. ■ K.T. Váradi Bálintnak a kocsija és a kerítése is bánta a hajnali ütközést. A tulajdonos szerint sok a balesetveszélyes szituáció a hetényi úton. Miközben Váradi Bálint és párja az igazak álmát alud- ta úrihegyi otthonukban, egy útról letérő autó belero­hant kerítésükbe, és rá­__ ad ásként még a házuk előtt álló kocsijukat is összetör­te. A tulajdonos szerint na­gyon balesetveszélyes a hetényi út ezen szakasza. Hraskó István Duplán szerencsétlenül indult a keddi napja Váradi Bálintnak. Az Úrihegyben, a Kecskemétet He- tényegyházával összekötő út mellett élő fiatalember reggel a házából kilépve azt láthatta: az éjjel egy piros Peugeot belero­hant frissen elkészült kerítésé­be, és azt kétméteres szakaszon lerombolta. De a tulajdonosnak nem csak emiatt fájhatott a feje: a balesetben ugyanis a Peugeot - melynek sofőrje egyébként sér­tetlenül megúszta az ütközést ­a kerítésnek lökte a porta előtt ál­ló Suzukijukat is, amely szintén csúnyán összetört.- Nemrég költöztünk ide, éppen csak elkészütt a kerítés, de post építhetjük-újra - mond­ta afiatalembér az eset másnap­ján. - Egyelőre még nem is nyúl­tunk az autóhoz, hogy a kárszak­értő mindent a tegnap hajnali ál­lapotban találjon. Valamikor 4 óra körül történt az ütközés, de nem ébredtünk fel a zajra. Csak később láttuk, hogy mi történt, míg mi aludtunk - tette hozzá Váradi Bálint. A ház a hetényi út mentén, egy közepesen éles (a város fe­lől jövet balos) kanyar előtt van a jobb oldalon. Az itt közlekedő­ket mindkét irányból egy 70-es tábla inti a lassításra - bár a ká­rosult szerint nem igazán van foganatja a sebességkorlátozó jelzésnek.- Nagyon gyakran vagyunk szemtanúi balesetveszélyes hely­zeteknek. Az erre járók teljesen figyelmen kívül hagyják a táb­lát, és gyakran előzni is próbál­nak a kanyar előtt, noha ez is meg van tiltva. Veszélyesnek tar­tom ezt az útszakaszt, valamit tennt keltene addig, amíg nem történik tragédia a gyorshajtók miatt. JfíTenetne helyezni példá­ul egy rendőrbábut, a kanyarívet jelző prizmákat, vagy lassíthatná a forgalmat akár egy járdasziget is. Bár ez nem az én feladatom, de az ügy érdekében még arra is hajlandó lennék, hogy pénzt ál­dozzak erre a célra. Váradi Bálint szembeszom- szédja, Czingel Ádámné is sok­szor hall hatalmas fékezéseket a ház elől. - Régebben 60-as tábla volt itt, azt kicserélték 70-esre, pedig szerintem inkább 40-es kellene, mert beláthatatlan a ka­nyar - véli a hölgy. - Nagyon for­galmas lett ez az út, mióta sokan kiköltöztek Heténybe, de úgy tű­nik, még mindig hobbikertes övezetként van Úrihegy számon tartva, ahol nincs szükség sebes­ségkorlátozásra, és lehet szágul­dozni. Be kellene tartani a sebességhatárokat!- A hetényi út semmivel nem veszélyesebb, mint más hason­ló útszakaszok, az elmúlt id& szakban nem történt itt az át­lagosnál több baleset. így nincs is tervben kiemelt traffi- paxos ellenőrzése - mondta el lapunknak Mihályné Bornemi­sza Eleonóra, a megyei rendőr­főkapitányság sajtószóvivője (októberben két alkalommal lesz sebességmérés Hetényegy- házán - a szerk.). - Az tény, hogy reggel, munka előtt, és délután, a munkaidő után rendkívül nagy ezen az úton a forgalom, és sokan fordulnak le a környező utcákra, telkek­re, ezért nagyon kell figyelniük az erre járóknak. A baleseti okok között a gyorshajtás min­dig kiemelkedő szerepet tölt be. Azaz ha a sofőrök betarta­nák a sebességkorlátozást, ke­vesebb karambol történne - tette hozzá a sajtószóvivő. Összesen 340 millió forint önkor­mányzati támogatást szavazott meg erre az évre a kiskunfélegy­házi képviselő-testület a városi kórháznak. Ebből mostanáig mintegy 172 millió forintot át is utalt az intézmény számlájára. Ezt Jászberényi László, a pénz­ügyi bizottság alelnöke mondta el lapunknak tegnap. Hozzátette: nem adják fel, továbbra is kere­sik annak a módját, hogy meg­mentsék a kórházat. Felhívta a figyelmet arra is, hogy ez az in­tézmény valójában nemcsak a félegyháziakat, hanem az egész kistérséget kiszolgálja, ám segít­séget a működéshez a többi ön- kormányzat nem ad. Tegnap írtunk arról, hogy Kis­kunfélegyháza képviselő-testüle- te döntött: támogatja azt a fel­vetést, hogy az intézmény reha­bilitációs szakkórházzá alakul­jon, és mellette emelt szintű já­róbeteg-ellátást végezzen. A fi­nanszírozás a szerdai képviselő- testületi ülésen is téma volt. Ficsór József polgármester azt hangsúlyozta, hogy a törvény szerint maga a működtetés nem a fenntartó önkormányzat dolga lenne, hanem az egészségbiztosí­tóé. Ha a finanszírozás nem vol­na annyira alacsony, akkor az ön- kormányzat arra költhetne, ami valójában a feladata: a fejlesztés­re, műszerbeszerzésre. ■ Az önkormányzatnak csak fejlesztésre kéne költenie. A képviselők egyébként a struktúraváltást azzal együtt sza­vazták meg, hogy létrehoznak egy hétfős bizottságot is, mely­nek feladata lesz további tárgya­lásokat folytatni annak érdeké­ben, hogy hátha van más kiút, és mégis meg lehet tartani a mosta­ni osztályokat, azaz a nőgyó­gyászatot, sebészetet, gyermek- osztályt is. Maga a struktúraváltás szin­tén számtalan tárgyalást igényel még. Ezért a folyamat nem egyik napról a másikra zajlik, legalább fél évbe kerül. Dr. Kovács József, a kórház főigazgatója szerdán azt mondta: tény, hogy eddig nem tudta tájékoztatni a dolgozókat, mert amíg a testület nem dön­tött, addig aligha tudott volna mit mondani. A kórházi összdolgo- zói értekletet azonban a napok­ban már megtartják. ■ T. V. Hogyan kerülhető el egy balesetveszélyes helyzet? füredi autósiskola Ismét elérhető a gépkezelői és „magasabb kategóriás” képzés A vezetéstech­nikai trénin­geken bárki elsajátíthatja, hogyan visel­kedjen a meg­változott útvi­szonyok ese­tén. A kecske­méti Füredi Autósiskolában már évek óta jól működik ez a szol­gáltatás. A pályát nemcsak ta­nulók használhatják, hanem a már jogosítvánnyal rendelkezők is - mondta Füredi András isko­lavezető. A Füredi Autósiskolában a ha­gyományos autóvezetési oktatás­ba építették be a vezetéstechni­kai tréninget, a még biztonságo­sabb közlekedés jegyében. A képzésen, melyen térítésmente­sen vehetnek részt a tanulóink, megtapasztalhatják veszélyte­len körülmények között: hogyan kerülhető el egy baleset. A már jogosítvánnyal rendelkezők is jelentkezhetnek a képzés­re térítés ellenében.- Tapasztalatunk szerint nekik is van mit pótolniuk, tanul­niuk. Sokan közülük néhány éves jo­gosítvány tulaj­donosaként már nem mennének át a vizsgákon. Nagyon nagy hasznukra vál­na, ha elvégeznék a félnapos tré­ninget, és a jövőben körültekin­tőbben és biztonságosabban ve­zetnének. - Képzéseinket emel­lett korszerű géppark, szimulá­tor segíti a vizsgákra való még sikeresebb felkészü­lés érdekében - tette hozzá Fü­redi András. Az őszi szezon sikeresen bein­dult az autósiskolában: a hallga­tók ismét rugalmas beosztású tanfolyamok közül választhat­nak saját szabad idejüknek meg­felelően. - Akik most jelentkez­nek, azoknak kedvezményes or­vosi vizsgálattal szeretnénk megkönnyíteni az anyagi kiadá­sokat. Aki pedig maximálisan teljesít az elméleti vizsgán, an­nak jelentős engedményt 1 adunk a tanfolyam árából. 1 Végezetül ismét elérhe­tők az autósiskolánál a gép­kezelői tanfolyamok, vala­mint a munkaügyi köz­pont és európai uniós pá­lyázati támogatással igénybe ve­hető a C, C+E, D kategóriás (te­herautó, autóbusz), és az ehhez kapcsolódó szakmai képzések. A jelentkezéseket folyamatosan várják. Valamennyi képzésről bővebb információ kérhető sze­mélyesen, illetve érdemes meg­tekinteni az iskola honlapját is, ahol további tudnivalók találha­tók. ▲ FÜREDI AUTÓSISKOLA Kecskemét, Aradi vértanúk tere 3. Nyitva: H-P: 8-18 óráig Tel.: 76/494-382, 20/3-494-382 Kiskunfélegyháza, Szent J. tér 2. (Innovációs kp.) Tel.: 20/333-000-7 Üdülési csekket is elfogadnak! HIRDETÉS Nyárlőrinci munkahelyre titkárnőt keresünk. Feladatai: • beérkező, kimenő posta kezelése, • telefonközpont kezelése, • levelezési feladatok ellátása, • irodaszer nyilvántartása. Elvárások: • minimum középiskolai végzettség, • tárgyalóképes angol nyelvtudás, • felhasználói szintű számítógépes ismeret (Word, Excel, Internet, levelező rendszerek), • precíz, megbízható munkavégzés, • jó kommunikációs készség. Előny: • más nyelv ismerete, • hasonló munkakörben szerzett tapasztalat. Jelentkezés: fényképpel ellátott önéletrajzát e-mailben j- info@szikravin.hu - küldje. 1

Next

/
Thumbnails
Contents