Petőfi Népe, 2009. október (62. évfolyam, 230-255. szám)

2009-10-08 / 236. szám

2009. OKTÓBER 8., CSÜTÖRTÖK 9 GAZDASÁG Ázsiai cipőkben jár Európa remények Néhány cég próbál konkurálni az olcsó kínai lábbelikkel - Derby-módi Kína, Vietnam alaposan meggyötri az európai, így a magyar cipőipart is. Vannak azonban olyan gyárak, amelyek szembe- szállnak az árral, az ol­csóbb importtal. Demeter Kálmán Az évek óta egyre nagyobb mennyiségben importált távol­keleti, elsősorban kínai és viet­nami lábbelikkel szemben több ország - Görögország, Francia- ország, Spanyolország és Portu­gália - nem tudta megőrizni pia­ci pozícióit. Emellett egyéb ré­giókban is folyamatosan romlik az ipar pozíciója - mondta el la­punknak Várszegi Árpád, a Bőr­és Cipőipari Egyesülés igazgató­ja. így az Európai Unió nem tud­ja elérni azt, hogy termelése elérje a világ termelésének 10 százalékát. Az ázsiai árudöm- ping mértékére jellemző, hogy még Törökország EU-ba irányu­ló exportja is 35 százalékkal csökkent az elmúlt évben. Igaz, a két éve bevezetett piacvédelmi eljárás hatására a cipőpiac ha­nyatlása mérséklődött, ám a dömpingeljárás alól kiemelték a gyereklábbeliket és a magas mi­nőségű sportcipőket. A fentiek miatt a hazai cipő­ipar is komoly gondokkal küzd, és a termelés az elmúlt évben kö­zel 8 százalékkal mérséklődött. A belföldi értékesítés ugyan már nem csökkent tovább, ám a szakma továbbra is a termelés 85 százalékát kitevő exportból él. A 112 200 forintos átlagkere­set ugyanakkor 40 százalékkal marad el a feldolgozóipari átlag­tól - mutatott rá Várszegi Árpád. A magyar cipőkereskedelem­ben ugyanakkor változatlanul erős a távol-keleti import szere­pe. Részben ennek tudható be olyan cégek, mint a gyerekcipőt gyártó Siesta Kft. és a Richter International Kft. megszűnése, valamint a korábban a Tisza sportcipőket is előállító Tisza Ci­pőgyártó Termelő és Kereskedel­mi Kft. két hónapja kezdődött fel­számolása. Vannak azonban olyan gyá­rak, amelyek továbbra is küzde­nek az árral. így például a nagy­részt bérmunkából élő Derby Ci­pőgyártó Kft. A kiskunfélegyhá­zi cég azonban megsínylette, Tavaly a hazai cipőipar termelése mintegy 8 százalékkal esett. Továbbra is a termelés 80 százalékát kitevő exportból élnek hogy német, olasz, osztrák meg­rendelői 5-6 éve Ázsiába helyez­ték a termelést: a nagyobb válla­latok gyárat hoztak létre, mások bérmunkaszerződést kötöttek kí­nai és kambodzsai gyárakkal. Emiatt a Derby alkalmazot­tainak száma 360- ról előbb százra, majd a mai nyolcvanra csökkent. Intenzív piackutatás révén szerencsére sikerült új megren­delőket találni, így a cég terme­lésének 80 százaléka bérmun­ka, amit Olaszországba és Né­metországba szállítanak. A bérmunkával együtt a tava­lyi első fél éves 83 700-zal szem­ben az idei június végéig 100 400 pár cipő hagyta el az üzemet. Mindez szépen hangzik - mondta Szatmári Péter, a társaság igazgatója -, ám az az igazság, hogy hat éve napi 2500 pár cipőt gyártottunk, ma pedig csu­pán 500-600 párat. A válság oly módon is érezte­ti hatását, hogy a magyar keres­kedők közül többen megszűn­tek, a működők nagy része pe­dig a korábbi 30-60 nap helyett 90-120 napra fizet az áruért. Eb­ben a helyzetben mégis arra kényszerül a társaság, hogy a korábbiaknál többet próbáljon saját márkáiból elhelyezni a bel­piacon. Az 1990-ben alapított cég kez­detektől termelt belföldre is. Ed­dig főleg a kényelmi cipőkről volt ismert a Derby, most azon­ban a fiatalok ízlésvilágával ta­lálkozó divatos modellek fejlesz­tésébe is belekezdtek, és azon vannak - emelte ki Szatmári Pé­ter, hogy egy hosszméreten belül háromféle bőségben is gyártsák a modelleket. ■ Az átlagbér 40 százalékkal el­marad a többitől. A magyar cipőipar termelése* (ezer pár) 10 000 2005 2006 2007 2008 2009 * Sport- és munkavédelmi cipők nélkül. ** Első fél év. Forrás: BIMEO Vizsgáló VG-GRAFIKA és Kutató-fejlesztő Kft. Szamos-Josef Seibel: volt kiesés, áresés, de 800 ezer pár cipőt terveznek - Jönnek az új gépek AZ IPARÁGNAK 02 időjárás ÍS komoly gondot okoz. Más években ilyenkor már az őszi kollekciót vásárolták az üzle­tekben, most meg úgy néz ki, a nyári cipők után rögtön a té­li modelleket fogják venni. Emiatt a kereskedők valószí­nűleg tavasszal próbálják ér­tékesíteni az idei őszi modelle­ket, ami miatt viszont a jövő évi tavaszi kollekcióból fogy­hat kevesebb - mondta Ju­hász János, a tavaly német megrendelésre 900 ezer pár ci­pőt gyártó csengeri Szamos Kft. vezetője. A cég az őszi-téli kollekcióból már így is a tervezett 400 ezer helyett csupán 340 ezer párat szállíthatott a Josef Seibel (JS) cégnek, és ez a kiesés a szoká­sos nyári egyhetes leállás he­lyett 2,5-3 heti termelésszü­netre kényszerítette a céget. Mindazonáltal a cégvezető azt reméli, az idei gyártási meny- nyiség nem lesz kevesebb 800 ezer párnál, ami persze jelen­tősen csökkenti az alacsony árréssel dolgozó cég nyeresé­gét. Ráadásul nemhogy inflá­ciókövetést nem tudtak érvé­nyesíteni áraikban, hanem sok esetben a gyári árat is csök­kenteni kellett, hogy megtart­hassák a rendelésállományt. ÁM ENNEK ELLENÉRE - a Josef Seibellel közösen - rövidesen korszerű gépeket telepítenek a cipőfelsőrész-gyártó üzembe 200 millió forintért. Erre az eredménytartalékból van pénz, és az alapanyag­beszerzésre is rendszeresen félrerak a cég. Eta nem lenne készpénztartalék, és hitelre kellene beszerezni az alapanyagokat, a kamat miatt elúszna a nyereség jó része - mondta Juhász János. Simor lett a harmadik legjobb jegybankelnök Európában Simor András, a nemzeti bank elnöke számít a harmadik legjobb jegybankel­nöknek a Global Finance Magazine szerint, az elmúlt két év összesítése alapján. A Global Finance Maga­zine New York-i székhelyű pénzügyi havilap, amely világszerte a pénz­ügyi szféra fontos, iránymutató hír­forrása. Európá­ban csak a cseh jegybankelnök, Zdenek Túrna és az Európai Központi Bank vezetője, Jean- Claude Trichet ér­demelte ki a leg­magasabb - A - elismerést Simor András előtt. A lap kiemeli, a jegybank a pénzügyi világválság idején is nagyon világossá tette, alap­feladata az árstabilitás eléré­se és fenntartása. A krízis idején rendkívül gyorsan cselekedett, és hozzájárult a stabilizációhoz. Simor az értékelés szerint jobb szakmai munkát vég­zett, mint a norvég, a lengyel, a svájci, a svéd, az angol vagy éppen az amerikai (Fed) jegybankelnök. ■ Simor András Bankkártyával a kisboltokban is Az elmúlt években szinte csak a hipermar­ketekben, benzinkutak­nál és a bevásárlóköz­pontokban lehettünk biztosak abban, hogy elfogadják bankkártyán­kat fizetéskor. A MasterCard bankkártya-el­fogadást ösztönző programjá­nak köszönhetően néhány hó­nap alatt több mint 1100 ma­gyarországi kisboltban sze­reltek fel kártyaelfogadó ter­minált. Olyan kisebb üzletekben is, ahol korábban nem remélhet­tük, hogy fizethetünk kártyával. Számos fodrász, kozmetika, vi­rágüzlet, barkácsbolt, vegyeske­reskedés és patika került a bankkártyát elfogadó kereske­dők közé. A kártyás vásárlás - amellett, hogy gyors, biztonságos és ké­nyelmes - azért különösen ked­vező, mert a kártyás vásárlás szinte mindenhol díjmentes, az­az nem számítanak fel az üzle­tek pluszköltséget. Épp ezért már nemcsak műszaki cikket, ruhákat vagy nagybevásárlást érdemes bankkártyával fizet­nünk, hanem a kisebb kiadá­sainkat is. A biztonságos fizetés érdeké­ben a vásárlásról szóló bizonyla­tot a kártya típusától függően alá kell írni, vagy meg kell adni a PIN-kódot. Bankjától SMS-értesítést is tud kérni - a még nagyobb biz­tonság kedvéért - vásárlásairól /készpénzfelvételeiről, így rög­MasterCard 5412 7512 3 412: susií-m MasterCard MINTA ANDRFA tön kiderül, ha esetleg valaki más használta volna bankkár­tyáját, vagy többször húzták vol­na le a kelleténél. A kártyás vásárlás a keres­kedők életét is megkönnyíti: csökkenhet a készpénzkezelés költsége és kockázata, nem kell a visszajáróval bajlódni, ezért - és a gyors banki jóvá­hagyás miatt - ma már egy át­lagos kártyás vásárlás azonos, vagy akár rövidebb időt vesz igénybe, mint a készpénzes fi­zetés. ▲ A BUX index 2009. október 7-én Nyitóérték: '20297 Záróérték: 20049 19800 pont/ 15.3SraNewYork-i9 tőzsde nyitása A 09.00 11.00 13.00 15.00 16.30 FORRÁS: BÉT NYERTESEK 2009.10.07. Részvény Utolsó ár (Ft) Változás (%) MillióFt Danubius 3 490 2,19 2 Émász 21430 1,56 0 Richter 38140 1,15 584 Any 878 0,91 7 Égis 19 800 0,5 142 VESZTESEK FORRÁS: BÉT Részvény OTP Utolsó ár (R) 5165 Változás (%) Millió Ft-3,63 20418 Pannergy 747-2,48 28 Econet 59-1,66 0 Fotex 425-1,62 22 TVK 2 900-1,52 5 A BUX index az elmúlt napokban BÉT-áruszekcié (forini/tonna, 10.07.) HHHB Új elszámolási ár EUROBÚZA 2009. december __________28 000 TA KARMÁNYBÚZA 2009. december_______25000 TA KARMÁNYKUKORICA 2009. november________26 500 TA KARMÁNYÁRPA 2009. december 25 500 OLAJ NAPRAFORGÓ 2009. október 50 000 MNB-árfolyamok Hivatalos devizaárfolyam 2009. október 7-én. €/Ft $/Ft CHF/Ft f f f 267,66 181,78 176,81 +0,93 Ft +0,69 Ft +0,33 Ft Forintbetéti* kamatok (%, 08.17-től) 2 hó 3 hó Allianz Bank 5,10 5,30 Budapest Bank*** 4,75 9,00 CIB Bank 5,25 5,25 Erste Bank 6,00 6,25 K&H Bank** 4,00 4,05 MKB Bank 5,82 5,92 OTP Bank 3,75 3,75 Ralffelsen Bank 4,70 4,90 UniCredlt Bank 6,50 6,50 * ALAPTERMÉKEK, 1 MILLIÓ FORINTRA. * * 3 HÓ HELYETT 6 HÓ. * * 'AKCIÓS. Euró-valutaárfolyamok (forint/euró, 10.07.) yételi Eladási Allianz Bank 260,05 273,39 Budapest Bank 258,72 274,72 CIB Bank 256,05 277,39 Citibank 255,99 277,33 Erste Bank 259,23 274,17 K&H Bank 259,43 274,37 MKB Bank 260,32 273,68 OTP Bank 261,20 274,60 Ralffelsen Bank 262,30 274,10

Next

/
Thumbnails
Contents