Petőfi Népe, 2009. október (62. évfolyam, 230-255. szám)

2009-10-08 / 236. szám

PETŐFI NÉPE - 2009. OKTÓBER 8., CSÜTÖRTÖK 5 Idősek hete sok-sok színes, érdekes, vidám programmal Szeptember végén tartották meg az idősek hetét a szociális szolgáltató intézményben. Ha­gyomány ez immár. Népzenei és irodalmi műsorból, névnap­köszöntő foglalkozásokból, ve­télkedőkből, szüreti mulatság­ból, faluház-látogatásból, pala­csintasütésből, szomszédolás­ból állt. Idén jó okuk volt öt na­pig ünnepelni. Patakiné Gelányi Márta igazgatónő el­mondta, hogy az otthonban el­készült harmincmillió forintos beruházással a felvonó, a bejá­rati rész akadálymentesítése és az udvarra néző terasz. Szige­telték a lapostetőt, új illemhe­lyeket alakítottak ki, kicserél­ték a bejárati ajtókat. ■ Jól működik a nyolc környező településre ki­terjesztett házi segítség- nyújtó szolgálat.- Az otthonnak hatvan állan­dó, 60-97 éves korú lakója van. Ötvenfős az Idősek Klubja, aho­vá nappali programokra és ét­kezni járnak a tagok. Jól műkö­dik a nyolc környező település­re kiterjesztett házi segítség­nyújtó szolgálat, mintegy száz idős emberről gondoskodik. Harmincöt fős személyzettel működtetjük az intézményt. A bentlakóknak egy-, négyágyas szobákat és hat apartmant tar­tunk fenn. Átlagosan a havi díj - rezsivel, teljes ellátással - 68 ezer forint. Ezt a lakók fizetik nyugdíjukból, illetve hozzátar­tozóik révén. lelenleg tizenöten várakoznak felvételre. Új szol­gáltatás az idősek átmeneti el­helyezése, legfeljebb egy plusz egy évre szóló szerződéssel - tudtuk meg a vezetőtől. Jövőre szeretnének kialakíta­ni egy irodát a házi segítségnyúj­tást végzők számára, új étkező­vel és kiszolgálóhelyiségekkel. Patakiné Gelányi Márta igazgatónő HIRDETÉS BOROTAI TAKARÉKSZÖVETKEZET BETÉTGYŰJTÉS a Borotai Takarékszövetkezetnél ,Most nem csakkprwtot, hanem ajándékot is kap tökünké’ 2 hónapra lekötött betét kamata, évi 8%. Ismétlődő lekötés, költség nélkül. KIRENDELTSÉGEINK: 6445 Borota Dózsa u. 22. 6446 Rém Május 1. u. 17/A. 6440 Jánoshalma Kossuth u. 4. 6447 Felsőszentiván Szabadság u. 9. 6448 Csávoly Eötvös u. 1. 6400 Baja Tóth Kálmán u. 14/B. 6500 Kiskunhalas Bokányi u. 11. keresse eßyseßeinl^et. FELSŐSZENTIVÁN Nem várnak, cselekednek interjú Önellátásra és a hagyományokra építenek a „rózsák falván Felsőszentiván a jövőbe tekint. Tartalékai nem csak értékpapírban, föld­birtokban mérhetők. Itt a tenni akaró ember a leg­főbb érték. Kétféle garanciára hagyatkozik a vezetőség: megvédi a falubeliek és a köz vagyonát, élteti és meg­becsüli a sokszínű hagyományo­kat. Falunap után egy héttel es­küvőt tartottak a felújított temp­lomban. Sörös Blanka és Mamuzsity Tamás keltek egybe. Sörös László villanyszerelő adta férjhez a lányát, aki munkája mellett, szabad idejében a temp­lomban szerelt, húzta a vezeté­keket.- Sok kiváló mester, vállalko­zó, önkormányzati alkalmazott, önkéntes takarítónak beállt há­ziasszony dolgozott éjt nappallá téve, hogy elkészüljünk. Nyár végén, a szentiváni napok ren­dezvénysorozat keretében vé­geztünk idén a templom felújítá­sával. Tavaly a szemközti új falu­házat avattuk fel. Bízom benne, hogy jövőre a falunapon már csónakázhatunk a főút menti Bara-tavon. Rendezettebb sza­badidőközpont és sétány fogadja az idelátogatót. Szálláshelyünk, rendezvénysátrunk, kézműves udvarunk, játszóterünk van. Lo­vas és fogathajtó versenyekre, labdajátékokra al­kalmas pálya, jól szervezett klubélet, művelődési ház áll a táborozok, a test­vértelepülésekről érkező vendégek és nem utolsósorban a helybéliek rendelkezésére. Mindezt magunk, közös akarat­tal hoztuk létre. De ennél többre is képesek vagyunk - nyugtázza Vörös Szilárd polgármester.- Mi a titka a nagyfokú tenni akarásnak?- Nem várunk a jó szerencsé­re. Önellátásra rendezkedtünk be. Évek szívós munkájával és hittel értük el mindezt. Minden­kinek kedves a szép, rendezett, rózsákkal teli környezet. Akkor felemelő érzés az ilyenben lakni, ha a sajátunk. Ha példát mutat­hatunk gyermekeinknek. Kevés­sel kétezer alatti a lélekszám, ám elvándorlás nincs. Az óvoda és napközi (63 gyermek), az iskola Gazdag gyűjteménnyel, vendégszobákkal, kemencével, kézműves műhellyel várja a falu látogatóit a faluház, mely a felújított templommal szemben található Ha nem társul­tak volna a kör­nyező települé­sekkel, ma rosz- szabb lenne a te­lepülés helyzete. (157 tanuló) jövője nincs Ve­szélyben. Évek óta tíz körüli az újszülöttek száma. Ha nem tár­sultunk volna a környező tele­pülésekkel, ma rosszabb lenne a helyzetünk. Mi va­gyunk a Bácskai ÄMK központja. így Tataháza, Bácsbo- kod, Bacsborsód és Katymár oktatása, művelődése is elő­nyökhöz jut a köl­csönösség elvén.- Költségvetésünk jelenleg 850-900 mülió forint, azonban ez torz képet mutat. Ugyanis benne van a körjegyzőség, a közös házi segítség nyújtás, a társulás mű­ködtetése. Előnyünkre szolgál, hogy 30 milliós értékpapírjaink fialnak és a pályázatok fedezeté­ül szolgálnak. Van még 35 hek­tárnyi szántónk is bérben.- Hogy alakul a foglalkoztatás?- Az aktív lakosok zöme a mezőgazdaságból, kisipari szol­gáltatásokból, kereskedelem­ben önmagukat foglalkoztató, illetve családi vállalkozásokból él. Sok az önellátó nyugdíjas. Évente mintegy ötven közmun­kást alkalmazunk. Inkább munkát adunk, mint segélyt. Az önkormányzatnál és az in­tézményeinknél, az alkalmazot­takon kívül egyszerre húsz-har­minc ember dolgozik. Ez nem olyan tessék-lássék munka. Ko­moly gépparkkal rendelke­zünk. Kotrógépünk, dózerünk, kisteherautónk és műhelyünk van. Magunk állítjuk elő fából a kerti bútorokat, korlátokat, vi­rágtartókat, padokat, szeméttá­rolókat. Elvégezzük a karban­tartást. Két autóbuszunkkal (ki­lenc és huszonkét üléses) az időseket, a focicsapatot, az isko­lásokat, a színjátszókat utaztat­juk olcsón - hangsúlyozza a polgármester. Szülőfaluját „vezényli", a gyeplőt jól tartja vörös szilárd 1970-ben szü­letett Felsőszentivánon. Bu- nyevác származású, kiváló tamburás. A gyeplőt is jól tart­ja, eredményes fogathajtó. 1992-ben végzett a bajai taní­tóképzőben, 1997-ben diplo­mázott a szegedi Juhász Gyu­lafőiskolán. 1993 óta tanító, majd tanár a helyi Arany Já­nos általános iskolában. Szá­mítástechnikában ugyancsak jártas. Nős, felesége szintén pedagógus, két iskoláskorú sikereket elérő, harminctagú fiúgyermekük van. 2002-től a tamburazenekarát vezényelte, falu első embereként tartja a Ugyanakkor hobbiból, kitartó- „karmesteri pálcát”. Egykoron an a lovas sportok meghono- ugyanis szülőfalujának szép sításán fáradozik. Orgonafelújítás Ha már újjávarázsolták a templomot, az Angster orgonát sem hagyták ki a szentivániak. Muka Gábor plébános, Horváth Zoltánná, Babenyec László (felvételünkön) és Faller Balázs kántorok, számos ön­kéntessel három hónap alatt szedték szét, majd rakták össze a régi hangszert. A sípokat, a pedálbillentyűket és a játékasztalt is maguk fa­ragták, festették, szerelték. Hagyományos szüretre készül a falu lakossága Látványos szüreti felvonulás kezdődik szombat délután fél kettőkor. Helybéli és vidéki fo- gatosok, ünnepi díszbe, népvi­seletbe öltözött lovasok járják az utcákat. Az iskolá­sok, az ünneplő la­kosok és maskará­sok bevonásával körbeviszik a falu­ban a feldíszített, megszentelt szüre­ti koszorút. Minden megállónál táncosok hirdetik kurjongatás- sal és zeneszóval a kiváló évjára­tú borokat ígérő szüret sikeres befejezését. Helyi zenészek kí­sérik a felvonulókat. Hagyományosan a Közhírré tétetik kezdetű mondókával, tré­fás megjegyzésekkel „fűszerez­ve” kisbíró dobolja ki a hívoga­tok Házról házra járva megkere­sik és kikérik az igazságos, szá­mot adó szüreti bírót, valamint a hozzá méltó, ügyes ke­zű bírónőt. A művelő­dési otthonig a szüre­ti sokadalom környé­kén csőszök kergetik a „kormos” tolvajokat. Jutalom jár annak, akinek a csőszök ébersége elle­nére a koszorúról sikerül elcsen­nie akár egyetlen fürtöt vagy dísztököt. Este nyolc órakor kez­dődik a kultúrházban a szoká­sos, mindig hangulatos szüreti bál. Mohácsi zenészek húzzák a, talpalávalót, ha kell, hajnalig. ■ Kikérik az igaz­ságos szüreti bírót, valamint a hozzá méltó bírónét. Megújulhatott a templom ingyen munkával és adományokból Két eredménytelen pályázat után, amikor már négyzetméter­nyi vakolat részek hullottak a templom tornyáról és faláról, a falu népe összefogott. Lapátot, seprőt fogtak, előkerültek a ta­pasztó kanalak, a bádogos, ács, il­letve asztalos szerszámok is. 2006-ban kívülről, majd pedig belülről újították fel teljesen a Ke­resztelő Szent János templomot, melyet a Grassalkovich család építtetett 1772-ben. Bábel Balázs érsek szentelte fel a megújult szentélyt a falunap keretében. ■ A régi tornyon volt egy 1928-as évszám, de a falu legidősebbjei sem emlé­keztek, mikor tatarozták. Bár a régi tornyon volt egy 1928-as évszám, a falu legidő­sebbjei sem emlékeztek rá, mi­kor tatarozták. Amikor megbon­tották a toronysisakot, elkorhadt faszerkezetet találtak. Belül a fal alja vizes, penészes volt. Az ér­sekség adta az állványzatot és állta az anyagbeszerzés nagy ré­szét. Megkezdődött az adomá­nyok, felajánlások gyűjtése. Szá­mítások szerint három és fél év alatt 50 milliós értéket hoztak létre, 10 milliós ráfordítással (5 millió adományokból), önkéntes munkával. Rekonstruálták a tor­nyot. Kívül-belül műemlék vako­lat védi a falakat. Új a villanyve­zeték, a márványmintás járólap, az oltár lapja és lépcsője, a festés. Lakkozták és aranyozták a bú­torzatot. Még a toronyórát és a templom Angster orgonáját is felújították. Muka Gábor, aki Rém, Csávoly és Felsőszentiván plébánosa, a kántorok segítségé­vel a hangszert varázsolta újjá. Felfestette a mennyezetre az or­szág és a falu címerét. A pincében kolumbárium lesz. Már most megváltható mintegy száz urna helye. Két új csillárral gazdagodott a temp­lom. Készül az aula kovácsolt­vasrácsa, egy térdeplővel. Hátul illemhely lesz, a padsorok alatti kövezetei is lecserélik. Jövőre alakítják ki a templom kertjét, a plébánia udvarával, Lourdes-i barlanggal, sétánnyal. AZ OLDAL A FELSŐSZENTIVÁN I POLGÁRMESTERI HIVATAL TÁMOGATÁSÁVAL KÉSZÜLT. ÍRTA: KIRÁLY LÁSZLÓ, SZERKESZTETTE: GÉCZY ZSOLT. Faluház Helytörténeti gyűjtemény várja a látogatókat a faluházban. Érdeklődőben sosincs hiány.

Next

/
Thumbnails
Contents