Petőfi Népe, 2009. október (62. évfolyam, 230-255. szám)

2009-10-07 / 235. szám

PETŐFI NÉPE - 2009. OKTÓBER 7., SZERDA SPORT Aranypont egy wazarival Hazai pályán vágták kupán a baljós előjelekkel készülő halasi kéziseket Már a Hódmezővásárhely elleni női kézilabda Magyar Kupa mér­kőzés előtt hátrányba került a Kiskunhalas, mert a tegnapi át­mozgató edzésén Pethő kapus és az átlövő Sipos is megsérült. A halasiak így is sokáig pariban voltak; a 18. percben 9-8 volt a vendégek javára, akik végül 15- 12-re nyerték a félidőt. A fordu­lás után sem kellett sokat izgul­niuk a nézőknek: a vásárhelyiek biztosan tartották és növelték előnyüket. A két gólgyáros - a halasi dr. Karsai Dóra és válogatott Sopro- nyi - gólpárbaját 10-8-ra a hala­si átlövő nyerte, de a meccset 30-23-ra a Vásárhely, és bejutott a legjobb tizenhat közé. ■ Nelson Piquet nem tudja, hogy Alonso tudta-e... Nelson Piquet junior nem tudja, hogy a spanyol Fernando Alonso ismerte-e azt a tervet, hogy a ta­valyi Forma-1-es Szingapúri Nagydíjon a brazil pilótának bal­esetet kellett okoznia. „Alonso nem vett részt azon a csapatértekezleten, ahol megbe­széltük a szándékos balesetet” - nyilatkozta a Lance napilapnak. A FIA motorsport-világtanácsa két hete két év felfüggesztett el­tiltással büntette a Renault-t, mert a szingapúri versenyen Piquet jr. szándékosan okozott balesetet, elősegítve ezzel Alon­so győzelmét. Flavio Briatore ko­rábbi csapatfőnököt örökre eltil­tották a Forma- 1-től. ■ Várbíró Attila nyert a budapesti maratonversenyen A budapesti 24. SPAR nemzetkö­zi maratonon több mint 50 or­szág 13 300 futója vett részt. A maratoni távot idén közel kétezer férfi és 420 hölgy teljesítette. A kenyai Moses Chepkwonky (2:25:16) volt a leggyorsabb, a nők versenyét Szederkényi-Ta­kács Andrea (Vasas Humansoft, 2:44:32) nyerte. A Mogyi SE Ba­ja színeiben versenyző Várbíró Attila 01:51:52 idővel nyerte a 30 kilométeres távot, melyen négy- száznáLis többen indultak. A maratont megyénkből 21 férfi teljesítette, a legjobb idővel Feke­te Zoltán (Lakiteleki Triatlon Klub, 2:55:05) ért célba, ezzel a 49. lett. A hölgyek közül a szin­tén mogyis Juhász Ágnes bizo­nyult a legfelkészültebbnek, 3:4ó:43-as idővel teljesítette a maratoni távot. ■ P. Zs. cselgáncs Ifj. Nagysolymosi vert helyzetből fordított az Eb-n A kecskeméti ifj. Nagy­solymosi Sándor tagja volt a sportág történeté­nek első csapat Európa- bajnoki aranyérmét szer­ző magyar válogatottnak. Rajtmár István- Szakmai körökben még mindig emlegetik az ukrán Vitalij Dud- chyk elleni győzelmemet! - emlé­kezett vissza a versenyre ifj. Nagysolymosi Sándor, aki 81 kg- ban lépett tatamira. - Gyorsan megintettek, majd ellenfelem wazari és két yukóval vezetett. Többen azt hitték, már eldőlt a meccs. Bíztam magamban, és a csapatnak is nagyon kellett a győ­zelem. Előbb wazarit, majd yukót értem el, s öt másodperccel a vé­ge előtt egyenlítettem. Az arany­pontért mentünk, a közönség fan­tasztikus biztatásba kezdett, biz­tos, hogy ez is segített: egy balra- válldobásból dobtam egy wazarit, és nyertem! A „kis” Solyka ezzel a győze­lemmel a magyar csapatot is győ­zelemre segítette. Később leg­jobbjaink Romániát, majd a dön­tőben az oroszokat felülmúlva szerezték meg a miskolci Eb aranyérmét. A kecskeméti dzsú- dós pedig az idei világversenyek balszerencsés szereplését köve­tő csalódás után lelkesen készül a jövő évi bécsi Európa-bajnok- ságra: ott is szeretne bizonyítani. „Ez megvan!" - fejezi ki ifj. Nagysolymosi Sándor mozdulata az ukrán Dudchyk legyőzése után Óvadékért cserébe került szabadlábra lebukás Kábítószer és ha­mis pénz birtoklása miatt őrizetbe vették Jose Bax- tert, az angol Everton 17 éves (!) labdarúgóját, majd csak óvadék ellenében he­lyezték szabadlábra. Menesztették az egykori szövetségi kapitányt olasz foci Roberto Dona- donit menesztették az SSC Napoli vezetőedzői posztjá­ról. A korábbi szövetségi kapitánynak a gyenge sze­replés miatt kell távoznia. Nincs már versenyben magyar női teniszező Peking Czink Melinda 6:4, 6:3-ra kikapott a negyedik helyen kiemelt orosz Jele- na Gyementyejevától, Szá- vay Ágnes párosban az olasz Vincivel az oldalán vesztett és kiesett a tornán. Kézilabda és röplabda a mai kínálatban sportműsor Kézilabda Magyar Kupa férfimérkő­zések: Törökszentmiklós- P&P Kiskunfélegyháza, 18 órakor. Kalocsai KC-Gyön- gyösi FKK. Kalocsa, városi sportcsarnok, 18.30-kor. Röplabda Magyar Kupa női mérkőzés: Kalocsai SE- Eger. Kalocsa, városi sport- csarnok, 16 órakor. Yannick Mbengono Ondoa a második legjobb légiós A Hivatásos Labdarúgók Szövet­sége (HLSZ) Rudolf Gergelyt, a Debrecen válogatott támadóját választotta az elmúlt bajnoki szezon legjobb játékosának. A voksoláson a Magyarországon futballozó 770 első és másodosz­tályújátékos adhatta le szavaza­tát. A legjobb, külföldön játszó játékos Juhász Roland, a legjobb 21 éven aluli a debreceni Varga József, a legjobb kapus Végh Zol­tán (MTK), míg az év edzője Csertői Aurél lett. A monteneg­rói Polekszics nyerte a hazai lé­giósok versenyét, a kecskeméti Yannick állhatott fel a képzelet­beli dobogó második fokára. ■ A szeniorok elvesztették a keceli városi rangadót „Nagyon vártam a tökéletes ajánlatot.” Most jött el az idő. Döntsön Ön is október 15-ig! Megye III. osztályú labdarúgó­bajnoki eredmények, Északi csoport: Hetényegy- háza-Tass 2-3, Fülöpháza-Mikló- si GYFE 1-3, Ballószög-Kun- baracs 0-1, Kunadacs-Soltszent- imre 1-4, Ágasegyháza-H. Vállal­kozók 7-0, Tiszaug-Helvéciai SE 0-1, Szabadszállás-Fülöpszállás 5-0, Apostag-Ballószög 5-0. Közép csoport: Öregcsertő- Jánoshalma 7-1, Kiskunhalasi Spartacus-Dunaegyháza 9-0, Új- telek-Fülöpjakab 1-2, Vadkert FC-Csengőd 0-0, Kecel Senior- Kecel l-4,Tázlár-Jászszentlászló 0-1, Bócsa-Kötöny SC 6-2, Ho- mokmégy-Szank 2-2. Déli csoport: Kisszállás-Úszód 0-1, Bácsborsód-Rém 5-0, Borota- Dunapataj 1-3, Géderlak-Duna- szentbenedek 2-2, Gara-Dávod 2-3, Miske-Vaskút 3-4, Kunbaja- Tataháza 4-2, Foktő-Bátya 3-5. ■ MŰSZAKI VIZSGAZTATAS A LEGJOBB ÁRAKON minden járműkategóriában! • személygépkocsi 12.910 Ft • tehergépkocsi 3,5 t-ig 14.900 Ft • pótkocsi 3,5 t-tól 20.510 Ft • tehergépkocsi 3,5 t-tól 21.010 Ft Személy, teher, nemzetközi szállító, lassú és különleges felépítményű járművek vizsgáztatása, szervizelése. Benzin, dízel, LPG zöldkártya, tanúsítás gázbiztonsági szerelésről, tehergépjármű tachográfok javítása és illesztése, sebességhatároló ellenőrzés, flottakedvezmények. , s KÉRI KFT. Szentkirály, Alsó 254/A Tel.: 70/331-1348 Kéri József | Leszervezett előadások megtartására vállalkozói Igazolvánnyal, gépjárművel rendelkező előadókat keresünk. Kereseti lehetőség: 300 - 500 ezer Ft/hó. Választható díjazás: előadásonként fix, vagy Magyarországon a legmagasabb, akár 25 % jutalék. Érdeklődni a 30/605-3830 telefonszámon lehet A Mercedes-Benz A-, B-, O, E- és M-osztályú modellekhez most kihagyhatatlan ajánlatok párosulnak. Jöjjön el márkaképvisele­tünkbe és győződjön meg róla személyesen! Például a B180CDI alapfelszereltségű modellhez, az alábbi 842 400 Ft értékű extrafelszereltségi csomagot most felár nélkül kapja: • metálfényezés • üléskomfort csomag • ülésfűtés • ködfényszóró • könnyűfém keréktárcsák • PARKTRONIC Parkolás Segítő Rendszer Kombinált üzemanyag-fogyasztás: 4,4-8,2 1/100 km, kombinált C02-kibocsátás: 116-197 g/km. A képen látható autók illusztrációk. Az akció 2009. szeptember 1-től október 15-ig tart, és az A-, B~, C-, E- és M-osztály modelljeire érvényes. A csomag tartalma nem változtatható, a ked­vezmény mértéke készpénzre nem váltható át. Az extrafeiszereitségek árai az aktuális árlista alapján. A hirdetés nem minősül ajánlattételnek. Mercedes-Benz Hovány Premium Automotive Kft. Bács-Kiskun és Békés megye egyedüli felhatalmazott Mercedes-Benz márkaképviselete. 6000 Kecskemét, Szent László krt. 81. Tel.: 06-76/501-900 5600 Békéscsaba, Almáskerti Ipari Park 7. Tel,: 06-66/523-070 www.mercedeshovany.hu

Next

/
Thumbnails
Contents