Petőfi Népe, 2009. szeptember (64. évfolyam, 204-229. szám)
2009-09-22 / 222. szám
PETŐFI NÉPE - 2009. SZEPTEMBER 22., KEDD 3 MEGYEI KÖRKÉP • VÉLEMÉNY Elkezdték a magyar sulit Mercedes A gyerekeknek tetszik Kecskemét, és ízlik a gulyás A Mercedes Anno kiállítás megnyitóján Lukas (középen) és Anne is beszállt az 1921-es jobbkormányos autóba. A vezetőhelyen Kisapáti József ül, aki testvérével a matuzsálem tulajdonosa. Az anyósülésen Farkas Gábor, a kiállítás társrendezője, az Európa Jövője Egyesület elnöke foglal helyet. Hosszabb lesz a vonatok menetideje baja Pályafelújítás miatt szerdától Budapest és Pécs között az InterCity vonatok Sárbogárd érintése nélkül haladnak. A kerülő útirány miatt 40 perccel hosszabb menetidővel kell számolni. A vágányzár miatt Sárbogárd -Bátaszék-Baja között is változások lesznek. A változásról a www.mav- start.hu oldalakon lehet tájékozódni. (G. Zs.) A lángoló épületben volt egy Citroen is Helvécia Rongálás miatt folytat nyomozást a rendőrség. Szombaton délelőtt valaki egy helvéciai férfi tanyája melletti másik tanya melléképületét felgyújtotta. A melléképületben leégett egy, a tulajdonos számára teljesen ismeretlen jármű is/ mely az ő tudta nélkül került oda. A jármű roncsai alapján Citroen C3 lehet. A rongálással okozott kár 500 ezer forint. (M. Gy.) Halálos baleset az autópályán LAJOSMIZSE Egy szerb férfi halt meg abban az autóban, mely vasárnap éjjel árokba borult az M5-ös autópályán, Lajosmizse közelében. A svájci rendszámú Honda a 69-es kilométernél, a Szeged felé vezető oldalon tért le az úttestről, és hajtott az árokba. Az autó még a vadfogó hálót is elszakította. Vezetője, egy 25 éves szerb férfi a balesetben életét vesztette. (H. 1.) Főorvosi előadás a Kórházi estéken Kecskemét A Kórházi esték soron következő előadását csütörtökön tartják 17 órakor a megyei kórház nagy tanácstermében. Az Egészségügyi Civil Kerekasztal szervezte fórumon ezúttal a prosztata és betegségei lesz a téma. Dr. Szabó Zoltán osztályvezető főorvos, az orvostudományok kandidátusa tart előadást. (P. Zs.) További hírek a BA0N.hu hírportálon Tegnap megérkeztek az első mercedeses gyerekek a kecskeméti Vásárhelyiiskolába. Magyarvári Annamária A hatodikos Hämmerle Lukas és húga, a negyedikes Anne egy kisvárosból, a Baden-Württemberg tartománybeli Hildrizhausenből érkezett. A testvérek édesapja dolgozik a Mercedesnél mint technikai vezető. Ismert, hogy a cég Kecskeméten építi fel új gyárát. Ugyan a Hämmerle család már augusztus 9-én megérkezett Magyarországra, a gyerekek csak tegnap kezdték el a 2009/2010- es tanévet. (Németországban a Egyes vállalatok újabban jótékonykodással kötik össze a dolgozóik együttműködésének erősítésére szolgáló tréningeket. Két gyógyszergyártó cég nem legtöbb tartományban pár héttel később kezdődik az iskolai tanév, mint Magyarországon). Lukas a ó. osztályt, húga, Anne a 4. osztály járja most a Vásárhelyiben. A gyerekek órarendje egyébként ugyanolyan, mintha otthon, Németországban tanulnának. Kivéve, hogy ezúttal a magyar mint idegen nyelv is szerepel a tantárgyaik között. Ezenkívül kötelező tantárgyként szerepel még a német, a matek, az angol, a földrajz, a történelem, az ének, a rajz és a testnevelés. Lukas és Anne egyelőre mindketten nagyon lelkesek, már várták, hogy megkezdődjön számukra is a tanítás. kevesebb mint ötvenkét tanintézmény közül a kunadacsi óvodát szemelte ki ilyen karitatív kirándulásra. A közelmúltban mintegy ötvenen utaztak a falu- A költözés előtt még soha nem jártam sem Magyarországon, sem Kecskeméten, de nagyon jók az eddigi tapasztalataim és benyomásaim az országról és a városról. Ugyan még sok diáktársat nem ismerek, de mindenki nagyon kedves. Kellemes volt az első nap a suliban - mondta lapunk kérdésére Lukas. Az első iskolai napról Anne is hasonlóan nyilatkozott: - Mindenki figyelmes és kedves volt hozzánk, bár azért akadnak nyelvi nehézségeink. A magyar gyerekekkel még nem nagyon volt alkalmunk beszélgetni, de később biztosan erre is lesz lehetőség - mondta Anne. ba, játékokat készítettek, megújították a homokozót, egyszóval, mindent rendbe tettek. Arról nem szól a fáma, hogy a gyógyszergyártók csapatépítése menyA testvérek igazi kalandnak tekintik a család Kecskemétre való költözését. Azt mondják, nem volt nehéz elválni az otthoni barátoktól, rokonoktól, hiszen mindenki ígérte: eljönnek látogatóba. A magyar konyha remekeiből a gulyáslevest már megkóstolták, nagyon ízlett mindkettőjüknek. Lukas és Ánne természetesen ott volt a tegnap délutáni Mercedes Anno grafikai kiállítás megnyitóján is. Az október 31-éig látogatható tárlaton Mandel Tamás munkáit lehet megtekinteni a Vásárhelyi Pál Általános Iskolában. Az ünnepélyes megnyitón látványos Mercedes-történeti prezentációval, vetélkedővel, és egy 1921-ben gyártott Mercedes-mo- dell bemutatásával is készültek a szervezők. nyire volt sikeres, elég annyit tudni: a kunadacsi óvó nénik, dadusok és a szülők szívesen látnának máskor is ilyen szorgos vendégsereget. ■ M. I. Jótékonykodó csapatépítők az óvodában kunadacs Két gyógyszergyártó cég emberei tréningeztek a játszótéren ■ Az első mercedeses német család egy 3700 fős kistelepülésről, Hildrizhau- senből költözött Kecskemétre. TTfTfrTrmi SZERDAHELYI CSABA Gyomorvérzés, gégemetszés egy-egy eset alapján nem lenne szabad messzemenő következtetéseket levonni. Pedig hajlamosak vagyunk rá. A napokban az egészségügyről két eset is szólt, egy bicskanyitogató, meg egy bicskával nyitogató. Egy gyomorvérzéses férfit addig küldözgettek a kórházak között, amíg meghalt. Egy másik orvos viszont az úton megmentette egy darázs csípte motoros életét. Bármennyire furcsa, hétköznapi történet mindkettő. naponta szakadnak ránk a képernyőkről az orvosos- kórházas sorozatok. Álomvilágban élünk, azt hisz- szük, hogy tényleg úgy fest a vészhelyzet, mint a tévében. S aztán ha belecsöppenünk, a saját bőrünkön érezzük a ragacsos félelmet, nem tudunk mit kez^ deni vele. Mit érezhetett az asszony, amikor az ide-oda küldözgetett párja meghalt a kocsijukban? S milyen lehetett, amikor a nővel a kórházban kiabált egy „orvos”, hogy agyhalottat szabadított a nyakára! Még most is ott tartunk, hogy addig jó, amíg nem kell felvenni az osztályra a beteget? MENNYIVEL EMBERIBB történet a másik. Arról szól, amit kitalálni sem lehet. Az egyik ember segít a másikon, életet ment, mert olyan orvos, aki tudja, mit hogyan kell tennie. Ha nincs más megoldás, hát gégét tud metszeni egy zsebkéssel. Pedig hányszor fordul elő, hogy félrenézünk s nem törődünk a bajba jutottal? Mintha kódolva lenne belénk, hogy csak magunkkal foglalkozzunk. Szerencsére nem mindenki gondolkodik így. Az életet mentő orvos nem is értette, hogy miért keresték az újságírók, mitől lett hétköznapi hős. Ha már általánosítani kell, én az ő példáját választanám. Kispuskával fenyegetett, kommandósok fogták el Kispuskával nyilvánosan megfenyegette volt barátnőjét és annak édesanyját vasárnap délután egy tabdi férfi, majd lakásába zárkózott. Végül a rendőrök behatoltak a lakásba, és elfogták az elkövetőt.- A19 éves tabdi nő munkahelyén, egy kávézóban keveredett szóváltásba 29 éves exbaráti jával. A vita során a feltehetőleg ittas férfi letépte a lány nyakláncát, majd a földhöz vágta mobil- telefonját - mondta el Mihályné Bornemisza Eleonóra, a Bács- Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. Ezután a férfi átment a kávézó hátsó részében található lakásba, majd egy kispuskával tért vissza. Exbarátnőjét és édesanyját is megfenyegette, hogy lelövi, és azt is, aki a lakása közelébe jön. Majd elment és bezárkózott. A rendőrök néhány perc múlva a lakásnál voltak, és biztosították a helyszínt.- Fél 6-kor a Kecskemétről érkező beavatkozó osztály tagjai behatoltak a lakásba, és sérülés nélkül elfogták a tabdi férfit, akit vér- és vizeletvizsgálatra szállítottak, majd előállítottak a kiskőrösi rendőrkapitányságon. Őrizetbe vétele megtörtént, a kispuskát kollégáink lefoglalták. A férfi ellen garázdaság bűntette miatt büntetőeljárás indul - közölte a rendőrség sajtószóvivője. ■ H. I. Végső búcsú A kiskunhalasi Csipkeház díszudvarán felállított ravatalnál tegnap több százan vettek végső búcsút a kistérségi szociális intézmény tragikus balesetben elhunyt igazgatójától, Gép Károlynétól. A gyászoló sokaság nevében Várnai László, Kiskunhalas polgármestere mondott búcsúbeszédet. Az 59 éves korában elhunyt Gép Károlynét szülőhelyén, Mély- kúton helyezték örök nyugalomra. VITRIOL A szomszéd parlagfűje mindig zöldebb, és tüsszögni is lebet tőle hónapokon át Hiába kérték szomszédjai, kisebb gondja is nagyobb volta fűkaszá- lásnál egy kecskeméti ingatlan tulajdonosának. Az embermagasságúra nőtt gaz hónapokig éktelenkedett lakatlan háza udvarán. A jól menő céget vezető tulaj akár le is betonozhatta volna zsebkendőnyi „portáját”, mégsem tette. Tőszomszédja ráadásul pollenallergiás, így szó szerint egész nyáron szenvedett a fűtengertől. Szeptemberben betelt a pohár, a sorház lakói úgy döntöttek: a polgármesteri hivatalhoz fordulnak. Ez hatott. Míg ők panaszos levelet fogalmaztak, a szomszéd lekaszáltatta udvarát. Szégyen, hogy eddig eljut egy ilyen ügy. Meggyőződésem, nem a fertályórányi munkaidőn múlik ez a dolog, sokkal inkább a kivagyiságon, az „én megtehetem” gondolkodásmódon. Bár az is lehet, egyszerű igénytelenségről van szó. Nem egyedi a jelenség, akad hasonló szégyenporta a Kurucz körúton, a Máriavárosban is. És nem hat a szép szó, nincs lelkiismeret. Akit pedig zavar a látvány, vagy szenved a virágportól, írhat feljelentést, levelezhet a hivatallal. Egyébként nem is mindig büntethető a hanyag telektulajdonos. Ha az udvaron nem nő parlagfű, legfeljebb felszólítást küld a hivatal. A szomszéd meg mérgében versenyt zöldülhet az égig érő fűvel. ■ P. Zs.