Petőfi Népe, 2009. szeptember (64. évfolyam, 204-229. szám)
2009-09-28 / 227. szám
PETŐFI NÉPE - 2009. SZEPTEMBER 28., HÉTFŐ 5 Még úttörőőrsöt is elneveztek róla online interjú Körtvélyessy Zsolt ismét a kecskeméti teátrum társulatának tagja KULTÚRA A Petőfi Népe és a BAON.hu olvasóinak kérdéseire válaszolt Körtvélyessy Zsolt színművész múlt hétfői online interjújában. Alábbiakban az interjú szerkesztett változatát olvashatják, a szöveg teljes terjedelmében a BAON.hu-n olvasható. Szerkesztette: Rákász Judit hapci Kedves Művész Úr! Mi volt a gyerekkori álma? És elérte-e? Vagy többet is elért, mint azt kisfiúként álmodta?- Mozdonyvezető szerettem volna lenni. Meg felfedező. Később orvos, de ezt inkább a családom akarta. Majd a gimnáziumban megismerkedtem a színjátszással. Onnan egyenes volt az út. Igen, elértem, amit akartam, mert azzal foglalkozom, amit szeretek. stixné Marika - Milyen emlékek fűzik a hírős városhoz? Életének milyen szakasza volt a Kecskeméten eltöltött idő?- Életem egyik nagyon boldog korszaka volt, hiszen a főiskola után az első színházi szezont töltöttem itt. Nagyon szép, romantikus évad volt. fáncsi - Igaz az, hogy rajongó lányosztályok fogadták?- A hír igaz. Amikor Kecskemétre szerződtem, más módon, mint most, de nagyon népszerű voltam. Tíz televíziós főszerepet Közelkép 1969-ben, a budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után kerül Kecskemétre, Radó Vilmos hívására. Egy évet tölt itt, majd Békéscsabára szerződik. Onnan Szolnok következik, majd Szeged, 1979-ben pedig Miskolc. 1989 óta tagja a budapesti Nemzeti Színháznak (mai Pesti Magyar Színház). KI IDEI ÉVADBAN ViSSZOSZerZŐ- dött Kecskemétre, de emellett játszik a Budapesti Kamara- színházban, a Karinthy Színházban és a Gázon Gyula Színházban. Az idei évadban öt előadásban láthatja a kecskeméti közönség Körtvélyessy Zsoltot játszottam akkoriban. Később megtudtam, hogy volt egy lányosztály, ahol Körtvélyessy őrs is volt. Több ezer fényképet kellett csináltatnom, mert minden előadás után óriási sorok álltak autogramért. Az akkori ifjúsági előadások csodálatosak voltak. A nézőtérre nézve több száz fehér blú- zos fiatal lányt láttam. Amikor színpadra léptem, sikoltoztak... annass - Ha jól emlékszem, részt vett Radó Vili bácsi temetésén. Hogyan emlékszik visz- sza rá mint barátra, főnökre?- Abban, hogy én nagyon jól éreztem magam Kecskeméten, Vili bácsinak döntő szerepe volt. Nagyszerű ember, és nagyszerű színigazgató volt. A főiskola elvégzése után sok helyre hívtak. Egyik nap Vili bácsi meghívott a Hungária kávéházba, Pesten. Elkezdtünk beszélgetni színházról, Kecskemétről, majd megkérdezte, hogy mit iszom. Nem nagyon ittam, de mondtam neki, hogy tőle elfogadok egy vodkát. Majd a hatodik után azt mondta: Zsoltka, itt a papír, itt kell aláírni! Utólag jöttem rá, milyen jól jártam, hogy aláírtam. Amikor elváltunk, ezt mondta: „Azért ha lehet, Kecskeméten ne igyál!” Helyenként ezt a tanácsot meg is fogadtam... Tóth Zoltán - Mennyi időt tölt Kecskeméten? Az évad hátralévő részében milyen szerepekben láthatjuk?- November közepén leköltözöm, és szinte végig itt leszek. Játszom a tavalyi évadból az Eszter hagyatéka és a Tanár úr kérem című darabban, az újak közül pedig A maratonfutók tiszteletkört futnak, a Szentivánéji álom és a Pillantás a fűdről című alkotásban. Azért novemberben jövök, mert közben Pesten rendezek egy darabot. A feleségem, Egerszegi Judit a főszereplője, a címe Last minute Auschwitz. A Rumbach Sebestyén utcai romos zsinagóga épületében adjuk elő. chandler - Ha felkérnék, visszatérne a Barátok köztbe?- Nehéz kérdés. Bizonyos szempontból igen, bizonyos szempontból nem. Nagyon jól éreztem magam abban a közegben. A színház szerelme talán távol tart most a sorozattól. De ha a közönség nagyon követel, akkor nyugodtan írjanak vissza. „Visszaköltözöm, bár boldogan élek vidéken.” hal Balázs - A Hal a tortán című műsorbeli szereplése elég ciki volt. Nem gondolja, hogy azt már nem kellett volna elvállalnia? Vagy mindent az ismertségért? (Mondjuk, Komonyi Zsuzsi kecskeméti - éljenek a kecskeméti csajok!)- Az tényleg elég ciki volt, ebben egyetértünk. Gondolom, hogy nem kellett volna elvállalnom, bár jólesett a régi kollégákkal „marhulni”. Zsuzsika kedves lány, és valóban: „éljenek a kecskeméti csajok”! kendő - Film vagy színház? Melyik a nagyobb szerelem?- Én a színházat szeretem jobban. Több mint 100 filmben játszottam, de az inkább a rendező művészete. A színház pedig inkább közös munka. És nagyon fontos a közönség jelenléte. Ez közösségi műfaj, küzdelem az aznapi sikerért. Szeretek filmezni, és szeretnék is, de most egyre kevesebb film készül. A film több emberhez jut el. líra - Mit csinál, amikor nem a színházban tölti az idejét?- Kerékpározni, futni, triat- lonozni szeretek. Fontos az olvasás, és a tévében a sportközvetítéseket is szívesen nézem. Nagyon szeretek színházba járni. Mónika - Családjára marad annyi ideje, amennyit szeretne?- Nem. bogarman - Egyszer régen, a gárdonyi találkozóról hazafelé megjavítottam VW bogarát az út szélén. Azóta nem láttam bogártalálkozón sem önt, sem A legfontosabb, hogy a nézők továbbra is szeressenek bennünket, és minél többször jöjjenek színházba. Ők adják a legtöbb erőt. az autót. Megvan-e még az a bogár, s ha igen, miért nem jár vele találkozókra?- Az a bogár már nincs meg, de van egy másik. Szívesen mennék találkozókra, valószínűleg jövőre megyek is. Utólag is köszönöm a segítséget. Hajrá, bogarasok! mancika - Művész Úr! Kérem, meséljen néhány jó sztorit a kecskeméti évekből! Örülünk, hogy újra városunk színházában játszik!- Én is nagyon örülök, hogy Kecskemétre kerültem. Remélem, hogy Cseke Péternek sikerül a terveit megvalósítania, és Radó Vili „bácsiéhoz” hasonló jó színházat hoz létre. Úgy érzem, nagyon jó a társulat - helyemen vagyok. Jó volt a régiek közül találkozni Réti Erikával, Kiss Jenővel, Jablonkay Marival, Kovács Gyuszival, Sirkó Lacival, Csizmadia Lacival és a műszak régi tagjaival, valamint Fekete Tiborral (Schwartzcal), akivel felidéztük a régi szép időket. Többek között azt a történetet is, amikor az Aranyhomok akkori bárjában összeverekedtem egy fiúval, akiről kiderült, hogy a város egyik vezetőjének a fia. Megtudta Vili bácsi, hogy mi történt, és pénzbüntetést kaptam a bunyó miatt. Állítólag az afférom miatt csökkentették a színház anyagi támogatását. Majd a következő jutalmazáson dupla pénzt kaptam - így adta vissza, amit elvett. baon - Miért érzi napjainkban is fontosnak a színházat?- Egyrészt nagyon fontosnak érzem a mai szétszórt, elbulváro- sodott világban az eligazodást. Hiszen minél kulturáltabb egy nemzet, annál erősebb is. Ami forintra is lefordítható egy olyan világban, ahol mindent a pénzzel mérünk, sajnos. Másrészt a színház közösségteremtő, amire szintén nagyon rá vagyunk szorulva mostanság. Úgy érzem, a színházakra fordított támogatás olyan befektetés, mely más területeken busásan megtérül. Ezért kérem az odafigyelést továbbra is a felettes szerveinktől. És ami a legfontosabb a színházban: a nézők továbbra is szeressenek minket, és jöjjenek minél többször. Mert a munkánkhoz - szerelmünkhöz - ők adják a legtöbb erőt. A Duna-Tisza köze családi napilapja Petőfi Népe VÁLASSZON KEDVÉRE! Rendkívül kedvező áron fizethet elő lapcsomagjainkra Válasszon kedvére kedvenc színes magazinjai közül, és fizessen kevesebbet: TV KÉTHETES MEGTAKARÍTÁS 3 s 5 F □ Igen, mogrondolom KEDVEZMENYESAR: 3065 Ft helyett i m Petőfi Népe + Vasárnapi Petőfi Népe + Tv kéthetes Akciónk csak a Petőfi Népét teljes áron előfizetők részére vonatkozik! Előfizetési szándékát jelezheti a Petőfi Népe kézbesítőinél, az ingyenes zöld számon: 80/480-756, vagy levélben: 6000 Kecskemét, Széchenyi krt. 29., e-mailben: petofinepe@petofinepe.hu Minőségi Fenyőbútor- és Lakberendezési Áruházak A K/KOL cirbolyafenyő hálószobában, csecsemő ágyban eltöltött egy éjszaka után már másnap egy órával kevesebbet dolgozik a szív. Vegyen részt és szavazzon a KIKOL BABASZÉPSÉGVERSENY fotópályázatán és nyerjen 1 100 000 Ft KÉSZPÉNZT vagy egy EGYEDÜLÁLLÓ ÉLETTANI IkícolI HATASU cirbolyafenyő hálót. Részletek: www.kikol.hu, illetve: KIKOL Minőségi Fenyőbútor és Lakberendezési Áruházunkban Kecskemét, Petőfi S. u. 16. Tel.: 20/262-1755 HIRDETÉS plan ■ korszerű épületgépészet GéPéSZ Csoport ■ ■ ■ A hazai épületgépészeti kereskedelem élvonalába tartozó cégünk kiemelt termékmenedzsert keres kecskeméti telephelyére. Feladatok:- kapcsolattartás cégünk meglévő és új partnereivel- közületi, intézményi vásárlók felkeresése, a beállítások felügyelete- a kiemelt termékcsoport menedzselése- aktív részvétel az üzletfejlesztésben Elvásárok:- céltudatos, önálló feladatmegoldási képesség- felsőfokú végzettség- min. 2 éves értékesítést! tapasztalat- gyakorlati német vagy angol nyelvismeret- számítógépes ismeret- B kategóriás jogosítvány Vonzó jövedelemcsomagot kínálunk! A fényképes önéletrajzokat ás motivációs levelet a szilvia-paDD@plan.hu címre 5 várjuk október 19-ig. 1