Petőfi Népe, 2009. szeptember (64. évfolyam, 204-229. szám)
2009-09-26 / 226. szám
PETŐFI NÉPE - 2009. SZEPTEMBER 26., SZOMBAT KEGYELET / APRÓHIRDETÉS GYÁSZHÍR SZABADSZALLASI FERENCNE Molnár Cecilia kecskeméti lakos, hosszan tartó, súlyos betegségben, szeptember 19-én szeretteinek körében elhunyt. Drága halottunk földi maradványait végakaratával egyezó'en családi körben helyezzük örök nyugalomra. A részvétnyilvánítást melló'zni szíveskedjenek. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család. Fájó szívvel értesítünk mindenkit, akik ismerték, szerették és tisztelték, hogy drága Szerettünk, KÖSZÖNET Köszönetét mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, bajtársaknak, barátoknak, szomszédoknak, akik KIS FERENC temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család. KÖSZÖNET Köszönetét mondunk mindazon rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek, akik .£ f ifj. FOLDHAZITAMAS temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család. I KÖSZÖNET Köszönetét mondunk mindazoknak a rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek, szomszédoknak, akik KISS JÓZSEF _____ temetésén me gjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély gyászunkban velünk együtt éreztek. A gyászoló család. A Kecskeméti Városgazdasági Kft. 2009. október 1-jével megkezdi a Budai úti Kiskatolikus temető sírjeleinek a kecskeméti Köztemetőbe történő átszállítását, valamint november 1-jével a temető exhumálással történő kiürítését. Tisztelettel kérjük a » hozzátartozókat, hogy exhumálási szándékukat a hátralevő időpontig ügyfélszolgálati irodánkban jelezzék. (Kecskemét, Béke fasor 71/A) Tel.: 76/498-329 GYÁSZHIRDETÉSÉT, KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁSÁT ÉS EMLÉKEZÉSÉT MUNKAIDŐBEN FELADHATJA a Petőfi Népe ÜGYFÉLSZOLGÁLATI IRODÁIBAN ÉS HIRDETÉSFELVEVŐ HELYEIN A hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal ÜS INGATLAN www.panoramaingatlan.hu 20/77-37-305.------------------------------------------------------------------------------*1046627' BE LVÁROSBAN, Mezei utcában, liftes házban, 2003-ban épült, egyedi fűtésű, 70 m2-es lakás sürgősen eladó! 12 M Ft Érd.: 30/820-91-99.--------------------------------------------------------------------:---------»1051965BE LVÁROSBAN újszerű, 2+1 szobás lakás eladó! Érd.: 70/454-1358.-------------------------------------------------------------------------------*1051924BUDAPESTEN 39 m2-es, gázkonvektoros lakás eladó. 76/412-181, 70/4213-986.-------------------------------------------------------------------------------»1051518CSALÁDI ház a várostól 15 percre, 144 m2-es. Ár: 18,5 M Ft, 70/454-1357.------------------------------------------------------------------------------»1051924CS ALÁDI ház eladó Kmét, Rendőrfaluban fél áron! 30% előleg befizetéssel, a többi bankhitel átvállalással. 20/267-4425.------------------------------------------------------------------------------»1051648* CS ALÁDI ház Hetényegyházán + nyaraló. Tel.: 76/472-277 ill. www.olcsohaz.atw.hu-----------;------------------------------------------------------------------»1027335EL ADÓ belvárostól pár percre, első emeleti, nappali+5 szobás, 3 fürdőszobás, erkélyes lakás. 20,4 M Ft Érd.: 30/566-8611.-------------------------------------------------------------------------------»1051965ELADÓ Kecskemét belvárosában új építésű, földszinti, 42 m2-es, 1 szobás, egyedi fűtéges lakás, amely kiválóan alkalmas lehet akár irodának is. Érd.: 30/822-1262.----------- --------;--------------------------------------------------------* 1051965* EL ADÓ Kecskemét belvárosában, 143 m2 telken, 80 m2, szép állapotú, 2,5 szobás családi ház, pincével és tárolóval. 10,49 M Ft, 30/820-9189.------------------------------»------------------------------------------------*1051965EL ADÓ Kecskeméten a színház közvetlen közelében, magasföldszinti, igényes lakás, zárt udvari beállóval. 11,99 M Ft, 30/695-5613.-----------;---------------------------------—-----------------------------*1051965EL ADÓ Kecskeméten egy igényesen megépíte- tett 1+4 félszobás sorház alacsony rezsivel. www.vebb.hu 30/9683-316.-------------------------------------------------------------------------------»1051669ELADÓ Kecskeméten 1 szobás, erkélyes, felújított lakás. 6,3M Ft Érd.: 30/566-8611.-------------------------------------------------------------------------------»1051965ELADÓ Kecskeméthez közel, kedvező áron, 2002-ben épült családi ház, 3 szoba + nappalival, garázzsal. 19,8 M Ft, 30/820-9188.------------------------------------------------------------------------------»1051965* EL ADÓ Kmét belvárosi 33 m2, II. em.-i, alacsony rezsijű lakás garázzsal. 30/266-2459-------------------------------------------------------------------------------»1047477* ELADÓ Látrányban, Balatonlellétől 4 km-re egy új építésű családi ház. A ház domboldalon helyezkedik el. Tetőtér: 3 parkettás szoba, gardróbszoba, sarokkáddal, vécével ellátott fürdőszoba. Alsó rész: amerikai konyhás nappali, konyha és a nappali kövezve van, zuhanykabinos fürdőszoba, wc. A ház riasztóval van ellátva. A balatonlellei fürdő 5 perc alatt elérhető. Képet küldök! Ár: 19.900.000 Ft 70/938- 6717,30/999-4639.-------------------------------------------------------------------------------*1051609ERDŐS környezetben komfortos ház eladó. 1,8 M Ft, 30/284-3384.-------------------------------------------------------------------------------»10398158 HAJÓS leghosszabb pincéje eladó. Érsekhalmán 1,5 M Ft-ért 2 szoba összkomfort eladó. 30/9-255-455.--------------------------------------------------------■----------------------*1051980HE TÉNYEGYHÁZÁN 78 m2-es családi ház, nagy, parkosított kerttel eladó. 70/454-1361.-------------------------------------------------------------------------------* 1051924* HUNYADIVÁROSBAN teljes körűen felújított lakás, műanyag nyílászárokkal eladó. A lakás azonnal költözhető. 10,6 M Ft, 30/698-8927,----------------------------7-------------------------------------------------»1051965IG ÉNYESNEK, fszt.-i, 42 m2-es, Katona J. utcai lakás eladó. 12,5 M Ft, 30/252-1526.-------------------------------------------------------------------------------»1040571KADAFALVI szerkezetkész, 85 m2-es ház! Ár: 12,5 M Ft, 70/454-1357.-------------------------------------------------------------------------------* 1051924KATONATELEPEN, 120 m2-es családi ház, jó áron eladó! Érd.: 70/454-1356.-------------------------------------------------------------------------------»1051924KECSKEMÉT belvárosában nívós, többszintes, 210 m2-es sorházi ház, vállalkozásra is alkalmas, kis kerttel eladó, kiadó vagy budapesti lakásra cserélhető. 06-30/9679-086.---------------------:---------------------------------------------------------*1006124* KE CSKEMÉT belvárosában 36 m2-es, 1 szobás, klímás, felújított lakás eladó saját pincerésszel és gépkocsi beállóval. 30/218-8428. Ár: 9,9 M Ft------------------------------------------------------------------------------*1051872* KE CSKEMÉT belvárosában 63 m2-es, I. emeleti, 2,5 szobás, egyedi fűtésű, erkélyes lakás zártudvari autóbeállóval eladó. 9,99 M Ft, 30/692-62-15.-------------------------------------------------------------------------------*1051965* KECSKEMÉT kedvelt részén, áron alul, I. emeleti, erkélyes, 2 szobás lakás saját tárolóval és egy parkolóhellyel eladó. 8,5 M Ft, 30/822- 9558.------------------------------------------------------------------------------»1051965* KE CSKEMÉT, Lánchíd utcai I. em.-i, 2 szobás, erkélyes lakás eladó. 70/454-1362.-------------------- *1051924* KE CSKEMÉT, Monostori út 1. sz. 175 n-öl területen 120 m2-es ingatlan eladó vagy kiadó. Vendéglátó egységnek vagy más célra is alkalmas. 76/488-353.-------------------------------------------------------------------------------*1050778KECSKEMÉTEN a Jókai utcában kedvező fekvésű ingatlan eladó! 70/454-1360.-------------------- *1051924KE CSKEMÉTEN, a Kertészeti Főiskola közelében családi ház eladó! 70/454-1362,-------------------------------------------------------------------------------*1051924* KECSKEMÉTEN a tóra néző I. em.-i, 2 szobás, jó állapotú lakás eladó! 70/454-1360.------------------------------------------------------------------------------»1051924KE CSKEMÉTEN csendes helyen, nagy családi ház eladó. 70/454-1361.--------------------------- »10519248 KECSKEMÉTEN, Lóvserseny u.-ban IV. em.- i lakás frissen tapétázott, új szőnyeggel, burkolatokkal és új konyhabútorral eladó. Ár: 8,5 M Ft, 30/2974-230.---------------------------------------------,--------------------------------*1051079* KE CSKEMÉTEN 3 szoba, összkomfortos cs. ház eladó. 15,6 M Ft, 76/324-732 (15-19-ig)----------------------------------:--------------------------------------------»1051702KE CSKEMÉTEN 50 m2-es új lakás áron alul eladó. Érd.: 70/454-1356.------------------------------------------------------------------------7------■ 1051924KE REKEGYHÁZA új osztásában 624 m2-es összközműves telek eladó. 3 M Ft Tel.: 30/601-4647-------------------------—------------------------------------------------»1051965KE REKEGYHÁZÁN családi ház sürgősen eladó! Érd.: 70/454-1358.-------------------------------------------------------------------------------»1051924KISFALUDY-HÁZBAN 93 m2-es, tetőteraszos lakás kiadó. Érd.: 30/601-5165.------------------------------------------------------------------------------->1051965KISKUNHALASON a Szegedi úton 20 ha szántó lakható tanyával eladó. 20/9370-275.-----------------------------------------»10503438 KISKUNHALASON, Kulman u. 8. sz. alatti családi ház eladó. 30/252-78-50.------------------------------------------*1051952* KLAPKA utcában eladó első emeleti, 68 m2-es, erkélyes lakás, liftes házban! 18 M Ft Tel.: 30/822-9580------------------------------------------»1051965KECSKEMÉT, Árpád krt. 21/C 2/42. alatti 54 m2-es lakás áron alul eladó. 30/289-4913.------------------------------------------*1052012* KMÉT, belv., Horváth D. u. 2 szobás, II. em-i, erkélyes lakás: 8,2 M Ft, 20/9253-248----------;------------------------------»1050664KE CSKEMÉT, belvárosi nyugdíjasházban 1 szobás örökölhető lakás eladó. 20/9283-940.------------------------------------------»10517208 KMÉT, belvárosi 3 szobás, egyedi gázfűtésű társasházi téglalakás eladó. 20/4871-899.-----------------------------------------»10510468 KMÉT, Dobó krt. 2,5 szobás, csendes, erkélyes, nagy étkezős lakás eladó. 30/9532- 920----:------------------------------------—*1037525* KM ÉT, Kaszap u.-i 2 szobás ház eladó. 10,5 M Ft 30/284-3384,------------------------------------------»1039814KMÉT, Nemesszeghy M. u.-i családi ház tulajdonostól, extrákkal eladó. 70/3333-976. ............................................................................—»10508738 KMÉT, Nyíri úti nyugdíjasházban I. em.-i, 1.5 szobás, parkra néző lakás költözés miatt sürgősen eladó. Ár: 8,8 M Ft 76/498-934------------------------------------------»10518758 KECSKEMÉT, Széchenyivárosban III. em.-i, 1 szobás, alacsony rezsijű, jó állapotú lakás eladó. Ár: 6,7 M Ft, 20/378-4207.------------------------------------------»1051550KECSKEMÉTEN, 100 m2-es, amerikai konyhás ház meglepően olcsón! 70/454-1352.-----------------------------------------* 1051924* KE CSKEMÉTEN, 75 m2-es ikerház, kis udvarral eladó. 11,6 M Ft, 70/454-1352.----;---------------------------------;---*1051924KM ÉTI új nyugdíjas lakás eladó. Érdeklődni: 20/932-1812----------------------------------------j* 1051615* LA J0SMIZSÉN felújított tanya eladó! Ár: 12,9 M Ft, 70/454-1350.-----------------------------------------»10519248 NYÁRLŐRINC központjában családi ház eladó. 30/975-5762.------------------------------------------»1051596PE TŐF1VÁR0SBAN 4 szobás ház 550 m2-es telken, garázzsal, melléképülettel eladó. Kisebb csere érdekel. Érdeklődni: 20/511-3791, 30/382-6580------------------------------------------*1044174* SÜRGŐSEN eladó Kecskeméten a Hollandfaluban nagyon hangulatos családi ház! Garázs van. 27,9 M Ft Érd.: 30/822-1262.------------------------------------------»1051965SZ ÉCHENYIVÁROS frekventált részén 33 m2- es, II. emeleti, azonnal költözhető lakás eladó. 6.5 M Ft, 30/601-4647.--- ----------—:------------------------*1051965SZ ÉCHENYIVÁROSBAN tégla építésű társasházban, egyedi fűtéses, 1 szobás, felújított lakás, rendkívül kedvező áron várja új tulajdonosát. 6.3 M Ft, 30/593-0203, »1051965www.stopingatlan.hu.1032673. SZENTKIRÁLYON családi ház eladó! Ár: 9,6 M Ft, 70/454-1350,-----------------------------------------------------------------------------»10519248 S ZENTKIRÁLYON tanya eladó. Állattartásra is alkalmas, akár földdel is. 20/223-9635.---------»1049339* ww w.var-laklngatlan.hu.1050958. Állás kényelmesen az internetről Állások Online önéletrajz Hírlevél BÉRLEMÉNY KECSKEMÉT, Ladánybenei úton 200 m2-es raktár kiadó. Érd.: 06-30/5695-407.-------------------------------------------------------------------------------»1051975LÓSZÁLLÍTÓ 3000 Ft/nap, Kmét 20/396- 6876.-------------------------------------------------------------------------------»1051708* SZEPTEMBER 1-től bérbe vehető Kecskemét, Wesselényi u. 1. fszt 8. alatt lévő 43,68 m2 üzlethelyiség. Érdeklődni: 30/9251-420 telefonon lehet.-----------------------------------------------------------------------------* 1047732* 700-900 m2 raktárhelyiség bérbe adó Kecskemét, Halasi út 14. alatt, őrzött, zárt telephelyen, szociális helyiségekkel, irodabérlési lehetőséggel. Ár: 400-700 Ft/m2 Érd.: 30/443- 9940.-------------------------------------------------------------------------------*1052008* ALBÉRLETET KÍNÁL GYENES térre néző 120 m2-es új lakás 2 garázzsal kiadó: 80 E Ft/hó. 20/9261-031.-------------------------------------------------------------------------------*1047654HUNYADIVÁROSBAN, kertes házban bútorozott szoba, fürdőszobával kiadó. 30/240- 4440.-------------------------------------------------------------------------------*1051937* IDŐSEBB korú férfinak szoba-konyha kiadó Kecskemét, Zágoni u. 8. sz, alatt,-------------------------------------------------------------------------------*1051949IGÉNYESNEK belvárosi 58 m2-es, garázsos, elökertes lakás kiadó. 30/252-1526.-------------------------------------------------------------------------------* 1051816KECSKEMÉT, Kaszap u.-i 2 szobás ház kiadó esetleg eladó, 35 E+rezsi. 30/284-3384-----------------------------------------*1040958* 8 KECSKEMÉTEN, a szalagházban kétszoba étkezős, erkélyes, igényesen berendezett, klímás lakás kiadó. (Akár cég részére is.) Ár: 60 E Ft+rezsi+1 havi kaució. 30/2974-230.-------------------------------------------------------------------------------»1051079SZÉCHENYIVÁROSI1 szobás, bútorozott lakás igényes, gyermektelen bérlőnek kiadó, 30 E Ft+rezsi. 70/599-29-87.-------------------------------------------------------------------------------»10509541,5 szobás, kis rezsijű, belvárosi lakás kiadó. 38 E Ft/hó+rezsi. Érd.: 30/326-7037.-------------------------------------------------------------------------------*1051660* JÁRMŰ ADÁSVÉTEL, bizományos. www.kismobil.hu------------------------------------------------------------------------------»1041980BÜ FÉKOCSI érvényes műszakival eladó. T: 06- 20/377-6313-------------------------------------------------------------------------------*1051941FORD Transit ponyvás. 30/219-6867.-------------------------------------------------------------------------------*1051825* FLOTTACSERÉBŐL 2001-es óvj. Steyer Gazellák eladók. Ár: 500 E Ft-tól. 70/299-4267.--------------------------,----------------------------------------------------»10515818 FORD Mondeo 1.6 '96-os óvj. első gazdás, sérülésmentes eladó. 30/9-552-372.-------------------------------------------------------------------------------*10519608 LADA B+G újszerű eladó. 20/578-26-39.-------------------------------------------------------------------------------<1052045LADA 1200-as 25 éves, 42 800 km, garázsban tartott, kitűnő állapotban eladó. Ar: 500 E Ft, 76/478-297.------------:-------------------------------------------------------------------*1051824* Petőfi Népe Kiadja a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. Felelős kiadó a kft. ügyvezető igazgatója. Főszerkesztő: Szerdahelyi Csaba Ügyvezető igazgató: dr. Tóth Miklós Gazdasági vezető: Falvi Krisztina Értékesítési vezető: Juszkó Anita A szerkesztőség és a kiadó címe: 6000 Kecskemét, Széchenyi körút 29. Telefon: 76/518-200 Telefax: 76/481-434 Kiadói telefax: 76/486-539 E-mail-cím: petofinepe@axels.hu Készült: AS-Nyomda Kft. Szilády Üzem Telefon: 76/481-401. Telefax: 76/481-204 Felelős vezető: Boros Gábor ISSN szám: 0133-235 x Az előfizetői példányok kézbesítését a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft terjesztőhálózata végzi. Árusítja a Lapker Zrt., és a kiadó saját hálózata Terjesztésvezető: Rádiné Kis Gizella Telefon: 76/518-270,80/480-756. Telefax: 76/486-539 Előfizetés: 76/518-270. Előfizethető a Petőfi Népe kézbesítőinél, ügynökségeinken és közvetlenül a kiadónál, valamint közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10402506-25020380 pénzforgalmi jelzőszámra. Az előfizetés díja: egy hónapra: 2.290 Ft: negyedévre: 6.870 Ft; félévre: 13.740 Ft; egy évre: 27.480 Ft Telefonos apróhirdetés-felvétel: 76/518-250 Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok fel- használásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer- Magyarország Kft., Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.), előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal. A Petőfi Népe bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Petőfi Népére hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, azokért felelősséget nem vállalunk. SetófiNtpe»,-asfr'mgg. A Duna-Tisza köze családi napilapja HATÉKONY HIRDETÉS a lehető legkisebb költséggel! Hirdetését a Petőfi Népében naponta közel 130 ezren olvassák! Hirdetési információ: 76/518-250 Forrás: Szonda Ipsos/GFK Hungária, Nemzeti MédiaAnalízis 2008/2-3. negyedév