Petőfi Népe, 2009. szeptember (64. évfolyam, 204-229. szám)
2009-09-18 / 219. szám
«tfHEiy/ Haladás - KTE-Ereco Soproni Liga NB l-es labdarúgó-bajnokság, 8. forduló - Szombathely szeptember 19., szombat, 19 óra A Honvéd és az Orosháza elleni győzelem jobb hangulatot hozott Szavics-bomba a jobb felsőbe hajrá, KTE-Ereco! A középpályás pazar góljával nyert a Kecskemét- A megbeszéltek szerint kell játszanunk Szombathelyen. Mindenkinek részt kell vennie a támadásban és a védekezésben, valamint többet kell futni ellenfelünknél. Ilyen egyszerű az egész - mondta a Hali elleni mérkőzés „győzelmi kulcsát” Tomiszlav Szivics, a KTE-Ereco vezetőedzője.- Azzal nem foglalkozom, hogy épp most lett új edzője a Szombathelynek. Azt persze elismerem, hogy általában ez használni szokott az épp gödörben lévő csapatoknak. De nem mindig. Én inkább abban hiszek, hogy ha a pályán mindenki a száz százalékot nyújtja, akkor nagy baj nem lehet - tette hozzá a hírős városiak trénere, aki már sokkal jobb hangulatban van, mint egy héttel ezelőtt.- Hogyne lenne jobb a kedvem. Megvertük a hétvégi bajnokin a Honvédőt, szerdán pedig a Magyar Kupában az Orosházát. Remélem, a jó sorozatunk nem szakad meg a Hali ellen sem, és begyűjtjük szombaton a három pontot. ■ Tomiszlav Szivics Vladan Szavics, a KTE- Ereco középpályása ismét bebizonyította, hogy kiváló rúgótechnikával rendelkezik. A hétvégén mesterien csavart a Honvéd kapujának jobb felső sarkába. Borbély Károly A bal lába a jobb, de a jobb sem rossz. Mármint Vladan Szavicsé, a KTE-Ereco középpályásáé. Ezt már sokszor bizonyította, legutóbb az elmúlt hétvégén, a Budapest Honvéd elleni meccsen. A 70. percben járt a találkozó, amikor Montvai buktatásáért szabadrúgást ítélt a játékvezető. Szavics állt a kaputól 20 méterre letett labda mögé, majd ballal mesterien tekert a jobb felső sarokba. Ezzel a góllal nyerte meg a mérkőzést a KTE-Ereco.- Felállt a sorfal és még odament melléjük Alempijevics is. Rögtön rájöttem, hogy a Honvéd kapusa nem fogja látni a labdát, amit nagyon jól sikerült eltalálnom - emlékezett vissza a Szavke becenévre hallgató kecskeméti labdarúgó. Majd amikor arról faggattuk, hogy ilyen rúgótechnikával miért nem vállal több lövést, akkor nevetve a vezetőedzőjére, Tomiszlav Szivicsre nézett. Mintha tőle várná a választ... r Általában távol vagyok a kaputól, ha meg közelebb megyek, akkor a mester mindjárt visszarendel. De jól van ez így, mert én is tudom: ha nagyon előre merészkedem, annak meg van az a veszélye, hogy esetleg nem érek vissza. EgyébLendül Vladan Szavics (jobbra) bal lába. Kiváló rúgótechnikával rendelkezik a kecskeméti középpályás. ként mindig elvállalom a szabadrúgást, ha az én pozíciómból kell elvégezni. Ha Csordásnak fekszik jobban a szög, akkor természetes, hogy ő áll a labda mögé. Egyébként lehet, hogy nem hiszi el, de tényleg szívesen asszisztálok. A lényeg, hogy a csapat szerezzen gólt - tette hozzá Szavics, aki hangos hahotába kezdett, amikor arról kérdeztük, tényleg igaz-e, hogy a nagy melegben nem megy neki a játék.- Jó, hogy szóba hozta ezt, már én is hallottam. Fogalmam sincs, ki találta ki ezt a butaságot. Elképzelhető, hogy amikor nagy melegek voltak, akkor kifogtam egy rossz napot, de ennek semmi köze nem volt a hőséghez. Vladan Szavics a Honvéd elleni találkozón debütált mint csapatkapitány. Mivel Csordás Csaba a kispadon kapott helyet, így a karszalagot a montenegrói játékos viselhette.- Óriási megtiszteltetés volt számomra, hogy én hordhattam a csapatkapitányi karszalagot. Próbáltam a teljesítményemmel megmutatni, hogy joggal viselem, ha Csordásra a cserék között számít a mester. A játékvezetővel is sikerült megértetni magam, semmi probléma nem volt. Kassaival magyarul és angolul beszélgettünk, ha kellett - fogalmazott Szavics, majd szólt a Haladás elleni meccsről is: - A tabella jól mutatja, hogy nagyon gyengén kezdte a szezont a tavalyi bronzérmes Szombathely. Remélem, mi már túl vagyunk a krízisen és sikerül meglepnünk a Haladást. Vladan Szavics MEZSZÁM: 10 poszt: középpályás SZÜLETÉSI HELY/IDŐ: Berane (Montenegró), 1979. 07 26. MAGASSÁG /SÚLY: 185 cm/83 kg ÁLLAMPOLGÁRSÁG: szerb NEVELŐ EGYESÜLET: FK Berane EDDIGI KLUBJAI: FK Berane, Buducnost Podgorica (Montenegró), FK Mladost Apafin (Szerbia), FK Spartak Subotica (Szerbia), FK Vozdovac (Szerbia) sikerei: feljutás a KTE-vel az NB Fbe TERVE / ÁLMA A FUTBALLBAN: UEFA-kupa szereplés a KTE-Erecóval hobbi: horgászat KEDVENC klubcsapat: Liverpool VÁLOGATOTT: Szerbia LABDARÚGÓ: Alessandro Del Piero SZÍNÉSZ: Julia Roberts ÉTEL: spagetti ITAL: sör autó: Opel Corsa ORSZÁG/VÁROS: Szerbia / Kecskemét Házi góllövőlista A KTE-ERECO házi góllövőlistáját Yannick és Csordás vezeti, mindketten három találatnál járnak. Kétgólos Montvai, míg Litsingi, Gya- gya, Rakics, Alempijevics és Szavics egyszer-egyszer volt eredményes. Labdarúgó NB 1. 1. Videoton 7 5 0 2 19-13 15 2. Újpest 7 4 2 1 13-8 14 3. MTK 7 4 2 1 11-7 14 4. Győr 7 4 1 2 9-5 13 5. Debrecen 5 4 0 1 8-3 12 6. Pápa 7 4 0 3 8-5 12 7. Vasas 7 4 0 3 10-15 12 8. KTE-Ereco 7 3 0 4 13-16 9 9. Ferencváros 7. 2 3 2 10-9 9 10. Nyíregyháza 7 2 2 3 13-11 8 11. Kaposvár 7 2 2 3 8-7 8 12. Paks 7 2 2 3 7-8 8 13. Diósgyőr 7 2 0 5 10-12 6 14.ZTE 6 2 0 4 6-14 6 15. Bp.Honvéd 6 1 1 4 5-9 4 16. Haladás 7 1 1 b 9-1/ 4 Sérült: Kovács Zs. (keresztszalagműtét után Sérült: lábadozik), Ugrai (csonthártyagyulladás) Eltiltott: Eltiltott: Haladás - KTE-Ereco Vezeti: Veizer Roland (Berettyón Péter, Horváth Róbert) Jegyár: (vendég) 1200 Ft A forduló további meccsei: 09.18., PÉNTEK: Győr - Zalaegerszeg (19.00) 09.19., SZOMBAT: MTK - Kaposvár (15.00), Újpest - Nyíregyháza (17.30), Pápa - Vasas, Diósgyőr - Honvéd, Videoton - Paks (mindegyik 19.00) 09.20., vasárnap: Debrecen - Ferencváros (17.30) A 9. forduló párosítása: 09.25., péntek: Kaposvár - Debrecen (17.00), Ferencváros - Videoton (19.00) 09.26., SZOMBAT: Vasas - MTK (15.00), Nyíregyháza - Győr (17.30) , Zalaegerszeg - KTE- Ereco, Szombathely - Diósgyőr, Honvéd - Pápa (mind 19.00) 09.27., vasárnap: Paks - Újpest (17.30) MEMSESmm Eddig kétszer találkozott egymással az NB I-ben a két fél. Az első meccsen, Szombathelyen 3-l-es vereséget szenvedett a KTE-Ereco, a szépítő találatot Koncz szerezte. Az idén tavasz- szal azonban visszavágtak a Halinak a hírős városi lilák. Az egyik főszereplő Csordás volt: 0-1-et követően egyenlített tizenegyesből, majd 1-2-ről módosította az állást 2-2-re. A másik Némedi, aki a 81. percben a Csordástól kapott labdát 12 méterről a bal felső sarokba bombázta, és beállította a 3-2-es végeredményt. TÁMOGATOK: BERTRANS M *- . APTÓ akker tuzep "r-rÁ MÉDIAPARTNEREK: júu'ÍW) uerbau ISI fii ^ Consol Trad« F rern ü kpefer heibl íl E,reco(si »Wphoenix mecano 3*35«.' rp MizsePack ^ I, ti' ^ ___ Tormási Étrend Piroskä (f ZjraáHtcit Ttilííí) Jmo**"* l’miHTM í Autóház 'FITNESS numelcssurp xáű luUUlLUll Bátort Ingatlankezelő és Kereskedelmi Kft "W«w KOT spoarn BAON.hll pptnfi Npnp KECSKEMfrn TELEVÍZIÓ a ouno