Petőfi Népe, 2009. szeptember (64. évfolyam, 204-229. szám)

2009-09-16 / 217. szám

14 AGRÁRHÍRADÓ PETŐFI NÉPE - 2009. SZEPTEMBER 16., SZERDA Megelőzik őket a tőkeerős cégek Drágul a tojás Európában élelmiszerpiac Több lábon állnak, folyamatosan fejlesztenek A hazai kutatók munkájának hasznosítását nem segíti elő a szabályozórendszer. így látja dr. szolnoky győző agrármérnök és környezetvédelmi szakmérnök, aki több évtizede azon dolgozik, hogy cégével összekötő kapocs le­gyen a komoly alapkutatási ered­mények és a gyakorlat között. Szakterülete évek óta az agrár­környezetgazdálkodás, azon be­lül pedig elsősorban a hulladék- kezelés és -hasznosítás. Neves egyetemi tanszékek híres pro­fesszoraival dolgozik együtt az ál­tala vezetett Agrogeo Kft, s eddig 11 eljárást szabadalmaztattak ar­ra, hogy környezetbarát, talajjaví­tó termékek kerüljenek piacra. Ezek iránt azonban külföldön na­gyobb az érdeklődés, mint itthon. Szolnoky Győző úgy látja, hogy hazai kutatási eredményekkel nehezebb boldogulni a közbe­szerzési eljárásokban is. Szaba­dalmaztatott eljárásuk van híg­trágyák és szennyvíziszapok ke­zelésére, de félő, hogy ezeket a gyakorlat mellőzi az uniós forrá­sokból is támogatott nagy kör­nyezetvédelmi beruházásokban, mert a tőkeerős nyugati cégek él­veznek előnyt a magyar eljárá­sokkal szemben. Más példával is alátámasztja tapasztalatát: a kommunális hul­ladéklerakók legnagyobb problé­mája a műanyag csomagolóanya­gok elhelyezése, térfogatcsök­kentése, amit baktérium-oltó­anyag felhasználásával el lehet bontani, sőt így a metángázter­melést is lehet fokozni. Ezt az el­járást várhatóan szintén nem ma­gyar, hanem német cég alkalmaz­za majd. Egy köbméter kommu­nális hulladék elhelyezése a lera­kóban ötezer forintba kerül. A baktériumos kezelés költsége 500 forint köbméterenként, de kezelés hatására a térfogatcsök­kenés 20 százalékos, így az eljá­rással 500 forintot lehet megtaka­rítani köbméterenként. Sajnos külföldön hamarabb hasznosul­hat a módszer, mint itthon. Kőolaj és egyéb ásványi olajok szennyezett talajok mikrobioló­giai eljárással a helyszínen el­bonthatok az Agrogeo eljárásá­ban. A társaság új, külföldi meg­bízásokat kapott a belgrádi hő­erőművek hamujának mezőgaz­dasági hasznosítására. A kutatá­si eredmények, szabadalmak ér­tékesítésével kapcsolatban né­met, szerb, osztrák szakemberek­kel tárgyalnak. Szolnoky Győző viszont jobban örülne, ha Ma­gyarországon hasznosulhatna a hazai szellemi tőkében felhalmo­zott tudás. ■ Bálái F. István Az étkezési tojás termelésé­nek csökkenésére kell szá­mítani az elkövetkező évek­ben. Ebből következően drágul a „tyúkgyümölcs”. Miklay Jenő A tojáságazat állapotának isme­rői további drágulásra számíta­nak, mert az őstermelői felhoza­tal csökkenésével együtt keve­sebb a szakosodott nagygazdasá­gokból származó tojás is. Az or­szágban tizenöt olyan baromfite­lep van, ahol egyenként százezer­nél több tojótyúkot tartanak. Ezeknek a gazdaságoknak 2012- ig alkalmazniuk kell az EU állat- | jóléti jogszabályait. Előre boríté- < A legnagyobbak lesznek a szíjártó család 1986-ban tojáskereskedelemmel kezdte a gazdálkodást, majd 1990- ben 6500 tojótyúkkal alapí­tották meg vállalkozásukat. 1994-ben a volt sertéstelepen 36 ezerre, majd EU-s pályá­zatokkal 120 ezerre növelték az állományt. 2003-ban meg­vették a tótkomlósi tojáster­melő telepet, amely a kerek­egyházival tojóházak termelé­sével 2012-re magyaroszág legnagyobb tojástermelő cége lesz a Szíjártó Bt. kolható, hogy a költséges beru­házásokra nem lesz mindenki képes. Németország, Ausztria, Hollandia, a skandináv országok tojástermelői már áttértek az EU- szabványos tartási technológiá­ra, aminek következtében jelen­tékenyen visszaesett náluk a to­jóállomány. A tojáságazat mélyre­pülése igazából két évvel ezelőtt kezdődött, amikor a takarmányár drasztikus megemelkedése mi­att tömegesen mentek tönkre a kistermelők Európa-szerte. Azóta hiába csúszott vissza nagyjából a korábbi szintre a tápok és és sze­mes takarmányok ára, a terme­lésből kiesett, pénzügyi tartalék nélküli gazdaságok nem képesek újrakezdeni a termelést. Mások, mint például a kerek­egyházi Szíjártó Bt. megerősödve jönnek ki a válságból. Hogy stílu­sosan fogalmazzunk: nem tettek minden tojást egy kosárba...- A tojástermelő gazdaságok sorsa jelentős mértékben a ter­melésük szerkezetén is múlik. Nálunk azért nem okozott meg­rázkódtatást a tojástermelés költ­ségeinek megemelkedése, mert kereskedünk is, napos csibét is nevelünk. Ahogy mondani szo­kás: több lábon állunk. Ennek is köszönhető, hogy folyamatosan fejleszthettük a technológiát, az üzemméretet. Jelenleg is építke­zések közepette vagyunk, idén júliusban készült el az első kor­szerű tojócsarnok, hamarosan a második is felépül, s azzal lénye­gében eljutunk 2012-ig olyan ter­melési színvonalra, mellyel meg­felelünk az uniós követelmények­nek - foglalta össze a feladatokat Szíjártó Attila cégvezető. A kerekegyházi gazdasági tár­saság jelenleg 300 ezer tojótyú­kot tart, ebben benne van a tótkomlósi telepük állománya is. Terveik szerint az elkövetkező két évben az üzemi fejlesztések befejezésére 400 ezer tojótyúkuk lesz a legnagyobb gazdaság a ha­zai tojástermelésben.- A tyúkonként évi átlag 250 darab tojás hozamával számolva százmillió darabos termelésre számítunk, de a forgalmunk en­nél is nagyobb, mert felvásárol­juk a tojást a kistermelőktől is. Csomagoljuk az áruházláncok­nak, a nagykereskedelemnek és feldolgozóknak. Nálunk tavaly nyár vége óta javult észrevehető­en a tojástermelés jövedelmező­sége részben a követlen áremel­kedés, illetve az euró árfolyamá­nak emelkedése következtében. Valószínűleg általában is fenn­marad ez a tendencia, ugyanis a mélyalmos tartási technológiára való áttéréssel egységnyi felüle­ten csökken a termelés, közben nőnek a költségek egész Európá­ban - prognosztizálta a tojáspia­cot Szíjártó Attila. HIRDETÉS a n Bor- és italismereti kurzus a Kecskeméti Főiskola Kertészeti Főiskolai Karán! Bárki jelentkezhet, aki szeretné megismerni a kulturált bor-, illetve italfogyasztás szabályait, az italok gasztronómiai szerepét és kultúrtörténeti hátterüket - kóstolással együtt. Előadások: 2009. október 3. és október 10. Üzemlátogatás: 2009. október 9. délután Jelentkezési határidő: 2009. szeptember 25. További információ: Dr. Németh Krisztina főiskolai docens, intézetigazgató nemeth.krisztina@kfk.kefo.hu • 70/248-1082 Petőfí Népe| HATÉKONY HIRDETÉS a lehető legkisebb költséggel! Hirdetését a Petőfi Népében naponta közel 130 ezren olvassák!' Hirdetési információ: 76/518-250 Forrás: Szonda Ipsos/GFK Hungária, Nemzeti MédiaAnalfzis 2008/2-3. negyedév A SZAVUNKAT ADJUK Tervezett megjelenés havonta. További információ: 76/518-236. Hirdetési tarifaárak: Ildiit 1 hónap 3 hónap 6 hónap 10 hónap 2/100 (90x100 mm) 40 000 Ft 35 000 Ft 30 000 Ft 25 000 Ft 1/8 oldal (90x150 mm) 75 000 Ft 62 500 Ft 56 250 Ft 50 000 Ft 1/4 oldal (90x300 mm) 137 499 Ft 131249 Ft 125 000 Ft 118 750 Ft (280x 100 mm) 137 500 Ft 131 250 Ft 125 000 Ft 118 750 Ft (137,5x200 mm) 137 500 Ft 131 250 Ft 125 000 Ft 118 750 Ft 1/2 oldal (280x200 mm) 275 000 Ft 237 500 Ft ■■■■ 181250 Ft 1/1 oldal (280x400 mm) 495 000 Ft 437 500 Ft 387 500 Ft 337 500 Ft Az árak az áfát tartalmazzák Agrárhíradó A Petőfi Népe tematikus összeállítása - Az összeállítást szerkeszti: Miklay Jenő Bővebb információkért keresse fel ügyfélszolgálati irodáinkat, illetve a Petőfi Népe médiapartnereit: KECSKEMÉT, Széchenyi krt. 29. Tel.: 76/518-200. KECSKEMÉT, Szabadság tér 6. TeL: 76/506-818 KECSKEMÉT ÉS KÖRNYÉKE: Czakóné Futó Edit 30/972-13-67; Csorba Csilla 30/685-22-65; dr Markó Józsefné 20/928-93-49; Farkasné Szigeti Valéria 30/266-07-17; Földi János 70/574-00-71; Károlyi Júlia 30/967-9146; Méhesi Éva 20/928-9040; Rajtmámé Boncz Gyöngyi 30/998-68-68; Szőnyi Zoltán 30/355-27-95 VIDÉKI TANÁCSADÓK: Juhász Jenő 79/343-761; Bengő Bt. 78/413-339; Fábemé Nagy Erzsébet 77/523-852 Koronczainé Tóth Ilona 76/441-578; Kopasz Attila 76/463-274; Farkas Pál 30/985-95-75; Fonyódi Éva 70/215-29-87 k Tpt'lpr - - 2 Hej, puszta, puszta, nagy bugaci puszta, Olyan nagy vagy te, mint a mönnyég maga: Halandó szóm be nem láthat tégöd, Csikós, gulyás futóbetyár nem éri a végöd! Messzi látom a karcsú kútágast: Magos gémjén gomb helyett ül a sas. Furulyaszó hallik le a dombról, Hosszú kürtszó az itatókútról Szent Mihály napi vigasságok és pásztornapok Bugacpusztán A kunok I. Világtalálkozójának társrendezvénye (Kecskemét) / 4 n 7 \ |K<JNok H* 1 r V|UaTAU,k Ai. Kohója 2009. szeptember 18-20. fáuskioajiaj 15.00-16.00 Karáth Imre .Konok a kiskunságban" című filmjének a bemutatása 16.10-17.00 Dr. Pásztor Emília régész előadása: „Ősi nomád kultúrák Eurázsiában" 17.00 Karáth Imre „Őseink nyomában” című fotókiállításának ünnepélyes megnyitója Helyszín: Bugac-Müvelődésl Ház 10.00-12.00 Amatőr fogathajtók versenye 10.00 Homoki kikerics túra Bugacon (találkozó a Pásztormúzeumnál) 11.30 Szent Mihály Napi Vigasságok ünnepélyes megnyitója. A rendezvényt megnyitja Bányai Gábor Bács Kiskun megye Közgyűlésének elnöke, köszöntőt mond Dr. Vájná Tamásné KNP lg. Igazgatója és Szabó László Bugac polgármestere 12.15 Szent Mihály napi lovasbemutató 14.00 16.00 Amatőr fogathajtók versenye Szünetekben: Híres puszták versenye: hortobágyi és kiskunsági csikósok ügyességi megmérettetése, patkoló kovácsok versenye és hagyományőrző együttesek műsora 17.00 Amatőr fogathajtók versenyének eredményhirdetése 18.00 Híres puszták ügyességi vetélkedőjének díjkiosztója 18.30 Lovasbemutató 19.00 Csikósok és pásztorok vigassága a Karikás csárdában 19.00 Esti csillagnézés a Vendégháznál A Kecskeméti Planetárium és a Magyar Csillagászati Egyesület Kiskun Csoportjának távcsöves bemutatója a „Csillagászat Nemzetközi Éve - 2009’ alkalmából. Vasárnap (09. 20.) 10.00 Köszöntő 10.15 A kun mondavilág megidézése Történetek és mondák a kunok életéről 10.30 11.30 Az Égi Csodaszarvas Hagyományőrző Egyesület műsora. IX-X11I. század közötti Időszak harcmodorának bemutatása (lovas íjászat, dárdahajítás, lovas szablyaharc) 11.00 13.00 Gát tanya, nagybugaci Biogazdaság bemutatása (találkozó a Karikás csárdánál) 11.3012.10 Vásári komédiák. Langaléta Garabonciások gólyalábas-zenés bemutatója 12.30 13.30 Szent Mise a pusztai Szent Mihály keresztnél A kun Mlatyánk felolvasása 14.00 15.00 Kiskun Huszár- és Honvéd Hagyományőr Egyesület programja jelenetek a '48-as Nádor huszárezred életéből 15.00-16.00 Kecskemét Táncegyüttes műsora összeállítás a 48'-as toborzó- és huszárnótákból 16.00 Csikósok záró lovasbemutatója Egész napos programok szombaton és vasárnap: hagyományőrző néptánc és népzenei bemutatók; biotermék bemutató és kóstolás; kézműves udvar: bemutató és vásár; játszóház: népi játékok készítése, ügyességi versenyek; „Közelebb a természethez": természetismereti játékok, gyógynövényudvar; pusztai kocsikázás, barangolás a Kiskunsági Nemzeti Park tanösvényein szakvezetéssel; csikósbemutatők; íjászat; kirándulás a gasztronómiában: kun étel-különlegességek a Karikás Csárdában A programok a Karikás csárdánál és a Vendégháznál kerülnek megrendezésre. Vasárnap; Nyugdíjasklubok és Idősek „Életet az éveknek" Országos Szövetség Bács-Kiskun megyei tagszervezeteinek a találkozója Rendezők: Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság H-6000 Kecskemét, Liszt F. u. 19. TeL: 76/482-611 www.knp.hu e-raail: mallktipeknp.hu Bugac - Polgármesteri Hivataí H-6114 Bugac, Béke. u. 10. TeL: 76/575 100 és 575-107 www.bugac.hu e-mail: bugaconk@t-online.hu Bugac Puszta Kft. H-6114 Bugac, Nagybugac 135. TeL: 76/575-112 www.bugacpuszta.info.hu e-mail: bugacpuszta@Snvltel.hu Porta Egyesület H-6000 Kecskemét, Végh Mihály tér 5. Tel.: 76/505-041, TeL/fax: 76/505-042 portaegyesulet.hu e-mail: info@portaegyesuIet.hu A belépés díjtalan. A programváltozás jogát fenntartjuk!

Next

/
Thumbnails
Contents