Petőfi Népe, 2009. szeptember (64. évfolyam, 204-229. szám)

2009-09-15 / 216. szám

IM KÖZE LET Az al-Kaida terrorhálózat vezérének újabb hangfelvétele jelent meg egy iszlamista honlapon. Oszama bin Laden túl gyengének nevezte Barack Obama amerikai elnököt az afganisztáni háború lezárásához. Közölte, az Ameriká­val való legfőbb konfliktus oka a palesztin területeket megszálló Izrael támogatása. „Teleki, Farkas, Kolompár távozzon!" „a nyolcosztályos analfa­béta romapolitikai vezetés” helyett roma értelmiségiek­nek kell vezetnie a cigány­ságot - jelentette ki Szajkó Béla. A Megújult Magyaror­szági Roma Összefogás Párt elnöke távozásra szólította fel Teleki László MSZP-s, Farkas Flórián fideszes honatyát és Kolompár Or­bánt OCÖ-vezetőt. Draskovics: felháborító Kenediesete „A HADTÖRTÉNELMI levéltár­ból az igazságügyi tárcához kerülnek vissza azok az ál­lambiztonsági iratok, ame­lyekhez bírósági ítélet elle­nére sem fért hozzá Kenedi János kutató” - mondta Draskovics Tibor. A minisz­ter tűrheteüennek nevezte, hogy a bíróság ítéletével el­lentétben nem engedtek hozzáférést Kenedinek egy általa kért pártállami ál­lambiztonsági iratba. Anémetszocdemek elnöke is a gépen volt KÉNYSZERLESZÁLLÁST hajtott végre egy Fokker a stutt­garti reptéren. A Contact Air légitársaság gépe Franz Münteferinggel, a Német Szociáldemokrata Párt, az SPD elnökével és 77 másik emberrel Berlinből érkezett Stuttgartba, amikor a futó­mű meghibásodott. Ketten könnyebben megsérültek, többen sokkot kaptak. Müntefering: ezt megúsztuk! Bajnai Gordon a válságkezelésről és a szécsényi találkozóról is beszélt. A Fidesz frakcióvezetője azt kérdezte: tévedésből hozta el Gyurcsány beszédét? Régi témák, új házelnökkel parlament Bajnai szezonnyitója - Minden ugyanúgy folytatódik Utoljára elnökölt az or­szággyűlésben tegnap Szili Katalin, akinek utó­da Katona Béla lett. A kormányfő a költségve­tésről és a szécsényi ta­lálkozóról is beszélt. Éber Sándor „Politikai indítékok, személyes és lelkiismereti okok” - indokolta tegnap lemondását a házelnök­ségről Szili Katalin a parlament őszi ülésszakának első napján. A szocialista politikus az MSZP- frakció tagjaként folytatja mun­káját, a parlamenti ciklusból hát­ralévő időben pedig szeretné minden figyelmét méginkább az emberek többségét foglalkoztató azon kérdésekre fordítani, ame­lyekben képviselői felelősséget is visel. Az Országgyűlés leköszönő elnöke 88 hónapig volt posztján, helyére titkos szavazással az MSZP által javasolt Katona Bélát választották meg a képviselők. „Hajói tesszük a dolgunkat, ak­kor ez az utolsó válságkezelő költ­ségvetés Magyarország életében, legalábbis a mostani gazdasági válság tekintetében” - jelentette ki őszi szezonnyitó beszédében Bajnai Gordon. A miniszterelnök hosszasan sorolta a kormány öt hónapja alatt elért „eredménye­ket”, „a kabinet sikeresen kezel­te a válságot, és sikerült elkerül­ni az összeomlást”. Kiemelte, amit eddig tettek a válságkezelés­ben, azt be kell betonozni a jövő évi büdzsében. „Nincs szükség nagyobb szigorra, de nem lehet többet osztani sem”. „Aki látványos pankrációt várt, az csalódott, aki viszont eredmé­A kormányfő ma számol be köztársasági elnök hivatalá­ban Sólyom Lászlónak a szé­csényi találkozóról. Az állam­fő ezután alakítja ki állás­pontját. Bajnai Gordon be­mutatja Sólyom Lászlónak nyékét, az elégedett lehet: tárgyal­tunk és ez eredményre vezetett” - utalt a szécsényi magyar-szlo­vák találkozóra Bajnai. Sikerült az európai kisebbségvédelmi nor­mák „zubbonyába” kényszeríteni a szlovák nyelvtörvényt. Ficóék vállalták, a kisebbségi törvényt meg kell erősíteni, hogy védelmet nyújtson az államnyelvtörvény túlsúlyával szemben, s mindezt az uniós jogszabályok alapján. „Gyurcsány Ferenc szelleme kísértett a beszédben, tévedésből hozta el Gyurcsány beszédét, vagy fizetett érte?” - kérdezte Navracsics Tibor a kormányfőtől. A Fidesz frakcióvezetője szerint a parlament őszi ülésszaká­nak programját, elsősorban a jövő évi költségvetés részle­teit is. A kormányfő és a köz- társasági elnök az utóbbi időben rendszeresen konzul­tál egymással. az ország rossz állapotáért Bajnai is felelős, hiszen az előző kabinet­ben még gazdasági miniszter­ként része van az ország mélyre­pülésében, az eladósodásban, a bizalomvesztésben. Navracsics is hosszas felsorolásba kezdett, mely szerint a gazdaság az egyik legrosszabbul teljesítő az unió­ban, s a költségvetés még továb­bi áldozatokat vár a lakosságtól. Orbán Viktor pártelnök egyéb­ként még Fidesz-KDNP frakció- ülése után az elmúlt húsz év leg­veszélyesebb költségvetésének nevezte a tervezetet, amely to­vább mélyítheti a válságot. „Az ország olyan helyzetben van, mint egy vesztes háború után” - hangoztatta Semjén Zsolt. A KDNP frakcióvezetője szerint Szécsényben Bajnai nem ért el eredményt, mivel a nyelv­törvényt vissza kell vonatni, ebben konszenzus volt a pártok között. Gusztos Péter (SZDSZ) azt hangsúlyozta, az elmúlt húsz év legsúlyosabb adóssága cigány- kérdés, amelynek megoldásához évtizedek kellenek. Ma Sólyom László fogadja a kormányfőt 3 PERCES INTERJÚ Fodor Gábor nem rugdosó#- Az ön képviselői széke 20 év után üresen tátong. Nem bánta meg a döntését?- Ellentmondásos érzések vannak bennem, mert a hi­vatásomat adtam fel, de válto­zatlanul úgy érzem, hogy fáj­dalmas, de helyes döntést hoztam. Becsülettel tettem a dolgomat, de ma a közéletben és az SZDSZ-ben is olyan fel­háborító állapotok vannak, hogy lehetetlen és vállalha- tatlan helyzetbe kerültem.- Feladta a harcot Kóka Já­nossal szemben?- Nem adtam fel. Inkább ar­ról van szó, hogy egyedül én vállaltam felelősséget a hibás lépéseimért, és sokakkal el­lentétben én nem ragaszko­dom a székemhez és a biztos fizetésemhez. Ugyanakkor a döntésem nem végleges, ko­rai lenne azt mondani, hogy én már soha nem leszek kép­viselő. Viszont nem fogok be­állni abba a sorba, amelyik most kötelességének érzi, hogy rúgjon egyet a már amúgy is földön lévő SZDSZ- be. A pártelnököt sem fogom nyilvánosan kritizálni.- Kire szavaz 2010-ben?- Ez hadd maradjon az én titkom egyelőre...- És addig nem fog unat­kozni?- Továbbra is tanítok az egyetemen. Nekem a politi­kához van tehetségem. Jelen­leg keresgélek. Nin­csenek vállalkozá­saim, de valahogy meg fogom oldani a problémákat. A Fi- deszből is ki­léptem 1993- ban, és fél év alatt talp­ra álltam. ■ Vég M. Fodor Gábor: én vállaltam a felelősséget PORTRÉ Katona Béla felteszi a koronát Páty: fényes nappal lövöldöznek a kertekbe a hivatalos megfogalmazás szerint Katona Béla felteszi a koronát a politikai karrierjére az Országgyűlés elnöki tisztsé­gével, hiszen a 65 éves politikus már korábban jelezte: a követ­kező ciklusban nem kíván kép­viselő lenni, inkább nyugdíjba vonul. Katona mellett azzal ér­velt az MSZP vezetése, hogy már a rendszerváltás óta tagja a magyar parlamentnek, ráadá­sul a költségvetés megvitatása­kor hasznos lehet a költségveté­si bizottságban szerzett tapasz­talata. katona neve nem meglepetés, személye már a pécsi polgár­mester-választás idején is fel­merült, mint aki Szili Katalin lehetséges utóda lehet, ha a házelnököt polgármesterré vá­lasztják. halk szavú szocialistáról van szó ugyan, de ügyei persze neki is voltak. A Horn-kormány alatt egy évig Katona volt a nemzet- biztonsági szolgálatokat irányí­tó miniszter, de lemondott, mert nem értett egyet a Bokros-cso­maggal. Neve az olajügyek kap­csán is felmerült: egy nyugal­mazott rendőr ezredes azt állí­totta, hogy minisztersége idején magához rendelte, és lebeszélte őt a további kutatásról. Katona az ellene felhozott vádakat mindvégig tagadta. Láncdohá­nyos lévén nem csoda, hogy a nem dohányzók védelmében készült törvényről azt mondta, felesleges olyan jogszabályt el­fogadni, amit nem lehet betarta­ni. Szerinte fontosabb, hogy in­formálisan alakuljanak ki olyan szabályok, amelyeket mindenki betarthat. Amúgy gépészmér­nök, közgazdász végzettségű politikus, aki 1988 májusától az MSZMP Központi Bizottságá­nak tagja, majd az MSZP első budapesti elnöke volt. Később 1998-ban ő volt a párt főpolgár­mester-jelöltje, de Demszky Gá­bor javára visszalépett ■ V. M. Egyelőre még nincs különösebb foganatja a kormány által meg­hirdetett új közbiztonsági prog­ramnak, legalábbis a Pest megyei Páty község lakói nem látnak több rendőrt az utcákon. Pedig a Budapesttől mind­össze 20 kilométer­re fekvő településen mostanában megle­hetősen furcsa ese­mények történtek. Az elmúlt egy héten háromszor fordult elő, hogy fényes nappal is­meretlenek lőttek be magánker­tekbe, az ott pihenő kutyákat vé­ve célba. Két esetben talált is a go­lyó, mellkasi sérüléseket okozva. Az állatok életét megmentő orvos elmondta, feljelentést is tettek a rendőrségen, de nem tapasztal­ták, hogy nyomozás indult volna. „Nem érezzük jól magunkat. Valaki jön-megy itt a faluban, és belövöldöz a kertekbe” - fogalma­zott. A pátyiak nem értik, hogy amikor a csapból is a közbiztonság javítá­sának fontossága fo­lyik, akkor róluk miért feledkezik meg a rendőrség. „Ha­sonló szabolcsi és borsodi esetek­ben azonnal megnövekedett a rendőri jelenlét, nálunk üyenről szó sincs” - panaszkodott. Ter­mészetesen megkerestük a pátyi körzeti megbízottat is, hogy va­jon ki és miért lövöldözik, de nem akart nyilatkozni a témában. ■ ■ Most még csak kutyákra lőttek, holnap már emberekre is?

Next

/
Thumbnails
Contents