Petőfi Népe, 2009. augusztus (64. évfolyam, 179-203. szám)

2009-08-07 / 184. szám

4 PETŐFI NÉPE - 2009. AUGUSZTUS 7., PÉNTEK MEGYEI KÖRKÉP Maksa Zoltán újra Kecskeméten dumaszínház A humorista, ha tehetné, mindennap kötelezővé tenné a mosolygást Maksa Zoltán műsoraival országszerte mosolyt csal a nézők arcára Amerikában filmesíthetik meg Harsányi Gábor saját darabját Úgy tűnik, Harsányi Gábor, az ismert magyar színész előtt újabb lehetőség nyílik, és karri­ert építhet New York-ban. Nagy sikerrel mutatták be ugyanis New York-ban, angol nyelven a Midtown Nemzetközi Színházi Fesztiválon Harsányi Gábor Börtönszínház című da­rabját. Az előadást kétszáz pro­dukció közül választották be ab­ba a negyvenötbe, amely a fesz­tiválon színre kerül. Harsányi Gábor nemcsak írta, hanem ren­dezte is az előadást. A kétszemé­lyes darab főszerepeit Harsányi Gábor és Tar Zoltán játszotta. Harsányi Gábor A darabot hatszor mutatták be. A nézőtéren többségében amerikaiak ültek, akik nagyon élvezték az előadást. A hír szerint a színház igazga­tóját annyira megragadta és meghatotta a darab, hogy az elő­adás műsoron tartásáról és egy amerikai turnéról tárgyalnak. Az igazi siker az lenne, ha a megfil­mesítésére találnának amerikai producert, erről is próbálnak tár­gyalni New Yorkban. ■ A Dumaszínház felléptije­ként szombaton ismét Kecskemétre látogat Maksa Zoltán. Vidám hu­morán a városházán, az Udvarszínházban derül­hetnek a nézők. Sebestyén Hajnalka- Néhány hónapja vált oszlo­pos tagjává a Dumaszínház­nak. Hogy érzi magát a fiata­lok között?- Fergetegesen jól! Boldogan tapasztaltam meg, hogy magam is 27 éve stand upozok, csak nem tudtam, hogy így hívják. Persze, nem a klasszikus érte­lemben vett stand upot művel­tem, hiszen jómagam, akárcsak Hofi, Sándor György, vagy Nagy- Bandó mindig egy tematikailag felépített, komoly háttérgondo­latokkal rendelkező, kemény munkával bepróbált esteket épí­tettünk fel, slusszpoénnal a vé­gén. A mai dumaszínházasok vi­szont kedvesen és látszólag „ösz- sze-vissza” sztoriznak, s egy- szercsak elköszönnek, de hát ilyen az eredeti stand up is.- Mennyiben más a mai fiata­lok humora?- Nem változott, talán csak le- zserebb és szókimondóbb lett. Ezek a srácok nemcsak a közön­séget, engem is meghódítottak. Közvetlenek, jók a témaválasz­tásaik és szerencsére - egyetlen kivétellel - hozzám hasonlóan nem politizálnak a műsorban. Természetes, hogy huszonéve­sen hiányzik még az élettapasz­talatuk, gyermeki szemmel cso­dálkoznak rá a világra, de ez nem baj, a koruknak megfelelő témákkal is nagyon jók. Ha visz- szagondolok, ennyi idősen mi is a közös bulikról, csajokról, be- rúgásokról témáztunk. Elmúl­tak tehát korábbi félelmeim is: lesz utánpóüás!- Ezek szerint elégedett.- Azt azért nem mondanám. Már csak az emberi oldalától tar­tok valamelyest, vagyis: hogyan állnak a közönség elé. Nekünk humoristáknak az a küldeté­sünk, hogy a közönséget megmo­solyogtassuk. Azért állunk ott, hogy vidám perceket szerezzünk. Ezért egy humoristának minden fellépési lehetőségnek örülnie kell, a felkérést pedig finoman, kedvesen, végtelen alázattal kell teljesíteni. Ezt hangsúlyozom is a fiatal pályatársaimnak.- A magyarok még mindig ve­vők a humorra?- Bármi nehéz ma az ország­ban élők sorsa, a humoruk he­lyén van. Az országot járva min­denhol azt tapasztalom, hogy a műsor után boldog mosollyal tá­voznak, látszik, ha mélyen is, de megvan még mindenkiben a gyá­ri humorérzék panel. Békéscsa­bán a 65 éves Béla bácsi pédául a következőket mondta: 1000 éve jöttünk a Kárpát-medencébe, 1000 éve szívunk, miért lenne most jobb. Ezt bele is fűztem leg­újabb műsoromba. Örömmel ve­szem azt is, hogy több polgár- mester döntött úgy, hogy a kis költségvetésükből a települési rendezvények programjai közé beviszik a humort Fellépéseink­nek jók a visszhangjai, a műsor végén megköszönik, hogy Uyen jót röhöghettek végre. Szükség van a jó kedvre, a mosolyra.- Kecskeméten korábban szin­te évenként visszatérő vendég volt. Nem hiányzik?- Nagy szívfájdalmam, hogy mostanában nem hívnak. 2000- ig majdnem minden évben volt önálló estem az ifjúsági otthon­ban, azóta egyszer jártam itt egy gálaműsoron az Erdei Ferenc művelődési központban, ahol 15 percem volt. Ezért is várom a szombatot, amikor ismét szín­padra állhatok a kecskeméti kö­zönség előtt, remélem, sokan döntenek mellettünk szombat esti programként.- Más emlékek is fűzik a me­gyeszékhelyhez?- Még a nyolcvanas évek ele­jén udvaroltam egy kecskeméti hölgynek! Egyébként pedig na­gyon szuper és szép városnak találom. Bármikor örömmel jö­vök vissza, akár szólóban, akár a humorzenekarommal, minden megoldás érdekel!- Kikkel érkezik most a Du­maszínházba?- Két kedves fiatalemberrel. Felméri Péter egy erdélyi srác, akit még 2005-ben én zsűriztem az Erdélyi Humorfesztiválon, il­letve Szöllőssy-Csák Gergely, akit már sokan ismerhetnek a Heti Hetesből.- Kiknek ajánlja?- Minden korosztálynak. A fi­ataloknak azért, mert érdemes megismerniük saját korosztá­lyuk humorát. Az idősebbeknek pedig azért, hogy ne a tévé előtt lazítsanak, mert ott egyre kevés­bé sikerül, hanem velünk! Ha te­hetném, én mindennap kötele­zővé tenném a mosolygást, melyből nálunk szombat este 21 órától biztosan nem lesz hiány! A tét már egymilliárd fölé kúszott kezdődhet az őrület! Száztízezer tízezres jár a telitalálatos Ötöslottó szelvényért! Kecskeméten, a Nagykőrösi utcai lottózóba a napokban egyre többen térnek be, hogy ötöslottót vásároljanak Túl a bűvös egymilliár- don, az ötöslottó várható főnyereménye ismét milli­árdos álmokra csábítja a játékosokat. Szombaton kisorsolásra kerülő öt szám eltalálásáért 1 milli­árd 100 millió forintot fi­zet a Szerencsejáték Zrt. Idén másodszor érte el a lélekta­ni jelentőséggel bíró, egymilli­árd forintos határt az ötöslottón megnyerhető legnagyobb ösz- szeg. Bár az emberi elmét és vi­selkedésünket kutató szakembe­rek szerint a mesés összeg nem jelent nagyobb terhet pszichénk­re, mint ha „csupán” tizedét vág­hatnánk zsebre egyik napról a másikra, van egy lényeges kü­lönbség: ekkora összeg már-már komoly gazdasági tényezőnek számít. Óriási lottónyeremények kap­csán világszerte időről időre fel­merül a kérdés, mit jelent való­Eddig közel 200 millió telitalálat Az ötöslottó leg­nagyobb főnyereményét 2003 novemberében vitték el, a teli­találat akkor 5 092 890 758 forintot ért, s 39 hét alatt hal­mozódott fel. Bács-Kiskun me­gyében 2009-ben az eddig fel­adott nyertes ötöslottó szelvé­nyekre összesen 195 530 620 forint nyereményt fizettek ki. jában a nyertes életére nézve, ha ekkora összeg üti a markát. A té­mával kapcsolatos nemzetközi tanulmányok más és más szem­szögből világítják meg a kérdést, ám alapvetően megegyeznek ab­ban, hogy egytől egyig fontos­nak tartják, az embereknek le­gyenek ötleteik arra, mire költe­nék el az elképesztően nagy nye­reményt. Befektetésekkel foglalkozó ta­nácsadók hangsúlyozzák: hajla­mosak vagyunk irracionális döntéseket hozni, ugyanakkor egy luxusautó, egy karibi nyara­ló vagy egy jacht megvásárlása alapvetően nem változtatja meg az ember életét, ám egy jó üzle­ti döntés, például egy cég vagy abban egy jelentősebb tulajdon­rész megvásárlása bizony igazi áttörést jelenthet. Sokan hiszik, hogy az ember jelleme törvényszerűen megvál­tozik, ha egy ekkora összeg bir­tokosává válik. Sok pszichológus azonban nem látja ennyire egyértelmű­en a nyertesben le­zajló változásokat, hiszen a jellem ala­kulása a különleges helyzetekben is tel­jesen személyiségfüggő. Vannak, akiket már-már nyo­masztana a hatalmas vagyon birtoklása, mások viszont meg­nyugodnának, sokkal kiegyen­súlyozottabbá válnának tőle, s olyanok is akadnak, akiken ész­re sem vennénk egzisztenciális biztonságuk hihetetlen mértékű megszilárdulását. Jó tanács: a milliárdos lottónye­remény igazán akkor változtat­hatja meg majdani gazdája életét, és formálja pozitív irányba gon­dolkodásmódját, ha azt egyfajta tőkeként keze­li, s tudatosan cselek­szik, amikor az összeg sorsáról dönt. Sokan ma még fel sem fogják, mekkora is ez az összeg, nem érzik a ha­tárt a tíz- vagy százmilliók, illet­ve az egymilliárd között. Ezen nem is kell csodálkoznunk, hi­szen ilyen nagyságrendben gya­korlatilag csak a gazdasági elit és a politikai döntéshozók gon­dolkozhatnak. S hogy mit is jelent egymilli­árd 100 millió forint? Jelentheti például azt, hogy az összeg átla­gos banki lekötésében havonta vehetnénk egy-egy kecskeméti lakást a mintegy 10-12 millió fo­rintos kamatból, azaz napi 300- 350 ezer forintos jövedelmet hozna ez a befektetési forma szá­munkra. Ha vállalnánk a kocká­zatot, s tőzsdére vinnénk, ponto­sabban vitetnénk profikkal a pénzünket, az összeg akár több­szörösére is nőhetne. Örök érvényű javaslat: ve­gyünk ingatlant! Egy jól megho­zott döntés biztos befektetés le­het a jövőre nézve, ám rövidebb távon hamar megcsappanhat ve­le bankszámlánk, hiszen bizo­nyos ipari vagy üzleti célú ingat­lanok már Bács-Kiskun megyé­ben is többszáz millióba kerül­hetnek. Ha azonban csak saját magunkat kényeztetnénk egy luxusigényeket kielégítő családi házzal, azt akár 60 millió forint­ból is „megúszhatjuk”, ilyenből tehát akár egy egész utcát is megvehetnénk nyereményünk­ből. Ha az autók és az autózás megszállottjai vagyunk, 60 mil­lióért vehetnénk magunknak például egy 490 lóerős, Forma 1-es technológiával épített Fer­rari F430 Spidert is, a maradék pénzből pedig 3 millió liter ben­zint, plusz egy saját benzinkutat hozzá. Ez persze csak néhány ötlet, képzeletbeli játék a lehetőségek­kel, ám azok száma gyakorlati­lag végtelen. ▲ ■ Tizenkettedik hete nem volt telitalálatos szelvény az ötöslottón. EESEEQEbiiu Mire költené a lottóötöst? MIHAUEVIC SZILVIA: - Ez ha­talmas összeg, hirtelen el sem tudnám költeni. Biztos, hogy támogatnám a dagana­tos gyerekek alapítványát. A nagyfiam 17, a kislányom 5 éves, az ő jövőjüket is meg tudnám alapozni belőle. Al­bérletben lakunk, el tudnék képzelni magunknak egy sa­ját házikót is. Pár napja nyi­tottam egy pavilont Kecske­méten, a buszpályaudvaron, a vállalkozásom fellendítésé­hez is jól jönne a pénz. Berta József: - Rendszeresen játszom, ötöslottóból négy-öt szelvényt szoktam feladni. Ki­sebb összegeket általában minden hónapban nyerek, úgy számolom, hogy pozitív a mérlegem. Természetesen ezen a héten is próbálkozók, lenne helye a pénznek. A gye­rekek részére lekötnék egy ko­molyabb összeget, és biztos, hogy valamilyen befektetési lehetőséget is keresnék. Ven­nék egy kertes házat, a csa­láddal bejárnánk Európát.

Next

/
Thumbnails
Contents