Petőfi Népe, 2009. augusztus (64. évfolyam, 179-203. szám)
2009-08-01 / 179. szám
PETŐFI NÉPE - 2009. AUGUSZTUS 1.. SZOMBAT ÉLETMÓD A kövér gyerekek gyakrabban szenvednek allergiától Rá sem lehet ismerni! nyereményjáték Helyére került az új burkolat nyertesünknél Kiváló nyári kozmetikum kerülhet elő a frizsiderből Egy 4000 gyermek adatait feldolgozó új tanulmány alapján a szakemberek úgy gondolják, hogy összefüggés van gyerekeknél az elhízás és az allergiára való hajlam kialakulása között. Ez abból a vizsgálatból derült ki, amelyben négyezer gyermek vett részt, a legfiatalabbak két-, a legidősebbek 19 évesek voltak. A túlsúlyos és kövér gyerekeknek 50 százalékkal nagyobb esélyük van arra, hogy tejallergiájuk alakuljon ki, mint normál testsúlyú kortársaiknak - olvasható a tanulmányban. Az összes ételallergiát tekintve a súlyproblémákkal küzdő gyerekek körében 25 százalékkal gyakoribbak az ilyen panaszok. A kutatók azonban óva intenek, nehogy valaki kizárólag a túlsúlyt tegye felelőssé az allergia kialakulásáért - az összefüggés több okból is fennállhat. Lehetséges például, hogy épp az ételallergia miatti hiányos táplálkozás az, ami az elhízáshoz vezet. ■ Egészben sokkal finomabb és egészségesebb Ha egészben főzzük meg a sárgarépát, egészségesebb és ízlete- sebb, mint ha feldarabolva főznénk meg. így sokkal több rákellenes hatóanyagot tartalmaz. Tehát elő a nagyobb lábossal! ■ A csempéket és padlólapokat nyertesünk választhatta ki néhány héttel ezelőtt Már a nagytakarításra készül Nagy Lászlóné Hajnalka, a Petőfi Népe és az Akker Tüzép közös játékának győztese. Fürdőszobájának felújítása, ami játékunk főnyereménye volt, az utolsó simításokhoz érkezett. Látványos átalakuláson ment keresztül a kecskeméti Klapka utcai lakás fürdőszobája az elmúlt héten: helyükre kerültek az új csempék és padlólapok. Az ízléses burkolat új ruhába öltöztette a helyiséget. Helyére került a vadonatúj kád is. Már csak a festőnek van egy kis tennivalója, s hétvégén a fugázással is végeznek.- Nagyon szép lesz az eredmény, mondtam is a mestereknek, hogy szép munkát végeztek - meséli nyertesünk. - Pedig nem kis feladat volt; főként ebben a nagy melegben! Korán reggel megérkezett az éppen aktuális munkáért felelős szakember, és csak addig álltak le, amíg a száradás miatt várni kellett. Az utolsó simítások befejezését türelmetlenül várják Hajnalka unokái. Anett, Gábor, Zsófi és Kitti az elmúlt két hétben ritkábban lehetett a nagymamánál.- Nekem is hiányoznak az unokák, de azzal biztatom őket is és magamat is, hogy már csak néhány nap, és készen lesz a szép, új fürdőszoba, amit biztos, hogy sokat használnak majd az unokák is - mondja Hajnalka.- S jöhet majd a legkisebb, az | ötödik unokám, aki bármelyik nap megszülethet. Már nagyon várjuk az érkezését. ■ Egy fárasztó nap után karikás szemmel, kipirosodott arcbőrrel ér haza? Ne sajnáljon magától egy kellemes arcpakolást. Az alábbi kencék olcsón, egyszerűen összeállíthatóak. citromos pakolás - Jó hatással van nagy pórusú, olajosán csillogó bőrre, kézre is. Elkészítése: egy evőkanál tejszínes túrót simára keverünk egy evőkanál tejjel és fél citrom levével. Felkenjük az arcra és a dekoltázsra. 20 percig a bőrön hagyjuk, majd bő vízzel lemossuk. Hatása: az arcbőrt tisztítja, finom pórusúvá teszi. BANÁNOS PAKOLÁS - enyhén gyulladt, kipirosodott bőrre ajánlott. Elkészítése: fél pohár joghurtot 2 evőkanál íróval ösz- szekeverünk. A meghámozott banánt egy villával szétnyomkodjuk és jól összedolgozzuk a túróval. A pakolást egy ecsettel kenjük fel az arcra, 15 percig rajta hagyjuk, majd kamillateával mossuk le. Hatása: hidratálja, nyugtatja a bőrt. ■ Hasznos lehet eper - sok vitamint, enzimet tartalmaz. banán - sok káliumot, cukrot, A-vitamint tartalmaz. citrusfélék - tisztítják a nagy pórusú, érdes bőrt. tej - Fehérje- és vitamintartalma miatt értékes kozmetikum. joghurt - sok tejsavat tartalmaz, mely tisztítja a bőrt. író - hidrcitál és hűsít. túró - élénkíti a vérkeringést. Kerülje el az érszűkületet! sonoterápia Tisztább erek, könnyedebb mozgás Ma Magyarországon a szív és érrendszeri betegségek az összha- lálozás több mint a felét okozzák! Az időben feltárt érszű- kületi problémák nagyobb sikerrel, eredménnyel kezelhetők. Ezért akinek panaszai vannak, annak ajánlott az érrendszeri állapot- felmérés! Kockázati tényezők közé tartozik az öröklött hajlam, a magas vérnyomás, a magas koleszterinszint, a túlsúly, valamint a dohányzás, ami duplán növeli a kockázatot. Tünetei a lábszáron jelent keznek, ilyen lehet a hidegség, fázósság, elszíneződés Kedvezmény két napig számítógépes érrendszeri állapotfelmérés, rizikófaktorok kockázatértékelése, érsebészeti szakvizsgálat egyben! Csak két napig 6000 Ft helyett 4000 Ft jövő héten hétfőn és kedden bejelentkezőknek! a végtagon, szőrtelen bőr, sorvadó izomzat, lábikragörcsök, járáskor fájdalom, később nyugalmi, éjszakai fájdalom, hiányzó pulzus, szövetelhalás, fekély. Hazánkban érműtétekre átlagosan csak 20 százalékban kerül sor, mert az érelmeszesedés foka, a beteg általános állapota még, vagy már nem teszi lehetővé. így 75% -nál kizárólag konzervatív (gyógyszeres) és alternatív módszerek jöhetnek szóba. Ilyen alternatív fizikoterápiás módszer a szabadalommal védett hanghullám- kezelés, a SONOTERÁPIA, mely eredményesen befolyásolja az érszűkület romlását, enyhíti a panaszokat, növeli a járástávolságot, évenként ismételve hosz- szan fenntartható a kedvezőbb állapot. ▲ SONOTERÁPIA CENTRUM Kecskemét, Horváth Döme u. 8. Bejelentkezés: 76/322-993, 76/505-087 Dr. KISS KATALIN radiológus főorvos magán orvosi rendelés- ULTRAHANGVIZSGÁLATOK: csecsemők és kisgyermekek agyi és csípőízületi, hasi, reflux betegség, nvaki, lágyrész felnőttek: teljes körű. emlő, ízületek, végtagi és nyaki erek color Doppler áramlás vizsgálata- RÖNTGENVIZSGÁLATOK, fogászati panoráma felvétel -MAMMOGRÁFIA Rövid határidő, várakozás nélkül! _ Cím: MH Kecskeméti Repülőkórház § Röntgen Osztályán 2 Időpontegyeztetés: 30/278-0081 A Duna-Tisza köze családi napilapja Petőfi Népe;, Kedvezményes hirdetési lehetőség szom hatonként a Petőfi Népében A Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. új, kedvezményes hirdetési lehetőséget kínál orvosok, szakorvosok, egészségügyi köz-pontok, gyógyszertárak részére. Keresse hirdetési tanácsa 1 A SZAVUNKAT ADJUK 6500, Baja, Batthyány u. 18. SZEMVIZSGÁLAT Időpont kérése: 79/321-448 ÉRSEBÉSZETI, sebészeti magánrendelés DR. CSERÉNYI LÁSZLÓ főorvos- végtagi panaszok- érszűkület- visszerek korszerű, injekciós kezelése Kecskemét, Bagoly u. 1/A Meditress Egészségház Bejelentkezés: 16-19 óráig, 06-30/2-21-21-31 Bőr- és nemigyógyászati magánrendelés Kecskemét, Klapka u. 6. Prof. Dr. Török László www.cutimed.kecskemetlap.hu Bejelentkezés rendelési időben: Kedd: 15.30-19.00; Csütörtök: 17.00-18.00; Péntek: 14.00-16.00 óráig. Tel.: 76/417-634 Mobil: 06-30/249-0774 (Rendelési időn kívül) Kiemelt profilok: festékes anyajegyek, bőrelváltozások és daganatok számítógépes vizsgálata (Mole Mapping); hajbetegségek fájdalmatlan számítógépes videodermatoszkópos vizsgálata (Trichoscan); nemi szerveken lévő bőrelváltozások. HIRDETÉS Tr Felhívás! I A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Kórházában 2009. október hónapban megfelelő létszámú jelentkező esetén Természetgyógyászati alapképzés indul. A képzéssel kapcsolatban információ kérhető a 76/516-700/5111 telefonszámon, vagy személyesen a Humánpolitikai Osztályon. iWM3t $ ti Szeptember 5-én jubilieumi koncerttel ünnepel a fürdő, a Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán sztárházaspár ad koncertet este 19.00 órától. Azoknak a vendégeknek, akik a koncertig legalább 5 alkalommal veszik igénybe a fürdő szolgáltatásait, a belépés díjtalan. A Petőfi Népe előfizetői egy kis szerencsével pedig most megnyerhetik páros belépőjegyüket. Válaszolja meg kérdésünket és küldje a helyes választ augusztus 20-ig levélben a Széchenyi krt. 29. címre vagy e-mailben a hirdetes@pelofinepe.hu-ra. , í ük A borítékra, illetve a tárgyba kérjük, írja be: », „Aranykor". IMI------------------------------------------—- ' site» ji t, A helyes választ beküldők között i1 °Í .-sorsolunk-.ki a ittb.i Kérdés: Hol található az Aranykor Wellness és Termálfürdő? A nyertesek —T" *. ‘ ^ névsorát a Petőfi Népe augusztus 30-i ff Mks * számában közöljük, nyereményüket ■>• V> postán juttatjuk el. , fi Orvosi segítség: 20/594-57-61. 4