Petőfi Népe, 2009. augusztus (64. évfolyam, 179-203. szám)
2009-08-22 / 196. szám
SZABAD IDŐBEN Az év rendőre korábban katonatiszt volt Varacskos disznóról álmodik, futás közben nézi a tévét. Állítja: a lófejből készült halászlénél finomabb az Újházi-tyúkhúsleves. Borsos Béla Budapesten született, az általánost Marcaliban, a gépipari technikumot Kaposváron, a főiskolát Szolnokon, az akadémiát Moszkvában végezte. Hétfőn tüntették ki az Év Kecskeméti Rendőre címmel. Vadászpilótának készült, de a magassága miatt kiszuperálták. Nem fért volna be a kabinba. Kiváló eredménnyel végezte el a Kilián György Repülőműszaki Főiskola fegyverzeti szakát.- Kecskemétre kértem magam, főhadnagyként csoportparancsnok lettem. A vadászgépek fegyverzetét és rakétáikat készítettük fel a repülésre. Élete első kitüntetése az Életmentő emlékérem volt. Felrobbant egy lőszerraktár, hárman rekedtek az épületben, többed- magával mentette ki őket a lángok közül. A moszkvai katonai akadémiát is kiváló eredménnyel végezte el.- A csapatrepülő-parancsnok- ságra helyeztek hadműveleti tisztnek, családi okok miatt jöttem vissza Kecskemétre. 19 éve vagyok rendőr. Vizsgálóként kezdett, most a széchenyivárosi rendőrőrs parancsnoka. Az alezredesi csillagot soron kívül kapta a Rákóczi úti szkínhed fiú gyilkosának elA hatalmas harcsa emlékét nem csak fotó őrzi. A fejét kipreparáltatta. fogásáért. Tavaly rendőrségi főtanácsosi címmel tüntették ki. Az ezzel járó egyévi fizetésemelését rendőrárváknak ajánlotta fel.- Szabad időmben szeretek vadászni, de inkább az erdő nyugalma vonz, nem a lövés izgalma. Azért egyszer jó lenne Afrikában becserkészni egy varacskos disznót. A halakat is riogatom, egy 45 kilós harcsa volt a legnagyobb fogásom. Addig kézilabdázott, amíg síelés közben el nem törte a csuklóját. Aztán a kulcscsontját. Azóta mindennap kint van az uszodában, és konditeremben gyötri magát.- A tévét a futópadról nézem, moziba ritkán járok, a színházba bérletünk van. A történelmi témájú könyvek érdekelnek, de kíváncsi vagyok arra is, hogy mit írt Moldova Miskolcról. Felesége tizenöt éve autóbalesetben hunyt el. A lányokat - Ágit és Boglárkát - egyedül nevelte fel. Pár évvel ezelőtt egyiküknek angoltanárt keresett. A tanárnőt hamar megkedvelték a lányok. Gabriella hat éve a párja, a fia főiskolára jár, a Vasasban vízilabdázik, Gripen-pilótá- nak készül. Házimunkára önként sosem jelentkezik, de ha muszáj, be tudja kapcsolni a porszívót.- Vészhelyzetben főzni is tudok. Nem vagyok válogatós, Mongóliában a lófejből készült halászlét is megkóstoltam. A hús a ló feje volt, mellé dobtak két halászlékockát. De az Újházi-tyúkhúsleves finomabb. G.S. SZOLGÁLTATÓHÁZ v- i "„V-,: FÉNYMÁSOLÁS A/O-IG SPIRÁLOZÁS - LAMINÁLÁS - HÓKÖTÉS Színes fénymásolás A/3-ig DIGITÁLIS NYOMTATÁS LEVÉLPAPÍROK, BORÍTÉKFELÜLNYOMÁS, PROSPEKTUSOK, PLAKÁTOK Napoleon '91 Kft. 6000 Kecskemét, Vörösmarty u. 1. Tel.: 76/506-048,418-700 Tel./Fax: 76/327-820 E-mail: nleon@t-online.hu 1074443 SERLEGEK SPORTSZOBROK GRAVÍROZÁS Napoleon '91 Kft. 6000 Kecskemét Vörösmarty u. 1. k' Tel.: 76/506-048,418-70Í 30/9554543 Tel./Fax: 76/327-820 E-mail: n£on@t-online.hu DIGITÁLIS NYOMTÁTÁS Ismét nyitva! RÁDI BENZINKÚT Kecskemét, Széchenyi krt. 1. Nyitva: H-P: 7-18 Szó: 7-12 Kedvező árak! Gyors, udvarias kiszolgálás!» A Sciennet hálózat tagja vagyunk! MINDEN SZEMÉLYAUTÓHOZ AZ ÖSSZES ALKATRÉSZ SZŰRŐTŐL A FÉKBETÉTIG A LEGJOBB ÁRON! TEGYE PRÓBÁRA ÜZLETÜNKET Kecskemét, Tesco Talfája út 1. • Tel.: 76/482-811, 20/364-4453 I- Suzuki Swift olajcsere akció 5190 Ft-tól- szűrő 400 Ft/db- levegőszűrő 550 Ft/db- benzinszűrő 990 Ft/db- olaj 15W40 3250 Ft/5 I- félszintetikus olaj 4000 Ft/5 I Kecskemét, Tesco Talfája út 1.. Tel.: 76/482-811, 20/364-4453 § TAXI HÍVÓSZÁM 444444 KECSKEMÉTEN Hőszigetelt üveg méretre gyártása, beépítése. Üvegszekrények, polcok, tükrök méretre vágása, csiszolása, fúrása. Nagy választékban kaphatók: sík-, katedrái-, drót üvegek Hívásra házhoz megyek! Faragó Tibor Kecskemét, Vízmű u. 34. / Tel.: 76/495-384 ? ZÁLOGHÁZUNK VÁRJA ÖNT! Ékszerére záloghitelt 2500 Ft/gramm-tól adunk Önnek! A 30 napos zálogidő kamatmentes. Vásárlás esetén régi ékszerét az új árába beszámítjuk. a GOLDY KFT. Zálogháza Kecskemét, Vágó u. 1. Tel.: 76/321-324 Akkumulátorértékesítés nagy választék, kedvező ár. Viszonteladóknak kedvezmény. Kecskemét, Mária krt. 18. Tel.: 76/325-003 1061068 BAKOS IMRE TEHERFUVAROZÓ *- Önrakodós billencs 5 tonnáig *- Konténerszállítás 'O *-Szennyvízszállítás | Kmét, Klebelsberg Kunó u. 32. Tel.: 06-30/968-63-74; 76/413-572 GEPJARMUEREDETISÉGVIZSGÁLAT Díjmentes helyszíni kiszállással! Tel.: 06-20/983-28-13 Kmét, Mindszenti krt. 2. g Tel./fax: 76/418-214 1 AKCIÓS GUMIABRONCSOK Mfffjhii/JJ.l | 1 1 lr/ I HA valamint minden gumiabroncs beszerzése és szerelése Bács-Wheel Kft. Kmét, Halasi út 16/B. 76/506-945 DUGULÁSELHÁRÍTÁS bontás nélkül Kecskeméten és vonzáskörzetében, lakossági és vállalati ügyfelek részére. Eső és szennyvíz-elvezető csatornák tisztítása. Kedvező ár, minőségi szolgáltatás! Tel.: 30/639-3347 106U20 I TŰZIFA, KANDALLÓFA, FABRIKETT ELADÓ! Tölgy, bükk, akác házhozszállítás gépi rakodás megoldható. ÉPFU KFT. Kecskemét, Likőrgyári út 1. (VW autószalon mellett) Tel.: 76/329-288, 20/959-2823 AKCIÓS MM eiíiMIAiBRÖNCSOK A!«É*fc- ÉS N'AGV V/Á'ILA'SZ-T.ÉKB>M^S! TWfSmjgi* 11; S/.igma-MarkeríKft.J Autóalkatrész-, Gumi|?/áküzlet Kmét, Szent Vlt?u^25f^. ' (volt Puskinlu:j Tel.: 76/4T3-845 AUTÓÁiLKATMÉSZEK NAGY VÁLASZTÉKBÁNI — alkatrészek — karosszériaelemek — akkumulátorok — knffol^jok — autóápolási és felszerelési cikkek. Szigma-Marker Kft. Autóalkatrész szaküzlet Kecskemét, Szent M. (Puskin) u. 25-27. Telefon: 76/413-845 AUTÓ ÜLÉSHUZAT Készítünk 100 féle minőségi anyagból méretpontos üléshuzatot. :en kívül gyári minőségű német gumiszőnyegek, textilszőnyegek, akár egyedi hímzéssel is, szélterelők kaphatók. Augusztusi Suzuki és Opel típusokra akció 10% kedvezményt adunk. Xenon szett Szuper üléshuzot, . Kecskemét, Izsáki út 31. » Tel.: 76/493-238 uiuiui.szuperuleshuzot.hu „HÍRŐS" AUTÓÜVEG KERESKEDÉS AUTOUVEG-forgalmazás és -beszerelés. Saint-Gobain Sekurit minőségű autóüvegek foralmazása. Helyszíni CASCO-s kárfelvétel! Kecskemét, Halasi út 29.- (Agroker területe) 76/495-323, 30/471 -4078, 20/353-7180 Nyitva: H-P: 8-16 óráig GRÁTISZ APRÓHIRDETÉSI SZELVÉNY Magánszemélyként apróhirdetést szeretne feladni a Grátiszban? Nem kell feltétlenül személyesen az ügyfélszolgálatra fáradnia. Kérjük, a szelvényt olvashatóan, nyomtatott betűkkel töltse ki! Hirdetése legfeljebb hat soros legyen, soronként 42 karaktert jelent. Minden kockába egy betű kerüljön, az írásjelek Is külön kockába! A szavak közötti üres szóközt üres kocka kihagyásával jelölje. Kijelentem, hogy a fenti szövegben tudomásom szerint félrevezető, másokat hátrányosan érintő információ nincs. Egyúttal hozzájárulok ahhoz, hogy hirdetésem szövegének stílusán a lap arculatának megfelelően változtassanak. . • -rtSSasd mmIP Név: ...................................................................................... Telefonszám:. La kcím:..................................................................................Aláírás:.......... FIZETÉ S MÓDJA: Postán keresztül, rózsaszín utalványon beíizetve: Petőfi Lapkiadó Kft. 6000 Kecskemét, Széchenyi krt. 29. címre. | Általános lakossági apróhirdetés: 350 Ft/sor A megjelenés feltétele: hirdetési szelvény beérkezése az eredeti postai feladövátnyel együtt címünkre: Petőfi Lapkiadó Kft. 6000 Kecskemét, Széchenyi krt 29. A hinletés a beérkezés hetét követő Grátiszban jelenik meg. A SZAVUNKAT ADJUK ÓRIÁS FÉRFI RUHÁZAT 3XL-7XL-ig Vevőinknek törzsvásárlói kártyát adunk árengedménnyel www.oriasruha.atw.hu KECSKEMET, DOBO KRT. 10. (Centrál Passage külső üzletsorán) NYITVA: H-P: 9-17; SZÓ: 9-12 ÓRÁIG. T.: 30/386-6375 1080886 n KUKAC Kecskemét, Erdősi Imre u. 6. Tel.: 76/477-351 Növényvédőszer, vetőmag és állateledel bolt LOCSOLASTECHHIKil ESZKÖZÖK ÉS TÖMLŐK Fűmagok, nővónyvédőszerek, műtrágyák nagy választékban kaphatók. Nyugdíjasoknak 5% kedvezmény. Nyitva: H-P: 7-17, Szó: 7-13, V: 7-12 „jöjjön ki a piacra és rátalál a kukacra." TELEta NK ; Üzemanyagtöltő, Szolgáltató Kereskedelmi Kft. Kecskéméi, Csáktornyái út 4-6. (Volán telep) Telefon: 76/484-394/230 Telefon/fax: 76/416-824 DIESEL Nyitva: szombat, vasárnap és ünnepnap 9-15,18-24 óráig hétköznap: 6-24 óráig 'J&M DÓIM PULI W11 PIZZA É3 SZOLGÁLAT Frissen sütött pizzák 590 Ft-tól, 3 méretben! Házhoz szállítás Kecskeméten mindennap 11-23 óráig! 76/717-075 l www.donpuli.hu