Petőfi Népe, 2009. augusztus (64. évfolyam, 179-203. szám)
2009-08-22 / 196. szám
2 PETŐFI NÉPE - 2009. AUGUSZTUS 22., SZOMBAT MEGYEI KÖRKÉP Ráczsokadalom Pirtón. Unokatestvér-találkozót szervezett a Rácz család. A família tagjai közül 121-en ülték körül az ünnepi asztalt a pirtói kultúrházban. Ők Rácz Kálmán és Balis Ilona hat gyermekének leszármazottai. A gyermekek közül már csak Eke Istvánná Rácz Mária él. Rácz Kálmánnak négy lánya, két fia, tizenhét unokája, harminchárom dédunokája és negyven ükunokája van. Közülük 93 felnőtt és 28 gyermek vett részt a családi összejövetelen.- Megnéztük a régi tanyasi szülőházat, kimentünk a temetőbe halottainkra emlékezve. A finom ebéd után mindenki estig beszélgetett, fényképezett, és örültünk egymásnak. A legkisebbek a parkban játszottak. Nagyon jól éreztük magunkat - számolt be lapunknak Molnár Mihály, a legidősebb unoka. Várják a német diákokat Mercedes A berendezés megérkezett, új tantermek még nincsenek Ukránoknak adták el a céget, aztán a pénzt eltüntették A Kecskeméti Városi Ügyészség a napokban készítette el a vádiratot két kiskőrösi férfi ügyében, akik még 2004-ben követtek el csődbűntettet. Az első rendű vádlott, a 33 éves D. M. és a másodrendű vádlott, a 32 éves E. A. közösen irányította a kiskőrösi székhelyű Príma-Tech nevű céget. D. M. volt az ügyvezető igazgató, míg társa alkalmazottként dolgozott. 2004 januárjában PET-palack értékesítésével jelentős árbevételre tettek szert: a hónap folyamán összesen 17 millió forint folyt be a Príma-Tech számlájára. Közvetlenül ezután a két vádlott értékesítette a cégben lévő üzletrészeit egy ukrán férfinak és nőnek - mégpedig úgy, hogy még ők fizettek nekik a fiktív adásvételi szerződés aláírásáért. Az ügyészség szerint a két ukrán egyáltalán nem kívánta megvásárolni az üzletrészeket, és a kft.-t sem akarta működtetni - csupán némi ellenszolgáltatás fejében aláírták a papírokat. ■ A felszámoláskor az APEH jelentett be 23 és fél milliós hitelezői igényt. Amelyek egyébként valótlan adatokat tartalmaztak, így például az sem volt igaz, hogy az ukránok 500-500 ezer forintot fizettek a vádlottaknak a cégért. Az aláírásukat adó külföldiek a kft. könyvelési iratanyagát és vagyonát sem kapták meg. De ipa- píron ők lettek a tulajdonosok, és a hamis adatokat tartalmazó, módosított társasági szerződés alapján valótlanságok kerültek a cégnyilvántartásba is. A vádiratban szerepel: a 17 milliós üzletből befolyt pénzt a vádlottak kivonták a cégből, és saját céljaikra fordították. Sőt még a társasági szerződés módosítását követően is felvettek a kft. számlájáról több mint kétmillió forintot. így viszont fizetésképtelenné vált a Príma-Tech, és 2006- ban a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság elrendelte a felszámolását. A felszámolási eljárás során az APEH jelentett be 23 és fél milliós hitelezői igényt. A két férfi ellen a vád csődbűntett és közokirat-hamisítás, ügyüket majd a Kecskeméti Városi Bíróság tárgyalja. ■ H. I. A kecskeméti Vásárhelyiiskolába szeptember közepére várják a német diákokat. Az oktatáshoz szükséges berendezéseket leszállították, az új tantermek megépülése azonban csak decemberre várható. Popovics Zsuzsanna Februárban adtunk hírt arról, hogy szeptembertől várhatóan húsz német kisdiák oktatását kell megoldani Kecskeméten. Ekkorra várták a Mercedes-be- ruházás miatt ideköltöző német munkavállalók gyermekeit. Az iskola fenntartását a bajai székhelyű Magyarországi Németek Általános Művelődési Központja (MNÁMK) Intézményfenntartó és Működtető Közalapítvány vállalta.- Egyelőre 5-10 gyermek érkezésére számítunk, a tanév számukra szeptember közepén indul, tanításuk a baden-württem- bergi tanterv szerint, németül zajlik majd, a magyart idegen nyelvként tanulhatják - tájékoztatta lapunkat Knáb Erzsébet, a német művelődési központ főigazgatója. - Németországban több az évközi iskolai szünet, később indul a tanév, mint nálunk, viszont tovább tart Idén hárman tanítanak majd a német iskolában, a napokban már meg is érkeztek a pedagógusok. Egyikőjük évek óta dolgozik bajai központunkban, őt a német kormány delegálta Magyarországra. A tanév végére várhatóan 40- 50 főre bővül a tanulói létszám, a következő tanévben 100-120, azt követően 150-200 német iskolással számolunk. Az előkészületek jól haladnak, kiváló a kapcsolatunk a Vásárhelyi-iskoA vásárhelyiben ezzel párhuzamosan ősztől magyar-nő met két tanítási nyelvű oktatás is indul, az ötödik évfolyamtól kezdődően. A MNÁMK úgy Iával. A Mercedesnél is nagyon komolyan veszik az iskolaprojektet, külön oktatási referens foglalkozik vele. A tervek szerint a Vásárhelyiiskolában alakíttat ki tantermeket a kecskeméti önkormányzat, húszmillió .forintból. A Daimler vállalja a személyi feltételek és a taneszközök költségeit. A berendezések augusztus második hetében meg is érkeztek az iskolába. Az új iskolarésznek azonban egyelőre nyoma sincs a helyszínen.- Kétkamionnyi kiváló minőségű asztal, szék, szekrény, az oktatást elősegítő irodai felszerelés, tábla érkezett iskolánkba, ezeket egyelőre az iskolaépület tetőterében, a védett padlástértervezi, a jövőben kecskeméti gyerekek is tanulhatnak a német nyelvű osztályokban, amennyiben rendelkeznek megfelelő nyelvtudással. ben helyeztük el - erősíti meg értesülésünket Mák Kornél, a Vásárhelyi Pál Általános Iskola igazgatója. - Látványos építkezés valóban nem folyik még. Ki van jelölve a leendő tantermek helye, az alapozás előkészületei zajlanak. Az építkezés kívülről is jól megközelíthető, így tanévkezdés után sem zavarja majd az iskolaudvaron játszó gyerekeket. Egy építkezés ugyanakkor zajjal, porral jár, és amennyiben az őszi hónapokra ütemezik, óhatatlan, hogy ne hallják, érzékeljék a tantermekben ülők. Dr. Sárközy István alpolgármester kérdésünkre elmondta: folyamatban van a tereprendezés, és mivel úgynevezett köny- nyűszerkezetes lesz az új iskolaszárny, viszonylag rövid időn belül felépül.- Legkorábban az év vége felé várható több iskolás. Az építkezésre vonatkozó közbeszerzési eljárás befejeződött, hamarosan elkezdődnek a szerkezeti munkálatok - nyilatkozta az alpolgármester. ■ E Ma ismét tűzijáték lesz a hírős városban! Kecskemét Ma 19.45-kor a Penge Benge Jazz Band játszik a főtéren, 21 órától a Fabula Rasa együttes, majd 22.30-tól az R-Go következik. A tűzijáték 23.30- kor kezdődik. (S. H.) Szándékosan rongálta meg a rendőrök autóját KECSKEMÉT Egy 51 éves helyi férfi csütörtökön este hét órakor a vele szembeni rendőri intézkedés során a megyei főkapitányság egyik szolgálati személygépkocsijának első szélvédőjét szándékosan megrongálta. A kár 100 ezer forint. (M. Gy.) Halasi Zsidó Fesztivál Gerendás-koncerttel KISKUNHALAS A Halasi Zsidó Fesztivál programjai augusztus 30-án 10 órakor a Petőfi utcai zsinagógában kezdődnek, ahol a zsidó ünnepekről, majd Izraelről tartanak előadásokat. A nagyszínpadon 15 órától Gerendás Péter Liszt-díjas énekes-zeneszerző ad koncertet. Székhelyi József Jászai-díjas színész műsorát 16 órától lehet megtekinteni, majd 17 órától Sabbath- song Klezmer Band zenél. (T. K.) Négyszáz liter olaj tűnt el a telephelyről sükösd Egy helyi férfi telephelyéről két darab 200 literes hordót loptak el, melyekben hajtóműolaj volt. A bűncselekménnyel okozott kár 300 ezer forint. (BA0N.hu) A lakás elől vitték el a Ford Fiestát SZALKSZENTMÁRTON Elloptak egy nyitva hagyott autót csütörtökön dél körül. A lakás előtti garázsbejáróról elvitt, JKU-705 rendszámú Ford Fiesta ellopásával a sértettnek másfél millió forintos kára keletkezett. (H. I.) További hírek a BA0N.hu hírportálon Lehet jelentkezni a német nyelvű osztályokba HIRDETÉS PETŐFI NÉPE BECEPTVER8ENTE zvadászat 2009 KÜLDJE BE! Olvasóink legkedvesebb receptjei naponta megjelennek a Petőfi Népében. NYERJEN! Mesterszakácsok elkészítik az ételeket, és kiválasztják a három legjobbat, melyek beküldőit jutalmazzuk. I A receptekből összeállítjuk nagysikerű A nagy ízvadászat c. szakácskönyvünk 2009. évi kiadását. Küldjön egy receptet, és nyelje meg egyik fődíjunkat! A recepteket küldjék be címünkre: 6000 Kecskemét, Széchenyi krt. 29. A borítékra írják rá: „A nagy ízvadászat" vagy e mailen: izvadaszat@petofinepe.hu Egy napon belül elfogták az idős néni kirablóit Huszonnégy órán belül kézre kerítették a rendőrök azt a négy férfit, akik hétfőn este megvertek és kiraboltak egy 86 éves jakab- szállási nénit. A tettesek este mentek be a nő tanyájára. Bottal bántalmazták a sértettet, aki az ütlegelés és a fenyegetés hatására átadta támadóinak pénztárcáját, melyben harmincezer forint volt.- Kollégáink azonnal a helyszínre mentek - mondta el Karasz Csaba, a kecskeméti rendőrkapitányság bűnügyi osztályának vezetője. - Több kilométeres körzetben kikérdezték a tanyán élőket, és tanúkat is kerestek. A helyszíni bizonyítékok és egyes adatok alapján egy közeli tanyán lakó csoport került előtérbe, akiket azonban hétfő este már nem tudtunk felkutatni, mert gépkocsival ismeretlen helyre távoztak. Az elkövetők azonban hajnali két óra körül Nagykőrös térségében karamboloztak a meneküléshez használt VW Golffal. A nagykőrösi rendőrök erről tájékoztatták a kecskemétieket, így gyorsan kiderült, merre is kell keresni a rablókat. Végül még kedden elfogták mindannyiukat: kettejüket Kecskeméten, kettejüket pedig Nagykőrösön. A rablótársaság egy 18 éves helvéciai, egy 22 éves és egy 48 éves jakabszállási, illetve egy 20 éves nagykőrösi férfiból áll, akiket rokoni szálak fűznek egymáshoz. ■ H. I.