Petőfi Népe, 2009. augusztus (64. évfolyam, 179-203. szám)

2009-08-19 / 194. szám

SPORT 19 PETŐFI NEPE - 2009. AUGUSZTUS 19., SZERDA Ismét kiállították a piros lap miatt jogosulatlanul játszó labdarúgót Legyőzték az óriási távokat TRiATLON Valamennyi megyei versenyző célba ért Nagyatádon Jogosulatlan játék miatt megóv­ta a hétvégi, Dusnok elleni hazai mérkőzését a megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokságban sze­replő Orgovány. A meccs vég­eredménye 2-2 lett, amiért mindkét félnek egy-egy pont jár. Jelenleg azonban nagyon úgy tűnik, hogy az Orgovány három pontot zsebelhet be, míg a Dus­nok egyet sem. A vendégek játé­kosát, Kristály Jánost ugyanis az előző bajnokság 29. fordulójá­ban kiállították. Akkor a fegyel­mi bizottság három mérkőzés­től eltiltotta a labdarúgót. Ebből egyet le is töltött, az utolsó (30.) fordulóban nem játszott. A csa­pat minden bizonnyal azt gon­dolta, hogy amnesztiát kapott az új bajnokságra, de nem így tör­tént. Kristály pályára lépett az Orgovány ellen, és ismét kiállí­tották. Amennyiben a fegyelmi bizottság megalapozottnak talál­ja az óvást, akkor az orgová- nyiak megkaphatják a három pontot. ■ Sz. T. Tizenkét gól esett az öregcsertői futballpályán Elkezdődtek a küzdelmek a me­gyei III. osztályú labdarúgó-baj­nokságban. Az 1. fordulóban a következő eredmények szület­tek: déli csoport: Tataháza - Rém 2-0, Kisszállás - Gara 3-1, Dunaszentbenedek - Dávod 1 -4, Kunbaja - Borota 4-1, Fok­tő - Bácsborsód 0-5, Bátya - Miske 1-3, Géderlak - Vaskút 6-1, Úszód - Dunapataj 2-1. közép csoport: Kecel FC - Já­noshalma 6-0, Fülöpjakab - Kö- töny SC 5-1, Dunaegyháza - Szánk 1-2, Öregcsertő - Ho­mokmégy 9-3, Kiskunhalasi Spartacus - Bocsa 7-0, Újtelek- Tázlár 1 -3,Vadkert FC - Kecel Senior 5-0. A Csengőd - Jász- szentlászló mérkőzést október 23-án játsszák, északi csoport: Helvéciái Vállalkozók - Miklósi GYFE 0-3, Hetényegyháza - Szabadszállás 5-5, Helvécia - Kunbaracs 3-2, Soltszentimre - Fülöpszállás 1-1, Tass - Balló- szögi Vállalkozók 9-0, Ballószö- gi KSK - Apostag 3-1, Kunadacs- Fülöpháza 2-2, Ágasegyháza- Tiszaug 6-0. ■ Egyre népszerűbb Magyar- országon is a hosszútávú triatlon, az ironman (3,8 km úszás, 180 km kerékpá­rozás, 42 km futás). Az idei országos bajnokságra közel 370-en neveztek, 305-en ér­tek célba. Megyénkből huszonketten indultak, és mindannyian célba értek a nagyatádi versenyen. Szentirmay Tamás- Szerinted meg lehet különböz­tetni az ironmaneket a többiek­től? - tette fel a kérdést a mellet­te állónak egy szurkoló a nagy­atádi verseny másnapján, az eredményhirdetéskor.- Persze, ők egyforma pólóban vannak, és kicsit nehezebben mozognak a többieknél - jött rá a válasz. Való igaz, nem egy ironman- nek és ironladynek volt izomlá­za a megterhelő verseny után. A gyékényesi bányatóban két, 1900 méteres kört teljesítettek a versenyzők, majd a partot érés után bringára pattantak, és ke­rülővel (75 km) tekertek a nagy­atádi versenyközpontba, ahol még háromszor 35 kilométer várt rájuk. Aztán jöhetett a 42 kilométer futás bent a városban: egy 2,6 km-es szakaszt kellett tizenhatszor megtenniük. Ezzel a módszerrel a nézőknek és a segítőknek sokkal látványosab­bá, élvezetesebbé tették a ver­senyt a szervezők. Bács-Kiskun megyéből hu­szonketten indultak, és mindany- nyian célba is értek. Különösen nagy kihívást jelentett azoknak a megmérettetés, akik először pró­bálkoztak: Flander Márton és Ugrai Béla (Mogyi SE), Bálint Zol­tán (Lakiteleki TK), Vaczuli Kor­nél és Vaczuli Tünde (Tria-Túra), Szelei Gyula és Marton Tamás (Helvécia), Baglyas Zoltán A Lakiteleki TK triatlonosa, Bálint Zoltán első versenyén 10 óra 16 perc 52 másodperc alatt teljesítette a távot (Izsák), Kemény Péter (Soltvad- kert) büszkék lehetnek teljesít­ményükre. Azok közül, akik már többször teljesítették a távot - Cséplő Zoltán, Fekete Zoltán, Gerhát János, Jéga-Szabó Zsolt, Szentirmay Tamás (Lakiteleki TK), Megyeri Árpád, Svéger Lász­ló (Tria-Túra), Juhász Ágnes, Ke­nyeres Imre (Mogyi), Kemecsei Dóra (Jogging Plus Szuperinfó), Klam Csaba (Soltvadkert), Kollár József (Kecelj, Jeszenszky Péter (Kiskunhalas) - többen is jobb eredményt értek el, mint az elő­ző években. Fekete Zoltán példá­ul 1,40 órával ment jobbat, mint tavaly. Váltóban a Spreading-CBudai elnevezésű csapat (Hajdú Lász­ló, Csömör Zoltán, Steib Péter) a kerékpározás után még vezetett, a futásban szorult csak a máso­dik helyre. Hajdú László a 3,8 km úszás után elindult a Cet-renden, ahol még tíz kilométer várt rá a vízben, és az előkelő második he­lyen végzett. A hosszútávú triatlon fertőző. A váltó tagjai és a nézők közül is többen mondták, hogy jövőre ők is felkészülnek, és ott szeretné­nek lenni a rajtnál. Kővágó a diszkoszvetés döntőjében Kővágó Zoltán tegnap bejutott a diszkoszvetés döntőjébe a berli­ni atlétikai világbajnokságon. Az Athénban olimpiai ezüstérmes versenyző egy szektoron kívüli kísérlettel kezdett, másodikra vi­szont 65,82 méterrel túldobta a 64,50-es selejtezőszintet. Össze­sítésben a harmadik legjobb eredménnyel lépett tovább, csak a német Robert Harting (66,81) és az olimpiai bajnok észt Gerd Kanter (66,73) teljesített jobban nála. Kővágó idei legjobbja 67,64 méter, ezzel a hatodik he­lyen áll a világranglistán. A szakvezetés elvárása, hogy a vb- n is az első hatban végezzen. A diszkoszvetés fináléja ma 20 óra 10 perckor kezdődik. ■ Szávay Ágnes sikerrel vette az első fordulót tenisz Szávay Ágnes két szettben nyert a szabadkár­tyával induló, hazai közön­ség előtt szereplő Valerie Tetreault ellen a kétmillió dollár összdíjazású torontói keménypályás női tenisz­torna első fordulójában. Az Eindhoven magyarja az elmúlt hét legjobbja labdarúgás Dzsudzsák Ba­lázst, a holland PSV Eind­hoven és a magyar labdarú­gó-válogatott középpályását választották az elmúlt hét legjobb játékosának a goal.com szakírói. A 22 esz­tendős magyar játékos két góllal és egy gólpasszal já­rult hozzá a PSV Ajax Ams­terdam felett aratott 4-3-as sikeréhez a holland bajnok­ság harmadik fordulójában. A Renault megtalálta Piquet utódját forma-1 Az eddigi tesztpi­lóta, a francia Romain Grosjean szerepelhet a to­vábbi versenyeken a Forma-1-ben szereplő Re- nault-nál az augusztus ele­jén menesztett Nelson Piquet Junior helyén. A fia­tal pilótával kötött megálla­podás a 2009-es szezon vé­géig szól. A belga másodosztályba igazolt az újpesti csatár labdarúgás A belga másod- osztályú Royal Antwerp labdarúgócsapatába igazolt Tisza Tibor, az Újpest FC támadója. A futballista egy évig kölcsönben szerepel a belga gárdában, de ameny- nyiben megfelelő ajánlat érkezik érte, úgy a jövőben véglegesen külföldre iga­zolhat. Fölényesen győzték le azalgír bajnokot KÉZILABDA A Budapest Bank-KSE férfigárdája teg­napi felkészülési meccsén 32-23-ra (18 13) verte az algériai bajnokot, a GSP Algert a Messzi István Sportcsarnokban. A szikrá­zó összecsapáson tizenhá­rom kiállítás volt, és há­romszor villant a piros lap. A KTE-Ereco Mezőkövesdre teszi át székhelyét A főtáblás szereplésért küzd a Debrecen labdarúgás Herczeg András: „Nem szabad hagyni kibontakozni a Levszkit” Akár már ma Sára léphetne Jcs Balázs KTE-Ereco: irány Diósgyőr! Ma a Ligakupa 4. fordulójában csap­nak össze a hírős városi labdarú­gók a borsodiakkal, majd szom­baton az NB I-ben. A mai, 18 óra­kor kezdődő találkozóra a követ­kező várható kezdő tizenegyet adta meg Tomiszlav Szivics, a kecskemétiek vezetőedzője: La- zareanu - Robson, Urbán, Dvor- schák, Schindler-Alempijevics, Perak, Rakics, Bertus - Veszelics, Montvai. Szivics nem számíthat az Algyő elleni NB III-as mérkő­zésen bokasérülést szenvedett védőjére, Gyagya Attilára. A KTE-Ereco a Ligakupa­meccs után csak Mezőkövesdig utazik, ott készül fel a hétvégi bajnokira. ■ B. K. A Debrecen labdarúgócsapata ma a bolgár Levszki Szófiával találkozik a Bajnokok Ligája-se­lejtező 4., már a főtábláért kiírt utolsó fordulójának első mérkő­zésén. A magyar bajnok jó előjelekkel készül a találkozóra, hiszen pén­teken hazai környezetben 2 - 1-re nyert a Haladás ellen. Győzelem­mel hangolt a találkozóra a Levszki is, a fővárosiak 2-0-ra di­adalmaskodtak a Minyor Pernik otthonában. - Nagyon jó csapat a Levszki - nyilatkozta a klub hon­lapján Herczeg András klubme- nédzser. - Labdabiztosak, a rö- vidpasszos játékot erőltetik, már hátulról építik a támadásokat a bolgárok. - Az idei BL-mérkőzé­Rudolf Gergely gólörömét szívesen látnánk Szófiában is seiket nézve minden esetben azonnal letámadták ellenfelüket, vélhetően ezt teszik majd velünk is. Az lenne á jó, ha nem hagy­nánk kibontakozni őket, és a mi akaratunk érvényesülne - tette hozzá a tréner. A hajdúsági alakulatban im­máron ott lehet a válogatott Bodnár László is, aki a szombat- helyiek elleni bajnokin mutat­kozott be az együttesben. Herczeg András egyedül a sé­rült Bernáth Csabára nem szá­míthat. A 20.45-kor kezdődő szófiai találkozó visszavágóját augusztus 25-én, a Puskás Fe­renc Stadionban játsszák, a pár­harc győztese bejut a BL cso­portküzdelmeibe. ■ Ha ma kezdődne a röplabdabaj­nokság, akkor akár pályára lép­hetne a Kalo-MÉH Kecskeméti SE színeiben a doppingvétségen ért Bagics Balázs.- Bagics Balázs négy hónapos el­tiltásának kezdete április 17. - mondta tegnap Dikácz Ernő, a Magyar Röplabda Szövetség fő­titkára a szervezet elnökségi ülé­sét követően, sőt azt is megtud­tuk tőle, hogy nem borul az elő­ző bajnokság sorrendje. Azaz nem kell hátrébb sorolni az ezüstérmes Kecskemétet: - A tör­vények szerint csak abban az esetben kell büntetni a csapatot is, amennyiben több mint egy sportolója követ el doppingvétsé­get - mondta Dikácz. ■ B. K.

Next

/
Thumbnails
Contents