Petőfi Népe, 2009. augusztus (64. évfolyam, 179-203. szám)

2009-08-19 / 194. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP PETŐFI NÉPE - 2009. AUGUSZTUS 19., SZERDA Utolsó út ismeretlenekkel S Kecskemét Évente félszáz köztemetést fizet a város Az utolsó út. Gyakran csak önkéntesek kísérik el a halottat. Kétszáz éves templom az államalapító szent királynak Idén kétszáz éves a Szent István király tiszteletére szentelt bajai plébániatemplom. A késő ba­rokk stílusban emelt templom hívei a bicentenáriumot állam- alapító uralkodónk napján, vagyis augusztus 20-án zarán­doklattal és ünnepélyes szent­misével ünnepük. Szent István király csontereklyéje és a Szent Korona tökéletesen hű másola­ta is a városba érkezik. Az ünnepségsorozat 15 óra­kor a Szent István-szobornál megtartandó koszorúzással ve­szi kezdetét, majd a plébános megáldja az új kenyeret, mely szintén hagyományosan ehhez a naphoz köthető. Ezt követően a város polgárai birtokba vehe­tik az újonnan elkészült Szent István teret, ahol 16 órakor Kiss István kerületi esperes szabad­téri hálaadó szentmisét celeb­rál. Az istentisztelet után a bajai hívek a Szent István-ereklye és a Szent Korona másolatával együtt ünnepi körmenetet tar­tanak. Az ünnepség záróak­kordjaként 20 óráig a templom­ban bárki megtekintheti a fej­ereklyét, valamint a Szent Ko­rona másolatát. ■ Géczy Zsolt Nem kellett messzire menni rendőrért Könnyebb sérüléssel járó baleset történt tegnap délelőtt Kecske­méten, az Izsáki úti bevásárló- központ előtti lámpánál: egy rendőrautóba szaladt hátulról egy Volkswagen.- A kalocsai rendőrkapitány­ság munkatársa jelzés nélküli szolgálati autójával kifelé tartott a városból az Izsáki úton. A be­vásárlóközpont előtti lámpa sár­gát mutatott, ezért megállt. Ezt későn vette észre a mögötte ha­ladó Volkswagen sofőrje, és há­tulról beleszaladt az Opelba. Munkatársunknak és a Volks­wagent vezető idős férfinak nem esett baja, viszont utóbbi felesé­ge könnyebb sérüléseket szen­vedett - mondta el lapunknak Mihályné Bornemisza Eleonóra, a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. A baleset ellené­re a forgalom folyamatos volt az Izsáki úton. ■ H. I. A legtöbb köztemetésen nincsenek jelen hozzátar­tozók, helyettük önkénte­sek kísérik utol^útjára a halottat. Egynapos cse­csemőt is búcsúztattak már családtagok nélkül. Popovics Zsuzsanna Tavaly félszáz elhunytat temette­tek el közpénzen a kecskeméti önkormányzat a Városgazdasági Kft.-vel. Az idén eddig harminc­két, úgynevezett köztemetés volt a városi köztemetőben. Délelőtt kilenc óra, a ravata­lon díszurna, előtte fejfa névvel, felirattal: élt 71 évet. Önkénte­sek búcsúztatják verssel, imával az elhunytat, akit életében nem ismertek, sorsáról sem tudnak semmit. Az önkormányzat fizeti a hamvasztást, a sírhelyet, a te­mető a ravatalozást, a díszurnát.- Mindenkinek jár a tisztes­séges végső búcsú, azért va­gyunk itt, hogy ennek eleget te­gyünk - mondja Molnár Zoltán a Wojtyla Barátság Központ kép­viseletében. - Ilyen esetekben a Porta Egyesület készítteti a fej­fát. Velük együtt a Ferences Ima­közösség kecskeméti csoportjá­nak önkéntesei vesznek részt a temetéseken, összeséffttyolcan- tízen. Az imaközösség vezetője, Mi- kus Sándorné gyak­ran vállalja az ön­kéntességet. Bár rendszerint nem is­meri aZ elhunytat, megdöbbenti, hogy családtagok, hozzátartozók je­lenléte nélkül temetik el, ráadá­sul nem csak időseket.- Legutóbb egy újszülött kis­fiút kísértünk, érte imádkoz­tunk. Nehéz volt. Mint vala­mennyi halottért, reggel szent­misét tartottak emlékére a Bará­tok templomában (Szent Mik- lós-templom). A közös sírhely­nél felállított ravatalnál a katoli­kus liturgia szerint búcsúztat­tuk, gyertyát gyújtottunk, szen­telt vízzel hintettük hamvait - meséli Mikus Sándorné.- Köztemetésre jogosultakat régen Kecskeméten is koporsó­ban temették, ma már mindig urnában, a költségekről az ön- kofftrányzát gondoskodik - tájé­koztat Herczeg Anikó, a Város- gazdasági Kft. temetkezesfrész: legének vezetője. - A hamvasz- tás ugyanis olcsóbb. - A közkölt­ségen történő teme­tés esetén az elte­metésre köteles sze­mélyt a temetés he­lyéről, idejéről levél­ben értesítik, így a hozzátartozóknak lehetőségük van a végső búcsúra. Rendkívü­li halálesetnél hatósági eljárás indul a körülmények kivizsgálá­sára. Ez esetben az eljáró ható­ság (rendőrség) engedélye nél­kül nem lehet szociális temetést végezni. Ha kórházban történt az elhalálozás, és.a halottvizsgá­lati bizonyítvány kézhezvételét követő nyolcadik napon nem gondoskodnak a temetésről, ak­kor a vizsgálatot végző orvos a halotti bizonyítvány példányát továbbítja a? önkormányzathoz, és megindul az eljárás. Mindig az illetékes önkormányzat adja ki a temetési engedélyt, hoz ha­tározatot a közköltségen történő temetésről - mondta el a részleg- vezető.- Indokolt esetben a haláleset helye szerint illetékes települési önkormányzat polgármestere gondoskodik a közköltségen tör­ténő eltemettetésről - tudtuk meg Mészárosné Juhász Sarol­tától, a kecskeméti önkormány­zat szociálpolitikai csoportjának vezetőjétől. •- Ennek legolcsóbb költsége jelenleg 54 600 forint. Ezt az összeget azonban ráter­heljük az elhunyt hagyatékára - már ha van ilyen. Ha van hozzá­tartozó, és szociális helyzeténél fogva képes a temetés költségé­nek viselésére, akkor az önkor­mányzat kötelezheti a térítésre, akár a végrehajtást is alkalmaz­va. A gyakorlat azonban az, hogy a családnak vajóban nincs pén­ze. Az esetek alig egy százaléká­nál fordul elő, hogy fizetőképes a hozzátartozó, tehát elvileg be­hajtható a temetési költség. IrlfiW Berobbannak a veterán rozmárok az uszodába baja Ma vízbe szállnak a Robbanó Rozmárok. Nem először. Ez lesz a huszon­egyedik alkalom, hogy ösz- szejönnek a veteránok az uszodában. Révfy Zoltán pol­gármester 17 órakor elhang­zó köszöntőjét megelőzi az egyesület gyermekcsapatá­nak bemutatója, s követi a pólós cirkusz, melyen a fel­nőttgárda tagjai is részt vesz­nek. Este beszélgetnek, mu­latnak az egykori pólósok, felidézve a szép és sportos emlékeket. (G. Zs.) Könyvtárátadás Gátéron és Petőfiszálláson petőfiszálláS Könyvtárnyito- gató játékpartival kezdi meg működését két Bács-Kiskun megyei település új könyv­tára augusztus 20-án. Petőfiszálláson fél 12-kor nyitja meg kapuit az Ady Endre utcai intézmény, a vendégeket Ramháb Mária, a Katona József Könyvtár igazgatója és Seres Lajosné polgármester köszönti. Gátéron délután 5 órakor kezdődik az átadási ceremó­nia, itt szintén a megyei könyvtár igazgatója és a pol­gármester, Urbán Istvánné várja az információs és kö­zösségi helyként is működő könyvtárba az érdeklődőket. Koncerttel ünnepük a 100 éves orgonát kískunmajsa A római katoli­kus templomban augusztus 22-én folytatódik a templom száz orgonáját ünneplő hangversenysorozta. Diósi Tamás orgonaművész kon­certje a szombat esti mise után, 19.45 körül kezdődik. A belépés ingyenes. (T. K.) Napba öltöztetik a leányt a lovaspályán BUGAC Holnap előadja a Napba öltözött leány című rockoperát a Félegyházi Táncszínház. Közreműködik a Felvidéki Rockszínház, a Kécske Táncegyüttes és az Árvalányhaj Táncegyüttes. A lovaspályán fél 9-kor lesz az előadás. (Sz. T.) További hírek a BA0N.hu hírportálon ■ Önkéntesek búcsúznak a halottól, akit nem ismertek. Akció 2009. augusztus l-től-31-ig A SZa-COOP ÖSSZES r/XEI ÉBEA 4% KEDVEZMÉNYT adunk vásárlóinknak vásárlásuk értékéből!!! Akciónk ideje alatt a kedvezmény minden vásárlónkra érvényes függetlenül a vásárlások számától! Az akcióból kizárt termékek: dohányáru, mobil feltöltő kártyák, mobil feltöltés, újság Vásárlókártyával (Lyonnes, Sciennet, Patika hűségkártya, KSZDÉSZ) rendelkező vevőink csak egyféle engedményt vehetnek igénybe. Szeretettel várjuk minden régi és új Vásárlónkat! Találkozzunk mindennap! A buszpályaudvaron találtak rá az eltűnt kislányokra Egy testvérpár eltűnését jelen­tették tegnap délelőtt 10 órakor a ballószögi lakásotthonból a rendőrségnek: a 10 éves Ivett­nek és húgának, a 8 éves Helé­nának veszett nyoma.- A lányok szerencsére még a délelőtt során előkerültek a kecskeméti buszpályaudvaron - tudtuk meg Mihályné Borne­misza Eleonórától, a megyei rendőr-főkapitányság sajtószó­vivőjétől. - Egy buszsofőr érte­sítette a rendőrséget, akinek a járatára pénz nélkül akartak felszállni a gyerekek. Kalocsá­ra szerettek volna elutazni édesapjukhoz, ezért hagyták el az otthont.- A két kislány egy hónapja került a gyermekvédelmi szak- ellátási rendszerbe, és soha nem próbálkoztak eddig szö­késsel. Nagyfokú szocializáci­ós hiányosságokat tapasztal­tunk náluk, ezeket próbáljuk folyamatosan pótolni. Család­juk sokat vándorolt az ország­ban, nem igazán tudják, mi­lyen az igazi otthon - mondta el lapunknak Szécsényi Sán­dor, a Bács-Kiskun Megyei Ön- kormányzat Gyermekvédelmi Központjának igazgatója. Hoz­zátette: az otthon munkatársai eltűnésük után rögtön elkezd­ték keresni a gyermekeket, majd értesítették a rendőrsé­get. ■ Hraskó István Szalma fogadóbizottság Itt a betakarítás ideje, ma meg falunap lesz Bócsán. Ezen eseményekre a „Szalma” család illendő öltözetet kap. Az ötletet Tázlárról lopták a helyi polgármesteri hivatal dolgozói. Ági, Csilla, Edina, Ildi és Gábor öltöztette maskarába a szalmagurigákat. Kecskemét felől Szalma mama két gyerek fogadja az érkezőket.

Next

/
Thumbnails
Contents