Petőfi Népe, 2009. augusztus (64. évfolyam, 179-203. szám)
2009-08-15 / 191. szám
2009. augusztus 15. Hirdetésfelvevő és olvasószolgálati irodáink: Kecskemét, Szabadság tér 6., Széchenyi krt. 29. Telefonos apróhirdetés-feladás: 76/518-250 5 Ml ÚJSÁG? Bőfizetési és terjesztési ügyekkel kapcsolatban DR. PAÁL ELEMÉRNÉ várjuk a Széchenyi krt 29. szám alatt! Tel.: 80/480-756 SZABAD IDŐBEN Szobrai szerte Európában megtalálhatók Gitárokra vadászik, Dániában villanypásztorral birkózott. A paprikás krumplit ki nem állhatja. Lakatos Pál szobrászművész Szatmárnémetin nőtt fel.- Hatodikos koromban elhatároztam, hogy képzőművész leszek. Először csak rajzolgat- tam, aztán farikcsálni és agyagozni kezdtem. Két évet járt a Kölcsey Ferenc líceumba, majd felvételizett a művészeti szakközépiskolába. Pechje volt: az érettségi után csak négy év múlva indult szobrász szak a Kolozsvári egyetemen.- Plakáttervezőnek álltam, festményekről készítettünk reprodukciókat öregek napközi otthonai részére. Aztán behívták katonának.- Aknavetős voltam, két évig cipeltem egy 82-es talpát. Lőni sosem lőttünk vele, használhatatlan roncs volt. A laktanya négyszáz kilométerre volt a szülővárosomtól, párszor tudtam csak hazamenni. A kimenőkön inkább vettem egy üveg lengyel vodkát és megnéztem valamilyen kiállítást a környéken. Évfolyamelsőként végezte a képzőművészeti egyetem szobrász szakát. Marasztalták, mégsem lett professzor.- Hazamentem Szatmárnémetibe, ahol a Kölcsey-szobor elkészítésére kértek fel. Több ezren voltunk 1991 augusztusában az avatásán, a magyar himnuszt énekeltük. Annyira azért tud gitározni, hogy idegenek előtt ne játsszon A felesége révén került Kecskemétre. A fiatal tanárnő Erdélyben kirándult, közben betévedt a Kolozsvári egyetemre.- A polgári esküvőnket Szatmárnémetiben, az egyházi szertartást a ceglédi református templomban tartottuk. A lányunk 18 éves, a fiunk 15. Tizenhét éve a Kandó-szak- középiskola művészeti osztályában tanít szobrászatot és rajzot. Pár napja jött meg Dániából, már Walesben van. Amióta átköltöztem Magyarországra, fél Európát bejártam. Szeretem Olaszországot, Dániát, hat évig tanítottam nyaranta egy barátom műhelyében Svájcban. Az élete az iskola és a katonatelepi műhelye közt zajlik. Este tíz körül szokott hazaérni.- Kevéske szabad időmben szeretek főzőcskézni, egészen jó salátákat készítek. Ettem már csigát és polipot is, a paprikás krumplit viszont nem szeretem. Ősi dzsesszgitárokat gyűjt- Az elsőt egy fickó hátáról vettem le, úgy vitte, mint egy lapátot. Azóta vadászom a gitárokat, az interneten is szoktam licitálni rájuk. Házimunkára önként sosem jelentkezik, de az otthoni kisebb javításokra kapható.- A szobraimat magam öntöm és hegesztem, egy zár nem tud kifogni rajtam. Komolyabb balesetem munka közben még nem volt, de pár hete Dániában megrázó dolog történt: szemerkélő esőben megfogtam egy drótkerítést - villanypásztor volt. g. s. SZOLGÁLTATÓHÁZ TS'KÜ'VŐI ‘M.'EQJÜVÓXl Napoleon ‘91 Kft. 6000 Kecskemét .. Vörösmarty u. 1. Tel.: 76/506-048 Tel/Fax: 76/327-820 E-mail: nleon@t-online.hu Kínálatunkat bővítettük, egyedi készítésű meghívókkal is! Személyre szabottan, csak Önöknek! FÉNYMÁSOLÁS A/O-IG SPIRÁLOZÁS - LAMINÁLÁS • HŐKÖTÉS Színes fénymásolás A/3-ig DIGITÁLIS NYOMTATÁS LEVÉLPAPÍROK, BORÍTÉKFELÜLNYOMÁS, PROSPEKTUSOK, PLAKÁTOK Napoleon '91 Kft, 6000 Kecskemét, Vörösmarty u. 1. Tel: 76/506-048,418-700 Tel/Fax: 76/327-820 E-mail: nleon@t-online.hu 1074443 KINCSES PLUSZ ZÁLOGHÁZ és ÉKSZERÜZLET segítség a mindennapok gondjaira! Kecskemét, Aradi vértanúk tere 2. Tel.: 76/489-460, 70/4087-476 Nyitva: H-P: 8-17-ig, Sz.: 8-12-ig| MINDEN SZEMÉLYAUTÓHOZ AZ ÖSSZES ALKATRÉSZ SZŰRŐTŐL A FÉKBETÉTIG A LEGJOBB ÁRON! TEGYE PRÓBÁRA ÜZLETÜNKET Kecskemét, Tesco Talfája út 1. • Tel.: 76/482-811, 20/364-4453 I- Suzuki Swift olajcsere akció 5190 Ft-tól- szűrő 400 Ft/db- levegőszűrő 550 Ft/db- benzinszűrő 990 Ft/db-olaj 15W40 3250 Ft/5 I- félszintetikus olaj 4000 Ft/5 I Kecskemét, Tesco Talfája út 1. „ Tel.: 76/482-811, 20/364-4453 1 TAXI HÍVÓSZÁM 444444 KECSKEMÉTEN Gyűjtő keres megvételre: régi pecsétnyomókat, régi pénzeket, papírpénzeket, régi képeslapokat, régi sportérmeket, kitüntetéseket, papírrégiséget, részvényeket. Egész gyűjteményt is vásárolok! Kecskemét, Ceglédi út 74. 8 8.01-16.”° óráig. I Tel.: 76/506-156, 06-20/573-25-99 Kőműves, festő, burkoló, víz-, csatorna-, fűtés-, villanyszerelő, bádogos- tetőfedőmunkák, utólagos hőszigetelés. Tel.: 76/486-618 Hőszigetelt üveg méretre gyártása, beépítése. Üvegszekrények, polcok, tükrök méretre vágása, csiszolása, fúrása. Nagy választékban kaphatók: sík-, katedrái-, drót üvegek Hívásra házhoz megyek! Faragó Tibor Kecskemét, Vízmű u. 34. s Tel.: 76/495-384 AKCIÓS GUMIABRONCSOK L—2223 i ■nvAiji.ot’ I [§ ~| valamint minden gumiabroncs beszerzése és szerelése. Bács-Wheel Kft. Kmét, Halasi út 16/B. g 76/506-945 Ismét nyitva! RÁDI BENZINKÚT Kecskemét, Széchenyi krt. 1. Nyitva: H-P: 7-18 Szó: 7-12 Kedvező árak! Gyors, udvarias kiszolgálásig A Sciennet hálózat tagja vagyunk! AUTÓ UlCSHUZflT Q Készítünk 100 féle minőségi anyagból méretpontos üléshuzatot. ívül gyári minőségű német gumiszőnyegek, textilszönyegek, akár egyedi hímzéssel is, szélterelők kaphatók. flnnnrtini Suzuki és Opel típusokra akció 10% kedvezményt adunk. Xenon szett Szuper üléshuzot, • Kecskemét. Izsáki út 31. S Tel.: 76/493-238 uiuiui.szuperuleshuzot.hu Könyvelőiroda Aktual XXI. Kft. Kmét, Klapka u. 10/B fszt. 11. Tel.: 76/415-971, 20/93-77-088, e-mail: aktual@vivamail.hu Kft.-k, bt.-k, .egyéni vállalkozók teljes körű __* könyvelését, 1 rüg yintézését vállalja, visszamenőleg is. Festeni-hőszigetelni szeretne? Hívjon! Régi és új épületek-házak külső-belső festését, gipszkartonozását, hőszigetelését, 7 színezését vállalom. ;> Garanciával! Festés-Mázolás Tapétázás-Hőszigetelés díszítő festés Telefon: I 06-30/9981-142. I SZONYEGCSARNOK! Padlószőnyegek, futószőnyegek, kész szőnyegek, PVC-k, műfüvek! Mindig változó kínálattal és kedvező árakkal várjuk kedves vásárlóinkat Kecskeméten, a Ceglédi úton, a volt Holland Szönyegáruház hely én. Tel.: 76/412-599 . Nyitva tartás: 5 H-P: 8-17.30, Szó: 8-12.30 1 AKCIÓS NiV/Á>RiI GUMIABRONCSOK A’GÉÍi- É-S A'IrEEETínT’K N'AG>Y V/ÁlEA'SZiT.ÉKBW«* Ilifi S/igjna-MafkerÍKft.* Autóalkatrész-, Gumij?z*aküzlet Kmét, Szent M£u^25?*7. V (vollPusklnW) lei.-: -76/4lW845 v AUTÓALKATRÉSZEK NAGY VÁLASZTÉKBAN! — alkatrészek — karosszériaelemek — akkumulátorok — kenőolajok — autóápolási és felszerelési cikkek. Szigma-Marker Kft. Autóalkatrész szaküzlet Kecskemét, Szent M. (Puskin) u. 25-27. Telelőn: 74/413-845 Autójavító Kft. Szolgáltatásaink: Minden típusú szervizmunka, műszaki vizsgára (előkészítés és vizsgáztatás). Kecskemét, Kurucz krt. 22. 76/480-837, 30/9439-178 Nyitva: H-P: 6.00-16.00 óráig Társasházkezelés profi módon, könyveléssel, igény esetén gondnoki szolgálattal, takarítással. Elizka Bt. Tel.: 76/486-618 m LAKATOS IPARI ÉS KOVÁCSOLTVAS MUNKÁT VÁLLALOK: Fémszerkezetek, lépcsők, nyílászárók, garázsok stb. Tel.: 06-30/418-2323 KARTYAVETES TITKOKKAL Előző életek. Keressen! I Segít ebben TAROT kártyám útmutatást adni. SPIRITUÁLIS TANÁCSADÁS! 76/494-392,06-30/532-5804. SUZUKI SWIFT BONTOTT ÉS ÚJ ALKATRÉSZEK ADÁSVÉTELE! www.slv-car.hu Nyitva tartás telefonos egyeztetés alapján. 30/943-99-22 | Kecskemét Énekes u. 130.1 ff @03 „HÍRŐS AUTÓÜVEG KERESKEDÉS AUTOUVEG-forgalmazás és -beszerelés. Saint-Gobain Sekurit minőségű autóüvegek foralmazása. Helyszíni CASCO-s kárfelvétel! Kecskemét, Halasi út 29. (Agroker területe) 76/495-323, 30/471 -4078, 20/353-7180 BAKOS IMRE TEHERFUVAROZÓ *- Önrakodós billencs 5 tonnáig Konténerszállítás . •& *■ Szennyvízszállítás | Kmét, Klebelsberg Kunó u. 32. Tel.: 06-30/968-63-74; 76/413-572 DUGULÁSELHÁRÍTÁS falbontás nélkül, ünnepnapokon is! Időpont-egyeztetéssel. Takarítás, szőnyegtisztítás, sírkő és egyéb kőfelületek tisztítása. Panelházak szellőző csöveinek tisztítása előzetes egyeztetéssel. KAMERÁS LEFOLYÓCSŐ-ELLENŐRZÉS Ablonczy Sándor § Tel.: 76/321 939; 30/9 433 381 1 *|0IW Mi* 30%-os kedvezménnyel ■=> ereszcsatornázás, bádogozás. Érdeklődni: este 6-tól 76/441-610, 5 vagy 06-20/9231-719. 1 VIZSGÁLTASSON VELEM! HELYSZÍNI EREDETISÉGVIZSGÁLAT, díjmentes kiszállással! Átírási ügyintézés. Tel.: 06-20/279-5687, s 06-20/260-568 I Kecskemét, Kaszap u. 13. szám alatt 5 lakásos társasház épül őszi kezdéssel 52-77 m2 alapterülettel Lakások leköthetőek: ORBÁN BAU KFT. Kecskemét, Holló u. 20. www.orbanbau.hu „ 06-30/6847-245 GEPJARMUEREDETISÉGVIZSGÁLAT Díjmentes helyszíni kiszállással! Tel.: 06-20/983-28-13 Kmét, Mindszenti krt. 2. s Tel./fax: 76/418-214 1 gppi DON PULI PIZZA d SZOLGALAT Frissen sütött pizzák 590 Ft-tól, 3 méretben! Házhoz szállítás Kecskeméten mindennap 11-23 óráig! in 76/717-075 l iAiww.donpuli.hu