Petőfi Népe, 2009. augusztus (64. évfolyam, 179-203. szám)
2009-08-15 / 191. szám
6 PETŐFI NEPE - 2009. AUGUSZTUS 15., SZOMBAT HIT, ÉLET, SZOLIDARITÁS Hivatásunk a kereszténység hű képviselete testamentum Szent István kora valóban rendszerváltó idő volt - vallja az egyházmegye metropolitája Dr. Bábel Balázs érsek az elkövetkező napokban a megye több településén Is ünnepel A Magyar Katolikus Egyház jeles történelmi évfordulókat ünnepel. Az ősi kalocsai egyházi tartomány két fontos központjában, Pécsett és Gyulafehérváron is millenniumot ülnek. Természetesen mindkét helyen főszereplő a metro- polita dr. Bábel Balázs, Asztrik apát 90. utóda. Farkas P. József- Az egyháztörténelem jó ismerőjét, a Szent István-i alapítás mai lelki gondozóját mire tanítja a história?- A történelem nem ismétli önmagát, de teremt hasonló helyzeteket. Ezer év már annyira megszépíti a korabeli történéseket - amelyről egyébként is elég kevés, pontos információnk van -, hogy mának szóló tanulságokat nehéz summázni. Szent István kora valóban rendszerváltó idő volt. Jobban, mint a miénk. Az elmúlt húsz évünket sokan kritizálják. Mondják, hogy valójában nem történt semmi lényeges. Az államalapítás korában a hatalmi szervezet lényege változott. Akkoriban a nép vezetői - Szent István királlyal az élen - egy új világszemléletet, hitet honosítottak meg, több-kevesebb sikerrel. A rendszerváltozáskor nálunk mi történt? Azok, akik a régi időszaknak is haszonélvezői voltak - más szervezetben, más poszton - pozícióban maradtak. Érthető, hogy pusztító a kiábrándulás, a depresszió. A tapasztalat gyakran komoly félelmet is szül. Az emberi személy fél a társától, a másik hatalmától, a katonai-, rendőri atrocitástól, a tudomány beláthatatlan erejétől. Látja, átéli, hogy tehetetlen, hogy erőtlen. Az élet pedig parttalan, irány nélküli...- A főpap munkája során az egyik nap találkozik a modern kor nihilizmusával. A bevásárlás örömét, a drog kábulatát Istennek tartó emberi magatartással. A másik nap meg vitatkoznia kell a pogányság megszállottjaival. Kuruzslók- kal, táltosokkal, látnokokkal.- A pusztító szellemi éhség és üresség jele például, amikor valaki Hétboldogasszony kápolnát akar építeni, de maga sincs tisztában a filozófiai, teológiai alapvetéssel. Nem akarom bántani a Magyarok Szövetségét, mert biztos, hogy sok jóindulatú ember is munkálkodik a szervezetben, de a dolgokat nem volna szabad összekeverni. Sajnos beigazolódik a bölcselő szava: az igaz hit elhagyása nem ateizmust vagy materializmust hoz, hanem sokistenhitet. Ennek a folyamatnak vagyunk ma tanúi.- Nagyboldogasszony ünnepén és Szent Istvánkor nagyon is fontos és jogos kérdés van-e, lehet-e a magyarságnak küldetése Európában?- Hivatásunk a kereszténység hű képviselete. A magyarok nagyasszonya, Szűz Mária valahogy azért védhet meg bennünket. Azért létezhetünk máig, mert a keresztény hitet éltetnünk kell. Küldetésünk akkor valósulna meg, ha életerősek lennénk a szó biológiai és lelki vonatkozásában is. Akkor lehetne más népek számára is minta a mi életünk. Én az ünnepekben azért imádkozom majd, hogy ébredjen fel ez a hites magyar nép. Maradjunk meg! Hiszen fogyunk és öregszünk, lelkileg és testileg is egyre betegebbé válunk. találnia a maga sajátos feladatát. Menjünk a nehéz sorsú emberek közé, szólítsuk meg őket és segítsünk. Vagyis a rasszizmus vitát az Evangélium fényében vizsgálom. Ha ismerjük a keresztény etika tanításait, könnyebben találunk megoldást.- A főpásztort, gondolom, ezeken az ünnepnapokon sokfelé hívják, hiszen az alföldi magyar ember tiszteli a hagyományt. Merre utazik, merre szolgál, hol ünnepel a következő napokban?- Szombaton - vagyis ma - itt van a kalocsai templombúcsú. Új plébánost iktatunk be. Este az egyházmegyénk németjei jönnek a székesegyházba, rákövetkező szombaton meg a horvá- tok. A pécsi egyházmegye ezeréves. Augusztus 22-én és 23-án ott leszek a püspöktestvéreimmel és a híveimmel. Szent Istvánkor három helyen szolgálok. Az ünnep vigíliáján Kalocsán, a Szent István templomban, másnap Kunadacson reggel tízkor a Szent István Jobbja titulusú templomban, délután pedig Baján. Bajaszentistván kétszáz éves. Az egész város megüli a búcsút. Vigaszt ad, jó látni, hogy mennyire fontos és erős megtartó ereje van ennek a testamentumnak.- A köztársasági elnök úr a napokban ítélte el cigány testvéreinket ért atrocitásokat. Szent Istvánra is emlékezve Ön milyen reflexiókkal toldaná meg ezeket a váteszi gondolatokat?- Ebben a kérdésben a legfontosabb, hogy őszintén beszéljünk. Ne kerteljünk. Adjunk föltáró diagnózist. A bajokat is növeli, aki mellébeszél. Elég arra utalni, hogy a cigány testvéreinken esett sérelmeket - amelyeket magam is elítélek -, még a New York-i lapok is kritizálták. De a magyar valóság más vonatkozású fájdalmas kérdéseit, a cigány-magyar viszony háttérelemeit néha még a magyar hatóságok is torzítva értelmezik. Tehát szerintem első a tiszta beszéd. Utána az igazságosság. A feladatkijelölés! Mindenek fölött pedig Krisztus példája nyomán a szeretet. Elő kell segíteni a cigányság integrálódását. A tanulás, nevelés kérdéseinek előtérbe kerülésével. Ebben a közös akcióban az egyházunknak is meg kell Ma, Nagyboldogasszony ünnepén új plébánost avatnak Kalocsán a templom- búcsú keretében, és német vendégeket is fogad az egyházmegye. Felkerült az ajándék kereszt szent mihály Finiséhez közeledik a kékesdi templom Mindenki megtalálhatja sajat csillagát Felszentelik a megújult lajosmizsei keresztet Néhány hét és felszentelik a kékesdi Szent Mihály templomot, melynek felépítésében oroszlán- szerepet vállalt a kecskeméti Porta Egyesület A Baranya megyei kis településen épülő templom adományoknak köszönhetően valósulhat meg, a helybéliek és környékbeliek mellett több Bács-Kis- kun megyei vállalkozó is önzetlen segítségnyújtásról adott tanú- bizonyságot az elmúlt hónapokban. A két megyében élők szeretetteljes adakozása sokakat emlékeztetett az ősi egyházmegyei egységre is, a pécsi egyházkormányzás szempontjából máig a kalocsa-kecskeméti egyházmegyéhez tartozik. A templomra a közelmúltban helyezték fel a keresztet, melyet Tóth Imre pécsi lakatosmester ajánlott fel ajándékként, és Antal Géza apátplébános áldotta meg. Az egyik autópálya-építő cég 13 millió forintot adott a templomkörnyék rendbetételére, a félj árat, lépcsők, járdák elkészítésére, parkosítására, a vízelvezetés megoldására.-Magunk is kerestünk az Mó-os építésének környékén olyan humán programot, mely támogatásra érdemes, hiszen gépeinkkel óhatatlanul megzavartuk a környékben élők mindennapjait - mondta Puskás Imre, a cégvezetője, aki Farkas P. Józseffel való találkozást követően döntött a kékesdi templom támogaA közel 40 kilós, két méter magas kereszt júliusban került a helyére Teljed a jó hír: a Portát újabb két templom építéséhez hívták segítségül, Baranya, illetve Somogy megyébe. tása mellett, aki máig kecskeméti lakos. Jelentős adománnyal járult hozzá a templom építéséhez Pintér József, a keceli Pintér Művek tulajdonosa is. - A jótékonyságban, szeretetben való segítség- nyújtásban sosem voltak határok. Úgy, ahogy mi Bács- Kiskun megyeiként dolgozunk a Tolna megyei Paksi Atomerőműben. Ha olyan célokat látunk, melyekre érdemes áldozni, és oda kerül a pénzt, ahova mi szánjunk, akkor mindig szívesen segítünk, így történt ez a kékesdi templomnál is. Kecskeméten is többen gondolkoznak Pintér Józsefhez hasonlóan. A Molnár Fatelep tulajdonosa, Molnár Ferenc szintén az adományozók táborába lépett.- Aki átélte már a közösségért vállalt áldozat örömét, mint mi is- Kecskeméten, a műkerti templomnál, illetve a Wojtyla-központ- nál -, az tudja, hogy ez mennyire jó érzés. Szinte keresi a további lehetőségeket, és a jövőben is, ha teheti, jó célra adományoz. Az adományozók körét erősíti a Szigetvári Takarékszövetkezet is, melynek bár nincs Kékesden fiókja, de a pénzintézet vállalati stratégiájának fontos részét képezik a társadalmi adományok. S mint dr. Kiss Endre, a Szigetvári Takarékszövetkezet elnök-ügyvezetője hangsúlyozta: adományaikkal szeretnének maradandót emelni, a kékesdi templomnál segítségükkel hozzájárultak, hogy a templom díszkapuja minél szebb formában készülhessen el. Csillagnézésre várják a bugaci pusztába mindazokat, akik az augusztusi csillaghullást valódi csendben, nyugalomban szeretnék szemlélni. A Szenteste Alapítvány, a kecskeméti Planetárium és a Bugaci Karikás csárda közös szervezésében a csillagnézők hatökrös szekéren jutnak el a bugaci puszta azon részébe, ahol már semmi fény nincs, és mindenki megtalálhatja majd saját csillagát. A helyszínen E. Kovács Zoltán csillagász, a planetárium vezetője tart távcsöves bemutatót. A program része lesz továbbá egy alkalmi szavalóverseny is, elhangzik majd többek között Petőfi Sándor A négyökrös szekér című verse is, mely pontosan a pusztai csillagnézést idézi fel. Lengyel-magyar barátságot idézi a kedden nyíló tárlat Egy barátság születése címmel közös tárlatot mutat be augusztus 18-án, kedden, 15 órakor Wadowice városa és a Wojtyla- Ház a Hírős Hét Fesztiválhoz illeszkedve. A fotókiállításnak a barátság központ (Kecskemét, Egressy u. 5.) ad helyet. A lengyel testvértelepülés delegációja által hozott kiállítási anyag a két város épülő barátságát reprezentálja. A kecskeméti Porta Egyesület Szent Ilonáról nevezett Kereszt Köre évekkel ezelőtt felvállalta, hogy az Alföldön található szakrális kisemlékeket, Mária-képe- ket, szobrokat, kereszteket vigyázza, és ha tudja, felújítja. E munkálatok során több száz hívő, vállalkozó, iparos segíti a civil szervezetet. A munkában szövetségesük a Bács-Kiskun megyei rendőr-főkapitányság. A kiskőrösi kapitány például a körzeti megbízottak segítségével készített egy összeállítást a megmentésre érdemes külterületi egyházi kincsekről. Az aktivistáknak köszönhetően már eddig mintegy félszáz monumentumot sikerült megújítaniuk, de ez csak töredék részét adja az alföldi határ elhagyatott szakrális értékeinek. Mindezek gyümölcse, hogy Lajosmizsén augusztus 23-án, vasárnap délelőtt 11 órakor szentelik fel a közelmúltban felújított Besenyi-keresztet, mely Kollár Csaba, a Mizsetáp Kft. tulajdonosának önzetlen felajánlásának köszönhetően készült el. A Besenyi- keresztet 1899-ben állították fel. A jövő vasárnap az ünnepséget Pata J. Gábor káplán celebrálja. Jelenleg Pálmonostorán folyik egy kereszt felújítása. A PortaSzépülő Besenyi-kereszt aktivista Boldog Mihály, a Kiskunsági Nemzeti Park, a helyi plébánia, az önkormányzat és Kiss Dezső áldozatából. Kecskeméten, a Rávágy téren folynak a műszaki előkészületek a keresztállításhoz. Tervbe vették a Dunaföldvári úton, a bevásárlóközponttal szemközti kereszt megújítását, megmentését is. Az oldal az Aere Perenninus Csoport támogatásával készült. ■ Önzetlen adományokból ájulhatnak meg a keresztek.