Petőfi Népe, 2009. augusztus (64. évfolyam, 179-203. szám)
2009-08-11 / 187. szám
14 PETŐFI NÉPE - 2009. AUGUSZTUS 11., KEDD MEGYEI KÖRKÉP Nagykanállal ették Nagybaracskán a halat halászléfőző-verseny Csak az eredményhirdetésnél ismerhette meg maga a zsűri is a legjobbakat Nagybaracskán, ahol a családokban rendszerint legalább hetente egyszer kerül hal az asztalra, már a nyolcvanas évek óta rendeznek halászléfőzőversenyeket. Rab Rita Ismét megdőlt a korábbi rekord Nagybaracskán. Idén huszonegyedik alkalommal kilencven versenyző állította fel szombaton a Ferenc-csatorna és a Termálfürdő melletti területen a háromlábakat, lövőre pedig száz versenyzőt remélnek a házigazdák. A halié főzéséhez valamennyien egységesen 3 kiló pontyot használhattak fel, amit a rendezők biztosítottak, más halat felhasználni tilos volt. A szakértő bírálók maximálisan száz ponttal jutalmazták az ételeket. Természetesen számított a halié színe, külleme, állaga, illata, íze és zamata. Pontozták a halhús ízét és látványát, valamint az étek összbenyomását is. A versenyen bárki indulhatott, aki előzetesen ■ Száz pont volt a maximum, számított a halié színe, külleme, állaga, illata, íze és a zamata. befizette a nevezési díjat, s magával vitte a szükséges alapanyagokat. A zsűri is az azonos versenyfeltételek híve: „vakon kóstolgatva” igyekezett kiválasztani az év legízletesebb halléjét. Ez azt jelenti, hogy az ítészek nem ismerik az ételek készítőjének nevét, csak a nevezési számukat. Az eredmény- hirdetéskor derült ki, hogy kit rejtett a boríték. A verseny idején látványzsűri is működött. A csapat árgus szemekkel figyelte a terítés módját, a berendezés és díszítés összhangját, a halfőző egyéniségét, sőt a környezet tisztaságát és védelmét is jutalmazták. A Sobri Kupa valamennyi résztvevője oklevelet, egy üveg, rangos nemzetközi versenyen aranyérmet kiérdemelt kadarkát kapott, és a helyezettek értékes díjakat vehettek át. A látványzsűri a halfőzők egyéniségét is szemügyre vette MEGKÉRDEZTÜK A SOBRI KUPA RÉSZTVEVŐIT Ön hogy érezte magát a rendezvényen? BARI JÓZSEFNÉ, MARIKA, Nagybaracska:- Nyolc éve járunk már le a rendezvényre. Eleinte csak passzív nézőként, később Bence fiam révén, résztvevőként. Néhány eve még a verseny legfiatalabb versenyzőiéként ért el szép eredményt. Most a nagyobbik fiamért szorítunk. A Sobri Kupa nagyon jó alkalom arra, hogy a családok, barátok, rokonok és ismerősök összegyűljenek és kellemesen múlassák az időt egy jó halászlé mellett. Nálunk is rendszerint 20-30 fő vendégeskedik. GASSLUNGER ÁRPÁDNÉ:- Nagyon szeretem a rendezvényt. Női versenyzőként semmiféle hátrányt nem érzek, hiszen a zsűri nem tudja, hogy ki készítette a kóstolandó ételt. A hangulat remek. Rengeteg új ismerőssel találkozunk itt évről évre, akiket legközelebb már barátként üdvözölhetünk. A hal és a halászlé szeretete még gimnazista koromból származik, amikor nyári munkán vettem részt a Vízügynél, és hetente legalább kétszer főztünk halat. Akkor tanultam meg az elkészítését. nagy Miklós, Nagybaracska:- A tavalyi első helyezett baráti társasággal versenyzőnk évek óta. Szívemnek kedves ez a rendezvény. Tavaly első lettem és részt vehettem az országos halfőző versenyen, ami szenzációs élmény volt. A második hely mellé új barátokat szereztem, akik most itt főznek mellettem. A Sobri-féle halászlé titka elsősorban a jó hal és a paprika. Ha ez adott, akkor adott az esély is a jó helyezésre. Meg kell találni persze a megfelelő arányokat is az ízesítésben. somogyi Sándor, Tiszafüred:- Baracskai barátaink meghívására érkeztünk a versenyre. Igen jó hangulatban telik az idő. Versenyen kívül egy harcsapaprikással készülünk, de természetesen mi is főzünk halászlét. A tavalyi szentmi- hályi versenyen ismerkedtünk meg vendéglátóinkkal, akikkel Szarvason, az országos versenyen együtt versenyeztünk. Szoros barátság született akkor, ami most ide, Borocskára vezetett. Le a kalappal a hangulat, a szervezők és a jó hal előtt. Magyarország Örökös Halfőző Bajnoka A VETÉLKEDŐ névadója „Sobri” Farkas József, Magyarország örökös halfőző bajnoka, aki 1968-ban a Baján rendezett országos halfőző bajnokságon szerezte első bajnoki címét, amit még 13 alkalommal ismételt meg. Hosszú éveken keresztül az országos és helyi jellegű versenyeken töltötte be a zsűrielnöki tisztet. Végül több akkori miniszter és maga Gundel Károly javaslatára kapta meg a „ Magyarország Örökös Halfőző bajnoka kitüntető címet. Az idei legjobb halfőzők: 1. Rittgasser János (Hercegszántó), 2. Bari József (Nagybaracska), 3. Müller Tibor (Nagybaracska). Az első helyezett kiérdemelte a győztesnek járó vándorserleget, illetve azt a jogot, hogy részt vegyen a hónap végén rendezendő országos halfőző bajnokságon. A második helyezett jutalma egyéves fürdőbelépő 4 főre a helyi fürdőben, míg a harmadik egy Ádám Péter-festményt nyert. Mindhárman pénzjutalomban is részesültek a fürdőtulajdonosok felajánlásának köszönhetően. Mialatt a mesterek a háromlábaknál tüsténkedtek, a vendégek szórakoztatásáról is gondoskodtak a szervezők. A hangulat megalapozását a vaskúti Kraul Antal Fúvószenekar Egyesület biztosította. Ebéd után, 13 órától előadók sora váltotta egymást a színpadon. Fellépett egyebek között a DANU- BIA AMI Nagybaracskai Néptáncegyüttese, a Gyöngyösbokréta Hagyományőrző Népdalkor, a bajai Angels Dance modern tánccsoport, a Bácska Banda népzenei együttes, a Karaván Cigány Tánccsoport, Hegedűs Dávid és Kiss Zsófia társastáncosok. Az eredményhirdetés előtt Ihos József humorista nevettette meg a közönséget. Este 8 órakor kezdődött a halfőzők bálja, ahol a talpalávalót a Joker Bend Zenekar húzta. Babgulyást mindenkinek! Kecskemét Óriásbográcsban fő majd a babgulyás a főtéren Milliárd felett az Ötöslottó! Fortuna Hűsítő milliós nyeremények és személygépkocsik Nem mindennapi látványosságban lesz része azoknak, akik augusztus 20-án Kecskemét főterén járnak: egy 2000 literes bográcsban fognak babgulyást főzni a Kiskunfélegyházi Királyi Szakácsklub tagjai!- 300 kilogramm bab és 250 kilogramm csülök felhasználásával készítjük el a hatalmas bográcsban a gulyást - mondta el Kohlmayer Zsolt ötletgazda. - Reméljük, mind a 4000 adagot jóízűen elfogyasztják majd az érdeklődők! Bízunk abban is, hogy ennek a bográcsozásnak is lesz akkora sikere, mint a Borutcának, mert szeretnénk hagyományt teremteni a rendezvénnyel. Az óriásbográcsot már 17-én 2000 literes bográcsban fő a gulyás felállítják Kecskemét főterén. A főzés 20-án, reggel 8 órakor kezdődik, enni pedig déltől lehet majd. A jegyek a helyszínen 1190 forintba, míg elővételben 990 forintba kerülnek. A jegy ára tartalmazza az 1 adag babgulyáson kívül a Varga Bírtok által felajánlott 1 dl bort, 18 év alattiaknak fél liter ásványvizet, illetve 1 szelet Lökösházi kenyeret. Jegyek elővételben a következő helyeken kaphatók Kecskeméten: Duna House Ingatlanközvetítő Irodák (Deák F. tér 6., Alföld Áruház; Nagykőrösi út 7.); Florist Bt. (Rákóczi út 8.); Komforttéka Áruház (Petőfi S. u. 9.); Tibi Virág (Széchenyi sétány 4.); Nagy Bútor Stúdió (Izsáki út és Bajnok u. sarok); Café Latino Kávézó (Auchan Bevásárló- központ üzletsor). Az elővételes jegyeket 20 óráig lehet felhasználni! ▲ Csábító nyeremények, izgalmas játékok és többszörös esély. Mindezt kínálja ezen a héten a Szerencsejáték Zrt., hiszen ismét extra fődíjak várnak a lottózókba betérőkre. Érdemes, akár naponta többször is benéznie, hiszen óránként milliókkal vagy személygépkocsikkal lehetnek gazdagabbak azok, akik teljesítik az augusztusi szerencseper- cek-akció feltételeit. A szerencsepercek-akció többek számára ismerős lehet, hiszen idén már hetedik alkalommal találkozhatnak vele a játékosok. Az akcióban való részvétel rendkívül egyszerű: nem kell mást tennie, mint teljesítenie az akciós feltételeket az adott napi AKCIÓS NAP AKCIÓS JÁTÉK NYEREMÉNY 2009. augusztus 11., kedd, Joker óránként 1 millió Ft 2009. augusztus 12., szerda, Skandináv lottó óránként 1 millió 500 ezer forint 2009. augusztus 13., csütörtök Hatoslottó óránként 3 millió forint 2009. augusztus 14., péntek, Ötöslottó óránként Citroen C3 Picasso 1.4 játékon, és abban az órában már automatikusan indulhat a nyereményért folyó „küzdelemben”. Ha az adott napon több SZERENCSEJÁTÉK ZRT. var')a ejtheti, hiszen Forrás: Szerencsejáték Zrt. nyereménye ezen a héten 1 milliárd 234 millió forint. Ez a nyereményösz- szeg már a legedzettebb Ötöslottó-rajongókat is zanyerő órában is teljesíti a feltételeket, akkor több nyereményre is pályázhat, így könnyen többszörözheti a nyerési esélyét. Az extra nyeremények mellett érdemes figyelmet fordítani arra is, hogy az Ötöslottó várható főgondoljunk csak bele, ekkora nyereménnyel már a tengerentúlon is többszörös milliomosnak mondhatja magát a szerencsés nyertes. Ne hagyjon ki egy nyerő alkalmat sem, hiszen köztudott, Bármikor bejöhet! ▲