Petőfi Népe, 2009. augusztus (64. évfolyam, 179-203. szám)

2009-08-08 / 185. szám

MOZAIK HUM víz - Egy óra alatt hét korsó sört hajtottál le. Én még vízből sem tudnék ennyit meginni!- Hát, vízből én sem! gyakorlat Az ejtőernyős ok­tató és tanítványa gyakorol­nak. Kiugranak a repülőből, és miközben zuhannak, a ta­nítvány megpróbálja kinyitni az ejtőernyőt, de nem sikerül. Odaszól az oktatónak:- Mester! Nem nyílik az er­nyő!- Nem baj, fiam, ez még csak gyakorlat! szemüveg - Mióta rosszul lá­tok, álladóan három szem­üveget hordok magamnál. Egyet, amivel közeire látok, és egy másikat, amivel meg távolra.- És a harmadik?- Azzal keresem meg az el­ső kettőt. félig-meddig - Mondja, maga törvényes házasságból szüle­tett?- Félig-meddig.- Hogyhogy félig-meddig?- Az apám nős volt, de az anyám hajadon. Részvétet könnyen kap az ember, az irigységért azonban keményen meg kell dolgozni. Michael Schumacher német autóversenyző Még több idézet: BA0N.hu Tyler leesett a színpadról koncert Mentőhelikopterrel szállították kórházba a rocksztárt Steven Tyler lezuhant a színpadról - először azt hitték a rajongók, hogy ez is része a show-nak, de nem így volt. Fej-, nyak-, valamint vállsérüléseket szenvedett Steven zeneka­ra, az Aerosmith észak­dakotai koncertjén. PN-sztárhír A rockbanda a Sturgis motoros ralin lépett fel, de a koncert a ter­vezettnél jóval rövidebbre sike­rült. Tyler a „Love In an Elevator” című számnál esett le a színpad­ról. Egyből a backstage-be vitték, ahol a mentők érkezéséig ápol­ták, majd mentőhelikopterrel Nyugat-Dél-Dakota legnagyobb kórházába, a Rapid City kliniká­ra szállították. A szerdai koncertnek helyet adó Buffalo Chip kemping szóvi­vőjének elmondása szerint a 61 éves rocker hihetetlen átéléssel táncolt, tombolt, és ugrált le-fól a színpadon, olyannyira, hogy a közönség először azt hitte, a szípadról a rajongók közé zuha­nás is része a show-nak. Csak akkor jöttek rá, hogy baj van, amikor Tyler nem kelt fel, ha­nem a földre zuhant. A szóvivő elmondása szerint vérzett, és a vállát fájlalta. Sérülései súlyosságáról és ál­lapotáról egyelőre nincs további információ. Steven Tyler, az Aerosmith frontembere megsérült A Cambridge-i kísérlet ókori állatmeséket igazol vissza Ezópusz állatmeséit eddig in­kább arról ismertük, hogy egy­szerű tanulságot közvetítenek, mintsem arról, hogy szó szerint kellene értelmezni történetüket. A Current Biology című szaklap­ban csütörtökön megjelent tanul­mány azonban azt mutatja, leg­alább az egyik fabula valóban megtörténhet: a szükség a találé­konyság anyja a madaraknál is. Vetési varjakkal kísérletezve állapították meg kutatók, hogy a vízben lebegő kukac megszer­zése érdekében képes a madár kavicsokat dobálni az edénybe, hogy a víz szintjét addig emelje, amikor már eléri a csemegét. ■ A zsákmány megszerzé­se érdekében a madár kavicsokat dobált az edénybe. Christopher Bird, a Cambrid­ge-i Egyetem munkatársa kísér­leteinél egy magas, műanyag hengert félig töltött vízzel és egy gilisztát rakott bele, ami a felszí­nen lebegett. A vizsgált három vetési varjú spontán talált rá a megoldásra, amikor a ketrecbe kavicsokat is tettek számukra, ráadásul folyamatosan ellenőriz­ték, elegendő-e már a csőrükkel a vízbe dobált kavics ahhoz, hogy elérjék a táplálékot. A kutatók szerint a madarak azt is hamar megtanulták, hogy a nagyobb kavicsokkal gyorsab­ban érik el céljukat. ■ AKÁC és tölgy tűzifa kuglizva Bócsán eladó. 30/518-4623.-------------------------------------------------------------------------------* 1041978* AKÁ C szőlötám új eladó Bócsán. 30/518-4623-----------------------------------------------------------------------------J1041978* AL UMÍNIUM-, rozsdamentes-, vas-, műanyag­tartályokat vennék. T.: 30/9946-370------------------------------------------------------------------------*1041907* AZONNALI kezdéssel kacsatelepre állandó munkára keresünk nem alkoholista férfit teljes ellátással, ottlakással, bejelentve Csólyospálosra. 30/475-6566.-------------------------------------------------------------------------------*1043428* BEAGLE kiskutyák eladók. 20/272-0066. —-------------------------------------------------------------------------*1043342* BÓ CSÁN fás környezetben tanya eladó, csere is érdekel. T.: 30/259-4953-------------------------------------------------------------------------------->1043181* «BORJAK, ellésben lévő marhák: 20/442- 2185.--------------------------------------------------------------------------------*1043415* «BONTOTT német műanyag ablakok 202x137, 154x130, 172x122, 112x131, 119x148,136x125,150x120 méretben és fa ablak 120xl50-es, illetve 1 db 100x200-as er­kélyajtó eladó. 20/331-83-39.-------------------------------------------------------------------------------*1043138* « BRAUD 2720 '94-es évj., szüretre felkészít­ve eladó. 30/500-6463.----------------------------------------------------------------------——*1043285* 9 BÚZ A, kukorica eladó. 30/6646-145. ——-------------------------------------------------------------------* 1043376* CS ERÉP eladó, piros, hódfarkú. 70/3382-297--------------------------------------------------------------------------------*1043115* CSEPEGŐK (2db) eladók. 30/485-0663.-------------------------------------------------------------------------------*1043427* E 4 00,1500-as esztergapad, 7,2-es IH köny- nyűtárcsa eladó. T.: 30/904-1206--------------------------------------------------------------------------------*1043175* FA ALMÁSLÁDA 60x40x30. 30/297-3641.--------------------------------------------------------------------------------*1043115* FABRIKETT eladó. 2990 Ft, 30/269-4418.--------------------------------------------------------------4----------------*1043137* cw j QfeoSZ Érettségizettek! Jelentkezzenek a régió legsikeresebb felsőfokú szakképzésére! A Kecskeméti Főiskola GAMF Kar és az ÁFEOSZ Kereskedelmi, Közgazdasági Szakközépiskola 2009 szeptemberében tanulói jogviszonyos Logisztikai műszaki menedzserasszisztens felsőfokú szakképzést indít nappali és levelező tagozaton. A szakképzés első szakma esetén államilag finanszírozott. Levelező tagozaton a konzultációk és a vizsgák szombaton vannak. A képzésről tájékoztatást ? dr. Tóth József főiskolai docens ad. Telefon: 76/516-346, 20/354-4224 A képzés tájékoztatója megtekinthető és a jelentkezési lap letölthető a www.korepak.hu honlapról. » FEJES káposzta eladó. 20/3233-070.-------------------------------------------------------------------------------*1043352* « FENYŐTOBOZ eladó. Érd.: 76/381-221, es­te---------------------------------------------------------------------—*1043334* « GABONÁS billenős pótkocsi, 2 tengelyes el­adó. 30/3303-237.----------L--------------------------------------------------—------------*1043394* GY ÜMÖLCSFA tuskó eladó Baján. T.: 06- 30/9743-892-------e*———--------------r---------------------1-------------*1043331* a HL6002-es vasplatós pótkocsi műszakira felkészítve, jó állapotban eladó. 20/577-8455-------U----------——--------.--------------------------------------*1043290* 8 H0RIZ0NTÁL prést vásárolnék (20 hl körü­lit, csak kort), 30/2442-884,----------------------------------------------------------—------------------*1042958* HW 80-11 eladó. 1:20/9727-145 KONTÉNER 11-15-35 rrf-es eladó. 30/269- 4418-----—ti-----------,------------------m----- .-------*1043139* KO RACÉL tartályok, VASÚN prés, zúzó- zó, CS-100-as eladó. 30/3367-692. * KUKORICA eladó. 30/9355-124. KUKORICA silót vennék Kiskunhalasra szállít­va. 20/5518-983.--------------------------------------------------------------------------------‘1043353* 8 LUCERNAMAG eladó. 30/265-2777. —----------------------------------------------------------------------------*1043366* MT 5 napos üszőborjú eladó. 30/6911-285. ■-----*-----------------------------------------------------------------*1043519* «M T választási bikaborjú eladó. 20/356- 4205---------------—:-----j---------------------------------------------------*1043368* «M UHARSZÉNA és rendsodró eladó. 30/228-3044--------------------------------------------------------------------------------*1043391* MÚANYAGTARTÁLY, új, 60 hl-es 4 db eladó. 14 Ft/I. Érd.: 30/9457-502.-------------------------------------------------------------------ä-----—*1043371* M­30-AS rekesz eladó. Kecel 70/329-3130.-------------------------------------------------------------------C---------*1043313* NA GYKOCKA olajretek szalma szállítva. 30/3821-075.--------------------------------------------------—*1043359* « 0RG0VÁNY központjában gázfűtéses lakó­ház eladó. Ár: 3,6 M Ft, 30/524-8904.-------------------------------------------------------------*1043525* PA NNÓNIA csemegeszőlő eladó. 20/9248- 377.-----------------------------------------------------------—*1043270* «S ZALAGFŰRÉSZT kb 700-ast vennék20/9552-352---------------------.---------------------------------—-*-*1043290* «S ZALMA ipari kocka eladó. 20/370-2020.-----------------------------------------------------—*1043665* SZ ÉNA szállítva eladó. 20/3934-567.-----------•-----t--------------------------------,,fv,4*4043417* SZ ŐLÖKVÓTA 5,5 ha eladó. 30/347-8717.------------------------------------------------:—----*—*1043115* SZŐ LŐSZÁLLÍTÓ HW 8011 eladó. 20/9727- 145.-------------------------------------IP -----—i-----‘-*1043412* A Duna-Tisza köze vasárnap reggeli szórakoztató lapja VASÁRNAPI Petőfi Népe Petőfi Né] l _ Kampányharc sas. ffl Mit lett a KTE-Ereco - Győri ET0 «tötet?" labdarúgó mérkőzés eredménye? 1 un« Hogyan lehet elkapni ^ egy rasszista sorozatgyilkost? * Balesetek a Bács-Kistambw JS?«**»*! ^ | Valóban hatásos-e az őssejt-terápia? HOLNAP MEGJELENIK! SZTENLI, blufree szilva és nemesbodza-felvá- sárlás! RÁKÓCZI HŰTŐHÁZ Kecel, Nyíl u, 38. T.: 78/420-645------------------------------------------------------------------------------*1043519* SZÜRETI idénymunkára keceli borászatba gé­pészt keresünk kiemelt bérezéssel. Érd.: 20/958-7297.--------------------------------------------------------------------------------*1043367* TERMELŐI bor felvásárlás. 70/200-1727. —--------------------------------------------------------------------------*1043342 * TŰZOLT Ó tömlőt 75-öst vennék. 30/541-2788.--------------------------- *1043378* ÚJ M EDITERRÁN, hódfarkú cserép eladó, 960 db, gyári csomagolásban, áron alul. Kecel. T.: 06-70/329-3130--------------------------------------------------------------------------------*1043313* VONTATOTT szőlőkombájnok: 70/967-0276.--------------------------------------------------------------------------------*1040912* VW TRANSPORTER 2.4 platós '98-as évj. el­adó. 30/9382-083.-------------------------------------------------------------------------------*1043225* «Z ET0R 16145-ös és 18 leveles V tárcsa el­adó vagy 820.2-re cserélném. 06-30/206- 3033.-------------------------------------------------------------------------------*1043404* 919 DB húsjellegű malac eladó. 30/363-0209.-------------------------------------------------------------------------------*1043385* 40 DB birka eladó. 30/380-7383. ■-----------------:-------------------------------------------------------------*1043115* « 50 q árpa és nagykörbálás fűszéna eladó. 70/575-0368.------------------------------------------------------------------------------*1043520* 9 6 ÉVES mt tehén eladó. 30/327-1659.------—---------------------------------------------------------------------*1043399* « 6000 db Kiéri és Marmolád szamócapalánta tápkockás eladó. 30 Ft/db. 06-20/5759-136.------------*-----------------------------------------------------*------------*1043333* 8 DB jó állapotú tölgyfahordó 60-80 hl-ig, 14 Ft/I eladó. Soltvadkert, 30/9780-418.------------------------------------------------------------------------------* 1041749* HIR DETÉS VIDÉKI TRANSZFEREK MAGÁNSZEMÉLYEK ÉS í KÖZÜLETEK RÉSZÉRE IS! HIROS-GONG TAXI 48■48 - 48 33-33-33 TEHERSZÁLLÍTÁS 1-5 t-ig, ÉS AUTÓSEGÉLY SZOLGÁLTATÁS! % V)¥

Next

/
Thumbnails
Contents