Petőfi Népe, 2009. augusztus (64. évfolyam, 179-203. szám)
2009-08-07 / 184. szám
PETŐFI NÉPE - 2009. AUGUSZTUS 7., PÉNTEK SPORT A szerb élvonal előző szezonjának legponterősebb kosarasa érkezik Újabb légióssal bővült az élvonalbeli Kecskeméti KSE férfi kosárlabdacsapatának kerete. Sikerült leigazolni a 35 éves szerb Zlatko Bolicsot. Sztojan Ivkovics szakmai igazgató: - Egy rutinos kosarast még mindenképpen akartam igazolni. Olyat, mint a pécsi csapatomban Alekszics volt, de őt elvitte a Szolnok. Végül az újvidéki Bo- licsra esett a választásom. A kettes-hármas poszton bevethető játékost személyesen is ismerem, nem a statisztikai mutatói alapján döntöttem mellette.- Természetesen nem a „víz- hordó" szerepét számon neki. Azt szeretném, ha az alatt a 15- 20 perc alatt, amit egy mécsesén a pályán tölt, rutinjával lendítene a csapaton. Ő lehet az úgynevezett fontos kosarak szerzője. Ezzel összállt a teljes a keret, melyben négy légiós található. Augusztus 10-étől már mindegyikük Kecskeméten lesz, így gőzerővel készülhetünk a bajnokságra. ■ A futsalcsapat nem nevezett a bajnokságra „Mindenképpen ott leszünk a bajnoki nyitányon” - nyilatkozott a lapunknak két hete Bozsik István, az NB I-es Hírős Futsal Club SE alapítója, fő támogtója, mindenese. A helyzet mára megváltozott. Amint azt a futballber- kekben népszerű „Cucutól” megtudtuk, a kecskeméti csapat még nem nevezett az élvonalbeli futsal bajnokságra.- Újoncként sikerült kiharcolni az NB I-ben maradást, ám hiába őriztük meg a tagságunkat, úgy néz ki, hogy nem tudunk indulni. Ugyanis az egyik támogatónk kiszállt, ezért nincs elég pénz a működtetésre. Pedig a kiírás szerint ősztől még egy ifjúsági csapatot is versenyeztetnünk kell az NB II-ben. A termet az önkormányzat ingyen biztosítja, ott is jelezni kellene már, hogy mikor akarunk játszani. De így minek adjam le az igényt? - tárta szét a kezét Bozsik István. - Megpróbálunk a szövetséggel tárgyalni a tagság esetleges éves szüneteltetéséről. ■ Népes és erős mezőny lovassport Kecskeméten randevúzik a kettesfogathajtó-világ Ifjú Juhász László rövid bemutatót tartott tegnap a zánkai stadionban kiépített akadályhajtó pályán. A válogatott még egy hétig marad Zánkán. Két hete Zánkán edzőtáboroznak a kettesfogat- hajtó-vb magyar indulói. Fintha Gábor szövetségi kapitány és csapata tegnap ízelítőt tartott abból, ami reményeik szerint a kecskeméti versenyen is eredményre vezet. nyékén. A versenyre 23 nemzet 72 fogata nevezett, ez minden idők második legnépesebb mezőnye. Három nappal ezelőtti közlés szerint elővételben 3500 jegy kelt el. Összességében 60 ezer sportbarátot vár Kecskemét Hogy ez nem vágyálom, mi sem jelzi jobban, minthogy a verseny idejére a város 30 km-es körzetében minden szálláshely elfogyott. A vb után a Széktói Stadion gyepszőnyegét újraépítik, korszerű öntözőberendezést is kialakítanak. Fintha Gábor szövetségi kapitány elmondta: nagy az elvárás a magyar indulókkal szemben, már az ezüstérem is nagy csalódást jelentene az elmúlt sikerek fényében. Pedig a várhatóan erős mezőnyben még a bronzérmet is meg kellene becsülni. A csapatot augusztus 14-én nevezi meg a kapitány. A sajtótájékoztató után a magyar indulók, köztük a 13 világbajnoki aranyéremmel rendelkező Lázár-testvérek tartottak bemutatót akadály- és ma- ratonhajtásban. Ifjú Juhasz László nem szeretné megtippelni a vébé-helyezését Rajtmár István f A zánkai kikötő egyik éttermének teraszán tartott tegnap sajtótájékoztatót az augusztus 19-én kezdődő kecskeméti kettesfogathajtó- vb szervezőbizottsága. Mondok József elnök elmondta, minden a tervek szerint halad. Állnak a maratonpálya akadályai, az utóbbi esztendők legszínvonalasabb pályája épült a vízműdomb körA 23 éves ifjú Juhász László a magyar indulók legfiatalabbi- ka. A kiskunfélegyházi hajtó nem akármilyen örökséggel csap a lovak közé a kecskeméti vébén: édesapja két világbajnoki érmet őriz.- Természetesen édesapám sokat segít, elsősorban a szakmai tanácsait fogadom meg. Idén a fábiánsebestyéni 3. hely a legjobb eredményem, később sokat bajlódtam a lovaimmal. Előbb egy lipicait szerettem volna betanítani, nem sikerült, hiába bíztam benne. Szilvásváradon nagyon jó díjhajtást követően a maratonban sérült meg az egyik társam, fel kellett adnom. A zánkai edzőtábor remek, rendben van a fogatom is. Ennek ellenére nem tippelnék a vébé- eredményemre. Igyekszem, aztán meglátjuk, mire lesz elég - mondta az egyetlen megyebeli világbajnoki résztvevő. Ot vb-aranyérem a kajak-kenusok célja Öt aranyérem megszerzésének reményében kel útra a magyar kajak-kenu válogatott az év fő eseményére, a kanadai Dart- mouth-ban jövő csütörtöktől vasárnapig sorra kerülő vébére. A 32 tagú csapat - benne 9 újonccal - két részletben, ma reggel, illetve vasárnap kel útra a tengerentúlra. A hajók már a hét elején megérkeztek a helyszínre.- Végigjárva az edzőtáborokat, elmondhatom: nem reménykedem a jó szereplésben, hanem várom azt - fogalmazott Storcz Botond szövetségi kapitány, akinek decemberi kinevezése után ez lesz az első vébéje ebben a minőségében. Érdekesség, hogy elődje, Angyal Zoltán is Randában debütált 12 évvel ezelőtt. A válogatottak közül Kovács Katalin és Janics Natasa indul a legtöbb számban - ötben. ■ APRÓM SZOLGÁLTATÁS Kitti érzéki masszázsa. 30/2621142..10U134. LAZÍTÓ-NYUGTATŐ masszázs. 30/490-5111.-------------------------------------------------------------------------------*1041890’ MASSZÁZS, reflexológia! 30/647-3905. .....................................................*1040030’ Mó nika élménymasszázsa. 70/673-6178..,043134. NIKI masszázs! 20/270-7791.------ ---------------------------------------------------—.--------------*1041134’ NY ÍLÁSZÁRÓK, árnyékolók minőségi szerelése, cseréje. 30/224-3650. Ferenczablak Bt. ■1043142’ Réka egyedi masszázsa. 30/944- 7095. ’1043134’ SALÉTR0M0S, nedves házak szigetelése 3 féle módon, www.vizesfal.hu 70/364-9917.-----------------------------—---------------------------------------------*1015838’ SV ÉD masszázs! 70/344-6299.-------------------------------------------------------------------------------*1041969’ SZOBAFESTÉST vállalok Kméten. 20/271- 2353.-------------------------------------------------------------------------------*1043105’ TÉRBURKOLÁST vállalok. 70/512-7905.-------------------------------------------------------------------------------*1043140’ a TÉRKÖVEZÉST, hasított kőrakást olcsón vállalok. 30/238-1011.-------------------------------------------------------------------------------*1043155’ ÜZ LETASSZONYOK, igényes hölgyek, figyelem! Személyre szabott sminktanácsadást, annak gyakorlati elsajátításának oktatását vállalom. Tel.: 30/916-3479-------------------------------------------------------------------------------*1042813TÁRSKERESÉS ABSZOLÚT szép, csinos, formás, 38-as ismerkedne diszkrét környezetben. 30/876-3797.-------------------------------------------------------------------------------»1042105* ADRI 21 éves ismerkedne. 70/665-1546.------------------------------------------------------------------------------»1042220* ÁP OLT férfiakkal ismerkednék. 20/488-1370.-------------------------------------------------------------------------------*1043199’ ÁPOLT szexi lány ismerkedne. 30/5548-042.-----------------------------------------------------------------------------*1042907’ ÁP OLT 40-es Ági ismerkedne. 70/2336-430.-----------------------------------------------------------------------------*1042907’ BAJÁN u krán származású hölgy ismerkedne. 30/8700-268.--------------------------------------------------------;----------------------*1042882’ BELEVALÓ 48-as ismerkedne. 20/575-8106.-----------------------------------—■--------------------------------------*1043200’ DU NDI ismerkedne Kecskeméten. 30/945- 1376.--------------------------------------------------—-------------------------*1042197’ FR ANCIATANÁRNŐ ismerkedne. 06-20/280- 9067.-------——-------------------------------------------------------------*1042910’ HÁ ZASTÁRSNAK keres 70-es özvegy, nyugdíjas férfi hasonló hölgyet Kecskemét közeléből. íij! Válaszolok. Jelige: "Csak levélre"------------------------------------------,------------------------------------*1042943’ KE TTESBEN Te meg Én! 06-70/207-2616.-------------------------------------------------------------------------------*1042872’ KÜLÖNLEGES érzések Adritól. 70/273-0750.-------------------------------------------------------------------------------*1042889* KÜLÖNLEGESEN finom, érzéki, feltűnően szép nő ismerkedne. 30/848-3447.-------------------------------------------------------------------------------»1042895* NEM találsz vonzóbbat! 06-20/357-1697.-------------------------------------------------------------------------------»1042872* SZEX I tanárnőre vágysz? Hívj! 30/3085-564. *1042128’ Társam keresem, molett kedvelő, 38-45 éves korig. 40 éves hölgy vagyok. 3O/538-ó841..1043094. TRANSZI fiú ismerkedne Kméten. 70/227- 4571-------------------------------------------------------------------------------*1042196* VONZÓ Vivi vár! 06-20/580-4647.-----------------------------------------------------------------------------»1042872* 19 ÉVES Jenny várja partnerét. 30/589-3825-------------------------------------------------------------------------------»1004409* 32-ES fekete ismerkedne. 70/662-8615.-------------------------------------------------------------------------------*1042812* 39/173/75 jól szituált, káros szenvedélyektől mentes férfi keres csinos, vékony hölgyet, 28- 38 éves korig. 30/201-47-82.-------------------------------------------------------------------------------*1021242’ 40 ÉVES hölgy ismerkedne. Telefon: 06- 30/945-1720.-------------------------------------------------------------------------------*1043148’ 50-ES férfi társat keres. 30/433-6953.-------------------------------------------------------------------------------11043017* VÁLLALKOZÁS ROMÁNIÁBAN nagy kapacitású modern betongyárunk van kiszolgáló gépparkkal. Multicéggé kívánjuk fejleszteni az igen nagy volumenű megrendelések teljesíthetősége érdekében. Negyedik cégtársként 50 M Ft-tal rendelkező befektetőt keresünk. 30/566-7340, mail cím: pannonbetonsrl@gmail.com ________ RO MÁNIÁBAN történő cégalapítást teljes körű ügyintézéssel vállalunk. 70/367-2450. —-----------------------------------------------------------------------*1042886’ VEGYES LEMEZ garázsajtó eladó. 76/323-676. Várom olyan egyedülálló, 65-70 éves, egyszerű asszony jelentkezését, áld egyszerű háztartásomba segítségemre lenne. Többit a helyszínen: Kecskemét, Irinyi u. 24. Miklovics Ferenc.1G)3Mr «1 DB 1 karos kávéfőző darálóval, szivattyúval, vízlágyítóval és 1 db mobil sörcsapoló kompletten eladó. 06-70/944-1989. APRÓ-CSEPRŐ CSERÉPKÁLYHA, kandalló olcsón 30/300- 5089.------------------------------------------------------------------------------*1037376’ ME ZŐGAZDASÁG «CSERSZEGI fűszeres szőlő Tiszakécskén aug. közepén szüretelve eladó. 30/9254-249. ——---------------------------------------------------------------------*1041887’ DOBKOSÁR töröhenger felújítás. 30/9475- 672 —-------------------------------------------—------------------ *1040605’ FŰ SZERPAPRIKA: nyers csöves, édes, erős, kis- és nagy tételben eladó. 30/983-8507.----------- ----------------------------------------------------------------*1043054’ INF RAVÖRÖS gabona-béltartalom gyorsvizsgálat a Kertészeti Főiskolai Karon. Búza, árpa, kukorica, olajosok. Tel.: 06-20/355-48-32 www.kfk.hu--------------------------------------------------------------------------------*1033674’ IRSAI O livér és Muscat Ottonel szőlőt keresek felvásárlásra orgoványi átvétellel. 30/9436-953.-----------------— ----------------------------------------------*1042999’ «K ISBÁLÁS szalma és tritikálé eladó. 20/568-9330.--------------------------------------■-------------‘--------------------------*1043055’ KO RPA 650 Ft/zsák eladó. 20/7716-423.-------------------------------------------------------------------------------*1043038’ « KORPA eladó. 650 Ft/zsák. 30/653-8681.------------------------------------------------------------------------------*1043072’ KU KORICA eladó. 30/2702-332.-------------------------------------------------------------------------------*1042239’ TAVALYI kisbálás búzaszalma eladó. 06- 20/9175-491.--------------------—:-----------------------------------------------------*1043167’ «1 ,60-AS körbálában jó minőségű lucernaszéna eladó. 30/417-5338.-------------------------------------------------------------------------------*1043059* «560 rrfes fóliaváz 5/4-es csőből fűtési rendszerrel eladó, külön is. 70/539-6234.-------------------------------------------------------------------------------»1043051* IHEZOZOHI Ma lép tatamira az ifjúsági vébén cselgáncs Hetvenöt ország versenyzőinek a részvételével Budapesten megkezdődött az ifjúsági vb. A megyebeli színeket képviselő Horváth Zoltán (66 kg) ma versenyez. Súlycsoportjában 44 dzsudoka indul, köztük az idei Eb-győztes orosz is. A KJC versenyzője egy kirgiz fiú ellen kezd. A Vásárhely nyerte az edzőmérkőzést FELKÉSZÜLÉS A Kiskunhalas NKSE Bravotel NB I-es női kézilabdacsapata hazai pályán előkészületi meccset játszott a szintén élvonalbeli Hódmezővásárhellyel. A találkozót a Csongrád megyei gárda nyerte 33-30-ra. Az országos főtábla első fordulója következik labdarúgás Magyar Kupa meccseket rendeznek vasárnap, ahol már az országos főtábla 2. fordulójába jutás a tét. A megyebeli csapatok párosítása: Tótkomlós (Békés m. II. o.) - Ladánybene, Szajk (Baranya m. ÜL o.) - Kalocsa, Tisza Volán (NB ül.) - KTE H, Harkakötöny - Algyő (NB Hl.), Csanytelek (Csongrád m. DL o.) - Harta. Kezdés 17 órakor. A válogatott csatár csapatot váltott LABDARÚGÁS Az IpSWÍCh Townnál folytatja pályafutását PRiSKiN tamás, a szintén angol másodosztályú Watford magyar válogatottja. A 22 éves támadó játékjoga 1,7 millió fontért cserél gazdát. Ha az átigazolást hivatalosan is bejelentik, ő lesz a negyedik legdrágább magyar futballista. 13 Görög, svájci, izraeli, bolgár, dán ellenfel jöhet A görög Olimpiakosz Pireusz, a svájci Zürich, a bolgár Levszki Szófia, a dán FC Köbenhavn vagy az izraeli Maccabi Haifa együttese lehet a Debrecen következő ellenfele a BL főtáblára jutásért. A hajdúsági labdarúgócsapat kettős győzelemmel jutott túl az észt Tallin gárdáján és bekerült a BL 4., utolsó selejtező körébe. A sorsolást ma délben tartják az UEFA nyoni székházában. A párharcok győztesei a BL főtáblájára jutnak, míg a vesztesek az Európa Liga csoportküzdelmeibe kapcsolódnak be. A Löki már eddig 2,1 millió eurót keresett. A BL-csoportkör elérése esetén minimum 7,1 millió euróval számolhat. ■