Petőfi Népe, 2009. július (64. évfolyam, 152-178. szám)

2009-07-04 / 155. szám

PETŐFI NÉPE - 2009. JÚLIUS 4., SZOMBAT SPORT 15 Az esélyes spanyol csapattársa, Lance Armstrong árnyékában? Sokk: ez azért kicsit sok röplabda Könnyen kerékbe törhet a kiváló játékos karrierje Noha a szakértők többsége a spanyol Alberto Contadort tartja a ma rajtoló Tour de France or­szágúti kerékpáros körverseny legnagyobb esélyesének, mégis minden egyik segítőjéről, a via­dalt hétszer megnyerő Lance Armstrongról szól. Az amerikai a legerősebbnek tartott istállóhoz, az Asztanához igazolt. A verseny elején várha­tóan meg kell elégednie az első­számú „fegyverhordozó” szerep­körével, mivel szintén az Asz- tanában teker a viadal 2007-es győztese, Contador is, aki tavaly nem védhette meg címét. Akkor ugyanis nem hívták meg a ka- zah csapatot a sorozatos dop­pingügyei miatt. Contador így is bizonyította, hogy ő a jelenkor legjobb országúti kerekese, hi­szen a Giro d’Italia és a Vuelta megnyerésével vigasztalódott. ■ A Touron 1999 és 2005 között veretlen ame­rikai Armstrong 3 és fél év kihagyás után tért vissza. Armstrong elfogadta, hogy Contador a csapat kapitánya, de hozzátette, úgyis a versenyen dől el, ki lesz az istálló elsőszámú embere, hiszen ha bárki jobb for­mát mutat a spanyolnál, akkor váltani kell a viadal közben. Contador az elmúlt két idényben mutatott eredményei alapján amúgy toronymagas esélyes. A 96. Tour 20 csapatának 180 indulójára 3459,5 kilométer tel­jesítése vár. A 21 szakaszból ál­ló viadal programjában két egyé­ni és egy csapat időfutam, továb­bá 3 hegyi befutó szerepel. Az összdíjazás: 3 276 060 euró. ■ Armstrong nem csak kedvtelésből szállt újra nyeregbe Súlyos büntetést, kétéves eltiltást kapott a dopping­vétségen ért Bagics Ba­lázs, a Kalo Méh-Kecske- méti RC játékosa. Borbély Károly A Magyar Röplabda Szövetség (MRSZ) Jogi- és Fegyelmi Bizott­sága megtárgyalta a Kalo Méh- Kecskeméti RC játékosának, a po­zitív doppingmintát szolgáltató Bagics Balázsnak az ügyét. A tes­tület doppingvétség elkövetésé­ben vétkesnek mondta ki a ver­senyzőt, ezért 2 évre eltiltotta mindenfajta röplabdasporttal kapcsolatos versenyzéstől. Bagicstól az április 17-én leját­szott Kaposvár elleni Magyar Ku­pa döntőt követően vettek mintát Ilyen súlyos büntetésre senki nem számított. Már csak azért sem, mert a kecskeméti játékos szervezetében állítólag olyan til­tott listán szereplő szert találtak, amivel korábban más röplabdás is lebukott, ám akkor három hó­nap lett a vétkes büntetése. - A szövetség doppingszabályzata 2007 júliusában megváltozott, nagyobbak lettek a büntetési té­telek. Az a másik eset még a szi­gorítás előtt volt - mondta Rodics Dániel, az MRSZ sajtófőnöke. Bagics Balázs a határozat el­len a kézbesítéstől számított 15 nap alatt jogorvoslattal élhet.- A doppingeljárást másodfo­kon a szövetség fellebbviteli bi­zottsága, azaz az elnökség tár­gyalja. Así "eljárás során a bizott­ság az első fokú határozatot meg­semmisítheti, helyben hagyhat­ja, vagy új eljárásra kötelezheti az először eljáró testületet - vá­zolta Rodics, hogy mi várható fel­lebbezés esetén. A megsemmisítés nehezen képzelhető el, tehát leginkább akkor számíthat a vétkes sporto­ló az enyhébb büntetésre, ha új eljárást kér az elnökség.- Súlyosnak találom a bünte­tést. Mindenféle doppingot elíté­lek, büntetni is kell a vétkest, de azért ne törjék már kerékbe egy fiatal játékos sportolói pályafutá­sát. Remélem, lesz egy jó ügy­véd, aki segít Balázson - véleke­dett Breszkó András, a KRC me­nedzsere, akitől megtudtuk: az országban elsőként fogadta el a szövetség a nevezésüket a követ­kező bajnokságra. Minden szük­Ma még nem tudni, hogy mikor láthatjuk legközelebb Bagics Balázst (szembe) kecskeméti színekben séges dokumentumot leadtak az MRSZ-nek, a költségeket rendez­ték, s ezt igazolták is. A csapat neve jövőre is Kalo Méh-Kecske- méti RC lesz.- Nem gondoltam, hogy ilyen A MAGYAR RÖPLABDA SZÖVETSÉG doppingellenes szabályzatá­nak 3. paragrafusának, (1) bekezdésének „a ” pontja egy­értelműen kimondja: dopping­vétséget követ el a versenyző, ha a testéből származó mintá­ban jelen van a doppinglistán szereplő tiltott szer, annak származéka vagy markelje. Az említett szabályzatban a keményen megbüntetik. Azok a sportolók szoktak kétéves eltil­tást kapni, akik szisztematiku­san szedik a teljesítményfokozó doppingszereket. Balázs elszí­vott egy füves cigit, és olyan bün­büntetés mértékét is megfogal­mazták (7. paragrafus, (1) be­kezdés, „a"pontja): a 3.§ (1) bekezdésének „a” pontjában meghatározott doppingvétsé­gek elkövetése esetén első al­kalommal két év időtartamú a versenyrendszerben szerve­zett versenyen való részvételtől az eltiltás, míg a második al­kalommal végleges. tetést mértek ki rá, mint az athé­ni olimpián lebukott diszkoszve­tőre, Fazekas Róbertre - fogal­mazott Gyurkó Sándor, a kecs­keméti gárda edzője, majd szólt arról is, hogy hol tartanak jelen­leg a jövő csapatának kialakítá­sában: - A legutóbb Kazincbar­cikán játszó Tóth II Gáborral fel­vettük a kapcsolatot, még nem adott választ. A Dunaújvárosból távozni készülő Bokor Elek ki­vár, külföldi szerződésben re­ménykedik. Bízom benne, hogy a szolnokiak kiválósága, Rapi Róbert visszatér Kecskemétre, de a hajdanán barcikai színek­ben szereplő Kovács Zoltánnal is tárgyalunk. Szerettünk volna beszélni Bagics Balázzsal is, de ő tegnap elérhetetlen volt. Először két év az eltiltás, másodszor végleges HÍRSÁV Ndjodóval megegyeztek, ma már bemutatkozhat edzőmeccs Az NB I-es Kecskeméti TE-Ereco veze­tői tegnap délután megálla­podtak a legutóbb Siófokon játszó Eduard Ndjodóval, aki 2011-ig szóló szeződést köt a lila-fehérekkel. A ka­meruni csatár akár már ma bemutatkozhat a Széktói közönségének, a 18 órakor kezdődő szlovák FC Nitra elleni felkészülési meccsen. Kenesei góljával előnyben a Haladás labdarúgás A Szombathe­lyi Haladás Kenesei Kriszti­án 78. percben szerzett sza­badrúgásgóljával 1-0-ra nyert a kazah Irtis Pavlodar ellen az Európa Liga selej­tezőjének 1. fordulójában. Az idegenbeli visszavágóra július 9-én kerül sor. Rekordmezőny a Kékszalagon vitorlázás Hatszáztizenkét hajóval rajtolt el tegnap Ba- latonfüredről a 41. Kéksza­lag Balaton-kerülő verseny mezőnye. Európa leghosz- szabb tókerülő viadalán az eddigi csúcsot az előző esz­tendő tartotta, amikor 578 hajó indult. A csatár ott akar lenni a selejtezőkön futball Erwin Koeman szövetségi kapitány meglá­togatta a német II. osztályú Augsburg légiósát, a térdsé­rüléséből lábadozó Torghel- le Sándort. Bár a támadó még nincs tökéletes állapot­ban, reméli, hogy az őszi vb-selejtezőkön a válogatott rendelkezésére állhat. A salgótarjáni névadó szponzor kihátrál kosárlabda A Wamsler SE Háztartástechnikai Európai Rt. nem tudja tovább támo­gatni az élvonalba készülő salgótarjáni férfi kosárlab­dacsapatot. A nógrádi me­gyeszékhely együttese, a Wamsler SE-Salgótarján hatvan év után kerülhet vissza az élvonalba az NB I/B ezüstérmeseként, miu­tán a bajnok SMAFC-NYME nem vállalta az indulást. Az elmúlt tíz év nyolcadik Williams-sikere következik A bajai úszó hat számban indul a vb-n vízi sport Kiváló formában és hangulatban érkezett haza a tengerentúlról Akárcsak 2002-ben, 2003-ban és tavaly, úgy ma is a Williams nővérek vívják a női egyes dön­tőjét a wimbledoni teniszbajnok­ságon. Az utóbbi tíz évet tekint­ve nyolcadszor fordul elő, hogy a testvérpár valamelyik tagja emelheti majd magasba a trófe­át. A címvédő Venus nyolcad­szor, húga, Serena ötödször játszhat finálét a sportág londoni szentélyében.- Most jön a neheze, hiszen Serenával kell játszanom. Örü­lök, hogy bejutott a döntőbe, de szeretném megverni. Nagyon szoros mérkőzésre számítok és remélem, még sokszor léphe­tünk pályára egymás ellen - mondta Venus. A Williams-nővérek ezzel még nem fejezik be wimbledoni sze­replésüket, hiszen a párosban is bejutottak a fináléba, ahol a S. Stosur, R. Stubbs ausztrál kettős lesz az ellenfelük. A juniorok versenyében Babos Tímeának az elődöntőben megálljt parancsolt egy thaiföldi lány, aki két játsz­mában verte magyar riválisát. A férfi egyesben Roger Fede- rer a 20. Grand Slam-döntőjére - Wimbledonban sorozatban a he­tediket játssza - készülhet. A svájci ellenfele a fináléban az amerikai Andy Roddick lesz. Ha Federer vasárnap győz, 15. GS- trófeáját gyűjti be, amivel e te­kintetben ő lesz minden idők legsikeresebb teniszezője. ■ Öt érmet szerzett Hosszú Katin­ka a múlt heü Egerben rendezett országos bajnokságon. A Bajai SVSC úszónője egy éve Los-An- gelesben tanul.- Hol készülnek a vb-re, Debre­cenben vagy Balatonfűzfőn? - kérdeztük a telefonvonal másik végén lévő Pass Ferenc edzőt.- A vb-n induló válogatottak valóban e két helyszínen táboroz­nak, de mi maradtunk a jól bevált bajai uszodánál. Katinka fél éve nem volt itthon, és a családjával is szeretne egy kicsit együtt len­ni. Azért a július 26-án kezdődő vb előtti héten keresünk egy olyan helyszínt, ahol 50 méteres medencében is tudunk edzeni. Hosszú Katinka napi két edzéssel készül a római úszó vb-re- Katinka mikor érkezett haza Amerikából?- A bajnokság előtt három nappal. Már egy éve a dél-kalifor­niai egyetem ösztöndíjasa, ott ta­nul és úszik. Természtesen az el­telt idő alatt vele és az amerikai edzőjével is folyamatos kapcso­latban voltam. Tudtam a prog­ramját, az edzésterveit, ismer­tem az időeredményeit. Kiváló fi­zikai állapotban van. Odakint ka­pott egy új ingert, ami kedvező­en hatott a kedélyállapotára.- Hogyan értékelhető az ob-n mutatott teljesítménye?- A kilencórás időeltolódás és a versenyen kapott terhelés elle­nére remekül szerepelt. Fő szá­mát, a 400 vegyest - ebben a ta­valyi Eb-n ezüstérmes volt - megnyerte, akárcsak a 200 pil­langót és a 800 gyorsot. Kétszáz vegyesen Verrasztó mögött úgy lett második, hogy ő is a régi or­szágos csúcson belül úszott.- A vb-n milyen számban indul?- A három egyéni - a két ve­gyes és a 200 pillangó - mellett rajthoz áll még a 100 és a 200 ni­es gyorsváltóban, valamint a 100 m-es vegyesváltó tagjaként pil­langóban is. Ha tudja tartani a je­lenlegi formáját és az időeredmé­nyeken javít egy kicsit - márpe­dig napi két edzéssel ezen dolgo­zunk -, akkor a római vb-n több számban is döntős lehet.« Sz. E.

Next

/
Thumbnails
Contents