Petőfi Népe, 2009. július (64. évfolyam, 152-178. szám)

2009-07-25 / 173. szám

PETŐFI NÉPE - 2009. JÚLIUS 25., SZOMBAT 5 MEGYEI KORKÉP Testvérvárosok összefogása a megoldás baja/zombor Közel százezer eurót nyertek közösen készített hulladékkezelési pályázatukkal Zomboriak tájékozódtak, majd tájékoztattak a hul­ladék kezeléséről a bajai városházán. Pénzük van rá, mert nyertek. Rab Rita A Bajai Többcélú Kistérségi Tár­sulás elnöke, Révfy Zoltán tavaly júliusban támogatói szerződést írt alá Zombor polgármesterével, Dusán Joviccsal a szerb város hulladékkezelési pályázatának eredményes elbírálása érdeké­ben. Pályázatában a szerb fél vál­lalta, hogy a sikeresen végrehaj­tott projektről bemutató fórumot tart Zomborban és Baján is. Csü­törtökön a projektet a Zomborból érkező Andrija Penzes projekt­menedzser mutatta be a polgár- mesteri hivatalban.- Bízom abban, hogy találko­zásunk az állam, a gazdálkodók, az oktatási szervek, a tudomá­nyos testületek, a civilszerveze­tek, a média, valamint a fogyasz­tók, vagyis a társadalom minden rétegének felelősségére rámuta­tott. Sikerül felhívni a figyelmet arra, hogy mindenkinek a fele­lősségéhez és lehetőségeihez mérten hozzá kell járulnia a sze­métprobléma megoldásához, a szemétben rejlő energiaforrás kiaknázásához. 1992-ben a riói konferencián jelent meg először hivatalosan a komoly szemlélet- változás, miszerint a gazdasági és környezeti érdekeket azonos súllyal kell figyelembe venni. Minél többet foglalkozunk ezen gonddal, annál nagyobb az esély a tartós, jó megoldásra - mond­ta el Pozsgainé dr. Juhász Ildikó, a társulás humánszolgáltató in­tézménye igazgatója, a program házigazdája. Andrija Penzes projektmene­dzser is nyilatkozott lapunknak. - Ma bemutattuk, mit teszünk a környezettudatos nevelés érde­kében az elkövetkező esztendő­ben. Továbbá megismertük Baja és a térség eredményeit az uni­ós csatlakozás óta. Tudjuk, hogy' négy évet késünk a programmal. Remélem, a mi régiónk is hason­lóan jó eredményt fog elérni a hulladékgazdálkodás területén, mint a Felső-bácskai Hulladék­gazdálkodási Kft. Az iskoláskor előtti korosztályt, az általános is­kolásokat, a pedagógiai egyetem hallgatóit, valamint Zombor és Apatin, Hódság, Kula és Bács községek lakosságát célozza meg a program. Értéke 98195 Andrija Penzes, a Zom bori Csisz- tocsa Kommunális Közvállalat igazgatója. euró, amiből Zombor pénzbeli részvétele 9 900 euró. A fennma­radó 88295 euró az adomány. Egy évre terveztük, jövő április­A határ nem lehet akadály A MAGYAR FÉL támogatására, a támogatói szerződés aláírá­sára azért volt szükség, mert ez egy határokon átnyúló pá­lyázat volt Ez az együttműkö­dés is bizonyítja, hogy a ha­tár nem lehet akadály az együttgondolkodásban. Együtt tudunk odahatni, hogy környezettudatos maga­tartás alakuljon ki a határ innenső és túloldalán - nyi­latkozta a projektmenedzser. ban zárul. Legalább ezer diák tu­dásszintje bővülhet és módosul­hatnak a lakossági szokások. Szakmai szempontok is vannak. Pozsgainé dr. Juhász Ildikó, a bajai intézmény igazgatója KISKUNHALASI ANYAKÖNYVI HÍREK SZÜLETTEK: Poloznyik Noémi Fanna (édesanyja neve: Kökény Brigit­ta) Akasztó, Szűcs Előd (Tolnai Izabella Natália) Balotaszállás, Andó Erik Károly (Péter Gyöngyvér) Kiskőrös, Kiss Ró­zsa Virág (Böröcz Rózsa) Kis­kunhalas, Ocskó Máté (Szalma Anikó) Kiskunhalas, Molnár Dzsenifer (Könyves Anikó) Kis­kunhalas Hómann Hédi (Adám Szilvia) Kiskunhalas, Dóczi Pat­rik (Kovács Judit) Kömpöc, Ka­talin Nóra (Szikora Edit) Kis- kunmajsa. HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK:. Mandzsu Roland és Péter Zsuzsanna, Városi Ádám és Nagy Andrea, Komlós Tibor és Király Melinda. MEGHALTAK: Groppe Gert (Jánoshalma), Vámos Ferencné Beros Mária (Kiskőrös), Ferenczi Józsefné Buknicz Mária (Bocsa), Har- nóczi Károly (Kiskunhalas),. Gráczia János (Kiskőrös), Nagy Ervin László (Csengőd), Szűcs Zoltánné Klemencsics Anna (Kiskunmajsa), Kátai Imréné Bugyi Ilona Erzsébet (Kiskun­majsa), Szeifert Mátyásné Ko­vács Mária (Bocsa), Kovács Györgyné Gyuricza Mária (Kis­kőrös). Jakab-napi falunap lesz Fajszon Ma a fajsziak Jakab-napi falu­napot tartanak. Már reggel hat órától programok várják az ér­deklődőket. Korai horgászver­sennyel indul a nap, a résztve­vők majd halászléfőző-verseny- re is nevezhetnek. 14 órától ün­nepélyes megnyitóra kerül sor, ahol Berta Zsolt polgármester, Halász Zsolt római katolikus plébános, és a tűzoltóság műso­ra nyitja meg a rendezvényt. 17 órától táncosok, hastáncosok, énekesek és modellek különbö­ző bemutatókkal színesítik a programot. Este fellép a Des­perado, és idén is tűzijátékkal, valamint bállal készülnek a szervezők. A gyermekeket játszóházzal várják, de lesz honfoglalás kori bemutató is. ■ Bódi R. ALDI tájékoztató Több iskolát friékpsitps kizárólag háztartási mennyiségben a pal.it kok nem betétdíjasok a? ár mindennemű adót magában foglal A termékek dekoi.vio nélkül kendnél aiusiiasra A termékillusztiációk csupán elkészítési ill tálalási javaslatként szolgálnak Ugyanazt a terméket eltéió < son tagolásban is múljuk de egy adott lemteke üzletenként kizárólag egyfajta csomagolásban értékesítünk A termékek műszakilag ill külsőleg eltet hőinek a fotón látottaktól, az esetleges helyesírási ill nyomda hibakert nem tudunk felelőssegei vállalni * Kérjük vegye figyelembe, hogy állandó árukészletünkkel ellentétbe erejéig érvényesek Amennyiben gondos tervezésünk ellenein bízóit) nak. úgy ezért kérjük szives elnézéséi . korlátozott számban állnak rendelke, 'art magas kereslet következtében mai i zek az ajánlataink a készlet lékesités első napján elfogy­www.aldi-hungary.hu 52: Ajka • Baja • Balatonlelle • Bonyhád • Budakeszi • Budaörs • Budapest X. kér. • Budapest, XVL kér. • Cegléd • Dabas • Debrecen 2x • Dunaföldvár Nyitva tartás Hétfő Dunaharaszti • Dunaújváros • Esztergom • Főt • Gárdony • Gyula • Hajdúböszörmény • Hajdúszoboszló • Halásztelek • Hatvan • Hódmezővásárhely Nyári nyitva tartá 06.01-től - 08.31-ig Jászberény • Kalocsa • Karcag • Kazincbarcika • Keszthely • Kiskunhalas • Kisvárda • Miskolc • Mohács • Mosonmagyaróvár • Nyíregyháza 3x • Paks Balatonlelle, Gárdony, Keszthely, Siófok Pápa • Pécs • Piliscsaba • Siklós • Siófok • Szeged • Szentes • Székesfehérvár • Szombathely 2x • Törökbálint • Veszprém 2x • Zalaegerszeg Hétfő - Vasárnap 7" - 2100 Kőrös térségében A Kiskőrösi Többcélú Kistérségi Társulás intézményei megszé­pülnek a nyáron. Az általános nyári karbantartási munkák mellett négy intézmény komp­lett felújítására is sor kerül. A Dél-alföldi Operatív Program (DAOP) által kiírt és meg is nyert pályázatának köszönhetően a csengődi, a soltvadkerti, a csá­szártöltési és egy kiskőrösi (a Pe­tőfi Sándor) iskola újul majd meg. A négy általános iskola fel­újításának munkálatai előrelát­hatólag szeptember elején kez­dődnek meg. A bócsai általános iskola új nyílászárókat kap, megújul a könyvtár, valamint a sportpálya felújításába is belekezdtek már. A kiskőrösi kistérség tizenhat óvodájában már hozzákezdtek az ilyenkor szokásos karbantar­tási munkákhoz. Tisztasági fes­téssel és egyéb munkával ké­szülnek a gyerekek szeptembe­ri fogadására. Az óvodák felújítá­sára 9,7 millió forintot nyertek az önkormányzatok. Ebből az összegből az imrehegyi, a tabdi és a tázlári óvoda szépül meg. Fűtésrendszer-felújítás, villany- vezeték-, nyílászáró- és tetőcsere szerepel a felújítási tervek kö­zött. A kaskantyúi és a páhi gye­rekek szülei - összefogva az óvó nénikkel - közösen festik majd le a kerítést. ■ Bódi R. Solton lesz a Duna-parti polgárórparti Solt ad helyet a megyei polgárőr­napnak. Révbérpusztán ma dél­előtt tíz órakor ünnepélyes ke­retek között kezdődnek az ese­mények. Először kitüntetnek néhányat a jól dolgozó polgár­őrök közül. A szolgálaton kívüli­ek horgász-, főző-, kötélhúzóver­senyen vehetnek részt, de nem marad el a már hagyományos szépségverseny sem. Lovas be­mutatót is láthatnak a nézők. A színpadon folyamatosan lépnek fel a különböző településekről érkező csoportok. A nap végére eldől az is, hogy kinek a bora és pálinkája ízlett legjobban a zsű­rinek. ■ Sz. T.

Next

/
Thumbnails
Contents