Petőfi Népe, 2009. július (64. évfolyam, 152-178. szám)
2009-07-25 / 173. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP PETŐFI NÉPE - 2009. JÚLIUS 25., SZOMBAT Közműépítésre állnak össze a mizsei porták Két és fél milliárd forint értékű közművesítésre készül La- josmizse. Már kiválasztották a csatornahálózat tervezőjét, hamarosan kezdődik a víziköz- mű-társulás szervezése.- Lehet-e már tudni, hogy körülbelül mikor köthetnek rá a hálózatra a háztartások? - kérdeztük Basky András polgármestert.- Most még csak az események körvonalait látjuk. Várjuk a tervdokumentáció elkészültét. Azzal és az akkorra már működő víziközmű- társulással pályázhatunk a kivitelezési költségekre. Nagyon fontos, hogy a háztartások többsége támogassa a beruházást. Ha minden jól megy, az első kapavágás valamikor 2011-ben történhet.- Mennyivel kell a mizseiek- nek kiegészíteniük a központi támogatást saját zsebből?- Maximum a költségek 85 százalékát kaphatjuk meg, ezért részben az önkormányzat egészíti ki. Idén 20 milliót ad erre a célra a képviselő-testület. Úgy számítjuk, a közvetlen lakossági hozzájárulás 200-300 ezer forint körül lesz a háztartásonként. Ezt egy összegben vagy részletekben fizethetik majd ki.- Mennyivel csökkenhet a szennyvízkezelés költsége?- Most köbméterenként 1622 forint a szippantás, a csatornadíj pedig nem éri el a bruttó 300 forintot. Ilyen arányokra lehet majd számítani. Mindazonáltal fontos környezetvédelmi problémát oldunk meg, Lajosmizse csatornázottsága jelenleg mindössze 30 százalék körüli. ■ M. J. Basky András polgármester Kerámiastúdió Hogyan lehet matricával díszíteni a kerámiákat? Többek között ezt mutatta meg Dalia Lauckaite-Jakimaviciene litván művésznő a Nemzetközi Kerámia Stúdióban tartott nyílt napon az érdeklődő ifjú keramikusjelölteknek. (H. I.) Magasan a ponthatárok sovány vigasz A pótfelvételin talán még lehet javítani Csütörtök este kiderült: 94 ezer jelentkező zárta sikeresen az idei felvételi időszákot. A 127 500 felvételizőből tehát első körben nagyjából 30 ezren nem jártak sikerrel. Magyarvári Annamária A legmagasabb ponthatárok versenyében a tavalyihoz hasonlóan ismét a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) nemzetközi gazdálkodás szakja nyert, ahová 469 ponttal lehetett bekerülni. A második helyre a BCE nemzetközi tanulmányok szak került: 462 pont kellett a bejutáshoz. Általánosságban egyébként idén azok a szakok emelkednek ki a mezőnyből magas pontjaikkal, amelyek egyébként is a népszerűségi lista élén szerepelnek. A Semmelweis-egyetem (SOTE) általános orvosi karán például 437 pontot kellett gyűjteni a bejutáshoz, de igen magasan húzták meg a határt az ELTE kommunikáció és médiatudomány szakon is, ahol 451 pontra volt szükség. Idén a SOTE más karai is remekeltek, így a fogorvosira 434, a gyógyszerészkarra 406 ponttal lehetett bekerülni. A felvételizők között továbbra is hódít a turizmus-vendéglátás szak, a bejutáshoz idén átlagosan 352 pontot kellett megszerezni, de hat intézményben 400 pontnál is többet kellett gyűjte- niük a felvételizőknek: a Budapesti Corvinus Egyetem Gazdálkodástudományi Karán nappali tagozaton állami finanszírozásban 451, költségtérítésben 435 pontra volt szükség, a Budapesti Gazdasági Főiskola leendő hallgatóinak pedig 427 pont kellett. A társadalomtudományi terület legerősebb képzésének a kommunikáció és médiatudomány szak bizonyult. Az intézmények között éles versenyhelyzet alakult ki, végül 19 helyen 400 pont felett állapították meg a határt. A BCE Társadalomtudományi Karán az államilag támogatott nappali képzésen 455, míg az ELTE bölcsészkarán 451 pont volt a bejutási minimum. A BME Gazdasági és Társadalom- tudományi Karán pedig 439 ponttal lehet kommunikációt és médiatudományt hallgatni szeptembertől. A jelentkezési statisztikákat átnézve a legnagyobb siker talán a hatodik helyen szereplő jogi képzéseké, a jogi pálya népszerűsége ugyanis 30 százalékos növekedést mutat. Az ELTE jogi karára például csak azok a fiatalok juthattak be, akik legalább 426 pontot teljesítettek, de a Pázmány jogi képzésére is 411 pont kellett, míg a a szegedi jogi karon 409 pontot kértek a felvételizőktől. NÉZŐPONT: 3. OLDAL Maradt a régi népszerűség A jelentkezők zömében a nagy múltú egyetemek képzéseit preferálják. Első helyen egyértelműen az ELTE áll, 2009-ben minden tizedik felvételiző első helyen jelölte meg az intézményt, és az ELTE BTK büszkélkedhet a legkeresettebb kar címével is. A második helyen a Pázmány Péter Katolikus Egyetem szerepel, majd a Szegedi és a Pécsi Tudományegyetem következik. PN-POSTA Tisztelt Szerkesztőség! Aszfalt olvad, kő izzik, perzsel a levegő. Július van, így ez rendjén is van. Az utca kihalt, aki tud, az árnyékba, lakásba húzódik vissza. A kora délutáni kánikulai idillt (37 fok) mintegy fél tucat emberből álló gépesített csapat zavarja meg emelőkosárral, motoros fűrésszel felszerelkezve. A célpont tárgya Kecskeméten a Czollner köz 26. számú ház előtti két 28 éves fűzfa, melyet az ott lakók ültettek még anno beköltözésük után. Ezek a fák most kezdték igazán meghálálni az elmúlt évek ápolását, gondozását, az embereknek jóleső árnyékot, a madaraknak élelmet, fészkelőhelyet adva. Távol az úttesttől, elektromos vezetékektől, kizárólag a járda fölé terebélyesedve az arra járók és ott lakók kényelmét szolgálták. A járókelők nem zavarták a munkálatokat, egyetlen ott lakó érdeklődött csak a tevékenység iránt, hiszen ez az időszak nem éppen az egészséges és kényelmet szolgáló fák irtásának az ideje. A konkrét kérdésre a válasz az volt, hogy „hivatalos, önkormányzati utasításra” történik mindez. A harminckét lakásos társasháznak sem a közös képviselőjével, sem pedig a lakóival nem egyeztettek ebben a kérdésben. Nagyjából tíz méterrel arrébb van ugyan egy kiszáradt nyírfa, de annak kivágására „nem volt szerződésük”. Várjuk az elfogadható választ! Tisztelettel: egy lakó OSSZÁK MEG VELÜNK GONDOLATAIKAT! LEVÉLCÍM: „PN-POSTA” PETŐFI NÉPE SZERKESZTŐSÉG 6001 KECSKEMÉT PF.76 E-MAIL CÍM: PETOFINEPE@AXELS.HU HIRDETÉS 1 SZŐLŐTERMELŐK FIGYELEM! I A ZWACK KECSKEMÉTI PÁLINKA MANUFAKTÚRA IRSAI OLIVÉR ÉS CSERSZEGI FŰSZERES SZÓLÓ FELVÁSÁRLÁSÁT TERVEZI 500 Q MENNYISÉGBEN, MAGAS CUKORTARTALOMMAL, JÓ MINŐSÉGBEN, TELEPHELYRE BESZÁLLÍTVA. KECSKEMÉT, MATKÓI ÚT 2. FIZETÉS: 4 NAPOS ÁTUTALÁSSAL! | Ügyintéző: Árvái Andor. Telefon: (70) 458-7200. Egymillió forintot ért a viílanyóra-leolvasós trükk Ismét egy idős személyt károsított meg egy magát szakembernek kiadó bűnöző Csávolyon - tudtuk meg tegnap a bajai rendőrségen. A tettes villanyóra-leolvasás ürügyén jutott be a házba, ahol a gyanútlan háziasszony figyelmét elterelve egy ruhásszekrényből 900 ezer forintnyi készpénzt, valamint 100 ezer forint értékben arany ékszert tulajdonított el. - A hasonló bűncselekmények megelőzése érdekében fontos tudnivaló, hogy a szolgáltató cégek munkatársai fényképes, sorszámmal ellátott igazolvánnyal rendelkeznek. Ezt a helyszínen kérés nélkül bemutatják - mondja Putnik Zoltán sajtóreferens. Az igazi szakemberek a szolgáltató emblémájával ellátott munkaruhában és a cég kocsiját használva jelennek meg. A mérőóra-leolvasások alkalmával pénzt sosem szednek. Az áram- és gázszámla díját minden esetben postai vagy banki átutalással kell kiegyenlíteni. így a helyszínen nem kell fizetni a szolgáltatásért. A mérőóracseréknél a szolgáltató az ügyféllel előre egyeztetett időpontban vonul a helyszínre. A szakemberek igazolvánnyal, megbízólevéllel rendelkeznek. Putnik azt ajánlja, senkit se engedjenek be addig az otthonukba, amíg személyazonosságát nem igazolta ■ Géczy Zsolt Csólyoson hét utcában és a temetőnél csatornáznak Csólyospálos önkormányzata idén 60 millió forintot költhet csatornázásra. A pályázaton elnyert pénz révén hét utcában - Ady, Arany, Katona, Kossuth, Korona, Móra, Táncsics - készül el a csapadékelvezető rendszer. A községnek tíz százalék önerőt kellett biztosítania a munkákra, továbbá a temetőhöz vezető út melletti csatorna külterülethez tartozó 763 méteres szakaszát kell saját forrásból elkészíttetnie. A közbeszerzési eljárások nemrégiben fejeződtek be. A projektmenedzseri feladatra a Szegedi Víziközmű Működtető és Fejlesztő Zrt. kapott megbízást, a műszaki ellenőrzést pedig a szintén szegedi MITT Zrt. végezheti.- A kivitelezésre három cég nyújtott be pályázatot, a győztes a Mikrokonst- rukt Kft. lett, mert az ő ajánlatukban szerepelt a legalacsonyabb ár - tájékoztatott Á. Fúrás János polgármester. A megkötött megállapodás értelmében a beruházásnak legkésőbb október végéig el kell készülnie. A csatornaépítés első üteme jövő héten kezdődik a községben. ■ Tapodi Kálmán ■ A jövő héten megkezdik a munkát a községben.