Petőfi Népe, 2009. július (64. évfolyam, 152-178. szám)
2009-07-24 / 172. szám
OKTATÁS PETŐFI NÉPE - 2009. JÚLIUS 24., PÉNTEK Pontpartin derült ki a pontos ponthatár felsőoktatás Akiknek most nem sikerült, azok a pótfelvételire augusztus 10-éig jelentkezhetnek BR,H>K1S ttja yárl nyílt nap: augusztus 6. www.ibs-b.hu 4b Tegnap este nyolc órától nagyszabású buli keretében hirdették ki a felső- oktatási felvételi ponthatárokat. Az eredményt idén több mint 127 ezer felvételiző várta nagy izgalommal. Magyarvári Annamária Tegnap este a már hagyományos Pont Ott Partin, a fővárosi Millenáris Parkban hirdették ki a felvételi ponthatárokat. Este nyolc órától óriáskivetítőn is mutatták, melyik szakra hány ponttal lehetett bekerülni. Ezzel egy időben az SMS-értesítéseket is elkezdte kiküldeni az Educatio Kht. azoknak a felvételizőknek, akik erre a jelentkezéskor engedélyt adtak a felvételi lapjukon. A ponthatárok a www.felvi.hu valamint a www.fisz.hu oldalon is megjelentek. A felsőoktatási intézményekben 480 a maximálisan elérhető pontszám, ami a tanulmányi pontokból (maximum 200 pont), az érettségin elért eredmények pontjaiból (maximum 200 pont) és a kapható többletpontokból (max. 80 pont) áll össze. A pontszámokat a tanulmányi és érettségi pontszámok összegzésével, vagy pedig az A 20 legnépszerűbb szak a beadott jelentkezések alapján 2009-ben: A nappali munkarendes alap- vagy osztatlan képzésre jelentkezőket figyelembe véve - az első helyre beadott jelentkezési lapok alapján Ki fizeti a felsőoktatást? Sorrend, Szak Jelentkezők száma, Változás 2008-hoz képest. 2009 (fő) 2009 százalékban 1. turizmus-vendéglátás 5042 +21,3% 2. gazdálkodási és menedzsment 4302 +9,4% 3. mérnök informatikus 3067 +23,9% 4. kommunikáció és médiatudomány 3007-2,4% 5. pénzügy és számvitel 2978 +56,0% 6. jogász 2660 +35,2% 7. gépészmérnöki 2580 +40,1% 8. kereskedelem és marketing 2352 +9,6% 9. általános orvos 2100 +8,3% 10. pszichológia 1929-4,0% 11. villamosmérnöki 1575 +23,0% 12. ápolás és betegellátás 1527 +48,9% 13. nemzetközi gazdálkodás 1477-3,9% 14. programtervező informatikus 1424 +28,1% 15. andragógia 1375 +23,0% 16. építőmérnöki 1282 +36,4% 17. nemzetközi tanulmányok 1276-2,1% 18. műszaki menedzser 1141 +76,1% 19. anglisztika 1067 +30,9% 20. bűnügyi igazgatási flMI 1065 +53,0% Győzelem. A fiatalok életében mérföldkő a sikeres egyetemi, főiskolai felvételi. érettségi pontszámok kétszeresével számítják ki attól függően, melyik a kedvezőbb a jelentkezőnek. Ettől eltérni csak a művészet, művészetközvetítés és sporttudomány képzési területre jelentkezőknél lehet, ott ugyanis kizárólag a gyakorlati vizsgán elért eredmény alapján is értékelheti a jelentkezők teljesítményét az intézmény. Alapképzésre, egységes, osztatlan képzésre csak az az érettségi bizonyítvánnyal rendelkező jelentkező vehető fel, akinek az emelt szintű érettségiért járó többletpontokkal együtt, de a többletpontok nélkül számított pontszáma eléri a minimum o.viri Áru 160 pontot. Szakirányú továbbképzésnél ez a minimumponthatár 140 pont. Idén pontosan 127 249-en jelentkeztek a felsőoktatásba, ebből alapképzésre 90600-an, egységes osztatlan képzésre 10200-an, felsőfokú szakképzésre ó500-an nyújtottak be kérelmet. A mesterképzésekre első helyen 17 ezren jelentkeztek. Az esti eredmények kihirdetése után a felvételizők ingyenes koncerteken ünnepelhettek, akik pedig nem jutottak be a kiválasztott intézménybe, azok a felsőoktatási intézmények kihelyezett standjainál máris érdeklődhettek a pótfelvételi lehetőségeiről. Megszülettek a ponthatárok, a jelentkezők többsége tudja már, hogy szeptembertől hol fogja megkezdeni felsőfokú tanulmányait. Megkönnyebbülést, örömöt, már- már győzelmi mámort éreznek középiskolások ezrei és szüleik: megoldottnak látszanak az elkövetkező évek, révbe ért a gyerek. Nagy öröm ez akkor is, ha államilag finanszírozott, és akkor is, ha költségtérítéses képzésbe nyertek felvételt, bár az „ingyenes” helyre való bekerülésnek még mindig nagyobb az ázsiója, mint „fizetős” altemativájának. Míg minden ellenkező híresztelés, vágy és kívánság ellenére a felsőoktatás nem ingyenes (mindany- nyian fizetünk az államilag fínan- szirozott helyek ingyenességéért, azok is, akik egyáltalán nem élnek vele), a továbbtanulás előtt állók nincsenek valódi döntési helyzetben, hiszen többnyire annak alapján hozzák döntéseiket, hogy hol tanulhatnak „ingyen”, hova nehéz vagy éppen könnyű bejutni, vagy hol, mennyi volt a ponthatár? Pedig fizetni majd mindenhol kell valamennyit: a tankönyvekért, a vizsgákért, a nyelvoktatásért, az utazásért, a szállásért; ami eltér, az a költségek mértéke és a pénzünkért kapott szolgáltatás színvonala. A továbbtanulást ma már a legtöbben befektetésnek tekintik: időt, energiát és nem kis részben pénzt adunk a jövőbeli megtérülés reményéért. Az elhelyezkedés nehézségeivel való szembesülés ugyan eltolható a tanulmányok befejezéséig, de egyáltalán nem oldja meg azt. A jól megválasztott felsőoktatási intézmény - tandíjas vagy állami - már előrevetít egy karrier utat, sőt, a munkaerőpiac igényeire szabott képzést nemcsak szlogenjeiben használja, hanem képzési kínálatába, tantervébe is beépíti.- Az IBS Nemzetközi Üzleti Főiskola alapképzéseire (Bachelor) járó hallgatók kétévnyi tanulás után, de még a negyedik év előtt, egy teljes tanévet töltenek szakmai gyakorlaton, Magyarországon vagy külföldön. - tudjuk meg dr. Ránki Zsuzsannától az intézmény Karrier irodájának vezetőjétől. - Több éve folyamatosan frissitett és nyilvánosságra hozott felméréseink igazolják, hogy az IBS-ben az egyéves szakmai gyakorlat a biztos elhelyezkedés kulcsa. Állandóan bővülő vállalati kapcsolataink dokumentált és publikált visszajelzései a hallgatók nyelvi, szakmai és személyes készségeit illetően egyaránt nagyon pozitívak. Míg a magyar felsőoktatásban ilyen elhelyezkedési mutatókkal különcnek számítunk, angol partnerünk az Oxford Brookes University minőségellenőrzési feltételei közül ez az egyik legfontosabb. Az IBS tandíjas iskola, nem kap, de nem is igényelt állami támogatást. A főigazgató, dr. Láng László szerint azok a hallgatók (és szüleik), akik az intézményt választják, tudatos és igényes vásárlók, pontosan tudják, mit várhatnak el a befektetésükért cserébe. - Bár minden évben beszámolunk arról, mire költöttük a befizetett tandíjakat, a hozzánk járók egy idő után nem is igénylik ezt, hiszen látják, tapasztalják az oktatás, a szolgáltatások és a tanulási környezet fejlődését. Olyannyira versenyképes a magyar és angol diploma, a gyakorlatorientált oktatás és végzettjeink elhelyezkedési mutatói, hogy ma már az IBS-be járók 35-40%-a nem Magyarországról, hanem a világ több mint 60 országából érkezik hozzánk. Egy olyan magyar oktatási piacon tudtunk életben maradni, amely egyáltalán nem értelmezhető tiszta versenyhelyzetként, ahol a sikert és a „működési engedélyt” (azaz az akkreditációt) nem az elhelyezkedő és jól kereső végzettek számában, hanem pl. a doktori fokozattal rendelkező oktatók publikációinak számában mérik. A hazai anomáliák is hozzájárultak ahhoz, hogy ma már képzési programjaink nagy részét Angliában akkreditáltatjuk. Ennek is köszönhetően az életszerűbb oktatástartalom, és persze a tény, hogy angolul tanítunk, nemcsak a mi versenyelőnyünk, de biztos befektetést kínál szülőknek és hallgatóknak is - a mai válságos időkben talán minden alternatívánál biztosabbat. a S Oxfordi \ BA és MSc szakok, angol nyelvű képző*