Petőfi Népe, 2009. július (64. évfolyam, 152-178. szám)
2009-07-22 / 170. szám
PETŐFI NÉPE - 2009. JÚLIUS 22., SZERDA SPORT 15 Tóth Norbert: az első két hétben még fájt a térdem Tóth Norbert, a nyáron a bajnoki ezüstérmes pécsi csapattól a Kecskeméti KSE-hez szerződött. A válogatott keretben ő az egyetlen kosaras, aki a kecskeméti színeket képviseli. Két mérkőzésen van túl a magyar csapat, mindkettőt a bosnyákok ellen játszották.- A második mérkőzésen nem játszott. Miért nem?- Az első két hétben még fájt a térdem. Azt viszont nem tudom, hogy ez most pihentető jellegű húzás volt az edzők részéről vagy másokat is ki akartak próbálni.- Miért kapott ki a magyar csapat a visszavágón?- Az első meccsen extrán dobtunk és jól védekeztünk. Ugyanakkor a bosnyákok nem találták a játék ritmusát. Ők csak egy héttel a meccs előtt kezdték meg a felkészülést. A második napon mi veszítettük el a ritmusunkat, a pozitívum viszont az volt, hogy jelentős hátrányból, sikerült felállnunk.- Mi a reális különbség a két csapat között?- Ha ugyanott tartanánk a felkészülésben, úgy gondolom, hogy mindenképp pariban lennénk a bosnyákokkal. Az is igaz, hogy most hiányzott öt-hat, az Euroligában szereplő játékosuk.- Milyen különbségek vannak a válogatott és a klubcsapat felkészülésében?- A kevesebb idő miatt a válogatottban sokkal specifiku- sabban kell edzeni. A klubcsapatban másfél hónap alatt több lehetőségünk nyílik a fizikális és a taktikai felkészülésre egyaránt - mondta Tóth Norbert. ■ B. T. Tóth Norbert itt még a pécsiek Magyar Kupa-győzelmét ünnepli Ősztől is az élvonalban futsal Megerősített csapattal vágnak neki az új idénynek A Hírős Futsal Club SE újoncként vehetett részt a magyar élvonal bajnoki küzdelmeiben. A kecskemétiek az NB I-es tagságukat végül osztályozón hosszabbították meg. Rajtmár István A futsal a földkerekség egyik legdinamikusabban fejlődő sportága. Talán a töretlen népszerűség hatására határozta el a kecskeméti Bozsik István - közismertebb nevén „Cucu” -, hogy csapatot alakít, és idővel elindítja a magyar bajnokságban.- Nagyon megkedveltük ezt a játékot, s a barátaimmal határoztuk el, hogy komolyabban foglalkozunk a futsallal. Természetesen leginkább a volt nagypályás labdarúgók és a még aktív játékosok körében lett népszerű, velük neveztünk be a bajnokságba - emlékezik vissza a kezdetekre Bozsik István. A lelkesedés később azt eredményezte, hogy a kecskemétiek - akkor még KTE Cucu FC néven - az első, tavalyi szezonjukban 56 ponttal a második helyen végeztek az NB Il-ben, ezzel kiérdemelték az élvonalbeli indulás jogát. Az örömbe némi üröm is vegyült, hiszen a bajnokcsapatban több nagypályás KTE- labdarúgó is szerepelt, akikre ősztől már nem számíthattak Bozsikék, mivel a „nagy testvér" klub is az élvonalba került, és érthető módon nem engedte szerepelni a futsalosoknál a profi státusú játékosait.- Nem hittük el, hogy ekkora a színvonalbeli különbség a két osztály között. Úgy gondoltuk, hogy több élvonalbeli csapatot is elkaphatunk egy-egy mérkőzésen. Ám igazából a bajnokság végére állt össze a csapat, ezért kényszerültünk osztályozóra, melyet sikerrel vettünk a Debrecen ellen és bent maradtunk a legmagasabb osztályban - folytatja Bozsik István. Közben a Hírős Futsal letette névjegyét a legjobbak közt: a kecskemétiek legyőzték például a Ferencvárost, valamint Bertus Lajos személyében játékost delegáltak az U21-es magyar válogatottba is. A nyári szünetből nem sok van hátra, szeptemberben indul a bajnoki pontvadászat. SSHSiSiSSSSR ÍÍiÍi;Í;iü>Í;!!j«í* iíliiíijiiiíidH iiiiiiiilíiíiit já ÉiTiiiliillllt , f jtóiíSiiiilev-i »II ■■■ > -lllUMllíl 1 Hll V £ Wii l IMI 'SUüi fjUil'r1'® iiifiir Egy jelenet a Hírős Futsal Club SE-Debrecen osztályozómérkőzésről, melyet a kecskemétiek nyertek meg —Mindenképpen ott leszünk a bajnoki nyitányon! A megszűnő Szegedből és Bajáról is szeretnénk erősíteni. Ha minden igaz, az osztályozón remekül szereplő KTE-sek közül Ábelt, Szabót és Balogot sikerül ősszel is a sorainkban tudni. Sajnos a legfőbb támogatónk kiszállt, keressük az utódját, hiszen a biztos bentmaradáshoz több pénzre lenne szükségünk. A helyi ön- kormányzat térítésmentesen adja a csarnokot, ez nagy segítség. Szeretnénk, ha több szurkoló járna a mérkőzéseinkre, ezért jó lenne a múltban szokásos hétfő este kilenc órai kezdési időpontot előrébb hozni, erről majd tárgyalunk a kosarasokkal. Az edző Virágh Ferenc marad. Jövőre hazánkban rendezik az Európa- bajnokságot, a szövetség szakembereinek nagyon tetszik a kecskeméti sportcsarnok. Lehet, rendezhetünk válogatott mécsesét is - fejezi be Bozsik István. Amit az egyre népszerűbb futsalról mindenképpen tudni kell A futsal a nagypályás labdarúgás hivatalos, elsősorban teremben játszott változata, melyet a FIFA irányít. A név a portugál futebol de Salaóból és a spanyol fútbol salából származik, mindkettő azt jelenti: teremfoci. A futsalt két csapat játssza, mindkét csapatban 4 mezőnyjátékos és egy kapus van. A cserék száma legfeljebb hét. A játék során akárhányszor lehet cserélni, de csak a kijelölt vonalszakaszon keresztül. A játéktér méretei nagyon hasonlítanak a kézilabda játéktér méreteihez, a játéktér szélét vonal, és nem palánk határolja. A labda kisebb méretű, mint a labdarúgásnál használt, és az egyéb fizikai tulajdonságai is mások. Sokkal kevésbé pattan, de a felülete ugyanolyan, mint a nagypályás fociban. (Vagyis nem „szőrös” teremfocival játsszák.) A játékidő kétszer 20 perc, de fontos különbség, hogy itt tiszta játékidő van. Kilencedik vébécímét gyűjtötte be a kínai viZES-VB A kétszeres olimpiai bajnok kínai Kuo Csing- csing (Guo Jingjing) nyerte a nők 3 méteres műugrását a római vizes-világbajnokságon. Ebben a számban az ötödik, összességében pedig a kilencedik világbajnoki címét gyűjtötte be a 27 éves sportoló. Astarloza a napi nyertes, Voigt hatalmasat bukott tour A spanyol Mikel Astarloza nyerte a Tour de France országúti kerékpáros körverseny keddi, 16. szakaszát, míg összetettben a honfitárs, Alberto Contador vezet. A német Jens Voigt nagyot bukott, elveszítette eszméletét, és sokkos állapotban szállították mentőhelikopterrel a grenoble-i kórházba. Vizsgálat indult a román Steaua csapata ellen botrány Vizsgálatot indított az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) a Steaua Bucuresti csapatával szemben az Újpest elleni Európa Liga selejtező rendbontásai miatt. Az okok: egy román szurkoló a pályára rohant, megdobálták a kiállított Korcsmár Zsoltot, a szurkolók pirotechnikai eszközöket alkalmaztak, és egy gusztustalan felirattal provokálták a magyarokat. Asztalos István ötödik az ejtőernyősök közt világjátékok Az ejtőernyős célba ugró Asztalos István ötödik lett kedden a tajvani Kaohsziungban zajló Világjátékokon. A duisburgi bajnok kiegyensúlyozottan teljesített, egyetlen rosz- szabb ugrás azonban megakadályozta a címvédésben. Kitettek magukért a magyar indulók Krétán atlétika A kalapácsvető Pars Krisztián (78,81 méterrel) arany-, a diszkoszvető Kővágó Zoltán (66,48 méterrel) pedig bronzérmet nyert a krétai Rethym- nonban rendezett nagyszabású atlétikai viadalon. A csodafutó Usain Bolt mindenkit komolyan vesz Remekeltek a halasi békák és delfinek úszás Kolonics Milán a Bácsvíz-KVSC-nek gyűjtött értékes érmeket Usain Bolt 85 százalékos formában érzi magát kevesebb mint egy hónappal a berlini atlétikai világbajnokság előtt. Erről a brit fővárosban beszélt a háromszoros olimpiai bajnok, világcsúcstartó jamaicai futó. „Állóképességemet kell javítanom mégpedig azért, mert az áprilisi balesetem miatt egy ideig nem edzhettem megfelelően. Tüskék voltak a talpamban, ezért a kanyarokat nem tudtam jól megfutni, 80, 100, illetve 110 méteres sprinteket teljesítettem, 200-at nem. Egy hónapot elvesztettem” - nyilatkozott a sprinter. Bolt, aki 9.69 mp-cel tartja a 100 méteres síkfutás világrekordját, ezen a távon már most nagyon jó teljesítményre képes: múlt pénteken nagyon rossz rajttal, hideg, szeles időben, zuhogó esőben 9.79 mp-cel győzött a Golden League-viadalon. „Nem vagyok életem legjobb formájában, de azért jó formában vagyok” - jelentette ki a 22 éves atléta, aki nem tartja kizártnak, hogy a londoni versenyen - amelyen ott lesz egyik fő riválisa, a honfitárs Asafa Powell - esetleg világcsúcsot fut. Bolt kitért arra is, hogy az amerikai Tyson Gay 9.77-es futása nem aggasztja. „Nem vagyok ideges, Asafa és Tyson Gay a két fő ellenfelem, de én a többieket is komolyan veszem” - fűzte hozzá. ■ Hódmezővásárhelyen rendezték meg a „Béka Delfin Országos Seregszemlét", amely megfelel a korosztályos magyar bajnokságnak. A megyebeli szakosztályok közül a legfiatalabbak versenyén elindultak a bajai, a kiskunhalasi és a kecskeméti vizes sportolók is. A versenyen a „békáknak” 50 métert kellett megtenniük gyors-, mell- és hátúszásban. A „delfineknek” pedig ugyanezt 100 méteren kellett teljesíteniük, kiegészítve 200 méter vegyes és 50 méter pillangó versenyszámokkal. Ezenfelül az igazi kihívás a váltó volt: a békák gyorsváltóban szerepeltek, míg a delfinek gyors- és vegyes váltóban is. A remek utánpótlással rendelkező Kiskunhalasi ÜGYE vitte a prímet a versenyen. Novotny Attila tanítványai összesen 14 arany-, 11 ezüst-és két bronzérmet gyűjtöttek. Bánóczki Milán és Gyurinovics Fanni három-három, Slezák Vivien kettő, míg Juhász Janka, Lakatos Krisztina és László Levente egy-egy alkalommal állhatott fel a dobogó legfelső fokára. A Rátkai Anna, Novotny Liza, Varga Dóra, Gyurinovics Fanni összeállítású csapat valamennyi váltószámot megnyerte! A Bácsvíz-KVSC úszói közül Lipták Éva tanítványa, Kolonics Milán magaslott ki: egy-egy arany- és ezüst-, valamint két bronzérmet nyert. ■ A kecskemétiek ifjú bajnoka, Kolonics Milán és edzője, Lipták Éva l