Petőfi Népe, 2009. július (64. évfolyam, 152-178. szám)

2009-07-20 / 168. szám

KÖZELET A karintiai Klagenfurtban múzeumot nyitnak a tavaly autóbal­esetben elhunyt Jörg Haidemek. A jobboldali-populista osztrák politikusról szóló ki­állítást halálának évfordulóján, október 11-én nyitják meg. A tárlaton látható lesz ' ß Haider apjának NSDAP-pártigazolványa és a politikus gyermekkori hintalova is. ■EH3SKMI Tudják, ki követte el a jakartai merényletet A JEMAAH ISLAMIYAH tagjai voltak az elkövetői az indo­néz fővárosban, Jakartában pénteken elkövetett me­rényletnek. A támadásnak legalább nyolc halottja és ötven sérültje volt. Az al- Kaida nemzetközi terrorhá­lózattal kapcsolatban álló szervezet számlájára írha­tók az Indonéziához tartozó Balin hét éve végrehajtott, több mint kétszáz áldozatot követelő robbantások is. Űrlaboratóriumot szereltek az endeavour legénysége sikeresen befejezte első űr­sétáját szombaton. Tim Kopra és Dave Wolf sikerrel végezte el a fő feladatokat: a Kibo japán űrlaboratóri­um harmadik és egyben utolsó eleme felszerelésé­nek és bekapcsolásának az előkészítését. Magyar-szerb-román külügyi találkozó A BALKÁNI ORSZÁGOK euró­pai integrációjáról, a hatá­ron átnyúló pályázatok té­májáról és az Európai Duna Stratégiáról tárgyalt a ro­mán, a szerb és a magyar külügyminiszter Temesvá­ron. Balázs Péter magyar külügyminiszter kijelentet­te: az euroregionális együtt­működés modellül szolgál­hat arra az időszakra, ami­kor Szerbia már teljes jogú tagja lesz az EU-nak. Balázs Temesváron tárgyalt Németországban lakóházat ragadt a mélybe egy földcsuszamlás. Egy tó partján 350 méteres szakaszon száz méter mély kráter keletkezett Vihar: két magyar áldozat károk A lezárt Ferihegyen 140 kilométeres szélsebességet mértek Két magyar áldozata is volt az Európára rátörő szombati viharnak. Buda­pesten egy áramvezeték leszakadása, míg Horvát­országban egy kőomlás okozott katasztrófát. Éber Sándor Budapest XVIII. kerületében egy fiatal férfi vesztette életét szom­baton, amikor a vihar által lesza­kított vezeték miatt áramütés szenvedett. A horvátországi Krk szigetén a viharos időben egy kőomlás végzett egy 48 éves ma­gyar férfival. A tragédia Stara Baska és Punat település között, egy kiépítetlen strandon történt. A férfi egy hasonló korú honfi­társával vadkempingezett, őt kórházba vitték. A viharnak Magyarországon öt sérültje volt, egyikük egy tűzoltó, aki műszaki mentés során sérült meg. Nógrád megyében, Palotá­son, a falunapon erősáramú lég­vezetékek dőltek rá tucatnyi par­koló autóra. Az áramszolgáltató egyik szakembere áramtalanítot- ta az életveszélyes vezetékrészt. Egy látogató a lábán könnyű sérü­lést szenvedett. A Velencei-tavon a gárdonyi ví­zi rendőrök még az eső előtt 21 fürdőzőt és vízibiciklist segítet­tek a partra. A Balatonból a vízi rendőrök 12 esetben 30 embert mentettek ki a vízből. A strando­lok fürdőeszközeikbe kapaszkod­va már nem tudtak Saját erejük­ből partra jutni. Később szörfö­sök és néhány csónakos horgász kimentése jelentett feladatot a ví­zi rendőröknek. A vihar stégeket borított fel, elszabadult több vi­torlás és csónak. EGY 29 ÉVES férfi életét vesz­tette Szlovákiában, amikor a trencséni Pohoda zenei feszti­válon a felhőszakadás miatt összedőlt egy sátor szomba­ton. Kórházba szállítottak 52 sérültet, hárman kómában vannak. A hatalmas erejű szélvihar először a magasba emelte az egész sátrat, majd annak szerkezete összeomlott, s ráesett azokra a nézőkre, Az országon átsöprő vihar leg­inkább Pest megyét, a fővárost, Veszprém, Fejér és Bács-Kiskun megyét érintette. A szél sebes­sége több helyen meghaladta az óránként száz kilométeres se­bességet a nyugatról keletre ha­ladó viharban, több helyen jég­eső - Ajka környékén szilva nagyságú - esett. A tűzoltókat vasárnap délig mintegy 1200 helyszínre riasztották, főként fa- kidőlésekhez, illetve épületben keletkezett károk miatt. Több közúton is megállt a köz­lekedés a kidőlt fák miatt. A MÁV akiknek nem sikerült elmene­külniük. AUSZTRIÁBAN KATASZTRÓFA sújtotta területté nyilvánították szombaton a súlyos áradások miatt Grazot. A francia Rivié­rán Saint-Tropez-nél a vihar­ban eltűnt egy motoros kisha­jó. Egy nő holttestét megtalál­ták, három férfit még tegnap is kerestek. A németországi Szász-Anhalt tájékoztatása szerint csaknem 50 helyen keletkezett felsővezeték- szakadás vagy kidőlt fák akadá­lyozták a közlekedést. Jelentős késések voltak. A legjelentősebb fennakadások a főváros 50-60 ki­lométeres körzetében voltak. A Ferihegyi repülőteret is le kellett zárni egy időre. A kifutópá­lyán annyi víz volt, hogy a gépek nem tudtak közlekedni, 140 kilo­méteres szét is mértek. Több helyen is áramszünet volt. Budapest XII. kerületében egy 120 kilowattos távvezetékbe kettős villám csapott bele. tartomány Nachterstedt kisvá­rosában szokatlan tragédia tör­tént: a folyamatos esőzések nyomán meglazult talaj beom­lott, és száz méter mély kráter keletkezett Egy ház gyakorlati­lag eltűnt, egy másikat kettő szakított a földcsuszamlás, hár­man meghaltak. A területen korábban bányát üzemeltettek, ennek vízzel feltöltött ürege sza­kadhatott be. Összeomlott egy koncertsátor egy szlovákiai zenei fesztiválon "ából Koporsói lopták el a halott kislány fülbevalóját Mosonmagyaróváron a város ra­vatalozójában elloptak egy fül­bevalót egy 9 éves kislány mel­lől, aki egy héttel korábban hunyt el közlekedési balesetben. Az elkövetőt, egy 55 éves helyi asszonyt egy órán belül elfogták, lakásán házkutatás során meg­találták az ellopott fülbevalót, amelyet azonnal visszaszolgál­tattak a családnak. A tettes elismerte, hogy a pén­tek délutáni temetés előkészüle­teit kihasználva odalépett a nyi­tott koporsóhoz, és a kislány lá­bánál lévő dobozból kiemelte az aranytárgyat. A nő ellen kegye­letsértés megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indított a rendőrség. A kegyeletsértés egy évig terjedő szabadságvesztés­sel büntethető. ■ É. S. A nézők közé zuhant egy kisrepülogép Elsodort egy 60 éves biztonsági őrt egy lezuhanó kisrepülogép szombaton a dunakeszi repülő­napon. A férfi a pályán dolgozott, és sétarepülésre várt, a mentők nem tudták újraéleszteni. A szemtanúk szerint a Zlin-142-es kisrepülogép egy gyakorlat után szeretett volna elbúcsúzni a kö­zönségtől, de egy speciális hurok közben egy hirtelen széllökés a hátára fordította. A repülőgép ta­pasztalt pilótája súlyos sérülése­ket szenvedett, őt mentőhelikop­ter vitte el a helyszínről, állapota tegnap stabü volt. A 30 év körü­li férfi az egyik fapados légitársa­ság első tisztjeként dolgozik, ko­rábban a Malév első tisztje volt, s a légitársaság pilótaiskolájának jelenleg is oktatója. A repülőgép a nézők soraiban egy 12 éves gyereket is súlyo­san megsebesített. A Pest Me­gyei Rendőr-főkapitányság vizs­gálja, hogy műszaki hiba vagy a pilóta figyelmetlensége, esetleg mindkettő áll-e a tragédia hátte­rében. ■ Éber S. Orbán Viktor: a jobboldal ideje jött el tusnádfürdő A Fidesz-elnök szerint a magyar baloldal szétverte az országot „Európában új korszak kezdő­dött, amely jobboldali lesz” - je­lentette ki szombaton az erdélyi Tusnádfürdőn Orbán Viktor. A Fidesz elnöke a XX. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktá­bor zárónapján kifejtette, hogy véget ért az a gazdasági mítosz, mely szerint van egy olyan va­rázslat, a „szent, morális és ön- szabályozó” piacosítás, mely mindent megold. Orbán jóslata szerint a következő 15-20 év a jobboldalé lesz. „A j obboldalnak tanulnia kell a baloldal drámájából” - hangoz­tatta Orbán. A Fidesz elnöke sze­rint a baloldal egy-két évtizede ideológiai űrbe került. Korábbi fontos célját, hogy a tőkével nem rendelkező embereket is megil­lessék az emberi, szociális jogok, a gyógyuláshoz, a tanuláshoz és a védett munkafeltételekhez való jogok, a polgári demokráciák szinte általánosan befogadták saját rendszereikbe. A megújulni akaró baloldal ezért egy olyan ellenségképet alakított ki, mely minden riválisát válogatás nélkül antiszemitának, nacionalistának, kirekesztőnek és szélsőségesnek bélyegzett. Saját baloldali elitje pénzügyi érdekeit pedig „beleerő­szakolta a baloldaüságba”. Orbán úgy véli, a magyar bal­oldalt is felvásárolta egy neoli­berális tőkés csoport, akik szét­verték az ország egészségügyi rendszerét, az emberektől elvet­te a nyugdíj-megtakarításukat, felszámolta a szociális és család- támogatási rend­szert, odalett a köz- biztonság. „Románia szuverén és független, egysé­ges és oszthatatlan nemzetállam” - is­mételte el többször is Tusnád­fürdőn füttyszó és fujolás kísére­tében az erdélyi autonómiával kapcsolatban Traian Basescu. A román államfő szerint Romániá­ban minden közösségnek, min­den állampolgárnak szüksége van autonómiára a központi ál­lamhoz fűződő viszonyában. „Üdvözlendő Románia álláspont­ja a moldovaiak számára meg­adandó állampolgárság kérdésé­ben, de ez remélhetőleg nem jár a moldovaiak tömeges betelepí­tésével Székelyföldre” - mondta Tőkés László. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke kifogásol­ta az ortodox egyház terjeszkedé­sét Székelyfóldön, a moldvai csángók „elnemzetlenítését”, és hiányolta a magyar egyetemet. „Az MSZP szerint eredményes válságkezelőre van szükség, Or­bán Viktor azonban továbbra sem mondja meg, hogyan kezel­né a válságot” - reagált mondta Nyakó István, az MSZP szóvivő­je Orbán beszédére. ■ É. S. ■ Füttyszó kísér­te Basescu erdé­lyi autonómiá­val kapcsolatos kijelentését. Koncert. A francia köztársasági elnök felesége is énekelt azon a koncer­ten, amelyet Nelson Mandela legendás dél-afrikai elnök 91. születésnap­jának tiszteletére rendeztek New Yorkban. Carla Bruni először lépett fel, mióta házasságot kötött Nicolas Sarkozyvel.

Next

/
Thumbnails
Contents