Petőfi Népe, 2009. július (64. évfolyam, 152-178. szám)
2009-07-17 / 166. szám
4 PETŐFI NÉPE - 2009. JÚLIUS 17., PÉNTEK MEGYEI KÖRKÉP Hajnalban halkul a bajai szigeti buli efott Tizenkétezren voltak kíváncsiak az Omegára, néhány ezren meglettek volna nélküle ► Folytatás az 1. oldalról A szerda esti Omega-koncer- ten körülbelül 12 ezren voltak, ami fölülmúlja a várakozásokat. - A kemping már az első nap megtelt, pótkempiget nyitottunk, de a hétvégére várható újabb hullámot is el tudjuk még helyezni, van területünk a Pető- fi-szigeten - tudtuk meg Dajka Zoltántól. A különböző okok miatt évek óta zárva tartó Sugovica kempingre nagy szüksége van a rendezvénynek. Érettségi szünetben (ami nálam 1986-ban volt) még holland lányok reményében látogattuk rendszeresen. Ezekben a napokban magyar fiatalokkal van tele. - Mindent elmond a városunkban rejlő lehetőségekről, hogy 1989 és 1997 után immár harmadik alkalommal rendezik meg Baján az ország legnagyobb hallgatói buliját. Ennek a fesztiválnak szerves része számos turisztikai program, ezért a Sugovica kempinget ingyen bocsátottuk a szervezők rendelkezésére. Úgy gondoljuk, ezzel hozzájárulhatunk a rendezvény sikeréhez, és segíthetünk Bajának, hogy a fiatalok is megismerjék ezt a nagyszerű turisztikai vonzerővel rendelkező várost. Kellemes emlékekkel A szökőkút zuhanyzónak is beválik. Míg a szobor a kőhabot szeli, van idő letusolni. gazdagodva talán a későbbiekben visszatérnek - válaszolta érdeklődésünkre a tulajdonos Axiál Kft. nevében Harsányiné Fodor Gyöngyi. A tízezres lélekszámmal bíró EFOTT-faluvá lett Petőfi-szigeten persze zajlik az élet. - Jó ez a kis tavaszi fuvallat - reagált hálásan a legkisebb szellőre egy legény a kánikulában. Akadtak más típusú megjegyzések is: „Tibi volt az biztos, de a vezetéknevekre sosem emlékszem” - mondta rezignáltan egy lány a barátnőjének. Talán csak táncoltak. Közben egy frissen érkezett társaság szomorúan konstatálta a sátorverésnél, hogy néhány, viszonylag fontosnak tűnő darab Szekszárdon maradt. Nem mentek vissza érte. A késő esti programra készülve a Quimby tűnik sztárnak, a szerintem sokkal izgalmasabb Vad Fruttik és Zagar kevéssé vonzza a hallgatókat. Dévényi Tibi bácsi viszont minden este rendületlenül keveri a zenét és hajintja hálás táborának az elhí- resült pöttyös labdákat. Ami a mai napot illeti: Ganxta Zoli, a Kispál és a Belga is színre lép, hogy hallassa hangját a Petőfi- szigeten. A színpadon az Omega. Még mindig szeretik őket. Megtelt a kapuit ismét kitáró Sugó-kemping a Petőfi-szigeten. A fiatalok jól érzik magukat a bajai EFOTT-on. A buszra váró kiskunmajsai utasokat az esőtől is védi az unió közlekedés Uj váróterem épül a városközpontban, és másutt is kellemesebb lesz a várakozás Az Európai Unió támogatásával esőbeállók épülnek a majsai kistérség öt településén. A buszvárók mellett - Kiskunmajsa központjában - év végére már új buszállomás várja az utasokat. „Pistikém! Hol a lé?” - idézte az uniószkeptikusok gyakran feltett kérdését Garai István. A félegyháza-majsai körzet országgyűlési képviselője tegnap örömmel számolt be arról, hogy „például itt van a pénz, Majsán”. A városban ugyanis néhány hete kezdődött a közel egymilliárdos járóbeteg-szakrendelő beruházása, a Szent Gellért iskolában 200 milliós felújítás zajlik, a „közösségi közlekedés komplex fejlesztésére” pedig most nyert 151 millió forintot a kistérség az uniótól. - Augusztus 18-án ismét egy sikertörténetet ünnepelhetünk, akkor avatják fel a Kis- kunmajsa-Bugacpusztaháza közötti kerékpárutat - tette hozza a szocialista politikus, aki amiatt is örömét fejezte ki, hogy helyi vállalkozók is részesei a beruházásoknak, akik így helybéli embereket foglalkoztatnak. Tegnap a majsai városháza udvarán ünnepélyes keretek között írták alá azokat a szerződéseket, melyek révén korszerűsödhet a tömegközlekedés a kistérségben. - A közel 168 millió forint összköltségvetésű projekt 90 százalékos európai uniós támogatást élvez. A nagy értékű Jászszentlászló határában, llonaszálláson ilyen buszváró is akad. Csoda, hogy a fémvázat még nem lopták el. fejlesztés során Csólyospáloson tíz, Móricgáton és Jászszent- lászlón négy-négy, Kiskunmaj- sán hatvanhat, Szánkon pedig hét új esőbeálló épül, ahol egy új buszöblöt is kialakítanak - számolt be a tervekről Béres László projektmenedzser. A legnagyobb fejlesztésre Kis- kunmajsán kerül sor, ahol az elavult központi buszváró helyére egy új, 150 négyzetméteres buszváróterem épül. A városközpont legbalesetveszélyesebb útkereszteződésében - a Fő utca és a Félegyházi út találkozásánál - pedig jelzőlámpák irányítják majd a forgalmat.- A közösségi összefogás eredménye a most induló beruházás is, akárcsak a kistérségi szakrendelő építése. Remélem, hogy hamarosan a majsai ipari parkról is hasonló jó hírekről tudunk beszámolni, hiszen annak a projektnek a megvalósulása is a kistérségben élők javát szolgálja - mondta el Terbe Zoltán, majsai polgármester. A tegnapi sajtótájékoztatón bemutatták az utasvédő, komfortnövelő projekt kivitelezőit is. Megtudhattuk, hogy az esőbeállókat a kisteleki Probart Kft. készíti, a buszvárótermet Kürtösi József kiskunmajsai vállalkozó, míg a jelzőlámpás csomópontot a vecsési Signal Terv Kft. építheti meg. ■ Tapodi Kálmán