Petőfi Népe, 2009. július (64. évfolyam, 152-178. szám)

2009-07-10 / 160. szám

2009. JÚLIUS 10., PÉNTEK 7 GAZDASÁG Pannon Tovább próbál izmosítani a forint E-hulladék PC (fejlődő országok, millió darab) szió miatt elmaradó beruházá­sok nyomán növekszik a számí­tástechnikai eszközök életciklu­sa, az eddig megszokott három év helyett négy vagy akár öt év is eltelik az aktuális váltásig, így a következő években jelentősen szűkül majd a használt piac for­rásod szolgáló cserealap. Magyarországon az utóbbi egy­két évben évi 200 ezer darab új számítógép, és további mintegy 70 ezer használt PC kelt el. Itt­hon a másodlagos piac az igazi aranykorát az ezredforduló körül élte, akkor nagy tömegben hoz­ták be - elsősorban az asztali gé­peket - a kereskedők Nyugat- Európából - mondja Fauszt Gá­E-hulladék: nem kis gond a piac növekedése környe­zetvédelmi aggályokat is fel­vethet, hiszen előbb vagy utóbb a felújított PC-k is jó esetben a szakszerű hulla­dékhasznosításban végzik, rossz esetben az illegális hul­ladéktemetőkben. A Gartner felmérése szerint 2007-ben vi­lágszerte közel 68 millió használt PC-t semmisítettek bor, az IDC piackutató elemzője. A PC-piaci szakértő szerint ma inkább az a jellemző, hogy a hasz­nált gépeket ingyen vagy mini­mális térítés fejében adják tovább alkalmazottaiknak a cégek. Nagy felvásárlói a second hand árunak az alapítványok is, míg a vállalko­zások többnyire új eszközöket vá­sárolnak vagy lízingelnek. A másodlagos kereskedelem­be - elsősorban németországi forrásból - inkább a hagyomá­nyos asztali gépek kerülnek, ará­nytik a teljes piacra vetítve meg­haladja a 90 százalékot, a hor­dozhatóké így a 10 százalékot sem éri el. A noteszgépeket még otthoni felhasználásra is inkább de jó üzlet is meg, ebből 15 milliót a fejlő­dő világban. Utóbbiban 2012-re megduplázódik az évi kiselejtezendő mennyiség. Magyarországon érvényben vannak az e-hulladék hasz­nosítására vonatkozó szabá­lyok, vagyis legális cserénél a kereskedő térítésmentesen köteles visszavenni a hasz­nálhatatlan eszközöket. nem pedig most tilta­kozni. A miniszter szerint nem csak az árvízi biztonságot nö­veli a szükségtározó, hanem megteremti a falusi turizmus, a tájgazdálkodás lehetőségét, így a térségben az életminőség javításához is hozzájárul. Ám éppen ez utóbbit kérdőjelezi meg Tiszaroff polgármestere. Kamarás Zsolt szerint ugyan­is csak részben valósultak meg a kapcsolódó beruházá­sok. A Vásárhelyi-tervről szó­ló 2004-es törvényben ugyan­is teljes infrastruktúra kiépíté­se fogalmazódott meg. Ezzel szemben Tiszaroffon a szenny­vízcsatorna-hálózat 70 száza­lékig készült el. A belvízelve­zető rendszer is 60 százalékig épül ki az év végéig. A további fejlesztésekre pedig ígéret sincs. Éppen ezért tiltako­zásul nem vett részt a tározó áta­dóján a polgármester és az ön- kormányzati képviselők. Mindezekre reagálva Szabó Imre úgy fogalmazott: nem tud arról, hogy a tárcához kötődően nem valósult volna meg a be­ígért fejlesztés. „Ha a polgár- mester úr tiltakozni akart volna valami ellen, akkor nem most kellett volna megtennie, hanem annál a tárcánál jelentkezni, amelyik felelős ezért” - han­goztatta a miniszter, arra emlé­keztetve, hogy 1,5 milliárd fo­rintból infrastrukturális beru­házások sora valósult meg a térségben. ■ T. I. Keresettek a használt PC-k second hand Duplázódhat a számítógépek másodlagos értékesítése Egyre többen keresik a fel­újított asztali számítógépe­ket, mint amennyi elérhe­tő' belőlük a piacon. A ke­reslet ilyen megugrását egyszer már átéltük az ez­redforduló idején. Más a helyzet a noteszgépekkel: itt a vevők inkább ragasz­kodnak az új darabokhoz. Sági Gyöngyi A következő években a ténylege­sen rendelkezésre álló mennyi­ségnél nagyobb lesz a kereslet a használt számítógépek iránt a világon, főként a fejlődő orszá­gokban, ahová egyebek mellett Magyarországot is sorolják. Nem kis tételről van szó, az amerikai Gartner piackutató mutatói sze­rint 2008-ban globális méretek­ben 37 millió PC-t újítottak fel másodlagos értékesítés céljából. Három év múlva ugyanez a piac már megközelítheti a 70 milliót is. Összehasonh'tásul tavaly vi­lágszerte 290 millió újonnan gyártott PC talált gazdára, vagy­is a second hand ágazat megha­ladja az új gyártásúak piacának 12 százalékát. Eközben a recesz­újonnan vásárolnak - mondja Fauszt Gábor. Az új notebookok piacán még jó pár évig lesz fel­lendülés. Ráadásul a kínálatban mindig találhatók olcsóbb mo­dellek, melyek árban versenyez­ni tudnak a használt gépekkel. Ráadásul noteszgépeknél kulcs­kérdés az akkumulátor élettarta­ma. Ezek általában két év múlva cserére szorulnak, ami egy hasz­nált gépnél az ár felére is rúghat. Fellendülőnek látja a hazai má­sodlagos PC-k piacát Palugyai Masát Miklós, az ErgoTrade ügy­vezetője is. A társaság cégektől vásárolja árualapját. Tavaly 15 ezer ilyen eszköz viszontértékesí- tésében működtek közre. Az álta­luk felújított és továbbadott ké­szülékek 40 százaléka volt aszta­li gép, harmadát a monitorok, tizedét az irodai nyomtatók kép­viseltek. A laptopok aránya elér­te a 20 százalékot. Az ügyvezető úgy látja, van még hová növeked­nie a piacnak, de a drasztikusan csökkenő árak miatt csak megfe­lelő mérettel és üzleti modellel. Ezen a piacon a mikro- és a kis­vállalkozások nehezen találhat­ják meg a számításaikat, legfel­jebb akkor, ha a használt gépe­ket alkatrészenként értékesítik tovább. még mindig nem jelentő­sen, de kitartóan próbál erősíteni a forint: a tegnapi gyengülés ellenére az eurót 275,57 forinton váltották. A svájci frank 183,23 forin­tot ért, a nap folyamán azonban járt már 181 forint körül is az alpesi deviza ár­folyama. A dollár 197,5 fo­rintot ért, 3 forinttal keve­sebbet, mint tegnap. Tesco: intő a sztrájkotoknak írásbeli figyelmeztetésben részesítette a május 8-i Li­ga-sztrájkban részt vevő al­kalmazottait a Tesco, emiatt bírósághoz akar fordulni a szakszervezet a „jogállami­ság sárba tiprása” miatt. A Tesco szerint inkább „hu­mánus” az általuk törvény­telennek tartott munkabe­szüntetésre adott munka­adói reakció. Bajnai egymilliója a krízisalapnak bajnai gordon egymillió fo­rintot fizet be magánvagyo- nából a krízisalapba - je­lentette be a kormányszóvi­vő. Szollár Domokos emlé­keztetett arra, a miniszter- elnök a krízisalapnak utal­ta eddigi fizetését és illet­ményeit is, ami eddig közel hárommillió forintot tett ki. Tájékoztatása szerint a kor­mánytagok egyhavi feláján- lása is beérkezik augusztu­sig. De bárki felajánlhat pénzt a legszegényebbek tá­mogatására. Szollár: az elesetteknek szánjuk Tiszaroffi tározó: a polgármester nem vett részt az avatáson A tiszai árvízszintet 16 centi­méterrel csökkenti a tegnap Tiszaroffon átadott szükségtá­rozó. A település polgármes­tere nem volt ott az ünnepsé­gen. Kamarás Zsolt így tilta- I kozott a félbemaradt beruhá­zások miatt. Szabó Imre kör­nyezetvédelmi és vízügyi mi­niszter avatójában azonban közös sikerről beszélt. A 7,6 milliárd forintos beruházás hazai költségvetésből, így a magyar adófizetők pénzéből valósult meg. A Tiszabő, Ti- szagyenda, Tiszaroff között el­terülő Velencei-tó méretű tá­rozó 5300 lakos biztonságát növeli közvetlenül, de kihat a Tisza-völgy egészére is. ■ A miniszter: korábban kellett volna ébredni, VCrGRAFIKA Előrejelzés. FORRÁS: GARTNER A használt PC-k piaca (világ, millió darab) 2008 37 2012 70* Sajnos még várni kell a törlesztőrészletek csökkenésére bankok MSZP: jó kapitalisták legyenek - Fidesz: nem kérni kell, hanem törvényi erővel kell kényszeríteni őket A bankok szerint csak hosz- szabb idő elteltével jelentkezik a forint árfolyamának gyengülése a devizaalapú kölcsönöknél. Raiffeisen: ha a forint gyengül, a forintban fizetendő törlesz­tőrészletek összege hathavi csú­szással nő. A forint erősödésénél szintén hathavi csúszással csök­ken. A devizahitelek törlesztő­részletét hathavonta vizsgálják felül. így a forintban fizetendő tör­lesztés a hat hónapos kamatpe­rióduson belül nem változik. A kamatperiódus elején a fél évre forintban rögzített havi részlet meghatározásához alkal­mazott árfolyam és a havi részlet tényleges fizetésekor érvényes árfolyam közötti eltérésből adó­dó különbözet a tőketartozásra van hatással. A forint erősödése ezt havonta csökkenti, gyengülé­se viszont havonta növeli. Erste: a devizás jelzáloghite­lek 6 és 12 hónapos kamatpe- riódusúak, vagyis a kamatválto­zás csak a meghatározott ka­matperiódus letelte után érinti az ügyfelet. Az árfolyamhatás csak a törlesztési napon jelent­kezik. Az Ersténél minden hó­nap 15-én, vagy az azt követő el­ső munkanapon kerül sor a törlesztőrészletek megállapítá­sára. A részletek a bank honlap­ján nyomon követhetők. MSZP: A BANKOK JÓ KAPITALISTÁK legyenek! A párt azt várja el a bankoktól, kövessék a devizaár­Egyre többen nem tudják fizetni Vizsgálódik a PSZÄF A PÉNZÜGYI FELÜGYELET (PSZÁF) a panaszok nyomán már vizsgálódik. Bár a fo­rint sokat erősödött, a devi­zaalapú hitelek törlesztő­részletei nem süllyedtek a várakozásoknak megfele­lően. Ennek oka: a törlesztő részletek mértékét jelentősen befolyásoló másik tényező, a bankok által felszámított ka­mat nem mérséklődött, mi­vel a kamatokban visszatük­röződő banki forrásköltsé­gek és hitelkockázatok ér­demben nem csökkentek. folyamok mozgását, és csökkent­sék a devizaalapú hitelek törlesz­tőrészletét - mondta Török Zsolt képviselő. „Nem azt várjuk, hogy jó szocialisták, hanem hogy jó ka­pitalisták legyenek, társadalmi felelősségvállalásuk is jelenjen meg akkor, amikor profitra tö­rekszenek” - mondta. Szerinte az alapkamatok csökkenésével olcsóbban lehet megvenni a pénzt. (Ennek ellenére a piacon mégis drágábban jutnak forrás­hoz így a bankok - a szerk.) A FIDESZ SZERINT EGY FELELŐS kormány nem kéri, hanem kényszeríti a bankokat, hogy a devizaárfolyamok kedvező ala­kulása után csökkentsék a devi­zaalapú hitelek törlesztőrész­letét - reagált erre Koszorús László képviselő. Egy felelős kor­mány tehát nem sajtótájékozta­tón kéri meg valamire a banko­kat, hanem a törvény erejével lép fel velük szemben. A párt már 2007 őszén parla­ment elé vitt egy nyolc pontból álló törvénymódosítást, amely egyfajta banki fogyasztóvédelmi csomagot tartalmazott. Ezt a ja­vaslatot hatszor szavazta le az MSZP-SZDSZ-kormány. Eltöröl­nék a szerződéskötésekkor fize­tendő díjakat, bevezetnék a ka­matplafont, ami a jegybanki alap­kamat háromszorosa lenne stb. Koszorús László közölte: a nyolcpontos csomagot ősszel is­mét a parlament elé terjesztik. ■

Next

/
Thumbnails
Contents