Petőfi Népe, 2009. július (64. évfolyam, 152-178. szám)
2009-07-10 / 160. szám
PETŐFI NÉPE - 2009. JÚLIUS 10., PÉNTEK 5 FÓKUSZ afganisztáni küldetés 3. „Az európaiaknak órájuk van, nekünk meg időnk” (Afgán mondás) Szubjektív útinapló Camp Pannóniából, Baghlan tartományból A BETEMETETT MEDENCE LEGENDÁJA SOROZAT Munkatársunk, bán János egy hetet töltött Afganisztánban a Magyar Honvédség katonai táborában egy újságíróküldöttség résztvevőjeként. Tapasztalatairól folytatásokban számolunk be. A tábor egyik régi agyagfalán strandot idéző, színes falfestmények. Nem kell régésznek lenni ahhoz, hogy lássuk, ezt nem a hellének hagyták hátra kulturális örökségként. PÉK (Pol-e Khumri) helyi legendáriuma szerint ezt a tábort építő hollandok festették a medence melletti falra. Merthogy nekik medencéjük is volt. Hogy most miért nem csobbanhatnak a megfáradt katonák a hűsítő habokban? Röstellem, de a sajtó miatt. Hatvanötezer a kollégáért Fontoskodó holland újságírók (akik éppen úgy látogattak ide, mint most mi) megírták, hogy miközben szegény afgán gyermekek szomjaznak, addig a holland katonák strandolnak a nyomor kellős közepén kialakított táborban. Hja, a képmutatásnak nincsenek határai... A medencét rég betemették, mára csak a megkopott festmény maradt. Arra külön felhívták a figyelmünket, hogy véletlenül se legyünk udvariatlanok a táborban dolgozó afgánokkal. Mondjuk eszünk ágában sem volt, de akikkel mi találkoztunk, tolmácsok, újságírók, kimondottan érdekes figuráknak bizonyultak. Egyik nap, a táborba visszaérkezve egy járőrútról, az egyik tolmács elújságolta, hogy többen látták „odakint”, a városban az egyik újságíró kolléganőt. Igaz, hogy sisakban volt, s a haját az alatt is kendő takarta, de nem tudták nem észrevenni, hogy... szőke. A szőke nő errefelé pedig nagy kincs. Hogy milyen nagy kincs, arra jó példa volt a megnevezett 65 ezer dolláros irányár. Egy helybéli figura ennyit ajánlott a szőke kolléganőért. Már említettem, hogy Afganisztánban illik alkudni. Persze kolléganőkre sohasem alkuszunk; ezt a derék tolmácsnak is igyekeztünk elmagyarázni. Kifejezetten csalódottnak tűnt... Járőr úttalan utakon Úttalan utakon, járhatatlan ösvényeken visz a konvoj útja. A napon ötven fok, a levegőben ful- lasztó por kavarog. Kora reggel vágtunk neki öt páncélozott Humvee terepjáróval a megszokott utak egyikének. Nyomunkban ezúttal a most kiképzés alatt álló afgán hadsereg három Ford terepjárója. A sort szintén egy Humvee zárja: a tornyokban gépfegyverek pásztázzák a környéket, minden lehetőségre felkészülve. Nem szokatlan nap ez a magyar katonák életében: a terv szerint először délnek vezet a konvoj útja, Pol-e Khumriból a Shalang-hágó, illetve Kabul felé vezető úton. Itt, a káprázatos hegyek között építették ki, néhány kilométerre a várostól az OMLT-t, az afgán katonák kiképzésére létrehozott, amerikai-magyar tábort Kilagaj közelében. A magyar járművekhez itt csatlakoznak az afgánok. Senkin sem látszik az idegesség, izgalom, holott ez az első, komolyabb közös járőr az újonnan létrehozott hadsereg életében. Ki fog derülni, mennyire felkészültek az afgán katonák. Alaposan fel vannak fegyverezve ők is, néhányan RPG-vel a vállukon mennek mindenhová, ahová mi megyünk. Ez mondjuk felettébb idegesítő jelenség, főképp, ha a srácok éppen az arcunkba céloznak vele két méterről. De mindegy, látszik rajtuk, hogy nem szeretnének szégyenben maradni senki előtt, meg akarják mutatni, mit tanultak eddig. A konvoj először Dushi tartomány felé veszi útját. Először egy kicsi, a domboldalakra kapaszkodó pastu falut, Durum- bakot látogatjuk meg, amellyel a magyar PRT szakemberei jó ideje tartják már a kapcsolatot. A falu hidat szeretne: jelenleg csak egy ingatagnak tűnő függőhíd ível át a Khumri folyó felett. út Nahrin járás falvai felé. Igaz, azóta vízözönszerű esőzés mosta el az utak jó részét, nem árt tudni, mi történt ezzel a résszel. A port nyelve, a tűző napon zöty- kölődve hamar rájövünk, a víz elmosta ezt az utat is. A konvoj egyre vadabb vidéken kanyarog, egyre gyakrabban ereszkedünk alá a vízmosások, patakok kiszáradt, csontszáraz medrébe. Amikor azonban az egyik elmosott útszakaszon valóságos árok tátong előttünk, előkerülnek az ásók, csákányok is. Az árok negyed óra alatt alkalmassá válik a kockázatos átkelés megkísérlésére. A Humveek egymás után ereszkednek alá a vízmosásba, és Enyedi őrnagy irányításával egymás után kaptatnak fel a túloldalon. Az afgán katonák - némelyik még most is RPG-vel egyensúlyozva a vállán, árgus szemmel figyelnek. Most rajtuk a sor, és a Ford terepjárók, ha kicsit idegesebben, nehézkesebben, de átkelnek a másik partra. Nem kérnek segítséget, ők maguk irányítják az átkelést, és maguk vezetik a kocsikat. Be kell bizonyítaniuk, hogy most már ők is képesek arra, amire a magyarok. Végre, sok órás késéssel eljutunk abba a faluba, ahol a magyar katonák egy orvosi rendelő építését ellenőrzik, és ahol - már szokás szerint —, takarókat osztanak a helybelieknek. A pastuk földjén A tervezett időnek több mint a duplájára volt szükség, hogy áthatoljunk a vad, afgán vidéken. Most már csak a veszedelmes hírű Baghlan-i Jadid tartomány fal- vain kell áthatolnunk. Ez pastu terület, itt a legerőteljesebb az ellenállás a nemzetközi erők jelenléte ellen, és itt történik a legtöbb atrocitás is. Ezúttal nem történik semmi baj. A konvoj sötétedésre ér vissza Pol-e Khumriba. Tizenkét óra, a forró, poros terepjáró-bensőben. A magyar katonák számára mégsem szokatlan nap. Afganisztán úttalan-útjain, eldugott falvak között visznek segítséget, gyűjtenek információt, és igyekeznek tartani a kapcsolatot a helybéliekkel. Mindennek a célja, hogy nap, mint nap sulykolják: a magyar katonák azért vannak itt, hogy segítsenek. Az adományokat igyekeznek a legeldugottabb falvakba is eljuttatni. Legtöbb helyre pokrócokat visznek. Piknik a hegyekben. Az afgán hadsereg tagjai sehova sem mennek RPG nélkül, ami néha roppant idegesítő tud lenni. Út készül a folyómedernél, de Barátságos arcot kérünk! Afgán harcosok a Ford terepjáró az átkelés így is órákig tart platóján. A járőrözés során ők is sikeresen bizonyítottak. Nem sokáig időzünk itt, a talu vezetői gyorsan egyeztetnek Enyedi Attila őrnaggyal, a járőr parancsnokával. Máris indulunk tovább dél felé, a járás központja, Dushi felé, ahol a járási kormányzó vár minket. Nem győzi sorolni az igényeket, milyen segítségre lenne leginkább szükségük. A baj csak az, hogy a kívánságok jelentősen módosultak a legutóbbi találkozó óta: akkor szemétgyűjtő, a mecset kijavítása voltak a prioritások, most vadonat újakkal bővül a lista. Képűinek az orak, holott meg csak most következik a járőrút legizgalmasabb szakasza: a kilenc járműből álló konvoj vissza- száguld Kilagaj bázisra, ahonnan egy rozoga földúton elporzik északnak, hogy felderítse, járható-e, a korábban már megtalált Valaha út vezetett északra, de az eső elmosta. A kiszáradt mederben halad tovább a konvoj.