Petőfi Népe, 2009. június (64. évfolyam, 127-151. szám)
2009-06-06 / 131. szám
PETŐFI NÉPE - 2009. JÚNIUS 6., SZOMBAT SZOLGÁLTATÁS Nyíri Józsefné küldte Sárosáról: Fűszeres vajban párolt csirke szőlőmártással hozzávalók: 0,5 kg főtt csirkehús, 1 dl tejszín, 10 dkg vaj, Vegeta, só, bors, 1 evőkanál mustár, kis csokor petrezselyemzöld. mártáshoz: 1 fürt piros, 1 fürt fehér szőlő, egy evőkanál cukor. elkészítés: A vajat a mustárral és a fűszerekkel jól kikeverjük és pár órára hűtőbe tesszük. (Alufóliába rúd alakba csomagoljuk, így utána lehet szeletelni.) Az előzőleg levesben megfőtt baromfihúst lebőrözzük, kicsontozzuk és apróra feldaraboljuk. Kicsit sózzuk, borsozzuk, majd a vajat megforrósítjuk, rátesszük a húst és beleforgatjuk. Végül felöntjük a tejszínnel és kissé összeforraljuk. Rizzsel vagy krumplipürével, valamint szőlőmártással tálaljuk. szőlőmártás: A fehér szőlőt egy kis cukros vízben puhára főzzük, majd szűrőkanálba téve áttörjük, hogy a héja és a magja fennmaradjon. Ezután visszarakjuk a cukros lébe és belefőzzük a piros szőlőszemeket. Ismét várjuk olvasóink receptjeit A receptverseny első három helyezettje értékes ajándékot nyer. Csak azok pályázatát tudjuk elfogadni, akik megadják pontos címüket, telefonos elérhetőségüket is. Kérjük pályázóinkat, küldjenek magukról portréképet (300 dpi). Cím: Petőfi Népe szerkesztőség Kecskemét, Széchenyi körút 29. email: izvadaszat@petofinepe.hu A pályázók tudomásul veszik, hogy az általuk beküldött receptet a kiadó az elkövetkezendő időben bármelyik termékében megjelentetheti, és azokat a szerkesztőség stilizálhatja. A receptet lektorálták és elkészítették a Hotel Három Gúnár Kft. étterem szakácsai Az étterem címe: 6000 Kecskemét, Batthyány u. 7. * Asztalfoglalás: 76/483-611 A 800 ezredik fája Tizennégy városban - közöttük Baján, Kecskeméten és Kiskunhalason - ültetett el egy emlékfát az Égáz-Dégáz Zrt. abból az alkalomból, hogy a cég szolgáltatási területén immár 800 ezer ügyfél választotta a földgázt energiaforrásként. Kiskunhalason, a Szabadság téren közösen ültette el a fát Várnai László, Halas polgármestere és Pszota Ferenc, az Égáz-Dégáz Földgázelosztó Zrt. műszaki vezetője. - A faültetés időpontjául a környezetvédelmi világnapot választottuk, ezzel is hangsúlyozva társaságunk elkötelezettségét a környezettudatos energiafogyasztás mellett - mondta többek között beszédében Pszota Ferenc. wmimmm IKREK (V. 21—VI. 21.). Intuitív képességét remekül kamatoztatja. Különösen meghitt perceket és órákat élnek át partnerével. Szinte olvasnak egymás gondolataiban. RÁK (VI. 22—VII. 22.). A júniusi csillagok különleges sorsot tartogatnak a Rák-jegyűnek. Olyan események történnek majd Önnel, amilyeneket eddig nem élt át. OROSZLÁN (VII. 23-VIII. 23.). Egyénisége szinte karizmatikus, sokan így látják Önt. Ne bízza el magát, a csillagok különleges adományával nem illik dicsekedni. SZŰZ (VIII.24-IX.23.). A hétvége új kalandot hozhat. Jó hangulatban, kellemes izgalommal várja a következő alkalmat. A lelkieket se hanyagolja el, gondolja át, miben hisz. MÉRLEG (IX24—X.23.). Ha Ön házas, akkor adódhatnak zavarok a családi életben. Párja életmódját nem tartja jónak, de az Ön erkölcsi szilárdsága nem engedi megrendülni a házasságot. SKORPIÓ (X. 24—XI. 22.). Feltartóztathatatlanul közelít a nyár. Szeretne utazni, de nem fog tudni elszakadni munkájától és kötelezettségeitől. NYILAS (XI.23-XII.21.). A válságot egyre inkább mélyülni látja. Próbáljon takarékoskodni, de a megszorítások új kiadásokat is követelnek. Nem kell minden akcióra „lecsapni”. BAK (XII. 22—1.20.). Lehetősége nyílik arra, hogy új barátokat szerezzen, és érdekes, kellemes beszélgetéseket folytasson. Egy kisebb kirándulás örömteli szórakozást kínál. VÍZÖNTŐ (1.21-11.20.). Rengeteg program szerepel naptárában. Követni akarja szerencsecsillagát, s élvezi, ha reflektorfényben állhat. Kapcsolatteremtésre sok lehetősége nyílik. HALAK (II. 21-111.20.). Ideje, hogy egy kicsit lazítson. Pihenésre mindenkinek szüksége van. Önnek most különösen. A hétvégén aludjon sokáig. KOS (lll.21-IV.20.). Könnyűnek talál mindent, amikor a barátok beugranak egy szabadtéri szalonnasütésre, vidám tereferére. Egyébként is szereti, ha nincs egyetlen szabad perce sem. BIKA (IV.21-V.20.). Kellemes meglepetéssel tapasztalja, hogy menynyire segítőkészek a barátok, amikor hosszú távú terveiről beszél. A megérzés művészete kiválóan működik Önben. MA NAPKELTE 4.48 - NYUGTA 20.38 HOLDKELTE 19.55 - NYUGTA 3.21 NORBERT, CINTIA napja Norbert. Német eredetű név, jelentése: északi fény. Növényi Norbert birkózó az 1980-as moszkvai olimpia aranyérmese. ciNTiA. Görög eredetű név. olvasói üzenetek sms: 30/324-8466 [K] A vasúti- és víziszállítás gumikerék nélkül nem működik és gyorsabb, ami nagyon fontos, „gumikerekes” EZ] Nemcsak konferenciákat kellene szervezni a tanyákon élők helyzetéről, hanem végre tenni is értük valamit. Akik most a fehérasztalnál ültek, a dísztanyák helyett jártak-e valaha a valóságban? Z3 Zombor úrnak az az iskola igazgató, aki nem köpönyegforgató, az nem jó? A szó igaz értelmében pedagógus és nagy betűvel Ember, üzeni egy volt bányais El Sziasztok. Szerintem kevés a gyerek és a férőhely is elég lenne, ha nem a GYES és GYED-en lévők gyerekeit vennék fel. Még nyáron is járatják őket, csak ne nekik kelljen velük foglalkozni. Egy háromgyermekes édesanya f>4 Nem férnek be a gyerekek a magánóvodákba. Pedig havonta 30-40 ezer forintba kerülnek. Aki ezt képes megfizetni, az biztos nem panaszkodik arra, hogy válság van. El Aranyos a kalocsai baglyos történet. Ha az emberek úgy viselkednének egymással, ahogy ez a család a madarakkal, nem lenne itt az égvilágon semmi baj. El Legjobb tudomásom szerint az ált. iskola megkezdéséhez kell az ovi, ezt viszont az államnak kell biztosítania. Újab látványos öngól. De mi ebben a meglepő? El Megint jönnek, rémisztgetnek. Most akkor jön az a sokszor beharangozott influenzajárvány vagy nem? Nekem persze egyáltalán nem hiányzik, ahogy az ilyen riogatások sem. El Mikor rendez Kecskemét igazi élvonalbeli sakkversenyt, mint Lékó Péter részvételével Miskolcon? A sakk sokakat érdekel, rengetegen játsszák, az újság mégsem ír róla. A szerkesztőség fenntartja MAGÁNAK A JOGOT, HOGY AZ ÜZENETEKET SZERKESZTETT VÁLTOZATBAN KÖZÖLJE. RECEPTVERSENY PÁLYÁZATI REJTVÉNY Előző heti megfejtésünk: „LEVÉL” Nyerteseink: 1. Tóth Judit, Ordas; 2. j Kovács Lukácsné, Kiskunfélegyháza; 3. Bar Anett, Kiskunhalas. Nyereményüket postán juttatjuk el. A rejtvény megfejtését a megjelenést követő héten, csütörtökig várjuk címünkre: l 6000 Kecskemét, Széchenyi krt 29., Petőfi Népe A borítékra írják rá: „Keresztrejtvény” Az e heti beküldők között kisorsolunk | 2 db családi (4 főre szóló) E belépőt a kiskunhalasi Termálfürdőbe. ; .Strand és Termálfürdő I-f MPING 1 r RABSAG S BABITS MIHÁLY VERSE ANGÓRA GYAPJÚ TYÚK, NÉPIESEN SÍLÉCMÁRKA HEVESI SZÉKHELY HÁTRÁL RÓMAI HAT ► ▼ ▼ ▼ Y VEGYES ZÖLDSÉG r TANUL ► TÓ, OLASZUL MEGBÉKÉLÉS ► A RÁDIUM JELE ► ÖKÖR RÉGI IDŐSZAK GOETHE KEDVESE l ▼ ELEGE LESZ ► ▼ VÁLTOTT EVEZŐ JAPAN KUTYA GÉGE ► ▼ MELLETT NAPA PÁRJA 1 ▼ TULAJDONKÉPP ► T AZONBAN MŰVELETI JEL ► T INDIAI PÁLINKA l MUNKA, SZLENG ► HÉTVÉGÉN GYAKORI ESŐ, DE FELMELEGEDÉS i EMS EWS Kunszenfmlklós 27 °C 12 X, Kiskörös. Kalocsa ?£ í Kecskemét 27 X 12X Kiskunfélegyháza Kiskunhalas Ba)a Bácsalmás 26 X 14°C déli reggeli Készíttette: zones hőmérséklet + déli felhőzet 28 *C 22 X ; 30 "C agyéi erősen, délután változóan felhős marad az ég. Időszakos, mérsékelt esők továbbra is kialakulnak. Délben erős déli. délnyugati szél támad. A jellemző hőmérséklet délutánra 27 fok köré emelkedik, vasárnap reggelre 17 fok köré süllyed. Vasárnap ismét megvastagodik a felhőtakaró Délelőtt még csak mérsékelt, délben és délután viszont valószínűleg igen sok eső esik, zivatarokból. Hétfő reggelre sűrű ködfoltok képződnek. A legvalószínűbb folytatás: hétfőtől csütörtökig erős felmelegedésre és kevésbé változékony időre, több napsütésre van kilátás. Orvosmeteorológia: hidegfront! hatás várható. Közlekedés-meteorológia: a sok esőtől csúsznak az utak. A mezőgazdasági jármüvek sok sarat hordhatnak az utakra. A féktávolság akár flz-narminc méterrel is megnőhet. A haladási sebességet jelentősen csökkenteni kell. Az előrejelzés bizonytalansága: hétvégére „NAGY". Az előrejelzésért felelős: Aigner Szilárd. További folyamatos, helyfüggő előrejelzés www.eumet.bu Vízhőmérséklet Duna 15-16 °C Tisza 13-19 X Balaton 17 X Velencei-tó 17 X Fertő 17 X Tisza-tó 17 X Pollen Pázsitfűfélék magas Fenyőfélék magas Gombák magas 11 HÉTVÉGI MŰSOR Ciróka Bábszínház: Vasárnap: 10.30 órakor: KUKACMATY1. Kisterem. Otthon mozi: Szombat: 19.00 órakor: HAJRÁ BOLDOGSÁG. 21.00 órakor: AZ OSZTÁLY. Vasárnap: 19.00 órakor: HAIRÁ BOLDOGSÁG. Malom mozi: TERMINÁTOR - MEGVÁLTÁS (16)-Premier - sz 11.30, 14.00, 16.30, 19.00, 21.30 JONAS BROTHERS - A KONCERT 3D (KN) - f 11.00, 12.45, 14.30, 16.15, 18.00, 19.45 MEGINT 17 (12)-sz 11.15, 13.45, 16.00, 21.30 A DOLGOK ÁLLÁSA (ló) - f 18.30, 21.15 ÉJSZAKA A MÚZEUMBAN 2. (12) - sz 10.30, 12.30, 14.30,21.45 ANGYALOK ÉS DÉMONOK (ló) sz 15.00, 17.45, 20.30 SZÖRNYEK AZ ŰRLÉNYEK ELLEN (12) - sz 10.45.13.00 Hagyományos vetítés Gong Rádió: Fm 96,5 MHz Fm 96,5 MHz MINDEN ÓRÁBAN! időjárás-jelentés (óra 30-kor) és útinform (óra 40-kor)! Hírek 6-18 óráig minden óra egészkor! Szombat: 6-10 Gongreggel Benne: 6.15: Kalendárium, 6.30: Időjárásjelentés, 6.45: Reggeli bölcsesség, 740: Kék hírek, 7.20: Útinform, 7.30: Időjárás-jelentés, 7.35: Polleninfó, vízhőmérsékletek, hójelentés, 7.40: Sporthírek, 8.20: Térségi programajánlatok, 8.25: Útinform, 8.30: Időjárás-jelentés, 8.40: Életforma percek, 8.45: Reggeli bölcsesség, 9.10: Napi horoszkóp, 9.20: Útinform, 9.30: Időjárás-jelentés, 9.40: Reggeli frocli, 10-12: Szombati vendég, 12-14: Déli kívánságműsor, 14.00: Élénk Délután, 18-20: Interaktív kívánságműsor, 20-24: Házibuli. Vasárnap: 6.15: Kalendárium, 6.30: Időjárásjelentés, 6.45: Reggeli bölcsesség, 7.10: Kék hírek, 7.20: Útinform, 7.30: Időjárás-jelentés, 7.35: Polleninfó, vízhőmérsékletek, hójelentés, 7.40: Sporthírek, 8.20: Térségi programajánlatok, 8.25: Útinform, 8.30: Időjárás-jelentés, 8.40: Életforma percek, 8.45: Reggeli bölcsesség, 9.10: Napi horoszkóp, 9.20: Útinform, 9.30: Időjárás-jelentés, 9.40: Reggeli frocli, 10-12: Hadd főzzek ma magamnak! 12-14: Déli kívánságműsor, 14-18: Élénk Délután - benne 17 órától Gong sztár, 18-20: Interaktív kívánságműsor, 20-22: Éljen a test! Schiriila György műsora, 22- 23: Rockola. Kecskeméti Televízió: Szombat: 17.00: HTV: Megyejáró - Bács-Kis- kun megye, 17.30: Jaffa ism., 18.00: „Kecskeméti gyerök vagyok...” nótaműsor 1. rész, 19.30: A HÉT - válogatás a Hírős Hírekből, 20.00: Megyei Krónika, 20.30: HTV: Hírháló, 21.00: HTV: Házibuli Attilával és vendégeivel, 22.00: HTV: Sztárok a konyhában, 22.30: HTV: VIII. Henrik - angol-amerikai filmsorozat 4/4. rész, 23.30: HTV: Night Club - erotikus sorozat, 00.00-7.00: KÉPÚJSÁG. Vasárnap: 17.00: HTV: Bence-show vendég: Vivat Bacchus együttes, 17.30: Szószék, 18.00: „Kecskeméti gyerök vagyok... „ nótaműsor 2. rész, 19.30: A HÉT - válogatás a Hírős Hírekből, 20.00: Lélektől lélekig - hitéleti magazin ism., 20.30: HTV: Hírháló, 21.00: HTV: Határerő - amerikai sci-fi, 23.00: HTV: Házibuli Attilával és vendégeivel, 24.00-7.00: KÉPÚJSÁG.