Petőfi Népe, 2009. június (64. évfolyam, 127-151. szám)

2009-06-05 / 130. szám

PETŐFI NÉPE - 2009. JÚNIUS 5., PÉNTEK KEGYELET / APRÓHIRDETÉS GYÁSZHIR ■ GYASZHIR „Egész életeden át dolgozva éltél, most bánatot ránk hagyva csendesen elmentél. Örök álom zárta le drága szemed, most megpihenni tér drága két kezed. Drága férjem, édesapánk, nagypapánk, Isten Veled!" Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk a rokonokkal, barátokkal és ismerősökkel, hogy szeretett Férjem, drága Édesapánk és Nagypapánk, HOLLÓ ISTVÁN 2009. május 29-én, életének 61. évében, súlyos betegségben elhunyt. Utolsó útjára 2009. június 8-án (hétfő), 11.45 órakor kísérjük a kecskeméti Köztemetőben. Részvétnyilvánítás helyett kérjük, hogy őrizzék meg mosolyát, hiszen Ő is a I végsőkig megőrizte életörömét és vidámságát. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család. „Számunkra Te soha sem leszel halott, örökké éli fogsz, mint a csillagok. Drága, jó szívét, két dolgos kezét áldd meg, Atyám. S mi köszönjük, hogy Ó lehetett a mi Édesanyánk!" Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TÓTH ISTVÁNNÉ NAGY ROZÁLIA életének 64. évében elhunyt. Temetése 2009. június 9-én, 9.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Mély fájdalommal búcsúzunk Tőle: szerető férje, gyermekei és unokái. GYÁSZHÍR „Áldjuk, hogy miénk volt, jobban, hogy most is a miénk, mert aki szerettei szívében él, az nem hal meg, csak távol van." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik tisztelték és szerették, hogy KÓCSÓ ISTVÁN FERENC 2009. május 29-én, 60 éves korában elhunyt. Temetése 2009. június 6-án, 13.00 órakor lesz a hetényegyházi temetőben. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család. V ________________________________________________________/ GY ASZHIR „Szívedben nem volt más, csak jóság és szeretet, munka és küzdelem volt egész életed." Isten akaratában megnyugodva, mély fájdalommal tudatjuk, hogy édesanyánk, anyósom, nagymamánk, dédnagymamánk, SZOMJU ISTVÁNNÉ Csorba Rozália kecskeméti lakos (volt nyárlőrinci), 2009. május 31-én, életének 86. évében, t szerető családja körében csendesen ' elhunyt. Temetése 2009. június 8-án (hétfőn), 15.00 órakor lesz a kecskeméti ’ Köztemetőben. Gyászoló család. GYÁSZHIR „Ha emlegettek, köztelek leszek, de iái, ha látom könnyetek. Ha rólam szóltok, mosolyogjatok, emlékem így áldás lesz rajtatok!" Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PÁPAI ANDRÁS volt teherfuvarozó Kecskemét, Dózsa Gy. u. 19. szám alatti lakos, 63 éves korában, 2009. május 28-án hirtelen elhunyt. Temetése 2009. június 8-án (hétfőn), 13.00 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család. GYASZHIR „Annyira akartam élni, betegséget legyőzni, búcsúztam volna tőletek, de erőm nem engedett, így búcsú nélkül szívetekben élek. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GARACZI IMRE fülöpházi lakos, életének 54. évében, súlyos betegségben elhunyt. Temetése 2009. június 8-án, 11.00 órakor lesz a fülöpházi temetőben. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család. T KÖSZÖNET A gyászoló család köszönetét fejezi ki a rokonoknak, ismerősöknek, barátoknak, volt munkatársaknak, akik drága szerettünk, KARA SÁNDOR temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, fájdalmunkban velünk együtt éreztek. A gyászoló család. GYASZHIR „Úgy mentél el, ahogy éltél, csendben és szerényen, drága lelked nyugodjon békében. Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és tisztelték, hogy HARTMAN LAJOSNE Szőke Mária « helvéciai lakos, életének 79. évébfip, hosszú betegség után elhunyt. Temetése 2009. június 9-én, 16.00 órakor lesz a helvéciai temetőben. Fehér család. KÖSZÖNET Köszönetét mondunk mindazoknak, akik SZEKERES GYÖRGY temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, fájdalmunkban velünk együtt éreztek. A gyászoló család. GYÁSZHÍR „Küzdöttél, de már nem lehet, a csend ölel, át és a szeretet. Csak az hal meg, akit elfelednek, örökké él, akit igazán szeretnek." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, édesapánk, nagypapánk, g ' SZABÓ LÁSZLÓ SÁNDOR fafaragó helvéciai lakos, életének 62. évében, türelemmel viselt, súlyos betegségben elhunyt. Temetése 2009. június 9-én, ...14.00 órakor lesz a helvéciai temetőben. I Minden külön értesítés helyett. " I Részvétnvilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család. GYÁSZHIRDETÉSÉT, KÖSZÖNET­NYILVÁNÍTÁSÁT ÉS EMLÉKEZÉSÉT MUNKAIDŐBEN FELADHATJA A Petőfi Népe ÜGYFÉLSZOLGÁLATI IRODÁIBAN ÉS HIRDETÉS- FELVEVŐ HELYEIN TEMETKEZÉS Ügyfél- szolgálati tapMpKie» irodák: Kecskemét, Béke fasor 71/A (köztemető főbejáratán belül) Tel.: 7Ó/498-329 Csongrádi«. 3. Tel.: 76/481-319 Ügyelet 0-24 óráig 30/65-56-321 A hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, Illetve jogi felelősséget nem vállal APROH INGATLAN www.panoramaingatlan.hu 20/77-37-305.-----------------------------------------------------------------------*1031401* HA INGATLAN, akkor STOP: www.stopingatlancenter.hu-----------------------------------------------------------------------»1031397* BÁCSALMÁSON ház eladó. 30/841-3911.-----------------------------------------------------------------------1032474­BE LVÁROS, kertes, fszt., új ép., 42 m! tégla la­kás tulajtól: 13,95 M Ft, 30/524-0025.----------------------------------------------------------------------»1018618­BE LVÁROSI 30 m2-es, fszt.-i üzlet nagy kirakat­tal eladó. 12,95 M Ft, 30/524-0025.-----------------------------------------------------------------------»1018618* DOBÓ krt. 87 m2, III. em., 2+2 félszobás, er- kélyes, értkezős lakás eladó. Kp+kisebb csere is érdekel. 19,5 M EL 30/524-0025.----------------------------------------------------------------------*1030179* ■ DÖMSÖDÖN Duna-parti nagy ház + stég igényesnek 207 n-ölön stb. eladó. 06-1/405- 3432.-----------------------------------------------------------------------*1026133* ELADÓ Látrányban, Balatonlellétől 4 km-re egy új építésű családi ház. A ház domboldalon he­lyezkedik el. Tetőtér: 3 parkettás szoba, gard­róbszoba, sarokkáddal, wc-vel ellátott fürdő­szoba. Alsó rész: amerikai konyhás nappali, konyha, a nappali kövezve van, zuhanykabi­nos fürdőszoba, wc. A ház riasztóval van ellát­va. A balatonlellei fürdő 5 perc alatt elérhető. Képet küldök! Ár: 19.9 M Ft, 06-30/444- 6222, 06-30/999-4639.-----------------------------------------------------------------------*1031190­HELVÉCIÁN, Lövi dűlőben régi típusú családi ház eladó 1836 m2 telekkel 3 szoba, kisebb felújítást igényel. Hitel, szocpol igényelhető. 4.8 M Ft, 30/2956-577.---------------------------------------------------------------------»1032434* HE LVÉCIÁN 70 m2-es, 2 szobás polgári ház jel­legű tanyás ingatlan 1000 m2 telken eladó. 1.9 M Ft, 20/558-8882.----------------------------------------------------------------------*1032489* HO LLANDFALU, 98 m2, extra felszereltségű sorházi lakás eladó. 29,5 M Ft, 30/524-0025-----------------------------------------------------------------------»1030179­IZSÁK főutcáján nagy családi ház eladó. 30/9723-831.---------------------------------------------------------------------*1032572* KE CSKEMÉT, Hunyadivárosban 58 m2-es, er- kélyes, 2 szobás, egyedi fűtésű, igényesen fel­újított, tégla építésű, földszinti lakás eladó. Érd.: 30/742-20-88.----------------------------------------------------------------------»1032565* KE RTES házat 10 000 Ft-ért? 30/852-6560.-----------------------------------------------------------'----------»1032442­8 KECSKEMÉT, villanegyedi felújított, korsze­rűsített polgári otthon mélyen ár alatt sürgő­sen eladó. 46 M Ft, 30/601-4647.-----------------------------------------------------------------------1032579­KECSKEMÉTEN a Műkertvárosban kétszobás családi ház, teljes közmüvei eladó! Érdeklőd­ni: 30/375-7035.-1032571­Kmét, belváros, csendes környé­ken, 3+1 szobás, nagy fürdőszo­bás, étkezős cs. ház 275 m2-es tel­ken áron alul eladó. 30/928­8650-1031390­KMÉT, belvárosi tégla építésű társasházban 72 m2-es, nagykonyhás, 2 szobás parkettás légkondicionált lakás eladó vagy értékegyezte­téssel családi házra cserélhető. 30/452- 4620, 30/249-8141.-1032411­Kmét, Március 15. u.-i 55 m!-es, IV. em.-i lakás eladó. Ár: 8,2 M Ft, 70/943-7943-, mm._____________ KM ÉTI, új nyugdíjas lakás eladó 76/450-124----------------------------------------------------------------------»1031323­NÉ MET-OSZTRÁK ügyfeleink részére eladó in­gatlanokat keresünk! 06-1/210-4904.----------------------------------------------------------------------»1031156* ÖR KÉNYBEN 120 m2-es, 4 szobás lakás 2120 m2 telken eladó. 5,9 M Ft, 20/558-8882.----------------------------------------------------------------------»1032489* ŐR SÉGBEN Iváncon 100 m!-es lakóépület köz­művesített dupla telken (4000 m2) főutcán el­adó. 6,5 Millió Ft 70/2408-508.----------------------------------------------------------------------*1032505* PETŐFIVÁR0SII. em.-i, 58 m2, erkélyes, egye­di gázos lakás+garázs eladó. 70/361-1110----------------------------------------------------------------------*1032552* 8TŐSERDEI nyaraló eladó. 20/9351-497.-----------------------------------------------------------------------* 1032574* VACSIKÖZI sorházi lakás + garázs eladó. Ár: 23.200.00 Ft Tel.: 20/9585-565----------------------------------------------------------------------*1032535* BÉ RLEMÉNY 8 KMÉT, belvárosban kiadó fszt-i, 15-20 m2- es irodahelyiséget keresek. 20/546-99-41.----------------------------------------------------------------------*1032518* KE CSKEMÉTEN a piacnál 24 m2-es üzlethelyi­ség kiadó. Ár: 56 E Ft/hó. 20/9920-179.-----------------------------------------------------------------------*1031662* 8 KIADÓ, esetleg eladó 30-50 m2 presszó-ká­vézót keresek Kecskeméten és vonzáskörzeté­ben. 20/546-99-41.-------------------------------------»--------------------------------• 1032518* KM ÉT, Vágó u.-i, belvárosi 40 m2-es sarki üz­lethelyiség kiadó, eladó. Telefon: 30/9-639- 038.------ -----------------—-----------------------------------* 1019708* ALBÉ RLETET KÍNÁL KECSKEMÉT, Széchenyi krt.-i bútorozott minigarzon kiadó. 30 E Ft+rezsi+1 hó kaució. 06-20/9-289-349.----------------------------------------------------------------------»1032586* KE CSKEMÉTEN családi ház albérletbe kiadó. 06-20/990-70-87.-----------------------------------------------------------------------*1032431* KMÉT, Hunyadivárosban gázkonvektoros lakás kiadó. 2 hó kauciót kérek. 30/2231-872.------------------------------------------------------------—------*1032504* KE CSKEMÉT, Kristály téren 1 szoba, erkélyes, fűtéskorszerűsített, bútorozott lakás hossszú távra kiadó. 06-20/2429-762.----------------------------------------------------------------------»1032357* SZÉ CHENYIVÁROSI albérlet kiadó 30/2069- 569-------------------------------------------------------------------------------»1031638* _________JÁRMŰ_________ AD ÁSVÉTEL, bizományos. www.kismobil.hu-----------------------------------------------------------------------»1031403* ELADÓ Renault Megane Classic 2002-es. 30/479-6210.-----------------------------------------------------------------------»1027269* 8 FELICIA '97 bordó 360 E Ft, 20/2448-555.-----------------------------------------------------------------—»1032356* LA DA 1988-as fehér kombi, benzin-gáz üze­mű, egy év műszakival eladó. Érdeklődni: 30/375-7035.-----------------------------------------------------------------------*1032571* SAMARA 1300 megkímélt áll.: 70/264-2200.----------------------------------;-----------------------------------»1067982* SUZU KI Swift 1.3 2003-as, 86 E km, friss mű­szakival eladó. Telefon: 30/479-6210, 20/571-2435.-----------------------------------------------------------------——»1027289* 8 S UZUKI 4 év piros 1,111 M.: 70/334-98- 15.----------------------------------------------------------------------*1032354* TO YOTA Hiace 1999-es évj. eladó. 30/495- 5914.----------------------------------------------------------------------»1031563* VW TRANSPO RTER DÓKA 1999-es eladó. 30/495-5914.-----------------------------------------------------------------------»1031565* GÉPEK 8 DÍZEL csettegö friss műszakival eladó. 30/472-98-21.-------------------------------------------------------------------------------»1033478* MA 120-AS öntözőmotor eladó. 30/229- 3916.-------------------------------------------------------------------------------»1032414* TZ4K kistraktor jó állapotban + kiegészítőkkel eladó: 490 E Ft, 30/2570-831.----------------------------------------------------------------- »1028683* ÁL LÁST KÍNÁL AUSZTRIAI munkalehetőségek széles választé­ka hölgyeknek-uraknak akár nyelvtudás nélkül is! (Nem címeket küldünk!) 30/723-5088.----------------------------------------------------------------------*1032345* Fo cirajongók, figyelem! A Malom Plázában található Football World üzletünkbe keresünk eladókat, boltvezető-helyetteseket! Ha olyan munkát akarsz, ahol minden a fociról szól, jelentkezz: +36-70/702-3143 ELEKTRONIKAI gyártó cég keres megbízható, pontos, nagyfokban terhelhető, Word, Excel és elektronikai ismerettel, több műszakos mun­karendbe: termelési asszisztenst minőségbiz­tosítási vizsgálót, raktárost, jelentkezni: work.kecskemet@gmail.com---------------------------------------------------------------------»1031808* EX KLUZÍV night club keres táncos- és konzum- hölgyeket magas kereseti lehetőséggel. Kez­dők jelentkezését is várjuk. 70/346-1704.----------------------------------------------------------------------*1032369* HA SZERETNÉL egy sikeres csapat tagja lenni, és pénzügyi tapasztalattal rendelkezel, akkor hívj: 70/361-11-03 vagy fényképpel ellátott önéletrajzot küldj: palyazat06@freemaij.hu; _ JOGÁSZT keresek szakmai tapasztalattal Kecskemétre! Jelentkezés: fényképes önélet­rajzzal, fizetésmegjelöléssel a következő e- mail címre: jogasz6000@gmail.com----------------------------------------------------------------------*1032521* KE CSKEMÉTI halászcsárdába fiatal, részmun­kaidős szakácsot felveszünk. 30/399-3137.----------------------------------------------------------------------»1032387* KÖ NYVELŐIRODA könyvelőt keres. 30/9214- 361----------------------------------------------------------------------»1030526* MU NKATÁRSAT keresünk gazdasági ügyintéző és adminsztratív munkakörbe. Érdeklődni a következő telefonszámon lehet: 76/508-836.-----------------------------------------------------------------------* 1031636* MŰSZAKI termékeket gyártó és forgalmazó, piac meghatározó nagyvállalat országos ke­reskedelmi hálózatába keresünk értékesítési képviselőt! További információ és jelentkezés: www.mastertrade.hu-----------------------------------------------------------------------*1031405* ÜZLETKÖTŐ: festék és festőszerszám nagykeres­kedelmi vállalat üzletkötőt keres Bács-Kiskun és Csongrád megyék területére. Jelentkezés és to­vábbi információk: www.okkema^ker.hu-----------------------------------------------------------------------*1032471* NEMZETKÖZI logisztikában gyakorlattal ren­delkező fuvarszervezőt keresünk olasz, angol nyelvtudással. Jelentkezéseket: szakmai ön­életrajzzal "Logisztikus 2009” jeligére a szer­kesztőségbe várunk (Kmét, Széchenyi krt. 29.).-----------------------------------------------———---------»1031316* PU LTOST gyakorlattal sörözőbe felveszek. 20/2242-063.---------------------------------------------------------... .... »1032420* SZ OMBAT és vasárnapi munkára (őrzés) mun­kavállalói könyvvel és autóval rendelkező je­lentkezését várom Kméten. 06-20/926-5141.-------------------------------------------------------——-----»1032559* ÁL LÁST KERES 3,51 zárt kisteherautóval és autós szakmával munkát keresek. 30/2-639-327.-----------------------------------------------------------------------»1031276* ADÁSVÉTEL 8 AKÁC és egyéb kemény tűzifa eladó. 30/9470-899.------------------------- »1032549* 8 BONTOTT samot tégla eladó. 20/456-38-09.---------------—------—----------------------------—----—»1032580* GÁZ 0LAJ-TÁR0LÁIÁSRA használt 1 m3-es mű- anyagtartályok eladók. 06-20/9-175-491.-------------------------------------------------------------------------------»1032569* LAJ0SMIZSÉN tűzifa (akác, bükk) 25 km-ig díjmenetes szállítással, csomoros nyár 8 cm- re padlózva, eladó! T.: 20/491-64-04-------------------------------------------------------------- »1032541* PALA, pillértégla eladó. 30/409-17-17. SALGÓ jellegű polcok gyári áron. www.fordexpolcok.hu 30/583-5001,30/455- 6432. Petőfi Népe Kiadja a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. Felelős kiadó a kft. ügyvezető igazgatója. Főszerkesztő: Szerdahelyi Csaba Ügyvezető igazgató: dr. Tóth Miklós Gazdasági vezető: Falvi Krisztina Értékesítési vezető: Juszkó Anita A szerkesztőség és a kiadó címe: 6000 Kecskemét, Széchenyi körút 29. Telefon: 76/518-200 Telefax: 76/481-434 Kiadói telefax: 76/486-539 E-mail-cím: petofinepe@axels.hu Készült: AS-Nyomda Kft. Szilády Üzem Telefon: 76/481-401. Telefax: 76/481-204 Felelős vezető: Boros Gábor ISSN szám: 0133-235 x Az előfizetői példányok kézbesítését a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. terjesztőhálózata végzi. Árusítja a Délhír Rt. Terjesztésvezető: Rádiné Kis Gizella Telefon: 76/518-270,80/480-756. Telefax: 76/486-539 Előfizetés: 76/518-270. Előfizethető a Petőfi Népe kézbesítőinél, ügynökségeinken és közvetlenül a kiadónál, valamint közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10402506-25020380 pénzforgal­mi jelzőszámra. Az előfizetés díja: egy hónapra: 2.145 FI: negyedévre: 6.435 Ft: félévre: 12.870 Ft; egy évre: 25.740 FI Telefonos apróhirdetés-felvétel: 76/518-250 Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartá­sunkba kerülnek. Kéziratokat és fotókat nem érzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rend­szerrel készült. A MATESZ által auditált. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok fel- használásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer- Magyarország Kft., Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.), előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadvá­nyaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fize­tett hirdetést jelent. A hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleink­től készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal. A Petőfi Népe bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Petőfi Népére hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, azokért felelősséget nem vállalunk.

Next

/
Thumbnails
Contents