Petőfi Népe, 2009. június (64. évfolyam, 127-151. szám)
2009-06-05 / 130. szám
PETŐFI NÉPE - 2009. JÚNIUS 5., PÉNTEK 10 INTERNET / TÉVÉ Aki nincs a világhálón, bizony lemarad internet Másfél milliárdnál is többen használják világszerte, az idősebb korosztály is rátalált Internet-ellátottság a magyarországi régiókban Internet- i-----------elő fizetők A ! 2004-ben számának f alakulása r 100 L a. háztartásra m 2004-ben l"tó7 HiüHIffll számítógép f A legalább naponta internetezők i aránya 1C» Nyugat-Duní FORRÁS: KSH Csak semmi becslés - az interneten pontosan mérhető, mire kattint az olvasó A közelmúltban ünnepelte huszadik születésnapját az internet. Ami egykor tudósok hálózata volt, az ma hétköznapjaink nélkülözhetetlen része. Bár nehéz lenne megragadni azt a pillanatot, amikor az internet megszületett, mint minden fontos dolognak, ennek is kell szünnap - és egy szülő is. Az internet atyja így egy angol tudós, Tim Berners-Lee lett, aki húsz éve, 1989-ben indította útjára a „Világméretű Hálózatot”, angol nevén a World Wide Webet (ezért kezdődnek az internetcímek „www”- vel). Két évtizeddel ezelőtt természetesen teljesen másról szólt az internet mint ma. Elsődleges célja az volt, hogy egymástól távol élő tudósok mindennapi kapcsolatot tudjanak tartam egymással. Napjainkban becslések szerint több mint másfél milliárd ember használja a világhálót, a Föld lakosságának közel egynegyede. Az internet-ellátottság természetesen nagyon eltérő képet mutat földrészenként Míg Afrikában a lakosság alig 6 százaléka fér hozzá a világhálóhoz, addig Észak-Ameriká- ban az emberek háromnegyede, az európaiaknak pedig közel fele mondhatja ezt el magáról. Magyarország ebből a szempontból tipikus európai ország: hazánkban száz emberből negyvenhat használja rendszeresen a világhálót, négyszer annyi, mint tíz évvel ezelőtt. Az is figyelemre méltó változás, hogy míg egy évtizede jellemzően munkahelyükről fértek hozzá a vüághálóhoz, mára túlnyomórészt otthonról teszik ezt a hazai internetezők. Az már az eddigi adatok alapján is nyilvánvaló, hogy a világháló már korántsem informatikusok és tudósok szűk körének játszótere, hanem hétköznapjaink mellőzhetetlen része. Gyakran hallani azonban még ma is olyan véleményeket, miszerint az internet a fiataloknak való. Nos, ez az okoskodás is megdőlni látszik: napjainkban már a 35-50 éves korosztály közel fele is rendszeresen látogatja és használja a világhálót Mi több, egy friss felmérés szerint a tavalyi évhez képest legjobban a 45-60 évesek körében nőtt az internet népszerűsége. Sokáig lehetne még persze bizonygatni, milyen fontos része is életünknek a világháló, aligha lehetne nyomosabb érvet találni a pénznél. Konkrétan annál a pénznél, amit a különböző cégek szánnak arra, hogy hirdessék magukat az interneten. Ez az összeg ugyanis az elmúlt öt évben ötszörösére nőtt. Tavaly a Magyarországon reklámra kifizetett pénzek egytizedét - szám szerint közel 22 milliárd forintot - költötték el a cégek a világhálón. ■ A MÉDIÁBAN ALAPVETŐ IGÉNY, hogy számon lehessen tartani, egy adott terméket - újságot, weboldalt, tévéműsort - hányán néznek, olvasnak. Az internet ilyen szempontból minden más médiánál pontosabb. A televízió esetében például alig több mint ezer háztartás tévézés i szokásai alapján becslik meg az országos adatokat. Az újságok esetében az eladott példányszám egyértelműen megadható, de azt nem lehet tudni, hogy egy cikket vagy hirdetést hányán is olvastak eL az interneten ezzel szemben mindenre vannak pontos adatok. Amikor ugyanis egy számítógép a világhálóra kapcsolódik, egy egyedi azonosítót, úgynevezett IP-címet kap. Ez alapján a weboldalak nem csak azt tudják megállapítani, hogy hány egyedi látogatójuk volt egy adott időszakban, hanem például azt is, hogy hányszor és milyen tartalmakra, reklámokra kattintottak olvasói. MAGYARORSZÁGON látogatottsági adatok terén a Medián Web- audit számít hiteles mércének (www.webaudit.hu). Szolgáltatásáért az összes mértékadó hazai internetes médium hajlandó is fizetni. Bannervakság a képek is áldozatok lehetnek? mint a média bármely más területén, a reklámok kérdése az interneten is forró téma. Ahogy egy tízpercenként megszakított tévéműsor vagy egy szórólapokkal teli postaláda, úgy egy reklámoktól nyüzsgő weblap is bosszantó élmény lehet. Ahogy a reklámblokkok és a szórólapok, úgy az internetes hirdetések, az úgynevezett bannerek ellen is ösztönösen védekezünk. Évekkel ezelőtt nagy visszhangot váltott ki egy amerikai kutatás, mely szerint az internetezők tekintete elkerüli a banne- reket. Ezt a bannervakságnak nevezett jelenséget utóbb egyes kutatók alátámasztották (például azzal, hogy az olvasók már a képekre sem igazán néznek rá), mások cáfolták. Az viszont a gyakorlatban is bebizonyosodott, hogy egy bannerek- kel telezsúfolt oldalon nemcsak hogy nem kattintanak a hirdetésekre, hanem gyorsan odébb is állnak a látogatók. Az utóbbi években éppen ezért egyre népszerűbbé váltak a szöveges, úgynevezett linkhirdetések. Ezzel mindenki nyert: a weboldalák átláthatóbbá váltak, az olvasók jobban érzik magukat, és a hirdetők is hatékonyabban tudják átadni üzenetüket. TELEVÍZIÓ-MŰSOR" itvr-hét AJÁNLÁSÁVAL to w 'H fi RTL KLUB 6.00 Reggeli Ébresztőshow Benne: Hírek félóránként 10.05 Receptklub 10.20 Top Shop 11.25 Disney-rajzfilm Donald kacsa mozija 12.00 Híradó 6.25 Tények reggel 7.00 Mokka 9.00 Stahl konyhája © 9.10 Babapercek © 9.20 Jóban Rosszban © 9.55 Kvízió délelőtt 10.35 Sztárnyomozó 10.45 Teleshop 5.50 Nap kelte 9.00 Csak a testvérem (magyartévéjáték, 1986) 9.55 Szomszédok © (magyar sorozat) 11.05 Főtér-Fertő tó 12.00 Híradó délben 12.10 Sporthírek 5.50 Nap-kelte 9.00 Jövőkép 9.25 Karnyújtásnyira 9.50 Az én világom 10.10 Nemzetiségi magazinok 11.05 Kárpát expressz 11.30 Átjáró 12.00 Híradó délben. Sport 7.40 San Francisco utcáin 8.35 Halálblztos diagnózis 9.25 Gyilkos sorok © 10.15 Miért éppen Alaszka? 11.05 Topmodell leszek © 12.00 Segítség, szülő vagyok! (valóságshow) © 12.50 Tv-dokik © 7.00 Váltó (ismétlés) 7.10 Arcélek 7.25 Heuréka!... (ismétlés) 8.00 Aranyszarvas (ism.) 8.55 Carlo és vendégel 9.30 Bűvölet (ism.) © 10.30 Család-barát 11.30 Kívánságkosár 6.00 Fagyállók 7.00 Nlgel Marven a sarkvidéken 8.00 Új otthon 3D-ben 9.00 Átszab-lak 10.00 A póráz két végén © 11.00 Svindlerek © 12.10 Új otthon 3D-ben 'W fi 12.10 06-91-33-55-33 13.30 Fél kettő © 14.45 Gyógyító száguldás © (amerikai vígjáték, 2000) 16.25 Második esély© (amerikai sorozat) 17.25 A harc törvénye © (amerikai akciófilm-sorozat) 11.50 Otthonunk © (fr. dokumentumfilm, 2009) 13.25 Kvízió Telefonos játék 14.35 Az áruló © (am.-kolumbiai kalandfilmsor.) 15.35 Hal a tortán (ismétlés) © 16.40 Aktív © 17.15 Joshl Bharat © 12.20 Família Kft. © 13.20 Körzeti magazinok 14.20 Átjáró (ismétlés) 14.50 Záróra 15.40 Blues - Jazz Fusion (6/1.) 16.10 Kisváros © 17.30 Hírek. Körzeti híradók 17.45 Szezon 2009 12.15 Záróra 13.00 InfoGeneráció 2.0 13.30 Kulissza 13.55 Történeti festészet... 14.25 Magyar évszázadok 14.45 Visegrádról... 15.10 Az országunk háza 15.35 Nap-nyugta 13.40 Halálbiztos diagnózis © 14.30 Gyilkos sorok © 15.20 Veronica Mars © 16.10 Két pasi- meg egy kicsi (ism.) © 16.40 Joey © 17.10 Segítség, szülő vagyok! (valóságshow) © 14.00 Híradó 14.10 Erdélyi naiv művészek 14.30 Városok, történetek 15.00 Vadvirágos patika 15.20 A vörös cárok© 16.20 Ausztrália csak egy lépés... 16.45 Török kezdőknek © 17.15 Mese. Kikötő 13.10 A British Museum kulisszatitkai 13.45 Égig érő városok 14.20 Fagyállók 15.15 Állati rekordok © 16.10 Átszab-lak Elsy új otthona 17.10 Svindlerek© H 18.30 Híradó 19.05 112 - Életmentők © (német akciófilm-sorozat) 20.00 Fókusz © 20.35 Barátok közt © (magyar sorozat) Közben: Hírek 21.20 Dr. Csont ® (amerikai krimisorozat) 22.15 A rejtély © (amerikai misztikus sorozat) 18.30 Tények 19.05 Áll az alku© Játékshow 20.20 Jóban Rosszban © (magyar sorozat) 21.00 Rúzs és New York© (am. vígjátéksorozat) 22.00 Álomgyári feleség © (am.-ausztrál vígjátéksor.) Fsz.: Debra Messing Közben: Kenósorsolás 18.20 Bűvölet © (olasz sorozat - 240/77.) 18.50 Életképek © (magyar sorozat) 19.30 Híradó este 19.55 Sporthírek. Időjárás 20.10 Beugró© 21.10 24 - Harmadik évad © (am. akciófilm-sor. - 24/4.) 22.00 Péntek este 22.35 Memento ’89 18.05 Budapesti vadon © (magyar film, 2006)51' 19.00 Esti mese 19.10 Trianon-szindróma (5/5.) 19.30 Dublini doktorok© (ír sorozat - 56/32.) 20.30 Híradó este. Sport 21.00 Árulkodó nyomok © (olasz krimisorozat - 16/6.) 21.50 Facér Jimmy® (amerikai film, 2005) 88' 18.00 Topmodell leszek © 18.55 Szex és New York light © 19.30 Pimaszok, avagy kamaszba nem üt a mennykő© 20.00 Két pasi - meg egy kicsi (am. vígjátéksor.) © 20.30 Joey© 21.00 CSI - Miami helyszínelők (amerikai krimisor.) © 21.50 Nem éra nevem © (am. vígjátéksor. - 27-28.) 18.00 Híróra 18.25 Térkép 19.15 Az isteni Diego © (argentin-spanyol film, 2007) Fsz.: Ignació Benitez, Carlos Wagner La Bella, Paola Rotela 21.00 Apró gyilkosságok a családban © (francia sorozat-4/1.) 22.35 Váltó 22.45 Sport 18.20 Nigel Marven a sarkvidéken Az utazás véget ér 19.20 A póráz két végén © Teo Jimi és Duke 20.20 Finnyások farmja Piaci árusok 21.20 Kíváncsi elmék © Túlélés 22.20 Pokolgép a kocsiban *8 VW 23.30 A főnök® (amerikai krimisorozat) Gyulladáspont 0.30 Reflektor © Sztármagazin 0.50 Itthon 1.10 Autómánia 23.00 Pokerstars.hu © 0.05 Tények este 0.35 Hősök © (amerikai misztikus sorozat) 1.30 Drága testek © (amerikai krimisorozat) 2.20 Aktív (ismétlés) © 22.55 Tűzvonalban © (magyar krimisorozat) Amszterdami cappuccino Fsz.: Stohl András 23.50 Roy & Ádám Tízéves jubileumi nagykoncert a Petőfi Csarnokban 23.25 Beugró © 0.15 Kulissza 0.40 InfoGeneráció 2.0 1.05 Századfordító magyarok 2.00 Történeti festészet a Magyar Nemzeti Múzeumban 22.45 Esküdt ellenségek- Különleges ügyosztály © (amerikai krimisorozat) 23.40 CSI - Miami helyszínelők (amerikai krimisor., ism.) © 0.35 Sírhant Művek © (amerikai sorozat) 22.55 Családom titkai © (amerikai film, 2004) 111' Fsz.: Emile Hirsch, Sigourney Weaver, Jeff Daniels 0.50 Sok hűhó semmiért © (angol tévéfilm) 2.20 Kikötő (ismétlés) 23.25 Ókori találmányok Energia 0.25 Fejtsük meg a diszlexiát! © 1.20 Szocializmus A földi mennyország © 2.25 Pokolgép a kocsiban 14.45 Gyógyító száguldás (amerikai vígjáték, 2000) 21.00 Rúzs és New York (amerikai vígjátéksorozat) 23.50 Roy & Ádám (koncert) 9.50 Az én világom (ismeretterjesztő sorozat) 18.55 Szex és New York... (amerikai sorozat) 22.55 Családom titkai (amerikai film, 2004) 13.45 Égig érő városok (ismeretterjesztő sorozat) HÁLÓZAT 14.05Zöld övezet. 1430 Iskolapélda. 15.05 Reporters. 1530Soroló. 1605 Ingatlanpiac. 1630 BBC Hard Talk. 1700 Híradó. 1730 Európai híradó, 18.05 Keresztmetszet. 1900 Híradó, 20.05 Péntek 8. 21.00 Híradó 21. 2130 Célpont. 2205 Fletó. 2230 Civil kaszinó. 2330 Kommentár nélkül 1130 Laci bácsi konyhája. 11.55 Híradó. 13.50 Többet ésszel! 1630 Generációk. 16.55 Híradó. Fórum. 17.55 Híradó. Fórum. 18.55 Híradó. Időjárás. 1925 Egyenes beszéd. 2030 Hőmérő. 2130 Párshow. 2235 Világkép. 22.55 Híradó. 23.05 700-as klub. 23.45 Többet ésszel! 17.00 Businessmix-magazin. 1730 Eur-óra. 18.00 Helyszín. 1825 Kitekintő. 1830 Mentőhelikopter (német akciófilm-sor.). 1930 Lisa csak egy van (309-310.). 2030 Hírháló. 21.00 Düh és dicsőség (amerikai akciófilm, 1992). 23.00 Lisa csak egy van (ism.). 24.00 Gyalázat vagy halál (am. akciófilm) FILMMÚZEUM WM 13.00 Sportmúzeum. 14.00 Ember a híd alatt (magyar film, 1936). 1525 A vizsga. 15.40 Páratlan évek (17.). 1640 Snitt. 17.10 Tetthely (24.). 19.00 Arsene Lupin (26/25.). 20.00 Dalolva szép az élet (magyar film, 1950). 21.40 Halló, taxi! 22.00 Távozz, barátom! (angol-amerikai film, 1972) MINIMAX DISCOVERY 11.15 Zuhanyhíradó. 12.15 Televíziós vásárlás. 12.45 Öttusa. 13.15 Fogathajtó-vk. 14.00 Póker. 1600Televíziós vásárlás. 1630 Kosárlabda. 1930 MKB Heti helyzet. 2030 Motorshowl. 21.00 Német labdarúgás. Bayer Leverkusen-Werder Bremen. 2330 Ökölvívás. 230 Spanyol labdarúgás 1630 Chuggington. 16.40 Fifi virágoskertje 16.50 Irány Dinóföld! 1705 Koala Brothers 17.15 Loopdidoo. 17.20 Én kicsi pónim 17.45 Mesék Mátyás királyról. 1805 Yakari 1615Animalia. 1640PatésStan. 1845MÍ- ni News. 18.55 Magyar népmesék. 19.00 Gyerekdalok. 19.10 Inami. 1930 Bibi ésTina 16.00 Piszkos munkák. 17.00 Állítólag... 18.00 Újjáépítők. 19.00 Miami Ink - A tetoválok. 20.00 Time Warp - Amikor megáll az idő. 2030 Hogyan készült? 2130 Állítólag... 2230 Végzetes másodpercek. 2330 Time Warp - Amikor megáll az idő. 030 Küzdősportok világa a«®®»