Petőfi Népe, 2009. június (64. évfolyam, 127-151. szám)
2009-06-30 / 151. szám
PETŐFI NÉPE - 2009. JÚNIUS 30., KEDD SPORT 15 Eldőlt: Csordás marad, a brazil Romero nem jön, Ndjodo ma érkezik Megnyugodhatnak az NB I-ben szereplő KTE-Ereco szurkolói. Egyik kedvencük, a házi gólkirály Csordás Csaba megegyezett a klub vezetőivel, és 2011-ig a hírős városi együttes labdarúgója marad.- Egy pillanat alatt eldőlt a jö- vőm. Tegnap délután háromnegyed egykor felhívott a klub egyik tulajdonosa, Rózsa Pál, akivel találkoztam, és nagyon gyorsan megállapodtunk mindenben. Örülök, hogy így alakult. Innentől kezdve csak egy feladatom van: a továbbiakban is ugyanolyan jó teljesítményt nyújtani, mint az elmúlt időszakban. Remélem, a csapatunk a következő bajnokságban azt az utat folytatja, mint amin elindult, és olyan produkcióval rukkolunk elő, amire felfigyel az egész ország - mondta Csordás, aki azt is elárulta, hogy a Zalaegerszeg, a Győr és az Újpest érdeklődött felőle. A végső befutó viszont a Paks lett volna. A KTE-Ereco tegnapi edzésén - amit több mint húsz fanatikus szurkoló tekintett meg - megtudtuk: a legutóbb Fehérváron játszó brazil Romero nem igazol Kecskemétre, a Fradiból jól ismert kameruni Ndjodo talán ma edzésre jelentkezik, míg a Fehérvárról érkező Koller Ákos és a szlovén csatár, Veszelics - akit fizimiskája alapján máris elkereszteltek a drukkerek Tor- resnek - ma írja alá szerződésé)^ Eldőlt az is, hogy a kecskeméti csapat az első felkészülési meccsét most szombaton, 18 órakor játssza a Széktói Stadionban. Az ellenfél a szlovák első osztályú bajnokságban szereplő FC Nyitra lesz. ■ B. K. Koller már KTE-Ereco-szerelésben Czéh Lászlónak (jobbra) félegyházi edzőként is voltak nehéz pillanatai, de mi volt ez a fülöpházi bulimeccsen átéltekhez képest? Egy hétvégi bulimeccsen halántékon fejelték a volt válogatott játékost, aki eszméletlenül terült el a földön. Ha nincs a gyors segítség, a sportbarátok készülhetnének Czéh László temetésére... Rajtmár István A vendéglátó fülöpházi csapat „falunapi” hangulatban játszott a kecskeméti öregfiúk ellen. A kétszer harmincperces meccs első félidejének vége felé a volt válogatott labdarúgó, Czéh László elfejelte a labdát, majd eszméletlenül terült el a pályán.- Mellettem történt az eset. Laci már rég elfejelte a labdát, amikor a játékos ütemtelenül a halántékába szállt. Azonnal látszott, hogy nagy a baj, mivel pillanatokkal később már a földön fekve rángatózott. Valaki a hátára fektette, én meg gyorsan az oldalára fordítottam, de igazából nem tudtam, mit kell ilyenkor tenni. Szerencsére odaért Tiha- nics Tibor - emlékszik Farkas Pál egykori KSC-labdarúgó. Tihanics Tibor volt válogatott birkózó, az Univer-KTE jelenlegi edzője. Átrohant a pályán, mert ő is érezte, hogy nagy a baj.- Laci akkor már az oldalán feküdt, de nem volt magánál. Birkózóként több hasonló esetem volt, elájult a versenyző a fojtás után. Am most én is meglepődtem, mert csapattársamnak szép lassan és nagy erővel záródott össze a szája, miközben lenyelte a nyelvét. Próbáltam kiszedni, de egyszerűen nem bírtam, úgy éreztem, leharapja az ujjaimat. Farkas Pali sietett a segítségemre, közös erővel feszítettük szét a szájzárat, és az utolsó pillanatban kirántottam Laci torkából a nyelvét - idézi fel czéh László igazi sportcsalád tagja. Édesapja labdarúgóként szerepelt az élvonalban, leánytestvére, Ági az élvonalban röplabdázott. Laci Kecskeméten ismerkedett meg a labdarúgással, majd innen igazolt az élvonalba, ahol közel 200 mérkőzésen jutott szóhoz. Szerepelt töba borzalmas pillanatokat Tihanics Tibor. Többen ekkor azt üvöltötték, hogy törjék el az állkapcsát, mert már reménytelennek tűnt a helyzet. Az életmentő akció után Czéh Lacit a saját lábán támogatták az öltözőbe, előkerült egy orvos is, majd mentővel kórházba szállították.- Az öltözőben azt kérdeztem az értem aggódóktól, hogy mit keresnek ott. Tulajdonképpen semmire sem emlékszem. A kórházban kivizsgáltak, bent akartak tartani, de saját felelősségemre kijöttem. Most itthon pihengetek, a jobb szemem olyan mint Rocky Balboáé volt, amikor péppé verték valamebek között a Pécs, a Videoton és a Ferencváros csapatában. A ZÖLD-FEHÉREKNÉL lett magyar bajnok, Magyar-kupa- és Szuper-kupagyőztes, s játszhatott négy KEK-meccsen is. A válogatott mezét két ízben, 1992 októberében Katar ellen ölthette magára. A Fradiból lyik Rocky-filmben. Ez a szemem egyébként már háromszor nézett így ki: egyszer Szerbiában, egyszer pedig Izraelben intézték el. Még nem látok vele, de remélem, helyrejön. Most játszottam először az öregfiúk között, a meccs előtt az öltözőben tréfálkoztam azon, hogy nekem soha sem sikerültek a debütálások. Még most sem tudom felfogni, hogy milyen közel voltam a halálhoz. „Tihának” és Farkas Palinak már megköszöntem azt, amit értem tettek. Tartozom nekik egy vacsorával - mondja Czéh Laci. Valószínű: gazdagon tálalt vacsora lesz. Megérdemlik! Izraelbe igazolt, ahol hat esztendőt projískodott. Az utóbbi időben a Kiskunfélegyháza edzőjeként tevékenykedett, a csapat kiesett az NB Ill-ból, jelenleg nem tudni, hogy mi lesz a sorsa. Czéh László az Abádszalók megye egyes csapatának jelenleg is igazolt játékosa. Kétszeres válogatott, magyar bajnok, Magyar-kupa- és Szuper-kupagyőztes Borzalmak a bulimeccsen labdarúgás A birkózóedző mentette meg Czéh László életét Hosszú Katinkától érmet remél a kapitány úszás Tizenhat magyar úszó lesz ott a július 16-án kezdődő római vizes vb-n, melyen mindenki a saját maga által választott dresszben versenyezhet. Az utazók névsorában megtalálható a bajaiak kiválósága, Hosszú Katinka, aki 200 m pillangó, 200 és 400 m vegyes számokban indul. Utóbbiban érmet remél tőle Kiss László szövetségi kapitány. A rali-és síbajnok súlyos gerincsérülése baleset Súlyos motorbal- esetet szenvedett Luc Alphand korábbi kiváló alpesi síző, raliversenyző, a 2006-os Dakar-rali győztese. A 43 esztendős francia sportember az Auvergne környéki raliviadalon szenvedett balesetet, melynek következtében súlyosan megsérült a gerince. A Williams testvérek és Federer továbbjutása tenisz Roger Federer három játszmában 6:4, 7:6 (7- 5), 7:6 (7-5) nyert Robin Sö- derling ellen, és bejutott a legjobb nyolc közé az angol nyílt teniszbajnokságon. A Williams testvérek közül Venus ellen a szerb Ana Ivanovic 6:1, 0:l-nél feladta, Serena 56 perc alatt iskolázta le (6:3, 6:1) ^|zlovák Daniela Haníuctiövat. k. I J r,; Negyedik helyen végzett a magyar női csapat öttusa A negyedik helyen végzett a Gyenesei Leila, Kovács Sarolta, Cseh Krisztina összeállítású magyar csapat a lipcsei öttusa-Eb női váltó- versenyében. A győzelmet a csehek szerezték meg az oroszok és a lengyelek előtt. A tizenkettesekre fizetik a legtöbb pénzt totó A 26. fogadási heti nyeremények a következők: sem 13 plusz egy, sem 13 találatos szelvény nem volt. 12 találatos szelvény 12 darab, nyereményük egyenként 138730 forint. A 11- esekre 9570, a 10-esekre 1775 forintot fizetnek. A brazil együttes hite aranyérmet ért labdarúgás Dunga szerint gárdája kétgólos hátrányban is magabiztos volt A címvédő Brazília nyerte meg a Dél-afrikai Köztársaságban rendezett, nyolcadik labdarúgó- Konfóderációs Kupát, miután a döntőben 0-2-ről fordítva 3-2- re legyőzte az Egyesült Államok együttesét. A brazilok 2,7, míg az ezüstérmesek 2,3 millió euróval gazdagodtak.- Kétgólos hátrányban is magabiztosak voltunk - mondta Dunga, a brazilok szövetségi kapitánya. A második játékrész előtt azt mondtam a fiúknak, hogy erőltessük tovább a széleket, és legyünk türelmesek. Megcsináltuk, mert hittünk a győzelemben. Úgy érkeztünk ide, hogy elhatároztuk: megnyerjük a tornát. Kaká (jobbra), a brazilok sztárja lett a torna legjobb játékosa Az amerikaiak mestere, Bob Bradley nem leplezte csalódottságát, ugyanakkor hangsúlyozta: nagyon büszke csapatára a mutatott teljesítmény miatt.- Nem kétséges, hogy fájó kikapni 2-0-s vezetés után - értékelt Bradley. Leginkább a szünet utáni gyors gól volt az, ami megpecsételte a sorsunkat, hiszen azután a brazilok új erőre kaptak. Kaká, a brazilok sztárja lett a Konföderációs Kupa legjobb játékosa a nemzetközi szövetség (FIFA) döntése alapján, és érdemelte ki a torna Arany labda-díját. A legjobb kapus, vagyis az Arany- kesztyű-díjas az amerikai Tim Howard lett. ■ HIRDETÉS ECSKEMÉT TÁJÉKOZTATÓ Tájékoztatjuk a Tisztelt Utazóközönséget, hogy Kecskemét Megyei Jogú Város önkormányzata Közgyűlésének 53/2008 (XII.19.) számú, „A menetrend szerinti helyi autóbusz-közlekedés díjának megállapításáról” szóló rendeletét a 41/2009. (VI. 26.) számú rendeletével 2009. július 1 -tői (szerda) a következőképpen módosította: Megnevezés Tarifa 2009. július 1-től Utasak által fizetendő tarifa 2009. július 1-től 1. Menetjegy- Teljes árú elővételben 158,33 Ft + áfa 198 Ft- Bevásárló (érvényes: 8.00-13.00 óráig) 120,83 Ft + áfa 151 Ft-Autóbuszon 216,66 Ft + áfa 271 Ft 2. Bérletjegy- Általános egyvonalas 3.566,66 Ft + áfa 4.458 Ft- Általános összvonalas 4.358,33 Ft + áfa 5,448 Ft- Tanuló (nyugdíjas) 1.516,66 Ft + áfa 1.896 Ft- Felmutatós 7.691,66 Ft + áfa 9.615 Ft\ 3. Iskolák és tanintézetek által rendelt helyi autóbusz különjáratok díja 416,66 Ft/km + áfa 521 -Hl 4. Pótdíj La\-Alap 5.000 Ft + áfa- 8 napon belül fizetve 6.250 Ft + áfa-8 napon túl fizetve 7.500 Ft + áfa 7l\ Kunság Volán Zrt.^!Ü^-J