Petőfi Népe, 2009. június (64. évfolyam, 127-151. szám)
2009-06-24 / 146. szám
2 PETŐFI NÉPE - 2009. JÚNIUS 24., SZERDA MEGYEI KÖRKÉP Csak ha a vásárló kipakol jogok a boltban A többi vevő előtt nem nézhetnek a táskánkba A gyanúba keveredett vásárló beleegyezése kell a biztonsági őr vizsgálódásához ILLUSZTRÁCIÓ Kíméletlen sorozat a gépkocsik feltörésében Szinte ahány gépkocsit vagy zárat látott, annyit tört fel az ügyészség szerint januárban és februárban a 29 éves kecskeméti H. R. Kecskeméten, a Március 15. utcai Fodor Cukrászdában kezdte, ahonnan a január 15-ére virradó éjszakán egy Samsung monitort vitt el. A gépkocsikra január 23-án kapott rá. Az éjszakai órákban Helvécián, a Wéber Ede utcában behatolt egy családi ház udvarára, és tologatni kezdte az Opel Corsát, pedig az indítókulcs is benne volt. Vesztére árokba tolta a gépkocsit, így ott kellett hagynia, miután 111 ezer forint kárt okozott benne. ■ Elsősorban kocsikat lopott el, majd tört ripityára a férfi. Hajnali 3 körül szintén Helvécián, de már a Kecskeméti úton vett birtokba egy Ladát, és Kecskemétre utazott vele. Kivette belőle az akkumulátort és a CD lejátszót, majd a sorsára hagyta az autót. Február 12-én társával, a 32 éves L. V. J.-vel a Március 15. utcán egy Trabant kombit törtek fel. Furikázni kezdtek, a rendőri igazoltatásra azonban hátramenetbe kapcsoltak, és egymillió forint kárt okoztak három sze- I mélygépkocsiban. H. R. igazi ámokfutása azonban a következő napra, február 13-ára tehető. A Mészáros Lázár téren az éjszakai órákban két jármű is bánta, hogy a közelében álL Az egyikbe csak behatolt az ablaküveget benyomva, de elindítani nem tudta. így is okozott 51 ezer forint kárt. A szom- | szédos Opel Astra tulajdonosának az volt a szerencséje, hogy megszólalt a riasztó. A Szimfe- ropol téren is feltört egy Ladát, de ezzel sem sokat foglalkozott. Inkább a Tuti Tipp lottózót látogatta meg, de nem tudott bejutni. Egy használtruha-üzlet ablakát is betörte, de szűk lévén a hely, behatolni oda sem tudott, j Végül a Pákozdi csata utca 23. I előtt vett birtokba Volkswagen Golfot, azt is összetörte, a kár 200 ezer forint lett. Most jármű önkényes elvétele, lopások és más bűncselekmények miatt emeltek vádat ellene. Nem először, eddig ugyanis három alkalommal összesen 5 év 4 hónapot töltött börtönben. ■ Bálái F. István Egy kecskeméti ruhaüzletben rendszeresen ellenőrzik a távozó vendégek táskáit. így az egyre gyakoribb bolti lopások miatt a becsületes vevők is gyanúba keveredhetnek. Bajáki Zsanett Kellemetlen helyzetbe került egy olvasónk a minap a Malom bevásárlóközpont egyik ruha- szaküzletében. Épp végzett a vá- | sárlással, amikor a biztonsági őr megállította őt a kijárat előtt, és felszólította, hogy mutassa meg a nála lévő nagyobb méretű táskák tartalmát.- Az őr csak annyit mondott, hogy a tulajdonos kereskedelmi lánc új szabályzatának értelmében minden nagyobb kézitáskát át kell vizsgálniuk a lopások elkerülése végett - mesélte a Pető- J fi Népének Pugner Edit. - Ott, j helyben ki is nyittatta velünk a csomagjainkat, és átnézte, hogy nincs-e benne valamilyen lopott áru. Megalázó volt, hogy a többi vevő előtt azt feltételezték rólam, hogy loptam, holott vásároltam. Az még ennél is jobban bosszantott, hogy amikor másnap visszatértem a bolt elé, azt láttam: az ég világon senkit nem állítanak meg kifelé jövet, legyen nála akármekkora táska. Megértem, hogy fel kell lépni az egyre gyakoribb bolti lopások ellen, de találhatnának erre hatásosabb | módszert is, mint a becsületes vásárlók meggyanúsítása. Személyesen igyekeztünk a kellemetlen eset végére járni, így a Petőfi Népe munkatársa felkereste az említett boltot, de próbavásárlónkat senki nem állította meg. A Magánbiztonsági Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnökétől megtuduk, hogy milyen jogai és kötelezettségei Ma teszi le a képviselői esküt a lajosmizsei közgyűlésben Sikár József. A képviselő-testület új tagja a június 15-én lemondott Csorba József helyére lép. A képviselő-testület e soros tanácskovannak egy bolt biztonsági őrének: -■*- A poggyász átvizsgálása mindig is kényes téma volt - mondta Sipos Endre. - Az üzletnek biztosítania kell egy erre rendszeresített helyiséget, ahol a biztonsági őr a többi vevő figyelő tekintete nélkül, tanú jelenlétében vizsgálhatja át a lopás gyazáson határoz egyebek közt az általános iskola kollégiumában, valamint a Rákóczi utcai óvoda épületében szükséges korszerűsítésekről. Az ÁNTSZ áprilisban előírta a nújába keveredett vevőt. Ott az őr megkéri a vásárlót, hogy mutassa meg a táskája vagy a zsebei tartalmát, hiszen neki nincs joga belenyúlnia. Mind az ellenőrzéshez, mind pedig a kipakoltatáshoz a vásárló beleegyezése kell. Amennyiben ez megvan, akkor az ügy egyszerű. Ha azonban megtagadja a kérést, rendkollégiumi hálók ablakainak, ablakpárkányainak cseréjét, a kiesésgátlók felszerelését, az óvodában pedig azt kifogásolta a szakhatóság, hogy nincs tornaszoba. Most döntenek a képőrt kell hívni, amit a vevő ugyancsak nem köteles megvárni, az őr pedig semmilyen erőszakos módszerrel nem bírhatja maradásra. Ha a gyanúba keveredett vásárló elmegy, akkor jegyzőkönyvbe veszik, hogy megtagadta az ellenőrzést, személyleírást adnak róla, és feljelentést tesznek ellene. Ha bármelyik lépés nem ebben a szellemben történik, a vásárló joggal élhet panasszal. viselők az alapellátásában dolgozó, az önkormányzattal szerződésben lévő háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi praxisok önkormányzati támogatásáról is. ■ M. J. WEZMEJM Kun harcosok örködnek majd a körforgalomban kiskunhalas Három kun harcosból állhat majd az a szobor, melyet a város déli kapujánál lévő körforgalomnál állítanak fel. Györffi Sándor karcagi szobrász adományként ajánlotta fel az alkotást a városnak, amit ősszel, a kunok világtalálkozója idején avatnának fel. (I. N.) A város születésnapján focipályát is avatnak kiskunmajsa Szombaton ünnepük a település születésnapját, amely 1837 után másodszor, húsz éve nyerte el a városi rangot. Az ünnepségek 14 órakor kezdődnek a Konecsni-múzeumnál, majd a városi sportcsarnok mellett, meccsekkel avatják fel azt a füves focipályát, melyet jórészt a városrész lakói hoztak létre. (T.K.) A régi igazgató kapott bizalmat kunszállás Egyhangúlag döntött csütörtökön a képviselő-testület a Kunszállási Közösigazgatású Közoktatási Intézmény igazgatói kinevezéséről. Öt évre Grafl Rezsőt választották meg, aki korábban is ellátta az igazgatói feladatokat. (Sz. T.) Forró hangulat, mágikus éjszaka nyárlőrinc Mágikus éjszakát ígérnek azoknak, akik részt vesznek ma este hat órától a vásártéren rendezendő Szent Iván-napi mulatságon. A szervező ifjúsági klub szerint ezen az estén bármi megtörténhet, kívánságok teljesülhetnek. Ég majd a tűz, és forró lesz a hangulat. (Sz. T.) Ciprusi úti beszámoló a helyőrségi klubban táborfalva Közművelődési délutánt tartanak holnap a táborfalvi helyőrségi klubban. A 13 órakor kezdődő program során az érdeklődők Misszióban jártam címmel hallhatnak élménybeszámolót Ciprusról. (Bé.zs) További hírek a BAON.hll hírportálon Új képviselő a lajosmizsei közgyűlésben ■ Mind az ellenőrzéshez, mind pedig a kipakoltatáshoz a vásárló beleegyezése kell. HIRDETÍS Akció a Szil-Coop összes üzletében 2009. június 25-től-30-ig Tyúk mell nélkül 379 Ft/kg Csirke mellfiié fagyasztott 979 Ft/kg Füstölt, főtt erdélyi szalonna 799 Ft/kg Szil-coop kenyér 1 kg 169 Ft/db Hosszú zsemle 9 Ft/db Tátra UHT tej 1 I 1,5 % 109 Ft/db Tejföl 20% 175 gr 59 Ft/db Trappista sajt 799 Ft/kg Napgyöngye napraforgó étolaj 1 I 269 Ft/db Szentkirályi ásványvíz 1,5 I (szénsavas, szénsavmentes) 79 Ft/db Piroska szörp 0,75 I több ízben 299 Ft/db+üv. Donagger dobozos sör 0,5 I 4% 99 Ft/db Görögdinnye (magyar) 139 Ft/kg Ariel White Flower 6 kg + Lenor öblítő 1 I 3099 Ft/db Lilla duó eü. papír 8 tekercs 209 Ft/cs Akció a készlet erejéig érvényesI (iftoáiS] Találkozzunk mindennap <Sü.álY Épülhet a szélmalom és a diákotthon jövővár pályázat Bács-Kiskunból öt intézmény kapott támogatást Átadták a tizedik évébe lépett Wienerberger Jövővár Pályázat díjait. A támogatásra magyarországi gyermekintézmények és műemlék épületek kezelői jelentkezhettek, s a zsűri több mint 60 millió forint értékű építőanyagot, illetve készpénzt osztott ki a 45 győztes - közöttük öt Bács-Kis- kun megyei - gyermekintézmény és műemlékkezelő között. A pályázatot évről évre kiíró és szervező Wienerberger Téglaipari Zrt. kezdeményezéséhez idén tizenhárom építőanyag-gyártó csatlakozott, a Petőfi Népe pedig az egyik médiatámogatója volt. A márciusban meghirdetett Jövővár Pályázatra összesen 273 érvényes anyag érkezett, amelyek közül a zsűri 35 gyermek- intézmény és 12 műemlék épület felújítási terveit támogatta. Az elmúlt tíz esztendőben a Wienerberger Jövővár Pályázatának keretében Bács-Kiskun megyében tizenkét gyermekintézmény és hét műemlék felújítását, illetve építését támogatták. A Jövővár Pályázatra szóló felhívást mintegy 14 ezer gyermek- intézmény és -szervezet vezetője, valamint az önkormányzatok, az oktatási intézmények és alapítványok építési-felújítási ügyeinek gazdái vehették kézhez. A kiírás szerint a pályázaton gyermekintézményi kategóriában részt vehetett bármely olyan oktatási, egészségügyi, kulturális szervezet vagy alapítvány, melynek tevékenysége szoros kapcsolatban áll a gyermekek képzésével, nevelésével, szabadidős tevékenységével, gyógyításával vagy rehabilitációjával. Műemléki kategóriában azok a Magyarországon működő szervezetek és önkormányzatok indulhattak, melyek tulajdonában, felügyeletében vagy kezelésében olyan műemlék épület van, amelyen 2009-ben felújítási munkálatokat kezdenek. □ Az idei megyebeli támogatottak listája Intézmény Város Összeg Interclaster Szolgáltató Kht. (Bréda Kastély felújítása) Kecskemét 3.100.000 Ft Bács-Kiskun Megyei önkormányzat Múzeumi Szervezete (Műemlék szélmalom helyreállítása) Kecskemét 1.900.000 Ft Bocsa Község Oktatásáért és Közművelődéséért Alapítvány Bocsa 900.000 Ft Piarista Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthon Kecskemét 421.080 Ft Központi-Alsóvárosi Általános Művelődési Központ Baja 170.328 Ft