Petőfi Népe, 2009. június (64. évfolyam, 127-151. szám)

2009-06-22 / 144. szám

U 2009. JÚNIUS 22.. INTERJÚ ■ «HSáSBNfsfc nmms'.mmmMmmmmíi ünnepelt primadonnából vérbeli komika csombor terez Nem sírom vissza az operettfőszerepeket - szép volt, jó volt, elég volt Volt idő, amikor azt gon­dolta, soha nem térhet vissza a színpadra. Idén ő lett az évad legjobb epizo- distája, de mintha még mindig nem merne hinni a sikerében. Azt mondja, abban az évben, amikor elküldték a társulattól, három díjat is nyert. Rákász Judit A színészbejáróhoz beszéljük meg a találkozót. Mire megérkezünk, Csombor Teréz már ott van, csak még gyorsan odaszalad a kolléga­nőihez elköszönni és csókot dob egy rádudáló autósnak. Széles gesztusok, puszik, mosolyok - ne­künk is jut belőlük, amikor végre leül mellénk a padra. Gyors frizu­ra- és ruhaigazítás, a mozdulatok­ban egyformán benne van az egy­kori primadonna, és az utóbbi idő­ben bohókás karakterszerepek­ben megismert színésznő. Csillogó estélyik, nagy smin­kek, látványos belépők, prima­donna- és szubrettszerepek - így ismerte meg Csombor Terézt a kecskeméti közönség valamikor a ’80-as évek közepén, és így sze­rették meg sokan. 20 év alatt kö­zel 100 szerepet játszott, majd kö­vetkezett egy igazgatóváltás, és a szerződés nélkül maradt színész­nő 11 évre eltűnt a teátrum szín­padáról. A hosszú kihagyás után egészen más szerepek várták vissza. Az idei évadban a PRAH otthonkás, lompos háziasszonya­ként, a Padlás bohókás Mamóká­jaként, a Hello, Dolly! bolondos Ernestinájaként lé­pett közönség elé, és aratott zajos sikert. Amikor arról kér­dezzük, nehéz volt-e estéről estére plusz 10-20 évet magára sminkelnie, csak le­gyint.- Sőt! Szeretem az idős karak­tereket! - mondja. - A PRAH női figurájában benne vannak édes­anyám gesztusai, az alattyáni asszonyok kicsit szögletes, az élet- tapasztalattól karcos gondolkodá­sa. Szeretem figyelni az embere­ket: nézem a mozdulataikat, kile­sem, hogyan reagál­nak a helyzetekre. Elraktározom, és ösztönösen húzom elő egy-egy szerep kapcsán. Kevesen tudják, de sokat fog­lalkoztam idős embe­rekkel. Vitézné Horváth Évától és Édl Erzsébettől kaptam lehetősé­get még azokban á nehéz évek­ben, amikor nem lehettem színpa­don, hogy a Margaréta Otthonban az idős lakók mentális gondozásá­val foglalkozzak. Beszélgettünk, vidám történeteket meséltem ne­kik, énekeltünk. Volt 85 éves ta­nítványom, aki igazi bonviván lett a kezem alatt! Sokat jelentett ez a munka, nem felejtem el. Ahogy Szabó Sándornak és Nyilas Beá­nak sem, hogy részt vehettem a KTV archívumának rendezésé­ben. Az volt az első szalmaszál, én pedig kapaszkodtam belé, ahogy csak bírtam, mert tudtam, hogy ki kell vergődnöm a szakadékból.- Csúnya időszak volt - mond­ja, amikor arról a 11 évről kér­dezzük. Nem szívesen beszél ró­la. Először édesapját, majd édes­anyját veszítette el, egyedül ne­velte fiát, komoly anyagi gon­dokkal küzdött.- Volt, hogy mentem az utcán, és fogalmam sem volt, hogy tulaj­donképpen hova megyek. Hol ke­ressek munkát? Mintha az embe­rek is szánakozva néztek volna rám. Úgy éreztem, azt várják, ma­gyarázzam meg, miért kerültem ebbe a helyzetbe. Magyarázzam meg, amit én magam sem értek. Hiszen most is úgy érzem, hogy nem hibáztam. Mindig komolyan vettem a hivatásomat. Ehhez ké­pest nem az történt, hogy a fősze­repek után kisebb szerepeket kaptam, hanem nem kaptam Közelkép CSOMBOR TERÉZNEK Aldty- tyánból vezetett az út a Szín- művészeti Főiskola operett- musical szakára, majd onnan Kecskemétre. A ’80-as évek ele­jétől 1995-ig közel 100, főként zenés darabban láthatta a kö­zönség, számos díjat kapott a közönség és kollégái szavaza­tai alapján. 1995-ben igazgató­váltás volt a kecskeméti szín­házban: Illés Istvánt Bal József követte a direktori székben, aki nem hosszabbította meg Csombor Teréz szerződését A következő 11 évben volt egy- egy szerepe Tatabányán, Pé­csen, és tagja volt Turpinszky Béla csapatának. Dolgozott a Kecskeméti Televíziónál, a Margaréta Otthonban és a ceglédi művészeti iskolában. 2006-ban Bodolay Géza hívta vissza a társulatba. Bár fiát, Orth Pétert mérnök­nek szánta sei is küldte a veszprémi főiskolára, az első félév végén szembe kellett néz­ni a valósággal: a színművé­szeti lesz Péter saját választá­sa. Jelenleg a Nemzeti Színház társulatának tagja. semmit. Én akkor erre nem vol­tam felkészülve. Egyáltalán nem. Játszott ugyan egy-egy szerepet Tatabányán, Pécsett, majd jó pár évvel később színészmesterséget tanított a ceglédi művészeti isko­lában, de a kecskeméti színpadot ez nem pótolta.- Sokáig elkerültem a színház­nak a táját is. De egyszer valahogy mégis arra mentem és láttam, hogy nyitva van a hátsó ajtó. Ösz- szeszedtem minden bátorságo­mat, és elhatároztam, hogy egy pülanatra bekukucskálok a szín­padra. Sose felejtem el! Megpró­báltam felkapaszkodni a lejtős részen, és nem ment! Vissza­csúsztam. Újra meg újra vissza­csúsztam. Ríva jöttem el. Néhány évvel később, amikor Bodolay Géza visszahívta egy sze­repre a Laurába, nehéz lett volna eldöntenie, mi volt keservesebb: az elutasítás vagy a visszatérés. Ő, aki 100 szerepet eljátszott, ret­tegett a színpadtól.- Boldog voltam, és bizonyítani akartam. De a lelkem mélyéig bi­zonytalan voltam. Csak abba tud­tam kapaszkodni, hogyha az igaz­gató és a rendező, Pinczés István azt gondolja, hogy képes vagyok eljátszani Laura anyját, akkor biz­tosan úgy is van. Ők bíztak ben­nem, én pedig bennük bíztam, mert magamban nem nagyon tudtam. Aztán próbáról próbára szedtem össze magam. Nagyon sokat köszönhetek a kollégáknak. És persze a közönségnek is. Ret­tegtem attól, hogy nem tudják el­fogadni az új külsőmet. Meghíz­tam, és ez a mai napig nagyon bánt. De hiába fogyókúrázom, nincs eredménye. Azért biztatom magam: leszek én még 10 kilóval karcsúbb! Az elmúlt három évben egy­mást követték a karakterszere­pek. A bolondos mamikák talán zajosabb sikert hoztak megformá- lójuknak, mint az operettvilág egykori hősnői.- Imádom az új szerepeimet! Pályakezdőként operaénekesnek szántak. Szerződést is ajánlottak, de én úgy döntöttem: inkább szí­nész leszek. Abban több lehető­séget láttam a játékra. Úgyjérzem, most értem el oda, hogy ezeket a színeket, a színészmesterségbeli tudásomat meg is tudom mutatni. Nem sírom vissza a primadonna­szerepeket: jó volt, szép volt, elég volt. Persze tudom azt is, hogy sok néző számára a csillogó operett­világ jelenti a Színházat, és a gyö­nyörű belépővel megjelenő pri­madonna a Művész. Ők most ta­lán kevésbé kötődnek hozzám. De azok, akik a karaktereket, a sorso­kat keresik a színpadon, most úgy érzem, jobban észrevesznek. A következő premierje július 3- án lesz az Udvarszínházban, ahol Sára Bernadette partnereként a Furcsa pár című darab női válto­zatának egyik főszerepét játssza Márton András rendezésében. Szuperlatívuszokban beszél róla: nagyszerű szereposztás, kiváló kollégák, remek rendezés! - Hall­gatjuk és hiszünk neki. ■ Pályakezdőként operaénekesnek szántak, de úgy döntöttem: in­kább színész leszek. Travolta újra és újra kitalálja magát PORTRÉ Minden csitri szívét megdobogtatta a szegény brooklyni fiú Az utóbbi időben inkább magán­életi tragédiája jut az ember eszébe, ha John Travolta nevét emlegetik. Tisztázatlan körül­mények között halt meg a fia. „A karrierem visszatérések so­rozata” - jellemzi az egykori cin- gár fekete fiú a filmes hullámvas­utat, amelyre a sors fólültette. A hetvenes évek végén nem volt olyan lányos szoba, amelyet ne John Travolta táncpózba mereve­dett fotója díszített volna. Minden csitri szívét megdobogtatta a sze­gény brooklyni fiú, aki a táncpar­ketten valósítja meg az álmát. A Szombat esti láz fehér trevira- öltönyös, beszárított hajú főhősé­re egy csapásra fölfigyelt a világ. Diszkót és tánciskolát töltött meg a filmen fólleficesült fiatalok tö­mege. A kedves-naiv figuráért Oscar-jelölés járt a színésznek. Ha valaki, hát John Travolta karrierre szüle­tett. Mellesleg 1954-ben New Jer- sey-ben látta meg a napvilágot. Öt testvér közül a leg­kisebbként hamar abbahagyta a tanulást, hogy színésznek álljon. Egy tévésorozat főszerepe és Brian De Palma Carrie című film­jében egy kisebb szerep egyen­gette az útját az áttörésig. Ami­lyen fergeteges volt a felemelke­dés, épp olyan fájdalmas a visz- szahuppanás a földre. A közön­ség nem akarta látni Travoltát csöpögős szerelmi drámában (Percről percre, 1978), Városi cowboyként, még kevésbé intel­ligens hősként (Brian De Palma: Halál a hídon). Azt akarták, hogy táncol­jon. Aki fizet, az ren­del: Sylvester Stallone megrendezte Travoltá- nak a nyolcvanas évek aerobikos divatját követő Életben maradni című táncfilmjét. A be­szélő cím Travolta vágyát is meg­testesítette. Ám a rövid fólvilla- nás után 1983-ban hat évre el­tűnt a süllyesztőben. Szerencsére jöttek a Nicsak, ki beszél! filmek. És Quentin Taran­tino 1994-ben jó szemmel meg­látta benne a figurát, akit a Pony­varegényhez keresett. Travolta éppen negyven volt ekkor. A sikerek már nem vakítják el. Tudja, bármikor újra eltűnhet a süllyesztőben. így hát a moso­lyából, bőrkabátos fazonjából márkanevet fejlesztett. Hogy mit veszünk észre ebből mi, nézők? A Faterok motoron című vígjá­ték főhősei például motoron sze­lik át az Államokat. Travolta a szerződéskötéskor kikötötte, hogy a motoron ülve egy bizo­nyos fejfedőt használ. A Breitling óramárka jele látható a fekete sapkán, ugyanis a cég lett a szponzora. „Ma már nemcsak színésznek tekintem magam - mondja somolyogva -, hanem márkának is.” ■ ■ Nem vagyok na­iv. Tudom, hogy a dicsőség mú­landó. John Travolta a Zavaros vizeken című filmben « Csombor Teréz: - Sokat köszönhetek a közönségnek és a kollégáknak

Next

/
Thumbnails
Contents