Petőfi Népe, 2009. június (64. évfolyam, 127-151. szám)

2009-06-20 / 143. szám

12 PETŐFI NÉPE - 2009. JÚNIUS 20., SZOMBAT KEGYELET / APRÓHIRDETÉS GYASZHIR „A múltba vissza nézve valami fáj, valakit keresünk, aki nincs már. Nélküled szomorú, üres a házunk, még most sem hisszük el, hogy hiába várunk." Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy elveszítettük legdrágább kincsünket, édesanyámat, szeretett anyósomat, imádott mamánkat, testvérünket, TASKOVICS ISTVÁNNÉ Balanyi Erzsébetet akit 89 éves korában, tragikus körülmények között érte a fájdalmas, érdemtelen halál. Búcsúzunk tőle 2009. június 22-én (hétfőn), 13.00 órakor a kecskeméti Köztemetőben. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. i M A gyászoló család. „Búcsú nélkül kellett elmennem, őrizzetek szívetekben." EMLEKEZES „Nem múlnak ők el, akik szívünkben élnek, hiába szállnak álmok - árnyak, évek, ők itt maradnak bennünk csöndesen még..." ARVA-TOTH JOZSEFNE Nardai Ildikó férfi-gyermek fodrász halálának 2. évfordulójára Szerető férje. KÖSZÖNET Köszönetét mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, akik W BALOGH JANOSNE Lázár Etelka _ búcsúztatásán részt ÍJÜT vettek, sírjára ■ koszorút, virágot helyeztek, ■ fájdalmunkban velünk együtt éreztek. A gyászoló család. GYASZHIRDETESET, KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁSÁT ÉS EMLÉKEZÉSÉT MUNKAIDŐBEN FELADHATJA a Petőfi Népe ÜGYFÉLSZOLGÁLATI IRODÁIBAN ÉS HIRDETÉSFELVEVŐ HELYEIN A hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal APROH INGATLAN www.panoramaingatlan.hu 20/77-37-305.-----------------------------------------------------------------------U03won STOP! INGATLAN! www.stopingatlancenter.hu-----------------------------------------------------------------------»1031397* www.olcsohaz.atw.hu BELVÁROSBAN eladó kétszobás, jó állapotú, fűtéskorszerűsített lakás reális áron. Ár: 8,5 M Ft Érd.: 30/822-9571.---------------------------------------------------------------------*1035040* BE LVÁROSI, II. emeleti, erkélyes, 75 m!-es, 7 éves lakás 16,5 M Ft-ért sürgősen eladó! Tel: 30/822-9580----------------------------------------------------------------------*1035040* 8 DÖMSÖDÖN Duna-parti nagy ház + stég igényesnek 270 n-ölön stb. eladó. 06-1/405- 3432.----------------------------------------------------------------------*1026133* EL ADÓ Kecskemét belvárosában, liftes társas­házban, VI. em.-i, 2 szobás, igényesen felújí­tott lakás tágas terekkel és beépített szekré­nyekkel. 9,49 M Ft Érd.: 30/820-9189.----------------------------------------:-----------------------------*1035040* EL ADÓ Kecskeméten a belváros kedvelt ré­szén I. emeleti, erkélyes, 2 szobás lakás saját tárolóval és egy parkolóhellyel. 8,5 M Ft, 30/820-9188.-----------------------------------------------------------------------*1035040* ELADÓ Kecskemét-Hetényegyházán 885 m2-es telekre épült szerkezetkész állapotú 150 m2- es, 3 szoba + nappalis új építésű családi ház. 16.9 M Ft Érd.: 30/601-5165.----------------------------------------------------------------------*1035040* EL ADÓ 1 szobás, I. emeleti, erkélyes, egyedi fűtésű lakás. Kínálati ár: 6,9 M Ft Érd.: 30/566-8611. Hetényegyházán csökkentett energiaigényű (Isoteq Plus - intel­ligens építőelem) új családi ház(ak) eladó(k). 70/251- 7481. .10335J0* HUNYADIVÁROSBAN 2004-ben teljesen felújí­tott és átalakított családi ház eladó. Itt min­den adott kedves ügyfél, hogy megelégedett vevő váljék Önből. 26,5 M Ft Érd.: 30/820-91- 99.----------------------------------------------------------------------*1035040* 8 KADAFALVÁN saroktelken öreg ház eladó (építési célra is). Ár: 10,8 M Ft, 20/548-6191----------------------------------------------------------------------*1029348* KE CSKEMÉT, Akadémia kit-on, 2 szobás, er­kélyes, II. em.-i, felújított lakás eladó. Ár: 10 M Ft Érd.: 06-70/577-1902.----------------------------------------------------------------------*1032825* KE CSKEMÉT belvárosban sürgősen eladó 51 m2-es, 2 szobás lakás, liftes társasházban. 8,24 M Ft Érd.: 30/566-8611.------------------;--------------------------------------------------*1035040* KE CSKEMÉT családi házas övezetében 140 m2 lakóterületű, 5 szobás, alápincézett ház, vál­lalkozásra alkalmas üzlettel eladó. 26,9 M Ft Érd.: 30/822-9571.------------------ *1035040* KE CSKEMÉT, Hunyadiban 64 m2-es, II. em.-i, erkélyes lakás: 8,8 M Ft, 20/915-1132.------------------;--------------------------------------------------*1034930* KE CSKEMÉT, Kaszap u.-i 2 szobás ház eladó: 10,5 M Ft, 30/284-33-84. KECSKEMÉT, Pákozdi cs. utcai 2,5 szobás, fel­újított, klímás lakás eladó. Érdeklődni: 30/240-1350----------------------------------------------------------------------*1034823* KE CSKEMÉT, Széchenyivárosban 55 m2-es, 2 szobás, földszinti, tégla építésű, egyedi fűtésű, felújított lakás eladó. 8,79 M Ft Tel.: 30/692- 62-15--------------------------------------------------------------------»1035040* 8 KECSKEMÉT, Úrihegyben 2000 m2-es tel­ken 2 100 m2-es tetőtér-beépítésű nappali + 3 félszobás, 2 fürdőszobás, összkomfortos családi ház nyugodt környezetben eladó: 13 M Ft, 70/368-5211.------------------- *1027151* KECSKEMÉTEN, a belvárosban 63 m2-es, 2+félszobás, erkélyes, napfényes lakás eladó. 8.9 M Ft Tel.: 30/822-9558-----------------------------------------------------------------------*1035040* KECSKEMÉTEN, a Máriaváros újonnan épülő lakóparkja I. ütemében, idén átadásra kerülő mediterrán hangulatú sorházak 252 000 Ft/m2-től eladók. Tel.: 30/820-91-92----------------------------------------------------------------------*1035040* KECSKEMÉTEN, a Petőfivárosban 3 szintes, 2000-ben, minőségi anyagokból készült hő­szigetelt 3 szoba + nappalis, dupla komfortos családi ház eladó. 39.5 M Ft Tel.: 30/593- 0203------------------ *1035040* KE CSKEMÉTEN, a Téglás utcában új építésű (Homokbánya) 43 m2-es, tetőtér-beépítéses, 1,5 szobás, amerikai konyhás, egyedi fűtésű lakás, saját tulajdonú parkolóval eladó vagy ki­adó. Tel.: 06-20/9726-081 ■ - *102464;* Kecskeméti, domb közeli, 55 m2- es lakás eladó. Érd.: 06-20/5559­560.. 1035116­KISKUNHALASON az olajosok útján (Jung- tanya) 530 m2-es ingatlan eladó. 70/457- 2007.------------ *1035035* 8 KMÉT, Dobó kit 2,5 szobás, csendes, er­kélyes, nagy étkezős lakás eladó. 30/9532- 920-------------------------------;-------------------------------------*1006678* KM ÉT, Domby L. u. sorház eladó. 76/410-839------;--------------------------------------------------------------*1035069* KM ÉT, honvédkórház mellett 740 m2 telken pincés, 110 m2-es családi ház eladó. Ár: 35 M Ft, 20/4421-629.---------------------------------------------------------------------*1034645* 8 KMÉT, Horváth D. krt. I. em. 64 m21+2 fél­szobás lakás eladó. 10,9 M Ft, 20/548-6191------;--------------------------------------------------------------*1029348* KM ÉT, Klapka u.-i társasházban 72 m2,2 szo­bás, parkettás, klímás lakás eladó vagy belvá­ros közeli házra cserélnénk. Ingatlanosok ne hívjanak! 30/452-4620, 30/249-8141.------------ *1032411* 8 KMÉT, Március 15. u. 1 szobás 33 m2, I. em-i lakás tulajdonostól eladó. 30/466-2195.----------------------------------------------------------------------*1033638* KE CSKEMÉT, műkertvárosi 47 m2-es lakás el­adó vagy nagyobbra cserélhető. 20/439- 2459.---------------------------------------------------------------------*1035019* KM ÉT, Nyíri úton, kórházzal, buszmegállóval szemben 2 szobás, fszt.-i lakás átvehetően el­adó: 9 M Ft. Bölcsőde, óvoda, iskola, bolt kö­zel. 76/411-809. KMÉTEN Erzséber krt.-on üres telek teljes köz­művel eladó. Ár: 5,2 M Ft, 30/9438-747. *1034794* Kméten, Helvécia! út mellett 2 db 6000 m2-es telek fél áron eladó. 30/315-8046..1033994. KM ÉTI, új nyugdíjas lákás eladó 76/450-124 — ---------;------------------------------------------------------*1033661* MÁ RIAVÁROSBAN 800 m2 építési telek eladó. 20/9-624-519.----------------------------------------------------------------------»1034777* NAG YKŐRÖSÖN, Balia G. utcában eladó 775 m2 telken, részben felújított polgári jellegű családi ház (2 + 1/2 szoba, konyha, stb. mel­léképület). 30/236-98-65.---------------------------------------------------------------------*1034742* NY ÁRLÖRINC külterületén, erdő közepén me­dencés ház eladó: 2 M Ft. Érdeklődni: 30/284-33-84.---------------;-----------------------------------------------------*1032279* PE TŐFIVÁROSBAN családi okok miatt eladó 100 m2-es földszintes ház, 900 m2 telken 18,9 M Ft-ért! Tel.: 30/822-9580 — ------------------------------------------------------------*1035040* SÜRGŐSEN keresek belvárosi lakást készpén­zes vevőnek! Érd.: 30/822-1262. — -----------------------------------------------------------*1035040* SÜR GŐSEN eladó Kecskemét kertvárosi ré­szén, tégla építésű, 52 m2-es, 1+2 félszobás, egyedifűtésü lakás, garázzsal együtt. 8,2 M Ft Érd.: 30/695-5613.----------------------------------------------------------------------*1035040* TI SZAALPÁR központi részén 3 szobás családi ház eladó. 20/494-2353.--------------------------- *1035089* ww w.stopingatlan.hu *1032673* BÉRLEMÉNY Kmét belvárosi 38 m2-es, ül. em.- i iroda kiadó, 50 E+áfa/hó rezsi­vel. 30/296-6835..,(22835. ALBÉRLETET KÍNÁL HUNYADIVÁROSBAN 1,5 szobás földszinti la­kás kiadó. 30/240-4440.---------------------------------------------------------------------*1034792* KEC SKEMÉT belvárosában magasföldszinti, 1,5 szobás, egyedi fűtéses, kis rezsivel rendel­kező, bútorozott lakás hosszú távra kiadó. Ár: 50.000 Ft/hó+rezsi, illetve 2 hó kaució Érd.: 06-30/698-8928.--------------------------------------------------------—---------*1035040* KE CSKEMÉT, Rákóczi úton 2 szobás, felújított lakás kiadó. 20/494-2353.---------------------------------------------------------------------*1035089* KE CSKEMÉTEN 3 szobás családi ház albérlet­be kiadó. 06-20/990-70-87.----------------------------------------------------------------------*1035054* KE CSKEMÉT, Lánchíd u.-i, II. emeleti, 2 szo­bás, fűtéskorszerűsített, teljesen berendezett lakás kiadó. 20/9840-106.----------------------------------------------------------------------*1033539* KE CSKEMÉTEN, Nyíl u.-ban polgárház, garázs, raktár kiadó, 30/943-8943.----------------------------------------------------------------------*1034745* KM ÉT, Reile G. u.-ban I. em.-i lakás kiadó. Ár: 40 E Ft+rezsi+kaució. 76/415-719.----------------------------------------------------------------------*1034976* ________JÁRMŰ_________ AD ÁSVÉTEL, bizományos. www.kismobil.hu-----------------------------------------------------------------------*1031403* 8 HONDA NSR 50 cm3 * motor eladó. 20/261- 7320.------------------------------------------------------------------- ‘1033405* 8 LADA 1200 35 E km, újszerű: 20/578- 2639.----------------------------------------------------------------------*1035080* LA DA '95-ös (2010-ig műszaki, vonóhorog, 110 E km) eladó. Ár: 300 E Ft, 70/7083-029.----------------------------------------------------------------------*1035038* LA SSÚJÁRMŰVET vásárolnék. 74/491-569.----------------------------------------------------------------------*1034824* MA RUTIT vennék magasabb árban kb. '94-96- ost, megkímélten, kevés km-rel. 20/418- 7829----------------------------------------------------------------------*1034841* 8 SI MSON Star eladó. 20/2307-945.----------------------------------------------------------------------*1035094* SUZ UKI Wagon R 2002. 1.3 16V, Swift '96., Peugeot 405 1.9D eladó. Ár: 890 E, 390 E, 190 E Ft, 30/320-6830.----------------------------------------------------------------------*1035067* TO YOTA Corolla Wagon 2003-as évj. első tulaj­donostól, extrákkal eladó. 20/553-9019.------------------------1--------------------------------------------*1034781* 8 T RABANTOT vennék 4 üteműt, érvényes műszakival. 20/453-8815.------;--------------------------------------------------------------*1035030* 8 ÚJ Skoda Fabia 1.2 10 hónapos, 7 E km, klímás, full extrás, 400 E Ft + hitel. Öreg autó beszámítása. 30/580-15-59.-------------------------------------- >1035018* 8 WARTBURG 1.3 érvényes műszakival, zk-val eladó. 06-30/218-12-54.----------------------------------------------------------------------*1033722* 1, 6D Golf II eladó. Érd.: 06-30/327-2576.----------------------------------------------------------------------*1034973* GÉ PEK AKCIÓS darabok! www.japankistraktor.hu Kis­kunhalas. Tel.: 06-30/3703-877------------------------------------------*------------------------—*1034662* ELADÓ 17 t BSS billenős pótkocsi piros rend­* szám, műszakival: 1.1 M Ft, 30/9784-076.-------—----------------------------------------,------------------*1035003* EL ADÓ 380V 2kW kompresszor, 380V 300 mm gyorsvágó, 220 V orosz szivattyú. 77/425-882---------------------------------------------------------------------*1034648* s E-514 világoszöld gabonakombájn, 1990- es és 2 db HW 6011 billenős pótkocsik mű­szakival, RK-185 fűkasza eladó. 20/3355- 358. —-------------------------------------------------------------------*1035000* FŰ KASZA 2 dobos és krumpliszedőgép eladó! T.: 70/27-27-193----------------------------------------------------------------------*1035068* 8 HIDR0M0T0R0S sorművelő, szárzúzó, 8 lapos tárcsa eladó. 20/316-1514.----------------------------------------------------------------------»1034933* 8 HL 60-02 pótkocsi, targoncatorony, Unirak 610 rakodóra motor eladó. 30/3303-303.----------------------------------------------------------------------*1035045* HW-60,12 t billencs, 5 t billencs pótkocsik, MTZ-50, piros rendszámmal, friss műszakival eladók. 20/3934-567.-----------------------------------------------------------------------*1034767* 8 KERTITOX ventilátor, szőlőbe rugóskapa el­adó. 20/569-8887.----------------------------------------------------------------------*1034998* KU BOTA traktor fülkés 27 LE forgalomba he­lyezve eladó. Kiskunhalas. 30/3703-877.----------------------------------------------------------------------*1034659* MTZ 50-es és 61 pótkocsi piros rendszámmal, műszakival eladó. Tel.: 76/460-733----------------------------------------------------------------------*1034924* MT Z-80 kisfülkés eladó. 30/468-5814.----------------------------------------------------------------------*1035079* 8 ÖNTÖZŐSZIVATTYÚ B+G, újszerű függesz­tett tárcsa, 3 fejes eke, kultivátor, takarmány­keverő eladó. 20/463-4915.-----------------------------------------------------------------------‘1035015* RÖNKFOGÓ csipesz eladó! T.: 70/27-27-193-----------;---------------------------------------------------------*1035068* SORM ŰVELŐ kultivátor, műtrágyaszóróval és függesztett tárcsa eladó. 30/401-4734.----------------------------------------------------------------------*1034803* 8 SZIGMA locsolódobok eladók 75/280-as. 20/9451-355.------------------------------------------------------------■---------*1035009* 8 ZETOR 12045 eladó. 20/478-56-82.----------------------------------------------------------------------*1034938* 8 2 DB HW-6011 pótkocsi piros rendszám­mal, friss műszakival eladó. 30/279-45-42.----------------------;-----------------------------------------------*1034807* 8 5 DB 8,25x20-as külső gumi és 3 tagú szétnyitható borona eladó. 20/9505-218.-----------------------------------------------------------------------*1034775* ÁLLÁST KÍNÁL 8 JÓZAN ÉLETŰ, fedél nélküli állatgondozót keresek. 70/361-0738.------------------;---------------------------------------------------*1033447* KE CSKEMÉTI Duna House Ingatlaniroda felvé­telt hirdet értékesítői munkakörbe. Jelentke­zés: középfokú végzettséggel, kiváló kommu­nikációs képességgel (dinamikus, aktív, hatá­rozott). kecskemet@dh.hu--------------------------—----------------------------------------*1035047* KUNSZENTMIKLÓSI telephelyre keresünk CNC- maróst, élhajlítót, darabolót, koordináta lyu­kasztót, ill. összeszerelő lakatosokat. 30/470-7997, 30/819-2972. —-----------------------------------------------------------------*1034983* NÉMET cég keres keskeméti irodájába gazda­sági ügyintézőt, alapvető könyvelői ismeretek­kel. Önéletrajzot, fizetési igény megjelölésével e-mailben a hrkonyvelo@citromail.hu címre kérjük.----------;-----------------------------------------------------------*1035092* SE RTÉSTELEPRE állatgondozót keresek, ottlakással is. Érd.: 06-30/97-58-399.-----------------------------------------------------------------------*1014095* VILLANYSZERELŐKET keresünk Kecskemét és környékéről. 30/2075-775.-----------------------------------------------------------------------*1034830* ÁLLÁST KERES Gyógyszertári asszisztens helyet­tesítést vállal Kecskeméten. 3O/318-ó786..1034745. ADÁSVÉTEL 8 BONTOTT kisméretű tégla eladó. 20/3913- 885----------------------------------------------------------------------*1034825* 8 MASSZAKEVERŐ eladó. 20/451-1661.----------------------------------------------------------------------*1034856* Pe tőfi Népe Kiadja a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft Felelős kiadó a kft. ügyvezető igazgatója. Főszerkesztő: Szerdahelyi Csaba Ügyvezető igazgató: dr. Tóth Miklós Gazdasági vezető: Falvi Krisztina Értékesítési vezető: Juszkó Anita A szerkesztőség és a kiadó címe: 6000 Kecskemét, Széchenyi körút 29. LAJOSMIZSÉN tűzifa (akác, tölgy, bükk) 25 km-ig díjtalan szllítással, ui.: csomoros nyár padlózva eladó! T.: 20/491-64-04----------------------------------------------------------------------*1035066* TO TÁLIS GYOMIRTÓ SZER parlagfű és minden zöld növény totális kiirtására: 950 Ft/db Agroker Áruház Kecskemét,. Halasi út 29. Tel.: 76/506-100K MÉHCSALÁDOK Hunor kaptárban: 30/476- 5757.-------------------------------------------------——-------<1034703* 15 féle minőségi FŰNYÍRÓTRAKTOR Akciós árak, hazhoz-szallitas, o biztos szerviz Agroker Áruház Kecskemét, Halasi út 29. 76/506-100 VIRÁGZÓ nagy leánderek eladók. 20/803- 1503----------------------------------------------------------------------*1034686* PE DROLLO I SZIVATTYÚ vásár már 17 990 Ft-tól AGROKER ÁRUHÁZ Kecskemét, Halasi út 29. Tel.: 76/506-100 1500 db békéscsabai bontott cserép eladó. 30/322-0620. Ár: 30-40 Ft/db.----------------------------------------------------------------------*1034829* HUSQVARNA MOTOROS FŰKASZÁK már 34 900 Ft-tól. § Agroker Áruház Kecskemét, Halasi út 29. 76/506-100 30 EZER kalóriás, hőszigetelt, vegyestüzelésű, új kazán eladó. 30/983-4372 Sima: 100 E Ft, hőszigetelt: 110 E Ft.----------------------------------------------------------------------*1032729* ÖN TÖZŐRENDSZER tervezés-kivitelezés-anyageladás AGROKER ÁRUHÁZ Kecskemét, Halasi út 29. Tel.: 76/506-100 6X3 m-es, szétszedhető Lindab garázs (hobbi­háznak is jó) helyszínre szállítva, szerelve el­adó, 30/983-4372. Ár: 400 E Ft-----------------------------------------------------------------------*1032729* ÁLLAT 8 BERNI pásztor kiskutyák eladók 70/318- 4551----------------------------------------------------------------------*1034727* FT TEJES bikaborjak eladók. 20/225-0199.--------------;-------------------------------------------------------*1035029* SH ERÉLT nagysúlyú hízó eladó. 20/280- 2343.----------------------------------------------------------------------*1035021* S KECSKÉK (anyák-gidák) olcsón eladók. 30/9-433-829.---------------------------------;------------------------------------*1034798* 8 KECSKÉK és vágóbirkák eladók. 06- 30/363-02-09.---------------------------------------------------------------------*1035070* KMÉ T kaukázusi kölykök ordas színű, nyugodt Készült: AS-Nyomda Kft Szílády Üzem Telefon: 76/481-401. Telefax: 76/481-204 Felelős vezető: Boros Gábor ISSN szám: 0133-235 x Az előfizetői példányok kézbesítését a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. terjesztőhálózata végzi. Árusítja a Délhír Rt. Terjesztésvezető: Rádiné Kis Gizella Telefon: 76/518-270,80/480-756. Telefax' 76/486-539 Előfizetés: 76/518-270. Előfizethető a Petőfi Népe kézbesítőinél, ügynökségeinken és közvetlenül a kiadónál, valamint közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10402506-25020380 pénzforgal­mi jelzőszámra. Az előfizetés dia: egy hónapra: 2.145 FI; negyedévre: 6.435 Ft; félévre: 12.870 Ft egy évre; 25.740 Ft 8 KOMONDOR kiskutyák eladók. 70/775- 9295.----------------------------------------------------------------------*1034789* 8 KUKORICÁS vágni való kendermagos csirke eladó va® malacra cserélhető. 30/390-5953.----------;-----------------------------------------------------------*1034917* 8 MÉH rajokat veszek, befogok. 20/9750- 654.-----------------------------------------------------------------------*1034785* SMT vemhes üszők, tehenek eladók. 20/535-4568.----------------------------------------------------------------------*1035034* NA GY hasas szamár, választott mt bikák, kis szopós üszők. Tel.: 30/233-3319-----------------------------------------------------------------------*1034988* 8 NAPOS borjak eladók. 30/569-7287.-----------------------------------------------------------------------*1035082* NAPOS- és előnevelt csirke! 20/9-415-540.-----------------------------------------------------------------------*1032303* SÁRGACSIRKE eladó. 20/2419-489.---------------;-----------------------------------------------------*1035378* SZ ELEKTÁLT kettős haszonosítású, vágásra, tovább tartásra alkalmas jércék tanyáról el­adók. Érd.: 20/219-67-36.-----------------------------------------------------------------------*1034811* TEHÉN eladó, csere MTZ 50-re. 20/3987- 329. *1035007* 8 TÖRPEUSZKÁR, fehér, 10 he­tes, kislány kutya vagyok,szerető gazdira várok.70/2O8-7382.1035036. a ÜRES koca eladó. 30/282-6364.-----------------------------------------------------------------------*1034925* 1 HÓNAPOS bikaborjú eladó! T.: 70/534-96- 33-----------------------------------------------------------------------*1035072* _________BÚTOR_________ TÁ LALÓSZEKRÉNY keményfából, konyhaszek­rénysor spotlámpákkal újszerűén: 20/375- 6372.-----------------------------------------------------------------------* 1033410­HANGSZER PETROF pianínó székkel eladó. 76/410-839.----------------------------------------------------------------------*1035069* OK TATÁS MATEMATIKA korrepetálást vagy pótvizsgára felkészítést vállalok. 70/572-1457.----------------------------------------------------------------------*1033828* PÓ TVIZSGÁRA felkészítés magyar, történelem és angol tárgyakból+nyári gyermekfelügyelet! 30/516-3428.----------------------------------------------------------------------*1034900* SZ OLGÁLTATÁS Ácsmunkát vállalok! Tetőszerke­zet készítése, tető felújítása anyagszállítással, rövid határidő­vel. 30/376-3168..1035106. IGÉNYES masszázs! 20/614-5785. ...-........ »10.1511» Fi gyelem! Kútfúrás akció! Németh Imre kútfúró. Kiskunhalas, Szé­chenyi u. 57. 30/3380-495..1034;95. KERT, udvar, házak előtti kert, járdaszegély, park folyamatos rendbetételét (gyomirtás, fű­nyírás, kaszálás, sövény nyírás, fa- és virág­gondozás, öntözés stb.) vállaljuk Kecskemé­ten és környékén. TIP-TOP Szolgáltató Iroda Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartá­sunkba kerülnek. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rend­szerrel készült. A MATESZ által auditált. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok fel- használásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer-» Magyarország Kft., Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft,, Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.), előfizetéses megrendeléséi teljesítsük, akcióira, kiadvá­nyaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fize­tett hirdetést jelent. A hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleink­től készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal. Telefon: 76/518-200 Telefax: 76/481434 Kiadói telefax: 76/486-539 E-mail-cím: petofinepe@axels.hu Telefonos apróhirdetés-felvétel: 76/518-250 A Petőfi Népe bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Petőfi Népére hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, azokért felelősséget nem vállalunk. szülőktől, júl l-től:22 E Ft 30/6272-503-------------------------------------------:-------.------------------*1035059* 06-30/491-0742, 30/565-3120.

Next

/
Thumbnails
Contents