Petőfi Népe, 2009. június (64. évfolyam, 127-151. szám)

2009-06-20 / 143. szám

2 PETŐFI NÉPE - 2009. JÚNIUS 20., SZOMBAT MEGYEI KÖRKÉP Új helyen áll a pavilon kecskémét Diák tolmács is segíti a munkát Tegnap Tóth Szilvia alosztályvezető volt szolgálatban. A Szlovákia Gutából osztálykirándulásra érkezett gyerekek tőle kértek útbaigazítást. A Kossuth-iskola kapta meg a kiskunfélegyházi Öreglaktanyát Hosszas tárgyalások után szüle­tett meg a kiskunfélegyházi ön- kormányzat döntése, mely sze­rint az Öreglaktanyát, a kiskun­félegyházi középiskola Kossuth Lajosról elnevezett tagintézmé­nye kapja meg. Ágoston Tibor igazgató la­punknak elmondta, hogy az épü­letet méltóképpen akarják hasz­nálni. A tanulóknak évekig meg­lesz a munkájuk, mire felújítják. Nagy előnye az, hogy közel van az iskolához, gyakorlatilag szem­ben. Az igazgató hozzáfűzte, hogy megpróbálják élettel meg­tölteni az épületet. Szeretnék azt, ha az oktatás méltó színterévé és a város egyik legszebb épüle­tévé váljon az Öreglaktanya. Az épületet eddig az asztalite­niszezők és a rocktárosok hasz­nálták. Nekik addig' biztosítani kell a helyet, ameddig a szerző­désük oda köti őket. h Kalácsillatú éjszaka vár a múzeumosokra Viski - kaláccsal. Ez lehet ma a menü Kalocsán. A múzeumok éjszakáján a Viski Károly nevét viselő intézményben legalább tucatnyi kóstolandó kiállítási tárgy kerül az ezúttal is nehéz helyzetben lévő zsűri tagjai elé. ■ Vannak, akik jegy nélkül toppannak be. A Kalácsok a Kalocsai Sárköz­ben elnevezésű tárlattal a tájegy­ségre jellemző finomságok re­ceptjeinek összegyűjtését szeret­nék elérni. Tegnapig már tucat­nyian jelentkeztek, de tavaly is voltak olyanok, akik előzetes jel­zés nélkül toppantak be kelt tésztájukkal. Persze nem csupán erről szól a szombat este 7-től zajló prog­ram, hiszen óvodások rajzaiból készült tárlat nyílik, a Kalocsa kamarakórus spirituálékat éne­kel, tiszakécskei citerások lép­nek fel, a múzeumbaráti kör al­kalmi színjátszó társulata pedig egy vígjátékkal szórakoztatja a közönséget. Éjfélkor a kör elnö­ke, Markó László mond köszön­tőt, majd gyújtja meg a Szent Iván-i tüzet. ■ K. T. Nem a korábbi helyén ugyan, de újra áll a turistasegítő pavilon. Galambos Sándor Megnyílt tegnap a Tourist Police pavilon Kecskeméten. A házikó augusztus végéig mindennap reggel kilenctől este kilencig tart nyitva. Egy rendőr, és hétfőtől egy középfokú nyelvvizsgával rendelkező diák tolmács is a tu­risták és a bajba jutottak rendel­► Folytatás az 1. oldalról A rangsort úgy állították fel, hogy az APEH összesítő adatai­hoz hozzáadták az úgynevezett társadalmi jövedelmek (nyugdíj, gyes, gyed, segélyek) összegét is. A CID Cég-Infónál nem tudtak magyarázatot adni arra, hogy miből mutathatott ki az APEH a 2006-os 545 millió után 2007- ben 6,8 milliárd forint „külön kezésére áll. Mihályné Bornem­isza Eleonóra, a megyei főkapi­tányság szóvivője elmondta: je­lenlétükkel nem csak a város vendégeinek és az itt lakóknak a biztonságérzetét kívánják erősí­teni, hanem a Tourinformmal együttműködve a kecskeméti nyári programokról is részletes tájékoztatást tudnak nyújtani.- Idén jubilálunk: első pavilo­nunkat tíz évvel ezelőtt nyitot­tuk meg a főtéren - mondta a szóvivő. - Sajnos ezen a nyáron adózó jövedelmet” a városban. Mintha egy év alatt ellepték vol­na Tiszakécskét a gazdag tőké­sek, és felemelték a jövedelmi át­lagot. Kovács Ernő polgármester megadta a magyarázatot. 2007- ben több mint száz tiszakécskei polgár adta el jó áron a Tigép- részvényét az osztrák befekte­tőknek. A Vegyépszer utódja­nem kaptunk lehetőséget arra, hogy a már mindenki által meg­szokott helyre költözzünk. A tör­ténelmi főtér területére ugyanis a Hírős Sport Kft. kapott terület­foglalási engedélyt az önkor­mányzattól, ők viszont nem já­rultak hozzá a pavilon felállítá­sához. Igaz, felajánlották ré­szünkre a tér Arany János utca felőli részét, de olyan feltételek­kel, melyeket nem tudtunk telje­síteni. Az építmény a Deák Ferenc ként működő helyi gépipari cé­get ugyanis annak idején a mun­kavállalói részvényprogram ke­retében privatizálták, s egy esz­tergályos 300 ezer forintos be­fektetése akár 30 milliót is érhe­tett. Noha a részvények többsége a menedzsment tulajdonában volt, ők az érdeklődő osztrákok­nak azt mondták, hogy csak ak­tér sarkára, közvetlenül a Nagy­templom mögé költözött. Varga Szilvia, a Hírős Sport Kft. fesztiválirodájának vezetője elmondta: a pavilont a rendez­vények látogatóinak érdekében kellett más helyre állítani.- A műsorokat a legmoder­nebb technikai eszközökkel, ve­títőberendezésekkel szolgáljuk ki, a pavilon pedig a magassága miatt benyúlt volna a színpad­képbe - tájékoztatta lapunkat a fesztiváligazgató. kor adják el a részüket, „ha a ta­karítónőkét is megveszik”. így abban az évben több mint száz tiszakécskei polgár jutott magas jövedelemhez, ami többmilliár­dos nagyságrendben növelte meg a befizetett különadót. Ez azonban egyszeri és megismé­telhetetlen alkalom volt a város életében. Mint a kutyavásár Budán. Sajnos. ■ B. F. I. BEESEMI lluskaként hatvan éve lépett először színpadra Kecskemét Gyólay Viktóri­át, a kecskeméti Katona Jó­zsef Színház örökös tagját köszöntik ma 18 órakor a széchenyivárosi közösségi házban abból az alkalom­ból, hogy a Jászai-díjas pri­madonna 60 évvel ezelőtt lépett először színpadra. Akkoron Iluskát alakította. Az id. Farkas Béla Nótakör - melynek tagjai is fellép­nek - és a Szent Család-plé­bánia szervezte műsor véd­nöke Udvaros Béla egykori főrendező, és Menyhárt Sándor plébános. Sztárven­dég Hollai Kálmán és Szék­helyi József színművész. Az est háziasszonya Tancsáné Uzsorás Katalin, az Örök Életű Kecskeméti Színház- művészetért Alapítvány ku­ratóriumi elnöke. (P. S.) Lomtalanítanak Bácsalmás Hétfőtől pénte­kig lomtalanítási akciót tar­tanak a város összes utcájá­ban. A nagy térfogatú lo­mot, valamint a zöld’hulla- dékot az ingatlan előtti köz­területre kell kirakni. A ve­szélyes hulladékot nem szállítják el. (J. J.) Fogyatékkal élők találkozója baja Most mutasd meg, mi­re vagy képes! címmel szer­dán 9 órakor kezdődik a fo­gyatékkal élők harmadik kistérségi amatőr művésze­ti találkozója a közösségi házban. Fél kettőtől tánc­ház, majd Ábrahám Kriszti­na szájjal festő kiállítását nyitja meg Révfy Zoltán polgármester és Rausch Sándor, a megyei közgyűlés alelnöke. (K. L.) Esti muzsika a fúvószenét kedvelőknek SOLT Holnap 19 órai kezdet­tel a Solti Fúvószenei Köz­hasznú Egyesület Esti mu­zsika címmel térzenét ren­dez. A városháza előtti té­ren a helyi ifjúsági fúvós- zenekar várja a zenebaráto­kat. (P. S.) @ TOVÁBBI HÍREK: WWW.BAON.HD Egyszer lepték el Kécskét a gazdagok jövedelmek A 300 ezres befektetés akár 30 milliót is érhetett Oriástablóra kerültek fel a zrínyisek ballagás Huszonnégy osztályt fotóztak le - meg mindenki mást a suliból „Mi elballagunk, de szeretnénk megőrizni az utolsó iskolai év emlékét. Legjobb, ha mindenkit lefotózunk.” Óriástabló készült a kecskeméti Zrínyi-iskolában. Tegnap „leplezték le”. Néhány végzős diák a tavasz közepén a médiaismeret-órák egyikén ötlötte ki a nagy iskolai fotókalandot. Kaptak egy fény­képezőgépet Szabó Antal igaz­gatótól, és nekiálltak lefotózni minden nebulót. Németh Adri­enn, nyolcadik cés diák volt a terv egyik megvalósítója. „Az al­sósokkal nem volt gond. Őket könnyű volt lencsevégre kapni. Talán azért is, mert a nagyok te­kintélyt parancsoló kérésének nem lehetett ellenállni. De a na­s u •g Z >C a JflTííJltíísi Útit: *„ ;tV*ti**v* ’ Át« Skill >VS «‘MM ÍMi.iíUUt«í! Mt 9 *f*A*?. ***&&&*¥&& TÁMOGATÓINK: ZRÍNYI ILONA ALTALÁNOS ISKOLÁÉRTALAPVIVÁNY, PRINT 2000 NYOMDA Kft KÉSZÍTETTÉK: BIBÓ BOGLÁRKA. TOMASÁK GERGŐ, 0KVA10VITT jflMfefcEMETH »0RIIKN. WOW ÓXOi. KUOESIH* A Zrínyi-iskola hatalmas családja. Kicsik, nagyok, felnőttek mind együtt a tablón - mutatja Németh Adrienn. gyök közül néhánynak úgy kel­lett könyörögni.” A 24 osztály több mint hatszáz gyerkőce mellett a tanárok és az iskola minden más dolgozója is lencsevégre került. Adrienn mel­lett Bibó Boglárka, Tomasák Ger­gő, Okvátovity Zoltán, Pataki Eszter, Budai Ákos fényképezte a suli népét. Az iskola alapítvá­nya és a Print 2000 nyomda tá­mogatta annak a hatalmas tabló­nak az elkészítését, melyre vé­gül 678 kép került fel. Öt és fél méter széles és 370 centiméter magas a tabló. Tegnap tették fel a falra, így a ballagók már olvas­hatták: „Ilyenek voltunk a 2008/2009-es tanévben". ■ Barta Zsolt Beregszászról jöttek vendégségbe A három kecskeméti Lions klub és a Rotary klub szervezésében húsz beregszászi gyerek tölt egy hetet Kecske­méten. A nyaralás költségeit a beregszászi színház tavaszi jótékonysági előadásának bevételéből fedezik. A Virág Hajnalka és Kozmanka Lilla ta­nárnő vezette csoport hétfőn érkezett, majd egy budapesti városnézésen vettek részt és ellátogattak a Csodák Palotájába is. Szerdán a játékmúze­umban voltak, és a Szórakaténusz játékházban egy kézműves-foglalkozá­son vettek részt, délután pedig az élményfűrdőbe mentek. Itt Triton Gyula helyi vállalkozó ebédre is meghívta a gyerekeket.

Next

/
Thumbnails
Contents