Petőfi Népe, 2009. június (64. évfolyam, 127-151. szám)

2009-06-17 / 140. szám

A ETŐFI NÉPE - 2009. JÚNIUS 17., SZERDA MEGYEI KORKÉP • VELEMENY Mi lesz a csődeljárás vége? HospiNVEST A kiskunhalasi kórház sorsát az önkormányzat is figyeli A múlt héten Kiskunhalason tüntetést szerveztek a kórház megmentéséért Az ellátás zavartalan, de az új röntgengépet leszerelik és elviszik mamsm Elhunyt Földi Lajos, a Tükör volt szerkesztője kiskunhalas Életének 57. esztendejében elhunyt Föl­di Lajos újságíró, az 1987- ben alapított Halasi Tükör közéleti hetilap szerkesztő- bizottságának vezetője, majd felelős szerkesztője. Később szakított a médiá­val, és építkezési vállalko­zó lett. (T. K.) Járóbeteg-szakellátó a körzetközpontban KISKUNMAJSA Hamarosan kezdődik annak a járóbe­teg-szakellátó központnak az építése, melyhez a kis­térség településeivel együtt 947 millió forint tá­mogatást nyert a közel­múltban Kiskunmajsa ön- kormányzata. A régi egész­ségügyi központ helyén épülő új, ezerötszáz négy­zetméteres egészségügyi létesítményt várhatóan jö­vő év nyarán adják át. Az építkezés ideje alatt az egészségügyi szolgáltatá­sokat ideiglenes helyszíne­ken vehetik igénybe a be­tegek. (T. K.) Motorosok napja a tóparti kempingben kunfehértó Helybéli moto­rosok idén hozták létre a Motoros Baráti Kört, mely­nek tagjai egy nagyszabá­sú motorostalálkozót szer­veztek a hétvégére. Szom­baton a tóparti kempingbe várják az érdeklődőket. A motorosok 14 órától végig­vonulnak a község utcáin, majd ügyességi vetélkedő­ket rendeznek. A motoros­nap este rockkoncertekkel zárul. (T. K.) Szép nóták szólnak a művelődési házban lakítelek Aki szeret éne­kelni, szereti a népdalokat, vagy csak kellemesen akar eltölteni egy estét, és meg akar hallgatni szép nótá­kat, azokat várják a da­losházba (művelődési ház), pénteken este hét órára. A programot Buda Ádám régizenész és Dávid Orso­lya vezeti. (Sz. T.) @ további hírek: www.baon.hu Kiskunhalas városa júli­us 1-jéig várja a választ a Hosplnvest Zrt.-től arra, hogy a fizetési moratóri­um lejárta után, biztosíta­ni tudja-e a Semmelweis- kórház működtetését. Tapodi Kálmán Készül a vészforgatókönyv Ha­lason arra az esetre is, ha város­nak vissza kellene vennie a kór­ház üzemeltetését. Várnai Lász­ló polgármester álláspontja sze­rint ez lenne a legkevésbé sze­rencsés verzió, mert a település­nek nincs jelenleg pénze egy súlyponti intézmény működte­tésére és fejlesztésére. A város képviselő-testülete jö­vő hétfőn tárgyalja a Semmel- weis-kórház körüli helyzetet, melynek alakulását egy önkor­mányzati munkacsoport is fel­ügyeli. A szakbizottság úgy véli, most három alternatíva jöhet szó­ba: 1. a jelenlegi szerződési struktúra feljavítása, 2. teljesen új szerződési struktúra kialakítá­sa, 3. az ellátási és működtetési felelősséget visszaveszi a város. A kórházat üzemeltető Hosp­lnvest Zrt. elleni csődeljárás mi- f att jelenleg 90 napos fizetési mo- '§ ratórium van érvényben, mely § augusztus 13-án lejár. A csődeljá- | rás végkimenetelét nehéz megjó- = solni, ezért a város vezetése sze­retné tisztán látni a befektetők szándékait. A határozati javaslat szerint július 1-jéig egy szándék­nyilatkozatot és garanciákat vár­nak a Hosplnvesttől, ha vállalják a kórház további működtetését. A nyolcfősre kibővülő önkor­mányzati bizottság meg akarja ismerni a Hosplnvest Zrt. mérle­gét is, majd a társaság nyilatko­zatának birtokában tennének végleges intézkedési javaslato­kat július 31-éig a képviselő-tes­tület elé. Kunadacson a szombaton 9 óra­kor kezdődő hagyományos falu­nap más lesz, mint a többi. Ugyanis önállóvá válásának 60.-mi s azt szeretnénk, ha mi­előbb megnyugtatóan rende­ződne minden a kórház körül, és csak a gyógyítómunkára kel­lene koncentrálnunk. A nehéz helyzet ellenére az a legfonto­sabb, hogy a betegek ellátása továbbra is zavartalan az intéz­ményben - mondta el lapunk évfordulóját is ünnepli a telepü­lés. Ebből az alkalomból avatják fel a kunhalmon felállított kun­babát, amit a helyi Kecskeméti érdeklődésére Lengyel János, a halasi kórház orvos igazgatója. értesüléseink szerint a be­tegek keveset érzékelhetnek a kórház körül kialakult hely­zetből, csak egyes beavatko­zásoknál, mint például a csí­pőprotézis-műtéteknél kell töb­bet várni, igaz, csökkent a József fafaragó készített. A köz­ségi elismerések átadása után pedig Kalotaszentkirállyal part­ner-települési megállapodást ír­szemlencseműtétek száma is. A napokban az egyik beszállító cég elkezdte annak a digitális röntgennek a leszerelését, amit még be sem üzemeltek a Sem- melweiss-kórházban. A lízin­gelt diagnosztikai műszer eltá­volítása így nem okoz gondot a napi vizsgálatok során. nak alá. Természetesen sok-sok szórakoztató program várja az érdeklődőket, este pedig lesz tű­zijáték is. ■ P. S. Kunadacs hatvan éve önálló település jubileum Partnerkapcsolatot alakítanak ki Kalotaszentkirállyal 3 A postásom lesz a nőgyógyászom? ki mondta, hogy nincs új a Nap alatt? Már hogyne vol­na, tessék csak Magyaror­szágra jönni! Az egyik leg­frissebb ötlet, hogy védőnők végzik a méhnyakszűrést. Aki ezt kitalálta, annak nyil­ván fizetést is adnak, én in­kább kirúgnám. Becsüle­temre mondom, hogy eszembe sem jut ezzel a vé­dőnőket bántani, hiszen a jóindulatukhoz kétség nem fér. Emellett pontosan isme­rik a saját korlátáikat, és merő segíteni akarásból gondolják úgy, hogy hátha sikerül legalább néhány nőt megmenteniük. ettől MÉG ez egy elvetélt öt­let. Olyan, amelyben enyhén szólva csúsztatás, hogy kül­földön kitűnően működik. Azt elfelejtették hozzátenni, hogy külföldön az egész vé­dőnői rendszer másként épül fel - egyébként sokkal rosszabbul, mint nálunk -, és a szűrések nagy sikere nem ennek köszönhető. Sokkal inkább annak, hogy ott az emberek felérik ép ésszel, hogy igenis orvoshoz kell menni. Mifelénk egyéb­ként szokás mindenkit fel­menteni a felelősség alól: messze lakik, nem jár busz. Azért én is ezen a világon élek, ne próbálja senki be­mesélni, hogy van olyan fa­lu, ahonnan két évben egy­szer nem lehet bejutni egy nőgyógyászhoz. Mint ahogy az is elgondolkodtató, hogy ahova szűrőbusz megy, ott van ugyan érdeklődés, de tö­megnyomorról szó sincs. régi igazság, hogy akarata ellenére senkit nem lehet megmenteni. Utópia, hogy majd a védőnő a lelkére be­szél egy ötvenéves nőnek. Akivel mellesleg nem lehet túl bizalmi kapcsolata, hi­szen ebben a korban a nők már nem szülnek. Ennyi erővel a postásokat és a csa­lád ügyvédjét is bevethet­nék. De inkább nem adok újabb ötletet. A végén még komolyan veszik! Túlélt négy lövést az alsólajosi gazda bűnügy A tettes végül autóval kórházba szállította a sérült embert Ritka, hogy valaki a fejére céloz kispuskával az áldozatának, majd miután nem tudja megölni, kórházba viszi. Az ügyészség szerint ez történt tavaly szep­temberben Lajosmizsén, egy alsólajosi tanyán, amiért vádat is emeltek. A tanya tulajdonosa 2006 nya­rától két éven át külföldön dolgo­zott, ezért befogadta a házába a lajosmizsei, 31 éves K. L.jt és fe­leségét, hogy vigyázzanak az épületre. A házaspár szívesség­ből ott lakhatott még akkor is, amikor a gazda hazatért. A tanya tulajdonosa állatok eladásából egymilüó forintra tett szert, amit szobájában tartott. Lakói viszont nehéz anyagi helyzetben voltak, olykor a gazda segítette ki őket, akinek 300 ezer forinttal tartoz­tak. K. L. a lövöldözés előtti na­pon, a gazda távollétében magá­hoz vett annak szo­bájából 620 ezer fo­rintot, majd a fele­ségével együtt eltá­vozott a tanyáról. Másnap úgy dön­tött, hogy megöli a tanya gazdá­ját, így előzve meg a 620 ezer fo­rint ellopása miatt várható követ­kezményeket, s megszabadul a 300 ezer forintos adósságtól is. Visszatért Alsólajosra, távol­ból figyelve, hogy a gazda mit csinál. Egy 5,6 milliméter kalibe­rű, Long Rifle kispuska volt ná­la. A nyomozás nem tudta kide­ríteni, hogy kié volt a kispuska, amit korábban is a tanyán tartot­tak. K. L. célzott lövést adott le a gazda fejére, aki a disznóól kerí­tésénél tartózkodott. A lövedék a csontos szemgödör orri lágy részébe hatolt, a gaz­da pedig néhány percre megvakult. A szobájába botorkált, ahol vissza­nyerte látását, és észlelte, hogy nincs meg a pénze. Elindult, hogy a 300 méterre lévő telephe­lyen segítséget kérjen. K. L. eközben kétszer szemből mell­kason lőtte, a golyók a kulcs­csont alatt és felett hatoltak a mellüregbe, közvetlen életve­szélyt okozva. A gazda állva ma­radt és továbbment. K. L. hátul­ról is meglőtte, a golyó a lapoc­kát találta el, a sértett pedig ösz- szeesett. K. L. az autójába emelte a se­besültet, s a kórházban kötött ki vele. A nyomozás nem tudta megállapítani, hogy eredetileg is ez volt-e a szándéka. Tény vi­szont, hogy a tettes a halál bekö­vetkezését megakadályozta az­zal, hogy orvoshoz vitte a sértet­tet. Ezért nem emberölési kísér­lettel, hanem életveszélyt okozó testi sértéssel vádolják. Hozzá­téve persze a lopást, a visszaélést lőfegyverrel, feleségénél pedig az orgazdaságot, mert a lopott pénz egy részét ő költötte el. ■ Bálái F. István ■ Egy 5,6 millimé­ter kaliberű, Long Rifle kis­puska volt nála. Százéves Vasárnap töltötte be századik életévét a kiskunfélegyházi Fekete Mária. Ebből az alkalomból hétfőn délután köszöntötte őt Ficsór József. A polgármester a virágcsokor mellett két oklevelet is átadott: az egyiket a miniszterelnök, a másikat ő írta alá. Mária néninek két gyermeke, négy unokája és három dédunokája van. A férjét a háborúban veszítette el. Nem csak aktív korában, de nyugdíjasként is ruhakészítőként dolgozott.

Next

/
Thumbnails
Contents