Petőfi Népe, 2009. június (64. évfolyam, 127-151. szám)
2009-06-15 / 138. szám
PETŐFI NÉPE - 2009. JÚNIUS 15., HÉTFŐ SPORT 15 Sáringer és az ötevesek díjugratás Két lóval is győzött ugyanabban a versenyszámban Sáringer Ferenc és Hannibál nevű lova. Az Airvent Lovas Club versenyzője vitte a prímet a hétvégi viadalon. A végére csak tinédzserek maradtak vízilabda Csuta kapus kiállítása után egyre jobban elhúzott a hazai gárda Sikeresen vették a kiskunfélegyházi sakkozók az NB lles osztályozol A Kiskunfélegyházi HTK sakkcsapata feljutott az NB II-be. A Magyar Sakkszövetség által kiírt osztályozó első fordulójában a félegyháziak az Abonyi SE ellen idegenben jó játékkal 1 pontos előnyt szereztek. A hét végi visszavágón pedig 7,5:4,5 arányban győztek, s ezzel kiharcolták a feljutást. Tanács István sakk-szakosztályvezető elmondta, hogy az eredményt nagy sikernek tartják, hiszen az NB II- ben még sohasem játszott félegyházi sakk csapat. A 2009/10-es csapatbajnoki szezont a Bács-Kiskun megyei együttesek közül a Kecskeméti Tóth László SE az NB I/B-ben kezdheti, míg a Bajai SVSC, a Kecskeméti TÁKISZ SE és az újonc Kiskunfélegyházi HTK az NB II-ben szerepelhet. ■ Ismét utazhatnak Kínába a magyar női kézilabdázók Kijutott a decemberi kínai vb-re a magyar női kézilabda-válogatott, miután a selejtező tegnapi visszavágóján, Nyíregyházán is nyert a szlovákok ellen. Az eredmény: Magyarország- Szlovákia 33-22 (18-11). Ld.: Tóth T. 6, Szucsánszki 5/1, Orbán 4, Tóth K. 4, A múlt heti első mérkőzésen a jól védekező magyarok 22-21-re nyertek, de Imre Vilmos szövetségi kapitány mindenkit óvott az elbizakodottságtól . A magyarok végig remekül játszottak, a szlovákok igazából csak akkor tudtak betalálni, amikor a mieink könnyelműs- ködtek. Imre Vilmos: - Nem volt okom az izgalomra. A védekezésünk, a kapusteljesítményünk, a támadásunk is működött. Nagyszerű, hogy az olimpia után visszatérhetünk Kínába. ■ Tegnap befejeződött a CSN Airvent Díjugrató Verseny Belsőnyírben. A szombati és vasárnapi megmérettetéseken Sáringer Balázs bizonyult a legjobbnak megyénk lovasai közül. Borbély Károly A Nagydíj. Minden díjugrató versenyen ez a fő attrakció, ezt megnyerni a legnagyobb dicsőség. Sajnos ebben a számban megyénk lovasai közül senkinek nem sikerült még csak a dobogóra sem felkapaszkodnia a CSN Airvent Díjugrató Versenyen az elmúlt hétvégén Belsőnyírben. A trófeát Pirik Zsolt (Integrál LC) vihette haza Havanna nevű lovával. Őt jól ismerik már megyénkben, ő az, aki tavaly a kiskunhalasi versenyen tagja volt a nemzetek díját nyert magyar válogatottnak. De azért termett babér Bács- Kiskunnak is, a legtöbb Sáringer Ferencnek. Az Airvent Lovas Club versenyzője szombaton két lóval is - Jumping Lady-vel és Fairplay-jel - az első helyen végzett az ötéves lovak megmérettetésében. Vasárnap pedig ugyanebben a versenyszámban 3. lett Hannibál nevű lován. OB I/B-s férfi rájátszás a 9-15. helyért: Bánki ve-hvse kecskémét 17-8 (3-2,6-2,2-1,6-3). Budapest, Hajós A. uszoda. Vezette: Bereczky, Tordai. HVSE: Csuta - Varga I. 1, Bácsi M. 2, Magyar D. 1, Gyenes 1, Muth 2, Kónya. Csere: Benkő M. (k), Bajáki, Rompos, Váradi 1. Megbízott edző: Jenei Vilmos. Szoros első negyed után a másodikban - 6-4-es állásnál - Csuta Dániel kapust végleg kiállították. A helyét a még gyerekkorú Benkő M. vette át. A fiatal kapus még büntetőt is hárított, de így sem lehetett partiban a fővárosi „nehéztüzérekkel”. A harmadik negyed elején Bácsi M. is kipontozódott, ezért a kecskemétiek felnőttkorú vízilabdázó nélkül játszottak tovább. A tizenéves játékosok becsülettel küzdöttek, de ez kevés volt a rutinos hazai csapat ellen. Kitűnt: Bajmogel (k), Cseh A. 4, Liska 3, ill. Muth, Bácsi M. és az első „felnőtt” gólját szerző Váradi. Örvendetes hír, hogy a kecskeméti csapat edzőjén, Wolf Péteren sikeres műtétet hajtottak végre Szegeden. ■ ■rrmTi— Továbbra is Miguel Cotto aváltósúiyú világbajnok profi boksz Továbbra is a Puerto Ricó-i Miguel Cotto a Boksz Világszervezet váltósúlyú világbajnoka, miután a vasárnapi címmérkőzésen megosztott pontozással nyert kihívója, a ghánai Joshua Clottey ellen. Kettős magyar győzelem négyszáz méter vegyesen úszás A Mare Nostrum elnevezésű körverseny monacói állomásán Cseh László arany-, Kis Gergő ezüstérmes lett 400 m vegyesen. Cseh megnyerte a 200 pillangót és a 200 vegyest is. Kovács érmeket remél az EU-s bajnokságon ökölvívás Érmes helyezéseket vár Kovács László szövetségi kapitány a ma kezdődő dániai európai uniós bajnokságon. A csapatnak Szellő Imre (81 kg), a KSC versenyzője is a tagja. A Ferencváros nyerte a nemzetközi tornát labdarúgás Az FTC nyerte a Puskás-Suzuki Kupa nemzetközi utánpótlástornát, miután a fehérvári fináléban 2- 1-re legyőzte a Bp. Honvédőt. Harmadik a Real Madrid, 4. a Slovan Bratislava lett Totóeredmények - 24. hét 1. Rosenborg-Strömsgodset 3-0 1 2. Aalesund-V. Stavanger 0-1 2 3. B. Bergen-Lyn >24 1 4. Lilleström-Fredrikstad 4-2 1 5. Odd Grenland-Bodö G. 4-0 1 6. Tromső-Sandefjord 1-1 X 7. Valerenga-Stabaek lapzárta után 8. FK Moszkva-CSZKA Moszk. 2-0 1 9. Sz. Moszkva-L. Moszkva 2-0 1 10. Sz. Nalcsik-Zenit 2-2 X 11. R. Sociedad-Levante 1-1 X 12. Zaragoza-Cordoba 3-1 1 13. Dél-Afrika-lrak 0-0 X Plusz egy mérkőzés: 14. Új-Zeland-Spanyolország lapz. után Loeb, Solberg és Sordo is kiesett Görögországban Mobilok adatmentése mesterfokon telefonok Egyszerűen, gyorsan lementhetők az elveszettnek hitt számok, képek A finn Mirko Hirvonen nyerte az hogy az első 2 napon 3 esélyes Akropolis-ralit, a vb sorozat 7. ver- pilóta is kiesett. Következik júni- senyét. A sikerben az is segítette, us 26-28-án a Lengyel Rali. ■ HIRDETÉS Sealed Air a világ egyik vezető csomagolóanyag gyártó vállalata. Újhartyáni termelő üzemében élelmiszeripari csomagolóanyagok gyártásával foglalkozik. Termékei jelen vannak a kereskedelmi hálózatok hús és tejtermék kínálatában. Az újhartyáni gyár szakmai csapatába keresünk jelentkezőket Gyártási munkatárs munkakörbe Főbb feladatok:- Ipari myomdagépek és kapcsolódó berendezések üzemeltetése- Nyomdai kiegészítő tevékenységek végzése (klisékészítés, formaragsztás, festékkeverés) Alkalmazási feltételek:- Középfokú, bármilyen jellegű, műszaki végzettség- Iparl/termelésl környezetben szerzett munkatapasztalat előnyt jelent i Sealed Air Amit kínálunk:- Korrekt foglalkoztatás, piacképes fizetés- Biztos jövő hosszútávra Seated Air Magyarország Kft. Személyzetfejlesztés 2367 Újhartyán Amerikai út 1. kataNn.rudolf@sealedair.com http://www.sealedair-emea.com Amennyiben a hirdetés felkeltette érdeklődését, úgy kérjük, hogy küldje el önéletrajzát e-mailben az alábbi cimre: katalin.rudolf@sealedair.com ____________________________________________10709»! I A kecskeméü GSM Gold tele- fonszaküzlet egyedülállóan Bács-Kiskun megyében, illetve a régióban egyszerű, gyors megoldást kínál a mobiltelefonokról történő adatmásolásra minden telefontípus esetében. Öt perc alatt lebonyolítható a mentés akár egy másik telefonra, pendrive-ra, cd-re, vagy kérésre kinyomtatják. Sok embernek okozott már gondot, amikor a telefonjából elvesztek az adatok. Ennek fontosságát csak akkor érzik igazán a telefontulajdonosok, amikor már megtörtént a baj: elvesztek a fontos nevek telefonszámmal, az sms-ek, képek, videók, adatok, kedvenc csengőhangok. A belváros közeli szaküzlet előtt a parkolás is megoldott A GSM Gold erre az esetre nyújt „gyógyírt”. A legújabb technológiai bravúroknak köszönhetően egy olyan adatmentő eszközzel rendelkeznek, melyre felmásolhatók az adatok, majd lementhetők, még törött vagy sérült mobilról is. Természetesen ez a szolgáltatás nemcsak adatmentéskor jöhet jól, hanem új telefon vásárlásakor is, mivel az üzenetek, képek, csengőhangok nem vesznek kárba. A régiről áttehető az új telefonba minden adat, rövid időn belül. Igaz, a számítógéppel sok készülék tud szinkronizálni, mivel azonban ezek a programok többsége nem igazán felhasználóbarát, így a tulajdonosoknak mindez olyan macerát és nyűgöt jelenthet, hogy inkább bele se fognak. A szaküzlet fő profilja azonban az új és használt készülékek adás-vétel-cseréje, mely kiegészül teljes körű szervizszolgáltatással, tartozékok és kiegészítők értékesítésével. A szerviz idejére cserekészüléket adnak. ■ Sok újdonság is helyet kapott az üzletben, többek között karóra telefon, TV telefon, e-cigi, navigáció, fényképezőgép is kapható, valamint a szaküzlet a Neodigi termékek hivatalos forgalmazója. Mindezeken felül elektronikus egyenlegfeltöltést is végeznek az igényes kialakítású üzletben (Pannon, Vodafone, T-Mobile, Neophone). a GSM GOLD KFT. Kecskemét, Munkácsy u. 19. (bejárat a Kápolna utca felől) Tel: 20/556-55-74, 20/92246-27 Nyitva H-P: 9-18, Szó: 9-13-ig ^ Petőfi Népe Nagy esély a kisvállalkozásoknak!