Petőfi Népe, 2009. június (64. évfolyam, 127-151. szám)
2009-06-10 / 134. szám
ELETMOD ÜTAZAS Kedvezmények a hét végén a falusi szállást választóknak A Hazatérő Hétvége keretében kedvezményekkel csábítják június 12. és 14. között vidékre a falusi szálláshelyek a hazai turistákat Az akcióra nem igazán van szükségük a magánszállásadóknak, hiszen a falusi vendéglátók még a válság idején is növekvő számú vendégéjszakát könyvelhetnek el. 2009 első négy hónapjában a kereskedelmi szálláshelyek tavalyhoz képest 12 százalékkal kevesebb, 1,6 millió vendéget fogadtak. Az általuk eltöltött éjszakák száma 11 százalékkal, 3,9 millióra csökkent. Bár áprilisban a húsvéti forgalom javított valamelyest a képen, idén továbbra is jelentős forgalomcsökkenéssel számolhatnak a házak. ■ Míg a szállodákban csökken a forgalom a válság miatt, a falusi turizmus virágzik. Kopócsy Andrea, a Magyar Szállodaszövetség elnöke kifejtette: a belföldi turizmus korábban várt bővülése a vidéki szállodák forgalmán - a jelenlegi foglaltsági adatok szerint - nem látszik. Nemcsak a Balatonról, hanem az ország összes régiójából kedvezőtlen visszajelzések érkeznek. „A hosszú hétvégéken kívül a belföldi forgalom nagy csalódás a hazai szállodáknak” - mondta az elnök, aki aláhúzta: a jelenlegi gazdasági helyzet a falusi szálláshelyeknek, panzióknak kedvez. „A vidéki szálláshelyek ma már ugyanolyan szolgáltatáscsomagot tudnak nyújtani a turistáknak, mint bármelyik vidéki szálloda, csak jóval olcsóbban” - fogalmazott Csizmadia László, a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetségének elnöke. Egy éjszaka a legszínvonalasabb vendégházban is 2500-4000 forint körül alakul fejenként. Hangsúlyozta: a vidéki szálláshelyek népszerűségét mutatja, hogy az elmúlt 12 hónapban országszerte átlagosan 8-9 százalékkal emelkedett a vendégéjszakák száma, míg a szállodákban folytonos csökkenést mutatnak a statisztikák. ■ Szarajevó újjáéledőben Bosznia Az Óvárosban ma is négy v it láthatjuk ssegeit Szarajevó mindent megtesz azért, hogy beforrasz- sza a háború sebeit: aki ma arra jár, inkább azt a sokszínűséget láthatja, amely évszázadok óta jellemezte a boszniai fővárost. Gyükeri Mercédesz „Délben érdemes feljönni ide, akkor egyszerre szólnak az ortodox székesegyház és a katolikus ka- tedrális harangjai, miközben imára hívnak a mecsetek müez- zinjei” - mutat le Szarajevó egyik hegyéről a völgyben elterülő óvárosra Najra. A lány a bosznia-her- cegovinai fővárosban született, itt élte végig a modernkori történelem leghosszabb, véres ostromát is a délszláv háborúk idején. A sokszínűség jeleit mutatja egy olyan útnak a széléről, amelyen a középkorban az utazók érkeztek a kereskedelmi központnak számító városba. Valóban különleges centrum volt mindig is: a szláv alapítók után oszmánok érkeztek, majd ortodox és katolikus kolónia is színezte a városképet, a 16. században Spanyolországból elüldözött szefárd zsidók egy része Is itt telepedett le. A Miljacka folyócska mentén fekvő Szarajevót hagyományosan a „négy vallás városaként” emlegetik, bár lakóinak többségét ma muszlim vallá- sú bosnyákok adják. Ez látszik nem csak az óvárosi bazárban található mecsetek - köztük a Balkán legnagyobb ilyen épületegyüttese, a Gázi Husrev-bég dzsámi - között, de a városközpont apró temetőinél is. Najra meséli, az 1992 tavaszától majdnem négy évig tartó ostrom idején csak itt tudták örök nyugalomba helyezni az áldozatokat - 12 ezren haltak meg akkor. Szarajevó azonban, másfél évtizeddel a háború lezárása után, mindent megtesz azért, hogy igazi arcát mutassa. A bosznia-her- cegovinai parlament épületét felújították, az üveggel borított felhőkarcolóról senkinek nem jut már eszébe a szerbek által felForró nyár és havas tél a városban Szarajevó a Dinári-hegység- ben, a Miljacka folyó két partján fekszik. Éghajlata a magyarországihoz hasonló. hivatalosan Szarajevó a fővárosa a Bosznia-Hercegovinai Föderációnak és a boszniai Szerb Köztársaságnak. Lakosságát elővárosaival együtt ma 400 ezerre becsülik. Háromnegyede bosnyák, 35 ezer szerb és 22 ezer horvát is él a városban. Szarajevó árai Repülőjegy Bp.-ről 63 ezer forinttól Retúr vonatjegy Bp.-ről 13 ezer forinttól Szállás 30 KM-tól fő/éj- szaka (4000 Ft) Kávé 1 KM (130 Ft) Sör 1 KM (130 Ft) A város egykori kapujánál található kútnál felfrissülhetett és rituálisan megmosdhatott az ideutazó gyújtott monstrum. Újjáépítették az 1984-es téli olimpiának helyet adó stadiont is, ahol számtalan civilt lőttek le. Fegyver lyuggatta házakat inkább a külvárosok lakótelepein látni, a központban csak „Szarajevó rózsái”, apró vörös foltok emlékeztetnek a lövöldözések áldozataira. A város mindent megtesz azért, hogy visszaszerezze régi fényét, és újra az a nyüzsgő kulturális központ legyen, mint az Osztrák-Magyar Monarchia idején. Ebből az időszakból származik nem csak mai nevezetes műemlékeinek többsége, így a most felújítás alatt álló, az oszmán stílust a szecesszió jegyeivel keverő városháza is. Ekkor építették ki a villamos hálózatot is: az 1884-ben átadott rendszer San Francisco után második volt a világon. A ló. században épült ugyan, mégis a monarchia egyik legmeghatározóbb műemléke a Latin híd. 1914. június 28-án egy szerb nacionalista, Gavrilo Princip itt lőtte le Ferenc Ferdinánd trónörököst, a merénylet végül az I. világháború kitöréséhez vezetett. A híd a napsütésben épp olyan kedélyesnek tűnik, mint az óváros kávézóiban üldögélő helyiek. Najra azt mondja, telepedjünk le melléjük, és a városnak erre az arcára emlékezzünk: a jó kávét szerető, a sokszínűségre és kultúrájára büszke Szarajevóra. HÍRSÁV Életmód rovatunk heti oldalainak témái KEDD AUTÓ & MOTOR ►SZERDA UTAZÁS CSÜTÖRTÖK EGÉSZSÉG PÉNTEK ÍNYENCSÉGEK SZOMBAT CSALÁD&NEVELÉS Fogyózzon a Hölgyvilággal! ITT A 8IKINISZEZ0N! Még több diétás tipp és ötlet, sikertörténet a most megjelent HÖLGYVILÁGBAN. Hétszázmilliós reklám a Pécs 2010-re BRUTTÓ KÉTSZÁZMILLIÓ forintot (nettó 583 milliót) költhet egy konzorcium a Pécs 2010 Európa kulturális fővárosa program idei és jövő évi kommunikációs feladataira. Michelle Obama lányaival nézett várost A PÁRIZSI LÁTOGATÁS Után Londonban tett kitérőt Michelle Obama amerikai First Lady, aki hétfőn lányaival járta be a brit fővárost. Az Obama lányok a kormányzati negyedet és a Big Bent is meglátogatták. Előzőleg Michelle Obama a Sarkozy házaspárnál ebédelt az Elysée-palotában, majd betért egy gyerekruhákat árusító luxusüzletbe. A First Lady a Louvre-ba is ellátogatott, mielőtt este lányaival vacsorázott volna egy párizsi étteremben. Európában utazgatott Budapest jobb hely, mint New York felmérés A túl nagy városokban nem olyan kellemes az élet Nyaralnak az érzékszervek: hotel a fülnek, az orrnak Hajszálnyival ugyan, de New Yorkot is megelőzi a magyar főváros azon a ranglistán, amelyen a világ 140 nagyvárosának életminőségét hasonlította össze az Economist Intelligence Unit (EIU). A stabilitás, az infrastruktúra, az egészségügy, a kultúra, a környezet és az oktatás mutatói alapján készített értékelésben Budapest 88,2 pontot kapott a lehetséges 100-ból, ez a lista 55. helyéhez volt elegendő. Ezzel a kelet-közép-európai térség lég- élhetőbb városának bizonyult a magyar főváros. A világ legkellemesebb nagyvárosa a londoni kutatóintézet szerint a kanadai Vancouver. Általában olyan települések kerültek az élmezőnybe, amelyek nem túlzottan nagyok, és fejlettségük alacsonyabb népsűrűséggel társul. A túlzsúfolt metropolisok ugyanis az infrastruktúrától a bűnözésig rosszabb életfeltételeket kínálnak. ■ T. G. Életminőség* 1. Vancouver 98,0 2. Bécs 97,9 17. Párizs 94,8 22. Berlin 94,0 27. Brüsszel 92,7 51.London 89,2 55. Budapest 88,2 56. New York 86,6 140. Harare 37,5 •HELYEZÉS 140 VÁROS KÖZÜL, PONTSZÁM 100-AS SKÁLÁN FORRÁS: EIU I Budapest a turisták számára is kedvelt, londoni kutatók szerint jó itt élni Ha Sentido típusú hotelben pihen, akkor az összes érzékszervét jutalmazza. Összesen 19 ilyen tematikájú négycsillagos szállodát talál szerte a világban Egyiptomban, Kenyában, Spanyolországban, Görögországban, Cipruson vagy akár a Török Riviérán. Hallása kényeztetésére külön kérésére komponált zene üdvözli a hotel halijába érkező vendéget, segítve ezzel az ellazulást és a gondolatok szárnyalását. Látása pihentetésére - a hotelekre jellemző egy különleges külső és belső hangulatvilágítás, amellyel bizonyítottan kellemes meleg érzés marad meg az emberek emlékezetében. A szaglás finomítására kifejlesztettek egy jellegzetes illatot, mely minden üyen stílusú szállodában a vendégeket fogadja, ezáltal ellazul a test, és megnyugszik a lélek. A tapintásról sem feledkeztek el, kiváló minőségű anyagokból készített ágyneműkkel és törölközőkkel biztosítják a luxusérzést. Az ízlelés elkápráz- tatására frissítő koktélok, helyi és nemzetközi ételspecialitások, mindig friss összetevőkből készített finomságok várják a vendégeket. ■ ■ A különleges külső és belső világítás után kellemes érzés marad.